Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 23. (1922)

1922 / 1-5. szám - Szász Károly: Irodalmi nevelés

e­ lődött, azzal virágzik és azzal bukik. Ezt a nyelv­­fentartó és így nemzetépítő irodalmat ismerni és szeretni, ápolni és támogatni; hazafiúi kötelesség. ,,A’ Nemesek nem olvasnak; a’ gazdagok a’ Nemzeti Literaturára semmit sem áldoznak“ — írta száz esztendővel ezelőtt a lelkes Kultsár István, Hazai és Külföldi Tudósítások czímű folyóiratában —­s így folytatta: „így lévén dol­gunk, lehetne-e tsudálni, ha az a’ Nemzet, melly maga tulajdonához olly hideg, olly értéketlen, nem sokára a' Nemzetek sorából is kiveszne?.. Igaza volt Kultsárnak. Az irodalmi műveltség a nemzetfentartó tényezők sorába tartozik — tartozott mindig, s ebbeli czélját és feladatát, fontosságát és jelentőségét nem lehet tagadni ma sem. A nemzet jelenét szolgálni, jövőjét biztosítani — ehhez, bizonyára kellenek anyagi eszközök is, kell nyers erő, kell a gazdasági erőforrások egész tömege — de kell mindeze­ken kívül és mindezek fölött az erkölcsi és szellemi kincsek dandára, a nemzeti érzésnek az a teljessége, a­melynek talán leghatalmasabb megalapítója, irányítója és biztosítója éppen az irodalmi műveltség, a maga sokoldalúságával és gazdagságával. Oh magyar ifjak és leányok — siessetek a felé a bőséges forrás felé, melyből az irodalmi műveltség árjai ömlenek — szolgálva szellemi táplálékkal és lelki gyönyörűséggel egyaránt. Az irodalmi műveltség erősíti a nemzeti szelle­met s megtanít bennünket a nem handabandázó, hanem komoly hazafiságra, a­mit Arany János úgy fejezett ki: „Nem elég csak emlegetni, Tudni is kell jól szeretni — Tudni bölcsen: a hazát!...“ Az irodalmi műveltség edzi és fokozza az erkölcsi erőt, a­mely „minden államnak támasza, talpköve.“ S igazi nemes gyönyörűséget is meny­nyit nyújt az embernek az irodalom, a maga termékeinek szépségeivel,tökéletességeivel.Olyan az irodalmi műveltség, mint az élő fa: virága elbájol, árnya enyhet ád, gyümölcse táplálékot nyújt, lombozata oltalmat a szélben és viharban. Az irodalmi nevelést el kell kezdeni már a szülői házban, a kis­gyermekkel, folytatnia kell az iskolának, s betetőznie a társadalmi életnek. Legyen az otthoni nevelés vezető­ csillaga az irodalom iránti szeretet fel­költését czélzó igye­kezet, s az iskolai tanítás gerincze is az iro­dalmi oktatás legyen, úgy, hogy annak czéljai és eszközei hassák át valamennyi tanár mun­káját, valamennyi tantárgy keretében. És mikor befejeződött az iskolai tanulás ideje , kezdőd­jék az életbeli tanulás, s a társadalom vezető tényezői ott is ragadjanak meg minden alkalmat, hogy az irodalmi műveltség terjedjen és meg­erősödjék.­­! Az irodalmi nevelés ügyét sikeresen szolgál­,­hatják tudományos és irodalmi társaságaink. Küszöbén állunk a Petőfi-centermáriumnak —S a Petőfi géniuszának ragyogó csillagképe felé­ halad pályáján a magyar szellemi élet — itt a is jó alkalom, hogy az irodalmi nevelés társadalmi eszközeinek segítségével megteljék az egész magyar közönség lelke Petőfivel, s megjobbul­­jon, felmagasztosuljon vele és általa. A Kisfaludy- Társaság — a legrégibb magyar szépirodalmi intézet, irodalmunk klasszikus aranykora leg­fényesebb hagyományainak hivatott őre és buzgó ápolója — már megkezdte a jövő évi Petőfi­­ünnepekre a hangulatkeltést és a lelkek elő­készítését, idei irodalmi matinéinak sorozatát egészen Petőfi emlékének és költészetének szen­telve — s mily lelki öröm volt látni, figyelni a tanulni vágyó és magasabb szellemi élvezetre szomjas közönséget, a mint a mélyen szántó bevezető előadásokat hallgatta s lelkesedett a Petőfi-versek művészi szavalatán és dalainak gyönyörűséges éneklésén. Íme , az irodalmi nevelés! Itt látszik, mily fontosak az efféle iro­dalmi ünnepek, melyek szinte észrevétlenül viszik bele nagy költőink kultuszát a minden­napi életbe s megszerettetik őket. Ha ez ünne­pélyek rendszeresen folytatódnak és mind gya­­koriabbakká válnak, oda vihetik a közönséget, hogy külön ünnepek nélkül mindenki maga is, otthon is, egy-egy pihenő órájában elő-elővesz olyanféle elméleti könyvet, tanulmányt, a­mi irodalmi nagyságokra vonatkozik, irodalmi kér­déseket tárgyal, és —­ a­mi fő — elő-előveszi magukat a jeles költőket és olvassa műveiket. Fontos hivatást teljesít az irodalmi nevelés terén a színház is. Nálunk ez a feladat leg­nagyobb részben a Nemzeti Színház­ra hárul — éppen azért a helyes közművelődési politi­kának oda kell hatnia, hogy a Nemzeti Színház előadásainak látogatása lehetővé tétessék az oly rettenetes anyagi válságba jutott középosztálynak, a lerongyolódott tisztviselői karnak, melynek tagjai ma, sajnos, még czipőt se igen tudnak készíttetni — legfeljebb talpaltatni — testi táp­lálékuk is fogyatékos, hogy juthatna szeren­csétleneknek még szellemi táplálékra is?! Pedig viszont a nélkül élet-e igazán az élet? Bizo­­­nyára nem az, — csupán „fajulva lengés“. Szellemi élvezetre pedig — e szó legnemesebb értelmében — elengedhetetlen szüksége van a közönségnek. A színház nemcsak szórakozó hely, hanem tanító, nevelő intézmény is — a hazafias és erkölcsi érzésnek, a magasabbrendű lelki műveltségnek terjesztője, ápolója, fentartója. Ezt nem szabad szem elől tévesztenie sem a Nemzeti Színház legfőbb állami felügyeletének, sem a közvetlen vezetőségének. Legyen a szín­ház műsora és előadásainak színvonala olyan, hogy eleget tegyen a legmagasabb igényeknek — értve természetesen az irodalmi és művészi jogosult igényeket. A színház színvonalát emelni — a helyárakat leszállítani: voltaképpen ez le­gyen az állam színházi politikájának sarktétele­­ és irányelve, s erről az egyedül helyes állás- 1 pontról ne engedje magát a főfelügyelet rosz­­i­­szül értelmezett fiskális követelmények által i­s kimozdíttatni.­­ Mert tudjuk ugyan, hogy szeren­­cscsétlen országunkban a magánháztartásoktól kezdve fel az államháztartásig a szigorú taka­

Next