Magyar Demokrata, 1997. szeptember-december (1. évfolyam, 1-16. szám)

1997-09-18 / 1. szám

4 KÖZVÉLEMÉNY INTERNET? Megkérdezettek száma: 500 fő A megkérdezettek egyötöde szerint az Internet használata nélkül nem megfelelő az iskolai oktatás, azonban ugyanennyien vannak, akik nem hallottak még a számítógépes világhálózatról. értenek egyet azzal az egyre többet hangoztatott állásponttal, mely sze­rint a harmadik évezred felé köze­ledve a megfelelő szintű iskolai ok­tatás már elképzelhetetlen az Internet használata nélkül. A vála­szokból az derült ki, hogy a meg­kérdezettek 44,2 százaléka nem osztja ezt a divatos véleményt, és mindössze 20,2 százalékuk vála­szolt igennel. A nemmel válaszolók sem mind zárkóznak el az Internettől, de nem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget és szere­pet, mint azt a média sugallja. Meg­lepő módon a szinte folyamatos is­meretterjesztő kampány ellenére a válaszadók 21 százaléka (ugyan­annyian, mint a határozott helyes­lők) nincs tisztában az Internet lé­nyegével. A­z emberek jelentős része még ma is úgy véli, hogy az emberi szak­értelmet, a képzett és munkáját hi­vatásként végző tanárt nem pótol­hatja a számítógép, amely kizárólag információkat szállít, de semmikép­pen sem egyéniség-, ill. jellemfor­máló erő - ellentétben egy jó tanár­ral. Széles körökben elfogadott az a korunkra jellemző nézet, hogy a harmadik évezredben a legnagyobb érték az információ lesz, és ezzel tö­kéletesen összhangban van az Internet fontosságának tudatosítása az ifjúságban. A számítógépes vi­lághálózat segítségével valóban pil­lanatok alatt a világ bármely részé­ről szinte bármilyen aktuális infor­mációt megtudhat a felhasználó, s ez lényegesen megkönnyítheti a jö­vő - bocsánat, jelen - polgárának életét, azonban nem fordítanak fi­gyelmet arra a veszélyre, hogy az azonos módon, számítógépről tanu­ló diákokban az önálló egyéniség kialakulását gátolja az uniformizá­lás. Nem érdekli 45 éves férfi: Az Internet nem pótol­hatja azoknak a tanároknak a szak­értelmét, akik éppen éhenhalnak. 64 éves nő: A jövő gyermekei az Interneten rodeóznak, de nem fog­ják ismerni a magyar helyesírást és a szorzótáblát. 37 éves férfi: A technikával fejlődni kell. Ma már a számítógép nélküli oktatás épp olyan, mint olvasni ta­nulni betűismeret nélkül. 47 éves nő: Nem a számítógép teszi az embert, hanem egy jó tanár. 32 éves férfi: Sokan vannak ellene, de már a televízió megjelenésekor is jósolták a könyv és a kultúra halálát. A technikától nem félni kell, hanem javítani kell vele az életünkön. 24 éves férfi: A következő generáció már egy számítógép-központú vi­lágban fog élni, természetes, hogy a legfontosabb az, hogy megismerjék az Internet adta lehetőségeket. 36 éves nő: Az iskola feladata nem­csak a tanítás, hanem a nevelés is, erre pedig a számítógép nem képes. Nagyon veszélyesnek tartom, ha a következő generáció nem kapja meg ezt a pluszt. 44 éves férfi: A működőképes nyu­gati társadalmakban nagyon fontos szerepet tölt be az Internet, és mi most éppen hozzájuk akarunk fel­zárkózni. Ez egy fontos lépés. E heti kérdésünkkel annak jártunk utána, hogy az emberek mennyire igen 20,2% Nem 44,2% Nem ismeri 21,0% 14,6% Címlapfotó: Tóth Tibor TARTALOM EGY HÉT 5 Míg élsz, remélsz NAPTÁR 6 Heti összefoglaló : A Magyar Megújulási Mozgalom tézisei PILLANATKÉP 14 Háromezer telefon: A rák és az utolsó reménység MAGYARORSZÁG 15 A mókusnak jó a sajtója: Az állatkert Persányi-korszaka 26 Az Interneten nem a tudás jön: Baranyi Károly, a Független Kisgazdapárt oktatási kabinet­jének vezetője nyilatkozik lapunknak MŰHELY 18 A Birodalom majd mindent fizet. Kemény márka, puha euro: a stabilitás elsődleges, vagy a menetrend? 22 A Sziklatemplom titka: „Vannak sajátságos nemzeti bűneink, mint például a magzatelhajtás 23 Szókimondó: Gusztustalan 25 Látszat és valóság Átvilágítás ELETM 30 A varázsló keze: Fazekas Dénes: A fizikai fájdalomnak lelki oka van Demokrata 1997/1

Next