Magyar Fórum, 1991. július-december (3. évfolyam, 27-50. szám)

1991-07-04 / 27. szám

2 "| ■ ■ Magyar Fórum 1991. július 4. MHELYSZÍNI közvetítés Egy hét összefüggései A BALKÁNON felgyülemlett feszültségektől joggal retteg az egész látható és láthatatlan szá­lakkal összegubancolódott vi­lágpolitika. Nem véletlen tehát, hogy már az első szikrák kipatta­násakor a helyszínre sietett a legnagyobb fecskendőjű tűzoltó, Baker, amerikai külügyminiszter és előbb Tiranában, majd Jugo­szláviában próbálkozott meg a lehűtéssel. Van azonban már Wilson elnök óta az amerikaiak európai beavatkozásaiban egy bizonyos ügyetlenség, ami abból fakad, hogy onnan az Atlanti Óceán túloldaláról, a maguk ha­talmas méretei között élve egy­szerűen nem képesek megfogni az itteni dolgokat, mert a leg­több itteni realitás vagy elvész vagy kifolyik a markukból. Most is, előbb Albániában hagyták, hogy a kommunista rendszer a nagyon elmaradott vidéki albánok kiszolgáltatottsá­gát kihasználó manipulált vá­lasztással meghosszabbítsa az életét, majd pedig a jugoszláviai válság első lövései és első halot­­tai hallatán és láttán olyan nyo­masztó egyértelműséggel és be­­leérzési készség nélkül álltak ki az egységes Jugoszlávia mellett, amelynek háttértámasza Koszo­vó felől a legalább félkommunis­ta Albánia, ami még azokat is megdöbbentette, akik maguk is tartanak ezen állam szétesésétől és az ebből származó ellentétek szétgyűrűzésétől. Albániában azonban még úgy-ahogy sikeres volt Baker tű­zoltása, ott most majd újragom­bolják a kabátot és a legközeleb­bi Nato szövetséges, Olaszor­szág sem küld majd kétségbee­sett jelentéseket a menekültára­datról, illetve Jugoszlávia bajai sem tetéződnek a Koszovó mel­lett égő Albánia hevével. JUGOSZLÁVIÁBAN azon­ban hatástalan volt minden fe­nyegetőzés. Sem a horvátok, sem a szlovénok nem vették tu­domásul, hogy az USA-nak a je­len helyzetben fontosabb egy akár konzervatív kommunista fennhatóságú és nagyszerb ál­mokat dédelgető, de egységes Jugoszlávia, mint a Wilson-i ön­rendelkezési elv alapján szétvá­ló. Még az új, egyenjogú együtt­élési formát választó laza szövet­ség is veszélyes. Nyilván nem voltak hajlandóak méltányolni a horvát és szlovén vezetők, hogy mind Gorbacsovra, mind a Szovjetunióban zajló hasonló folyamatokra nézve káros a dél­szláv népek szétválásának, egy­másnak esésének a példája. Ők csak a saját népük érdekét tart­ják érvényesítendőnek. Ez eret­nekség! így aztán a függetlenséget mindkét országban kimondta a törvényes Parlament és nyom­ban eldördültek a fegyverek. És most már a szembenáló katonák minéműségét sem lehetett leta­gadni: a jugoszláv Néphadsereg a szerb parancsnokság alatt álló „birodalmi erő” rontott rá a szlovén önvédelmi erőkre. Azért nem mindjárt a horvátokra is, mert Szlovénia sokkal kisebb. NEM VOLT MÁS HÁTRA közbe kellett lépniök a helyis­merettel bíró európai kormá­nyoknak. Igaz ugyan, hogy Hor­vátország és Szlovénia egyolda­­lúlag kimondott függetlenségét, kiválását egyetlen egy kormány sem ismerte el, de elsősorban osztrák és német kezdeménye­zésre megmozdult az öreg föld­rész diplomáciája, s maga Gens­cher német külügyminiszter is a helyszínre sietett és­­ az ered­ményekből kikövetkeztethetően - a központi jugoszláv kormány­nak is a tudtára adott egyet s mást. A harcok nem szűntek meg, de alábbhagytak és a hírre, hogy az Európai Közösség