Magyar Gazda, 1842. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)

1842-09-11 / 73. szám

1151 1152 kerületére szorítkozó. — Azonkívül, hogy az erdő­ségek az éghajlatot átalában enyhítik, állandósítják és tálságait mérséklik, figyelmet érdemel még hely - ’s fekvés szerinti különös befolyásuk is. Ők védnek a’ széltől s a szabad ég ártalmaitól. A’ mint valamelly szél- és viharjárta részen nagy erdőt nevelünk vagy a’ már létezőt kiirtjuk, a’ szerint lényegesen meg­változtathatjuk a’ határos lapályok helybeli éghaj­latát , ’s termékenységét előmozdíthatjuk, vagy kis­­sebbíthetjük. Azon kérdés vitatásánál elég erdő van-e, ha terjeszteni, vagy irtani kell-e azt, nem elég a’ közönséges viszonyokat, például mennyi erdő jut egy családra, vagy a’ föld hányadik részét foglalja el az erdő, fölszámítani, hanem azon helyeket, hol az erdőségek fekszenek concrét egységben kell fel­fogni. Hogy az erdős vidékeken több a’ nedvesség és eső, az tapasztalat által eléggé bebizonyult tény. De azon mód, mint hozzák elő azon hatást, nincs még világosan megmagyarázva. Sokan fellegeket vonzó erőt tulajdonítottak az erdőknek, ’s ezt, ré­szint látomás, részint a’ villanyosság elmélete s okai által akarák felvilágosítani. Ez ellen azon észrevé­tel mondatott, hogy a’ hegyek különbség nélkül akár erdősek, akár nem, magokhoz vonják a’ felhőket, vagy legalább további menéstől feltartóztatják. Te­gyük föl, hogy ez ellenvetés alapos, mégis marad­nak okok, mellyekből megmagyarázható, mennyire nagyobbítják az erdők a’ jég nedvességét. Minden üveg alá tett növénynél meggyőződhetünk , milly nagy mennyiségű vízgőzt lehell az ki magából. — Schübler úgy találá, hogy minden lombos falevelei saját sulyok 50 percjét bocsátják a levegőbe. Fon­toljuk meg már most a’ fák nagyságát, leveleik so­kaságát, és sokszorozzuk azon sok ezer törzsökkel, mellyekből egy erdő áll, ’s olly eredményt nyerünk, mellyből következtethetünk azon nagy mennyiségre, mellyel az erdők közvetlen légkörüket vízgőzzel meg­tölthetik. De a’ viz, m­ellynek gőzét a' levelek eresz­tik ki, nem a’ fákból jő , hanem gyökeik által a földből szívatott. Az erdők tehát mind megannyi szi­vattyúi a’ földben foglaltató nedvességnek , a’men­­nyire csak gyökereik behatnak. Azon nedvesség, melly levelek által a légbe száll, harmat- s eső­alakban ismét a’ földbe jő. Ezen módon az erdők a’ nedvesség vagy a’ viz keringésének eszközeiül szol­gálnak. E’ keringés magában igen jótékony, mert, miként a természet többi tüneményeiben mutatja, a’ mozgás egyik föltétele az anyagok épsége s rom­­latlanságának, minthogy a’ tespedést akadályozza ’s a’ megújulást s megifjodást lehetségessé teszi.De azon mód által, mellyel az erdők a viz keringését eszközük, leginkább emelik annak jótékonyságát. Ők, mint láttuk, a’ vizet gőzzé változtatják a’ nél­kül, hogy az erre szükséges h­evőt a’ légtől kölcsö­nöznék; a’ levegőbe gőzt bocsátanak szénsav s más olly anyagokkal összekötve, mellyek a’ légkör ter­mékenységét nagyobbítják, ’s a’ nedvességet csendesen s lassankint tovább terjesztik. Ezen utóló működés az erdők igen fontos hasznára emlékeztet, melly abban áll, hogy azok nagyobb esőszakadás után akadályozzák a föld lemosását s a’ viz egyenlő ’s lassú terjedését eszközük, mi által a’ levegő ’s földnek az eső hasznait tartósan s nagyobb mér­tékben engedik élvezni, s egyszersmind a’ földet az annyira káros vizáradástól megóvják. Az erdőségek ez által igen sokat tesznek a’ nedvesség fenntartására, ’s még pedig annál többet, ha a’ föld a’ lehullott falevél felgereblyélésétől, le­­geléstől megkiméltetvén , porhanyó­s fogékony ma­radott. Ezen fölül védik a’ földet a’ kiszáradástól, midőn a’ szárazabb kü­l levegő közvetlen érintkezé­sét, valamint a nedves légrétegek száraz szelek ál­tali sebes elhajtatását akadályozzák. Az erdők ezen nedvességet megtartó tulajdonsága az erdőföldet s környékét kevésbbé teszi függővé az évszak vál­tozásaitól a’ nedvességre nézve, mert tartalék élel­met (Reservevorrath) mindig nyer , s gyökei minél szárazabb a lég s a földfelület, annál mohóbban szívják alulról a’ nedvességet. Ezen tulajdonságnak köszönhetjük, hogy erdeink frisseségöket még nyári hév s száraz napokban is megtartják, s nedves­ségükből soha ki nem fogynak. Valamint a’ meleg s hideg tulságait mérsékli az erdő s amazt nyárban forr, ezt télben fagypont­jáig jutni nem engedvén a’ szabad mezőn vagy si­vatagon , épen úgy enyhíti a’ szárazság s nedves­ség’ tulságait is. Gyakran sikerrel ültetünk fákat posványok’ kiirtására, m­ig megfordítva hegysíkon hol a’ víz megállapodik, fairtás után süllyedékek, posványok , sőt egész mocsárok képződnek. Na­gyobb hegyeken a’ hercziniai, a’ th­i­ringiai erdő­ben, fenyves s érczi hegyeken, sőt a’fekete erdő­ben is találtam mocsár­­i posványokat, mellyek lapos hegyhátak fairtása által támadtak. Ezt más­ból nem magyarázhatjuk ki, mint a’ fák fennérintett működéséből, melly a’ légkör ’s föld közti nedves­ség keringésében áll, így állítják vissza a’ fák min­den tulság közt az egyensúlyt. Nem kevésbbé fontos, sőt talán nyomosabb azon körülmény, miszerint az erdők eszközük a’szé­­nítő’ (carbonium) keringését a’ természet nagy élés­kamarájában. A’ szénítő mint tudva van legfőbb al­katrésze a’ föld felrétegének s legfőbb tápszere a’

Next