Magyar Cserkész, 1991 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
Korzenszky Richard:Emberségben gazdagabb lettél-e? Mindannyian ismerjük a jelenetet: odaáll a kisgyerek az ajtófélfához, a szülei pedig megjelölik egy vonallal, milyen magas. Oda szokták írni az évet és a napot is. Aztán egy idő múltán újra csak odaáll, és hozzáméri magát régebbi önmagához: mekkorát nőttem? Múlnak az évek. 1991-et írunk, új naptár lapjai fogynak. Miközben fogynak az új év napjai, érdemes egy pillanatra magunkba nézni: mi magunk az idő múlásával növekszünk-e, életünk teljesebbé válik-e? Életünk napjai úgy következnek egymásra, mint a filmkockák. Mennyi minden ér bennünket! Minden találkozás, minden esemény, minden élmény belénk ivódik. Ismeritek a fényképezést, tudjátok, hogy a film nyersanyaga csupán a képnek. A filmre nem kerül rá minden, csak amit a fényképezőgéppel kiválasztunk, amit a világból kiemelünk, lehatárolunk. A körülöttünk levő világ végtelenül nagy. Az egészet befogadni képtelenek vagyunk. A filmkockák száma is véges: nem mindegy, hogy mit fényképezünk rá. Nem mindegy, hogy mivel töltjük el a napjainkat. Nem mindegy, milyen élmények töltik ki azt az időt, ami az én életem. Látok, hallok, érzékelek, a világot részleteiben befogadom, megnevezem, birtokba veszem. Vajon mit veszek birtokba belőle? Tudok-e válogatni az értékes és a kevésbé értékes között? Meg tudom-e különböztetni a jót a rossztól, a szépet a rúttól, az igazat a hamistól? Nem mindegy, hogy mivel találkozom az életemben. Nem mindegy, hogy sárban, kövek között, vagy sima gyepen járok. Életem önmagában nyersanyag csupán. Gazdaggá a világgal való találkozás teszi. A kézfogások. Az egymásra tekintés. Hadd idézzem egy modern gondolkodó néhány mondatát: „Minden kapcsolatom a halandóság jegyeit viseli magán. Számomra valamennyinek egyszeri és megismételhetetlen értéke van, s lehetetlen őket egymással felcserélnem. Számomra, véges lény számára minden emberi találkozás megismételhetetlen ajándék, mert hátha éppen ez az utolsó találkozásom. S magam is ilyen ajándék vagyok, ha egyáltalán van mit ajándékoznom.” (Gardavsky) Ha egy év múlva januárban odaállsz majd az ajtójához, centiméterben meg tudod mondani, mennyit nőttél. Ha egy év múlva visszatekintesz a megtett esztendőre, a megélt háromszázhatvanöt napra, lelkiismeretvizsgálatot tarthatsz, emberségedben gazdagabb lettél-e? Vajon különbséget tettél-e értékes és értéktelen között? Biztos, hogy nem lesz, mert nem lehet egyforma minden napod. Lesznek boldogabb és lesznek nehezebb napjaid. Ha választásaidban igényes voltál, akkor nyugodt lehetsz, akkor lélekben biztosan nőttél, nagyobb, gazdagabb lettél. Mit kellene tennünk? Leírva egyszerűnek látszik, de az előttünk álló napok komoly feladata: széppé tenni a napot, lelkesedni a fényért, a szeretetért, a jó emberekért, minden jó ügyért; barátságosnak és szívesnek lenni az öregekhez, betegekhez, sérültekhez, a csalódottakhoz és megcsaltakhoz, s a többi sok-sok szerencsétlen emberhez, aki nem találja helyét a nap alatt... Széppé tenni a napot mindenki számára körülöttem, tulajdonképpen csak ennyit kellene tennem, hogy boldog legyek. MAGYAR CSERKÉSZ