befa­gyasztja Belgrád több mint egy­­milliárd dolláros segélyét - ami a Néphadsereg működését is igen hátrányosan érintheti­- mindjárt formálisan is meg lehetett vá­lasztani Jugoszlávia soros elnö­két, a horvát Mesicet. Ez ugyan a horvátokat is további tárgyalá­sokra kötelezi, ám a hadsereg legfőbb parancsnoka a minden­kori elnök. Most már csak valódi hatalmat kell adni neki. Megoldva tehát semmi nincs még, de a nagy robbanást egye­lőre elkerültük. MAGYARORSZÁGOT két ponton érinti ez a villongás. Szomszédok vagyunk és a Vaj­daságban, azaz Szerbiában jóval több mint félmillió magyar él. De van egy harmadik összefüg­gés is. Éppen ennek a kiéleződő délszláv belviszálynak a hetei­ben hagyták el az utolsó szovjet alakulatok hazánk területét, többek közt azokat a támasz­pontjaikat is, amelyek roppant közel voltak az odaáti tűzfész­kekhez. Nem lehet véletlennek tekinteni, sőt, a horvát és szlo­vén vezetés bölcsességét bizo­nyítja, hogy ezzel a már sok év óta húzódó függetlenségi köve­telésükkel és cselekedetükkel megvárták annak a hadseregnek a távozását, amely a második vi­lágháborúban a szövetségesük volt, de amelynek az országukba való bevonulását, „baráti segít­ségnyújtását” soha nem enged­ték meg. Sőt keményen kivéd­­ték. A mai Jugoszlávia népeinek viszonya a második világháborút megvívó hatalmakhoz koránt­sem volt egységes. A szerbek Moszkvához és a Szövetségesek­hez kötődtek és a németek ellen harcoltak. Horvátországban né­metbarát kormány alakult és az usztasák a németek oldalán har­coltak. A hatalmas legendári­ummá felnövesztett Parti­zánháború a kétségtelen hőstet­tek mellett egy véres belső leszá­molás is volt Balkán-szerte, ami­kor falu falu ellen, nép és nép­csoport nép és népcsoport ellen is harcolt és ma már elképzelhe­tetlenül bő patakban folyt az embervér. Ez a vadság, ez a vér­bosszú a mai szembenállásban is benne van, s ettől tart az emlé­kező európai politika. NEKÜNK MAGYAROK­NAK ezenfelül a forradalom napjaira is emlékeznünk kell az ügy kapcsán. Mielőtt Hruscso­­vék a november 4-i megszállást, a fegyveres beavatkozást elhatá­rozták volna, pánikszerű gyorsa­sággal leszaladtak Titóhoz és ki­kérték beleegyezését. Most ért­jük csak meg igazán Titó akkor számunkra érthetetlen és gyalá­zatos döntését: nem volt ínyére egy független, demokratikus Magyarország és áldását adta a letiprásra. Meglehet, Kádár sze­mélyére és válságkezelés „nem­­zeties” jellegére­­ ne állítsanak újra zsidókat Magyarország él­ére az oroszok­­ is ő vette rá a szovjet vezetőket azon a hírhe­­dett brioni éjtszakán. Kétségtelen, hogy Titó, aho­gyan a focisták mondják, „jól lá­tott a pályán”. Neki szüksége volt a Magyarországot megszál­ló vörös hadseregre, hogy a hor­­vátjai nyugton maradjanak és hogy a magyarországi sötét bol­­sevizmushoz képest az ő köz­­pontosítása, szigorú nyitásnak látszódjék, illetve, hogy ami sza­badságot ő ad a népeinek, azt ő adja. Egyébként jól számított: Kádár végig lekötelezettje ma­radt. Ugyanakkor Eisenhower tá­bornok, akkor amerikai elnök is azt üzente Moszkvába, hogy ne­ki sincsenek főbenjáró érdekei veszélyben Magyarország eset­leges szovjet megszállásával, va­gyis ő is szabad kezet adott Hrus­­csovnak. Nyilván azért is, hogy folytathassa a „nyitás politiká­ját”, mint most Gorbacsov... Vannak tehát összefüggések, amelyek jóformán semmit nem változnak az idők