Szépirodalmi Figyelő, 1861. november-december - 1862. január-május (2. évfolyam, 1-26. szám)
1861-11-21 / 3. szám
Szerkesztői szállás, hová a lap szellemi részét illető küldemények utasítandók : Ürlői út és 3 pipautcza sarkán 11-ik szám. Megjelenik e lap csütörtökön. Előfizetés helyben házhoz hordva, vidéken postai szétküldéssel, félévre 5 ft. egész évre 10 ft. Kiadó hivatal, hová az előfizetési pénzek s minden alap anyagi részét illető dolgok utasítandók . Egyetem-utcza 4-ik szám. Nov. 21-én 1861. II-dik évfolyam. SZÉPIRODALMI FIGYELő. 3-ik szám. KAZINCZY NYELVÚJÍTÁSA. n. A szépirodalom Említettük már, hogy a nemzeti élet azon korszaka, mely Kazinczyt megelőzte, oly nagy és a nemzet életét megrendítő esemény által meghatva nem volt, hogy nagy eszméket és ezekkel nagyszerű költészetet teremhetett volna. Azonban az ízlés külföldi remekei vagy mesterei sem vonzottak. Sem kútfeje magasabb költői érzelmeknek, sem előadási vagy utánzási módszer, melyek által nagy elmetermékek szülemlettek volna. Küzdés, háború még pedig élethalál harc, rázzák fel rendesen a nemzet életét a tespedésnek indult lanyhaságból, ezek fokozzák fel az érzéseket és elmét, vagy béke idején nevezetes álladalmi, vallási események szokták felkelteni a múlt nagyság érzetét és a jövő felöli aggodalmat. Az előbbi körülmények és helyzet szültek az Iliásztól kezdve minden nagyobb eposzt, máig, az utóbbiak a drámát a görögöknél, a Miltonés Klopstock féle vallási eposzokat, Vörösmartyt és kortársait. Mindent a nemzetek életéből látunk kiforrni. A mi nem eposzi vagy drámai s a mi a lyrai nemben nem azzal rokon, csekély hatású szokott lenni a nemzet irodalmában s a költő magas hivatásához nem oly méltó. Eroticus darabok, kivált ma, midőn a szerelem minden naivitását s költőiségét elvesztette, a leíró és tanköltemények, melyeket úgyis méltán korcsfajoknak mondhatni, másodrendű dolgok, melyek által nagy költő senki sem volt, nem Hordoz, nem Shakespeare (szonettjei) Kazinczy előtt, nem Pope vagy Thomson. Igaz, hogy Goethe kevéssé nemzeties, de világhonfias, a legmagasb hazafiság az emberiesség eszméinek zengéje s hirdetője. Oly erősen emberies mintha hazafias volna. Ily értelemben a XVIII. századnak nálunk nagy költészete és költője nem volt. A század végi háborúkban a magyarnak nemzeti létele kérdésben alig forgott, a mellékszerepet viselt, minden lépten éreznie kellett, hogy nem önügyéért küzd. Egy nemes, lovagias férfi becsületbeli vívása, nem egy eszméért vagy honért élethalálra vívó szent harcz volt az egész. Elég is lett, hogy ezen egész harczból alkalmi versek, indulók, csata-leirások s ilyfélék születtek, keveseket érdekelve, a népet magát legkevésbbé, s rövid életet érdemelve. Az ősi nemzeti monda még későbben kezdett figyelmet ébreszteni, alkalmas időben. A nemzeti hős tettek énekesei elfogytak, elnémultak. Ha élt költészetünkben történet, az a görögöké vagy rómaiaké volt. A költészet ama sekélyeit, melyekbe fenekleni szokott, a didaxis élettelenségét, az eroticumok léhaságát, az alkalmiság rhetoricáját mi sem kerülhettük el. Néhány főur akadt, ki maga körében a múzsákat kegyelte, ápolta, egykét szép lélek, a ki érzelmeit, óhajtásait, nézleteit versekben fejezte ki, egy kettő, ki a tanult classicust magyar ruhában leírni vágyott, és abban felmutatni akarta, de mindig oly pongyolában, mint előbbi korban külföldön is, oly hangon, mely az ere