Magyar Gazda, 1859 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1859-11-08 / 28. szám
452 Ez körülbelül vázlata az ismertetés alá vett röpiratnak. Kétségen kívül jelentékeny hiányokat, sebeket fedett fel szerző, de sem mind azt fel nem emlitette, a mi felemlithető volt, sem nem tárgyalta azon részletességgel, melylyel a nagy horderejű kérdést tárgyalni kell, mind e mellett is szívesen látjuk ez értekezést, mely a figyelmet a legégetőbb kérdésre vonja, s alkalmat veendünk mi is elmondani egyről másról nézeteinket, mely eljárás közben széttekintendünk kissé a külföldön is, hogy lássuk, mit tesznek mások a végre, hogy a mezőgazdasági ipart áldást hozó termékenységre fejlesszék. TAKARMÁNYKEVERÉS. (Folyt.) Mennyi egy marhának egy napi eledele? ez azon kérdés, melyre kielégítő választ sem Weckberlin, sem Wolff, sem senki még eddig nem adott, nézetem szerint nem is adhatott, mert arra nézve oly sok és mindenféle körülmény van befolyással, hogy azokat a tudomány, elv alá szedni nem is győzné. Úgy lászik azon elv van, némi kevés kivétellel és módosítással elfogadva , hogy ahány mázsa a marha elevenen, annyi 3, 4, 5, 6 fontnyi szénaértékű takarmány fedezi a napi szükségletet. Van rá eset, hogy heverő, meddő marha kevesebb takarmánytól is, mint amennyi ezen elv szerint megilletné, igen jó karban van; kivált ha a marha fiatal és egészséges, mikor pedig már vénül, meg nem lehet vele élő súlyához mért illetményét etetni. Van aki megeszi és nincs rajta látatja, van amelyik jobb nyaraló mint telelő és megfordítva. Kevés gazdatársam van, úgy hiszem, aki tapasztalásból ne tudná, hogy a jármos ökör télen át, mikor nem dolgozik, holmi sovány rázott takarmányon és búzapolyván (melyből 2 font szénaérték sem esik 1 mázsa élősúlyra) sokkal jobb szikben és erőben van, mint négy-öt heti folyvást való szántáskor , ha annyi tiszta szénát megetetünk is vele, melyből élősúlyának mázsájára 5—6 font is esik. Ami egyébiránt nem is csoda, mert a renden túli lélekzés, s a mozgásban levő forgók, izmok és idegek olajosan, zsírosan tartása mennyi takarmányt vesz igénybe, azt sem előlegesen, sem utólagosan meg nem határozhatjuk stb. Ezeken és ezekhez hasonló körülményeken kívül , az időjárásnak is van befolyása a marha étvágyára. Egyik nap silányabb takarmányt is jobbízűen elkölt, mint máskor a jobbat; egyik nap többet, másik nap kevesebbet eszik. Ezen kérdés körül, egyebet nem igen, s csak annyit tudhatunk bizonyosképen , hogy a sármos marha, ha erején túl való munkával csigáztatik, a legjobb tartás mellett is leromlik; továbbá, hogy a fejős marha, ha sokat ad, nem semmitől tejel, s a hizó marha, ha megidül az nem semmitől történt. Mind a mellett lehet valamit mondani és tudni hozzávetőleg, a mi értelmes gazdára nézve némi tájékozásul és útmutatásul szolgálhat. A marhának szánt takarmányban — mikor t. i. a gazdaember télre készül, kazlait számba veszi, s mikor marhái napi takarmányrészletét kiméri , kettőre kell ügyelni : 1. A takarmány tápsúlyára, és 2. A takarmány tömegére. A takarmány tápsúlyát ami illeti, tekintetbe veendő : a) A marha nagysága vagyis élő súlya. b) A sikanytartalmú és sikany nélküli táprészek közti arány, amiről már előbb emlékeztünk. Zsinórmértékül az van elfogadva, hogy ahány mázsa a marha elevenen, annyi 3, 4, 5, 6 fontnyi szénaértékű takarmány annak napi eledele. Nevezetesen minden élősúly után heverő vagy rideg marhánál ..................... 3 —3 %font jármas marhánál 4 —4 V2 hizó „ 4/2 3% fejős „ . .6 -6% 5% növendék ,, 6 -6% fontnyi szénaértékű takarmány. Ez azonban csak hozzávetőleg van mondva, határozatlan bizonyosság annyi, hogy a dolgozó marhának több tápanyagra van szüksége, mint a heverőnek, jólehet a heverő többet megeszik egy nap, mint a dolgozó; hogy a fejősnek ismét többre van szüksége, mint a meddőnek; a hízónak ismét többre, mint a ridegnek. Én részemről a takarmányt czéljához vagy rendeltetéséhez képest tápláló =ép és termelő = tr takarmánynak ne-