folyamán. A világ mégis halad és mégis a na­gyobb szabadság felé. A horvá­­toknak és a szlovéneknek, akár­milyen kicsik is, meg kell adni az önrendelkezést. Erre nézve az európai népekben előbb- utóbb megszületik a megegyezés és nyilván annak a módját is meg fogják találni, hogy mindez vé­rontás és zűrzavar nélkül történ­jék meg. Mi, magyarok, ebben vagyunk érdekeltek, mert majd­nem annyi magyar vár valami­lyen önrendelkezésre a különbö­ző országokban, mint amennyi horvát és szlovén küzd érte. A Varsói Szerződés fejfájára Ez a sírhant rátemetés útján jött létre: a Varsói Szerződés alatt a Jaltai Szerződés nyugszik, az alatt pedig a Molotov-Rib­­bentrop Paktum. Vándor, ki itt megállsz, nem kell levenned a kala­pod. ANTALL JÓZSEF is hason­lóképpen fogalmazta meg mon­danivalóját hétfőn Prágában, a Varsói Szerződés feloszlását ki­mondó egyezmény aláírásakor, kiállva a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartása mel­lett. Emellett nem kerülheti el a figyelmünket az a nyilatkozat sem, amit Vaclav Havel elnök­kel közösen adott ki e nap előes­téjén. Arra hívták fel közösen a hét vezető tőkésország nemso­kára összeülő vezetőinek a fi­gyelmét, hogy a Szovjetunió ép­pen ezen az értekezleten megha­tározandó támogatása esetleg ép­pen a kárvallottaktól, a Varsói Szerződésből most kilépő közép­európai államoktól szívhat el fel­tétlenül szükséges javakat, össze­geket. Antallnak és Havelnak ér­telemszerűen lengyel igényeket is magában foglaló figyelem­felhí­vása nemcsak gazdasági szük­ségszerűség, nemcsak abból fa­kad, hogy ez a két, illetve három ország van már most is legköze­lebb az európai követelmények­hez és ide a legcélszerűbb bese­gíteni, hanem hatalmas erkölcsi fedezete is van, s éppen a Varsói Szerződés temetésekor. Miről is van szó? KÉTSÉGTELEN TÉNY, hogy a bolsevizmus és az önké­nyével vezetett lenini birodalom az egész emberiségre ártalmas képződmény, aminek a meg­szüntetése az emberiség egyete­mes érdeke. Ehhez a megszünte­téshez és leleplezéshez azonban nem egyenlő mértékben járul­tak hozzá a világ különböző or­szágai. Magyarország, Csehszlo­vákia és Lengyelország erején felül és a világgazdasági súlyánál jóval nagyobb mértékben - 1956-1968-1979-1981 - és sa­ját belső, nemzeti erőforrásai­nak önkénytelen feláldozásával is, sokszor elhagyatva és kétség­­beesésbe taszítva. Ha a szovjet rendszer ezalatt a negyvenegy­­néhány esztendő alatt, ami ren­delkezésére volt bocsátva és kü­lönösen háború utáni minden­­hatóságának idején valójában is meg tudta volna hódítani ezeket az általa körmönfontan kizsák­mányolt országokat, ha el tudta volna érni kulturális és nemzeti ellenállásának feladását, akkor a mai összeomlása talán be sem következett volna. Mindeneset­re még koránt sem tartana itt a világ. A leninizmus megúszta volna egy náthával és hőemelke­déssel. Ha ezek a népek és nemze­­tek belsőleg és lelkileg is megad­ják magukat a szovjet rend­szernek, akkor a bolsevizmus nem veszítette volna el terjesz­kedési képességét és soha nem támadt volna fel a talpraállás gondolata ott bent a Szovjetunió sötét belsejében. MEG KELLETT mártóznia a magyar vérben a sok KGB tiszt­nek, hogy az orosz értelmiség egy kis része megértse a rend­szer alaptermészetét, és hogy a lehangolódott tehetetlenség ér­zését felváltsa az európai jellegű ellentmondás szelleme. És Prá­gából sem lehetett