Magyar Fórum, 2010. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

2010-09-16 / 37. szám

„Nincs más testvérem, csak magyar. Ha virrasztok, miatta állok poszton, csak tőle kérek kenyeret s csak ő, kivel a kenyeret megosztom” (Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus) XXII. évfolyam, 37. szám Kár ••­­ KÖZÉLETI HETILAP 2010. szeptember 16. www.magyarforum.hu A szórakozáshoz való jog Törvénybe iktatva ez még ugyan nincs, de szokásjogként, magától ér­tetődő emberi jogként, már minde­nek előtt és mindenek fölött érvénye­sül. Diszkóknak lenniök kell, mert az ifjúságnak joga van a szórakozás­hoz. Sőt ahhoz is, hogy ne készüljön fel az életre, amely küzdelmes. A ke­reskedelmi tévék olcsó szórakoztatá­sainak is lenniük kell, mert a négy szűk betonfalához kötött kisnyugdí­jasnak joga van a világba való kite­kintésre és a szórakozásra, és ezáltal a teljes bezáródásra és eltompulásra. A kereskedelmi tévéknek és az egész szórakoztatóiparnak pedig arra a ha­talmas jövedelemre, amit az egész társadalom fizet ezért a szándékos bu­tításért. Mert a kereskedelmi tévék a reklámbevételekből tartják fenn ma­gukat és fizetik sztárjaiknak a magas gázsikat, a reklámkiadások viszont minden egyes termék árába bele van­nak kalkulálva, így végül a nagykö­zönség fizeti meg minden vásárlásá­val a saját elbutítását. Ez a liberális médiarendszer alapja, ez Amerika. Mindez két dologról jutott eszem­be. Az egyik amerikai. Egy csinos nő, aki besöpört egy csomó díjat egy köny­­nyűzenei díjkiosztón - a díjkiosztás, beleértve az Oscar-díjakat is, maga is szórakoztatóipari esemény- nagy da­rab nyers húsokba burkoltan jelent meg, csupán a segge nem volt marha­comb lapokkal takarva. A díjat átad­ták neki. Megszokták, hogy ő ilyen. Nekünk itt, Európában, azonban el kell gondolkodnunk azon, hol tart az a társadalom, amelyikben ezt elvise­lik, ahol ez lehetséges. Vajon nem a szabadság fitogtatása miatt van-e ez így. Mert, persze, ez nem szabadság, hanem ízléstelen hülyeség, egy min­denbe belefáradt, kiélt társadalom végvonaglása. A másik magyar esemény. Két srác megölt egy harmadikat, aztán betér­tek a diszkóba flipperezni. Nem is tudták, mit tettek. Mert már nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, valóság és képernyő között. Mert már annyira magányosak a sok szórakoztatásban és a lelküktől ide­gen műsor­térben és kapcsolt részei­ben, hogy nem tudnak különbséget tenni élet és halál között. A barátjuk sem több, mint egy emberformájú, egy síkban létező lény a képernyőn. Mert már az iskola sem tud a szóra­koztatás fölé kerekedni. És a saját élet sem érték már. A szórakoztatóipar ki­lövi az embert a semmibe. Ez mind összefügg az üzleti szóra­koztatással, amely mostanra az em­beriség mérgezése lett, és ha így megy tovább, halálává is válhat. Az új médiatörvény megalkotása mellett, vele egyidejűleg, a szórakoz­tatásról és különösen a közösségel­lenes szórakoztatásról is gondolkoz­ni kell. Nemcsak az önkormányzati képviselők számát kell csökkenteni, hanem a drogterjesztő diszkók és a szórakoztatóipari tévék és bűnre ösztönző műsoraik számát is. Akár nullára. Csurka István Lady Gaga talpig marhahúsban A Hajdúnánáson megölt fiú megtört édesanyja Egy kirajzolódó bűnszövetkezet támpontjai: Szilvásy, öngyilkos warezkirály, Balóné és egyéb gyanús ügyek - cikkünk a 19. oldalon interjú a 9. oldalon Felvidék természeti kincseiért Miklós László: A miniszter úr arra utasította a hivatalokat: hagyjanak fel a környezetvédelmi területekké való nyilvánításokkal, ráadásul olyan indokkal, ami feje tetejére állította a természetvédelem alapfilo­zófiáját. Simon a döntéseit nem a természetvédelmi szempontokra építve hozta, hanem a gazdasági érdekek és lehetőségek számára a meghatározók. A miniszter utasítását azzal magyarázta, hogy a környezetvédelmi területekké való nyilvánítások magántulajdont is érintenek. Itt van az alapvető ellentét. interjú all. oldalon Thália, s nem a mammon papjai vagyunk Magyar Tímea: Egy kereskedelmi csatorna castingra hívott. Megkap­tam a szövegkönyvet, melyben alpári stílusú mondatok voltak, és kiüt­között belőle az öncélú erkölcstelenség. Nem mentem el erre a meg­hallgatásra. Színművésznek tartom magam, és csak ehhez a fogalom­hoz, hivatáshoz méltó alakításokat vállalok el. A színművészet számomra egy csoda, és én a színpadot „templomnak” tartom, s arról sem szabad megfeledkezni, hogy mi nem a mammon, hanem Thália papnői, papjai vagyunk.

Next