Magyar Építőművészet, 1973 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám
Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 1 „Jó minden ürügy s alkalom már, jó minden emlék s forduló, hogy ünnepeljenek. Szűkén van a tűz, a körülülni jó melegség! Elkelne naponta egy Petőfi — ha zord a nap. Nemes halott, feledd, hogy akkor besokallták a sorsodat ” Illyés Gyula: Petőfi Életünk folyamán, a visszatérő, a megújuló évfordulók idején, az emlékezések napján örömmel és lelkesedéssel — sok esetben talán bűntudattal — idézzük fel kötelességeinket s egyidejűleg feledékenységünket is. Az évfordulók, történelmünk jelentős cselekedeteinek, eredményeinek és szereplőinek — hőseinek és hétköznapi polgárainak — emlékezete újra és újra számottevésre buzdít. Nem tagadhatjuk, s elgondolkoztató, mennyire ismerjük történelmünk, az egykori események színhelyeit, a szűkebb tájat, városaink és falvaink korabeli képét, történeti jelentőségű emlékanyagunk, építményeink — váraink, egyházaink, kastélyaink, udvarházaink, lakóházaink — közvetlen történetét, eredeti állapotát, használatát, mindennapi életét. Az emlékezések sorában különös súllyal gondolhatunk a ,,szellemóriásai" egykori otthonaira, lakóhelyeire, alkotó műhelyeire, Bessenyei György bakonszegi paraszti hajlékára, Kölcsey Ferenc álmosdi udvarházára, Madách Imre csesztvei kúriájára, alsósztregovai kastélyára, Eötvös József ercsi kúriájára, sályi kastélyára, Vörösmarty Mihály kápolnásnyéki hajlékára és a fóti somlyóhegyi szőlőkunyhóra, Petőfi Sándor kiskőrösi szülőházára, kiskunfélegyházi, és a későbbi pesti otthonaira. Az emlékezés, a szép szavak nemes pátosza önmagában is már lelkes folyamat, s eleget is tehet az ünneplés naptári rendje megszokott, s hivatalos előírásainak. A nemzet legbelső érzelmeinek a tudata, s a tartós bizonyosság követelménye, az értelemszerű cselekvés azonban mindennél jóval több, átfogóbb és elsősorban felelősségteljesebb követelményeket támaszt. Napjainkban, a sajátos módon szinte azonos, egyforma súllyal, értékeléssel jelentkező évfordulók és emlékezések idején, főleg a XVIII. és a XIX. század történelmi és társadalmi vezéralakjainak emlékeit ünnepeljük. A százéves, a százötvenéves centenáriumok alkalmával, egykori nagyjaink mindennapi életének otthonai, munkahelyei fokozottabb megismerését is igényeljük. Művelődéstörténetünk — s építészettörténetünk — számára sem közömbös közelebbről is megvizsgálni, értelmezni, s megfontoltabban, átfogóan is gondoskodni emlékeink további megóvása érdekében. Talán nem tévedünk abban, hogy alig van, alig lehet érdekesebb és sajátosabb művelődéstörténeti — építészettörténeti — feladat, mint egy-egy jeles és tudatunkat formáló és meghatározó elődünk — tudósunk, írónk, költőnk, művészünk, építészünk — szülőházának, dolgozó-alkotó helyeinek közelebbi megismerése, és vizsgálata. Tragikus történetünk és sajátos keleteurópai — hazai viszonyaink, társadalmunk fejlődése ismeretében a régmúlt lakóház, a kirepítő fészek, a lélekformáló családi hajlék, az egykori otthon gátló vagy építő-segítő szerepe vitathatatlan, bár sok esetben biztonságosan már mindez alig felmérhető és értékelhető. Petőfi Sándor születésének 150 éves évfordulója alkalmából joggal érdeklődhetünk, s természetszerűleg foglalkozhatunk a költő egykori szülőháza, gyermekkori otthona és lakásai felidézésével. Az elmúlt évtizedek egyre inkább elmélyültebb vizsgálatai és józan értékelései alapján társadalmi, művelődéstörténeti és építészettörténeti szempontból is egyaránt jelentős számunkra, mit jelent Petőfi Sándor szülőháza és a két Dr. Vargha László 1948. szeptember 5-én készített műemléki felmérései Alaprajz, 1:150 Keresztmetszet, 1: 150 Homlokzat, 1:150