megingatha­tatlan szovjet öntudattal haza­térni, miután a Tavaszt reformer kommunisták csinálták. Ha tehát most egy elhamar­kodott döntéssel a Nyugat netán ki akarná hagyni a következő lépcsőfokot és el óhajtaná felej­teni, hogy a nagy szovjet vagy orosz térség európaizálása csak Közép-Európából indulhat ki, mert csak ezeknek a népeknek van meg a történelmi tapasz­talata ehhez a közvetítéshez, ak­kor a Nyugat nemcsak ezen ki­sebb nemzetek ellen vétkezik és követ el igazságtalanságot, ha­nem nagy egyetemes cél, az egész emberiségre veszélyes gó­cok felszámolását sem jól közelí­ti meg. Mert a legnagyobb ösz­­szegek is feneketlen zsákba hul­lanak, ha nincs jelen a közvetítő és főként, ha a félhomályos uráli elemi iskolákban nem mutatják fel a maguk már nyugativá vált ABC-jét ezek a közép-európai népek. A Nyugatot ma még közvetí­tés nélkül nem értheti meg a de­rengő tudatú Kelet. A közép-eu­rópai népek világtörténelmi hi­vatása tehát nem ért véget a po­litikai felszabadulásukkal. A bé­kés háziasítás csakis az ő meg­szenvedett tapintatukkal és lé­­lekismeretükkel folyhat. Ha vi­szont gazdasági talpraállásuk el­húzódik, ha nem tudják a keleti szomszédaiknak közvetlenül és szemléletesen bizonyítani az eu­rópai felemelkedést, akkor az egész erőfeszítés hiábavaló. Ke­leten tovább folytatódik a mér­hetetlen szenvedés és a magya­rok, csehek, lengyelek kínjuk­­ban-keservükben elátkozzák a nyomort hozó szabadságot. VASÁRNAP, 30-ÁN ország­szerte ünnepélyeket tartottak Magyarországon a szovjet csa­patok kivonulásának örömére. Diadalérzés, győzelmi mámor természetesen sehol sem volt, s inkább csak a könnyel telifutó szemekben és a „megszenvedte már e nép” eléneklésekor meg­keményedő arcvonásokban ju­tott kifejezésre, hogy tulajdon­képpen a túlélőt is joggal lehet győztesnek tartani Mi pedig, a Jaltában odado­­bottak, az 56-ban elárultak és verembe visszlököttek mégis­csak azok vagyunk, túlélők így tehát, ha a hadtörténelembe ter­mészetesen nem, az Egyetemes Történelembe mégis mi leszünk bevezetve győztesként. Ehhez persze az kell, hogy belső viszonyainkban rendet te­remtsünk. Vagy vágjunk, ha kell. Mert az mégiscsak tűrhetetlen, hogy a koalíció egyik pártjának újdonsült vezére „árnyékkor­mány” felállítását jelentse be - ez a fizikában körülbelül a per­­petum mobile felfedezésének bejelentésével volna egyenlő -, de ugyanígy tűrhetetlen az az el­lenzéki hajtóvadászat, ami Bog­dán Emil MDF képviselő ellen folyik egy a Rádióban elhang­zott pamflet műfajú jegyzete mi­att. Ugyanakkor most már ha­laszthatatlanok azok a kormány­zati lépések, amelyek a volt rendszer nómenklatúrájának, összefonódásainak, átmentései­nek megakadályozását gyakor­lattá teszik. A Berdár-féléket csokorba kell kötni, vázába kell tenni, le kell önteni a vizet róluk, aztán ki kell tenni őket a napra. CSAK LESZ tán’ egy kis ká­nikula az idén?! Csurka István égi vadászok, régi gyilkosok (Folytatás az 1. oldalról) pb-tag, K. L., a népi ellenőrzés megyei elnöke, B. J. megyei pb-osztályvezető, Sz. Á, a Te­jipari Vállalat bukott igazga­tója, a gyászos emlékezetű volt elsőtitkár, a mostani kft-ala­­pító rokona is. Összesen 34-en vannak, fejenként 100 ezer forintnyi törzsbetéttel. De a tagok kö­zé tartozik a Magyar Vad­gazdálkodási és Kereskedel­mi Részvénytársaság, a MA­VAD Rt, amely a „Bako­nyalja Vadásztársasággal” együtt 500-500 