Hajdú Mihály: Nyelvjárástörténeti szövegek és följegyzések a XVIII-XIX.századi Orosházáról - Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 7. (Budapest, 1981)
Bevezetés A magyarországi nyelvjárástörténeti kutatás különösen elhanyagolt területe a magyar nyelvtudománynak. Amíg Erdélyben Szabó T. Attila hatalmas vállalkozása, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, ha lassan is, de folyamatosan, kötetről-kötetre haladva mérhetetlen nyelvjárástörténeti kincset is közzétesz, határainkon belül alig történik valami ezen a téren, még adatgyűjtésekről, föltárásokról sem hallani hírt az utóbbi időben. Benkő Loránd, Papp László, Abaffy Erzsébet nyelvjárástörténeti kutatásai nem találtak folytatóra, s nehezen remélhető gyors föllendülés a közeljövőben. Az újabb nemzedék tagjai közül kevesen ismerik az írott emlékek kutatásának módszereit és lehetőségei, s az egyébként is időigényes nyelvjárási kutatásokat nehezen toldják meg száraznak és unalmasnak tűnő régi följegyzések böngészgetésével. Pedig egyáltalában nem szürke és egyhangú ez a munka. Sőt. A vadászat és a rejtvényfejtés minden izgalmát együttesen élheti át a kutató, ha érdeklődéssel és bőséges szabadidővel rendelkezve merül bele az öreg iratok olvasgatásába. Nagyon érzékletesen nevezte egyik kolozsvári nyelvtörténészünk — nyilván Szabó T. Attila hatására — az ilyenkor föllépő eufóriához hasonló állapotot „oklevélmámor-nak, „levéltári láz"-nak. Annyira magával ragadhatja a kutatót ez az izgalom, hogy sokszor elfeledkezik a célról: az adatok összegyűjtéséről, kiválogatásáról, szelektálásáról. A legtöbb esetben csak a másodszori, harmadszori olvasáskor tudja a nyelvi tényeket olyan szemmel látni, hogy azokat további következtetések levonására fölhasználhassa. Nagyon sokszor kénytelen később is visszatérni az eredeti forráshoz a feldolgozás folyamán, mert az oklevélmámor hatása alatt megfeledkezett egy-két szempontról. Ez viszont a rendelkezésre álló idő, de leginkább