Magyar Állatorvosok Lapja, 1947 (2. évfolyam, 1-23. szám)

1947 / 1. szám - Héjj József: A fertőző sertésbénulás kóroktanára vonatkozó gyakorlati megfigyelések és kísérletek

A magyar Állatorvosok lapja A fertőző sertésbénulást, polioencephalomyeli­­tist, először 1929-ben Trefny írta le, aki járvány­­szerű elterjedésben Teschen környékén észlelte. Kö­vetkező évben Csehszlovákia más vidékein is fel­lépett a betegség, majd 1938-ban és a következő években a háború széthurcolta Európa más orszá­gaiba is. Nálunk Magyarországon először 1941 tavaszán, közvetlenül a Muravidék visszacsatolása után Hirt állapította meg a betegséget. Rövidesen kiderült azonban, hogy a Felvidékkel már régebben Magyar­­országhoz csatolt Csallóköz is, bár nem oly nagymér­tékben, mint a Muravidék, fertőzött e betegséggel. A fertőzött vidékek átvizsgálása megdöbbentő eredménye szerint 319 község, több mint 1728 udvara volt fertőzve a betegséggel. Nem ismertük a betegség okozta veszteségeket, nem voltak pontos adataink a betegség fennállásá­nak idejéről, annak elterjedéséről, nem ismerjük a betegség okozójának életjelenségeit, a kórokozó viru­­lenciáját, terjedésének útját, a testnedvek és vála­dékok betegségterjesztő szerepét, a rejtett fertőzések okát és következményeit, azt, hogy a lezajlott beteg­ség után maradnak-e vírushordozók, nem ismerjük az immunitás fokát, az állati szervezetre gyakorolt megbetegítő hatásának előfeltételeit, az állatok tar­tási viszonyainak megbetegedést elősegítő, vagy azt egyenesen megakadályozó szerepét, és csak sejté­sekre voltunk utalva. A sok ismeretlen tényező mellett, a német szak­lapokban megjelent csekély számú közleményben ismertetett gyakorlati megfigyelés és a német véde­kezési eljárás alapján indult meg nálunk is a véde­kezés, melynek lényege a beteg sertések, főleg a fer­tőzött udvarok felkutatása, majd a betegek kártala­nítási eljárás mellett történt leölése és a betegség leküzdésénél egyedül hatásos fegyvernek, a szakszerű ellenőrzés mellett végrehajtott erélyes fertőtlenítés­nek alkalmazása. A kártalanítással történő leölést indokolta egy­részt, hogy ily módon a beteg, tehát legtöbb ragály­anyagot terjesztő egyedek kikapcsolhatók legyenek, másrészt pedig, hogy a kártalanítás előnye serkentő­leg hasson a bejelentésekre és ily módon biztosítsa a fertőzött helyek felkutatását, a védekezés előfelté­telét. Kétségtelen, hogy a betegség elleni védekezés­nél a legbiztosabbnak, legcélravezetőbbnek látszik nemcsak a beteg, hanem a fertőzésre gyanús egész­séges sertéseknek is a leölése, de ennek az eljárásnak látszólagos előnye mellett sok hátránya is van. A fertőzött udvarok egész sertésállományának felvásárlásával indult meg a védekezés a legfertőzöt­tebb Muravidéken, de a csaknem teljes értékű kár­talanítás dacára sok esetben kétségtelenül meg­állapítható volt a betegség eltitkolása. Érthető lélek­tani okai voltak ennek. A háborús gazdálkodás okozta nehéz beszerzési lehetőségek mellett, még az életbeléptetett forgalmi korlátozások is akadályoz­ták, hogy az állatbirtokos leölt sertései helyett újakat szerezhessen be, téli hízószükségletét biztosíthassa, leölt anyasertése helyett másikat vásárolhasson. A kevésbbé fertőzött Csallóközben, valamint 1941 november hónaptól kezdve már a Muravidéken is csak a beteg sertéseket ölettük le hatósági rende­letre, kártalanítás mellett. Kivétel csak abban az esetben történt, ha a betegség olyan községben állapíttatott meg, ahol a betegség előzőleg még nem fordult elő és csak egy udvar volt fertőzve, ez esetben a fertőzött udvar összes sertéseit leölettük. Csak a beteg, a tulajdonos szerint is veszendő sertés hatósági rendeletre történt leölése nem volt ellenszenves a gazdáknak, a fizetett kártalanítás pedig a bejelentési készséget nagyban fokozta és rövidesen beigazolódott, hogy az eltitkolás az előző időkben igen nagymérvű volt. Míg 1941. évben, a védekezés megindulásakor, az első hetekben a Mura­vidéken hetenként 200—300 beteg sertést sikerült felkutatni, ez a szám október hónapban már heti 40—50 darabra csökkent, november hónapban pedig, mikor a Muravidéken is csak a beteg állatok kártala­nítási eljárás mellett történt leölésére szorítkoztunk, a bejelentett beteg sertések száma hetenként ismét 180—200 darabra emelkedett, tehát a megbetegedé­sek száma alig valamivel volt kevesebb, mint a védekezés elején. A fertőzött udvarok egész sertésállományának felvásárlása és leölése ellen szólt az említett eltitko­lásokon kívül az a gyakorlati megfigyelés is, hogy sok az olyan udvar, ahol a sertések minden látható klinikai tünet nélkül betegednek és gyógyulnak meg, közben ürítenek ragályanyagot és legalább annyira veszélyesek a betegség terjesztésében, mint az olyan udvarok sertései, ahol a betegséget klinikai tünet alapján meg is lehet állapítani és így a felvásárlás előfeltétele megvan. Gyakorlati tapasztalat, hogy túl­nyomó az olyan udvarok száma, ahol több sertés közül is csak 1—2 sertés betegszik meg, a többi pedig egészséges marad, vagy átmegy minden tünet nél­kül a betegségen és szerez esetleg egész életére érté­kes immunitást. További rendszeres munkával, a fertőzött köz­ségek sertésállományának pontos nyilvántartásba­­vételével, a fertőzött és a környező udvarok, indokolt esetben a fertőzött község összes udvarainak több­szöri szigorú fertőtlenítésével sikerült a fertőzött köz­ségek és a megbetegedések számát állandóan csök­kenteni, úgyhogy az 1942. év közepétől a Csallóköz, ahol 3 város, 73 község, 274 udvarral volt fertőzve, már járványmentes volt és az 1943. év elején a Mura­vidéken is heti 20—25 darabra csökkent a meg­betegedések száma. Az 1943. év elején kezdett szerepelni a fekete­piaci ár, amely rövid idő alatt többszörösen meg­haladta a kártalanítás megállapításakor, az elszá­molás alapját képező hivatalosan megállapított maximális árakat. A lakosság a beteg sertéseket le­vágta és főként a határ mentén igen előnyösen érté­kesítette. Ez a körülmény okozta, hogy az eltitkolá­sok száma újból emelkedett, következményesen a betegség terjedt és a sikeres védekezés üteme meg­akadt. Állandó nyomozással, a fertőzött vidék sertés­­állományának szigorú ellenőrzésével arra töreked­tünk, hogy a betegségnek az ország más részeibe való széthurcolását megakadályozzuk. Ezt sikerült is biztosítani, mert ha egyszer-másszor a betegséget az ország más vidékeire, így Veszprémbe, Paksra, Esz- A fertőző sertésbénulás kóroktanára vonatkozó gyakorlati megfigyelések és kísérletek. Irta : Dr. Héj­ József.

Next