ezer forint­tal nevezett be. Nem évül el minden A továbbiakban Horváth Balázs tárcanélküli minisz­ter vitte a szót a veszprémi „igazság napján”. Egy, az Országgyűlés elé most beterjesztett törvény­­javaslatról beszélt, amely az 56-os forradalom leverése­kor elkövetett gyilkosságok elévülésének, illetve az elé­vülés eltörlésének akar tör­vényes kereteket teremteni. - Nagyon érdekes törvény ez - mondja Horváth Balázs. - Abból indul ki, hogy azok, akik a forradalom leverése és vérbefojtása után néhány év­vel, gondos számítással ki­mondották az akkori fejbó­lintó Parlamenttel az elévü­lést, törvénytelenül jártak el, mert érdekeltek voltak a gyil­kosságok minősítésében és a tények eltusolásában. Tehát részükre az elévülést csak attól a perctől lehet számíta­ni, amikor megszűnt a tör­vénytelen hatalmuk, amely­­lyel a tényeket letagadhat­ták. Ez pedig az 1990-es vá­lasztások után szűnt meg amikor szabadon vá­lasztott törvényes kormány vette át a hatalmat. Ennyi ideig pedig nem­hogy az elévülés nem követ­kezhet be, hanem még a nyomozást sem lehet lezárni Az egybegyűltek nagy tet­széssel fogadták a bejelen­tést. A továbbiakat, az ügy kü­lönleges jelentőségére való tekintettek a jövő heti szá­munkban ismertetjük. (Folytatása a következő számban) Krajczár Imre Ügyes összjáték A gödöllői népi-nemzeti közi összejövetelünk szüne­tében interjút adtam Lovas Zoltánnak, a Magyar Hírlap munkatársának Lovast én már régen felmentettem a ve­lem készült interjúinak köz­lés előtti bemutatásától, mert velem szemben mindig kor­rekt közvetítőnek bizonyult. Most is. A szöveg megjelenése után azonban jött néhány napra rá az olvasat: Hegyi Gyula úr olvasata. Abból a tényből, hogy én Für Lajost az MDF legnépszerűbb személyiségé­nek mondtam, Hegyi meg­próbált valami Antall József­fel való szembenállást kiol­vasni Holott, ha csak köze­pesen elfogulatlanul olvassa a saját lapját, láthatta volna, hogy milyen nyomatékosan hangsúlyoztam: nincs szemé­lyi válság sem az MDF-ben, sem a kormányban. Für La­jos nem Antallal szemben a legnépszerűbb MDF-körök­ben, hanem hagyományosan. Ami pedig Hegyi úrnak sanda oldalvágását illeti, hogy jó-e Für Lajosnak ha én ennyire tisztelem és kie­melem („nem tudom, hogy Für Lajosnak árt-e vagy használ a csurkai ajánlás”), csak annyit mondhatok ne­kem mérhetetlenül jólesik hogy az ilyen hegyigyufák óvni akarják a barátaimat tőlem. Ezek számára az, amit mi csinálunk felfoghatatlan: amikor ők szembe akarnak állítani bennünket, mindhár­munkat, azonközben mi egy­más népszerűségéért is tu­dunk küzdeni Mintha nem is egy glóbu­szon élnénk Cs. I. Magyar fórum Közéleti hetilap A szerkesztőbizottság elnöke: Csurka István Főszerkesztő: Kósa Csaba Főszerkesztő-helyettes: Kiss Dénes Vezető szerkesztő: Krajczár Imre Szerkesztő: Fábián Gyula Szerkesztőségi titkár: Székely Dezső Főmunkatársak: Ágh István Czegő Zoltán Szerkesztőség: 1135 Budapest, Frangepán u. 56. Levélcím: 1399 Bp. Pf.: 701/364 Telefon: 140-8966 131-0909/234 Telefax: 111-3480 Kiadóhivatal: 1074 Budapest, Csengery u. 1. Telefon: 121-7030 142-0333 Kiadja: Magyar Fórum Kiadói Kft. Felelős kiadó: Csurka István Szedés, tördelés, nyomdai előkészítés: PRINTSELF Kft. 1135 Budapest, Frangepán u. 56. Telefon: 129-7454 Nyomás: APOLLÓ Kft. 1165 Budapest, Zsemlékes út 25 Felelős vezető: Hupján József ■ ügyv. igazgató­ HU ISSN 0865 - 3909

Next