Magyar Gazdák Szemléje, 1923 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1923-01-01 / 1. szám

napján tartották meg a licitációt: ilyenkor kerültek kótya­­vetye alá a vendégfogadók, korcsmák, mészárszékek, boltok, vásárok, piacok, malmok, vadászat és halászat. Petőfi Sándor szüleinek jól kellett érteniök a mezei gazdasághoz, mert különben nem folytathatták volna mesterségüket. Hogy a földet szerették, mutatja földszerző buzgalmuk. Évről-évre gyarapították vagyonukat szántóföldek, kaszálók és szőlők vásárlásával. A családban ez a földszerzés élénk eszmecsere tárgya volt s korán reáirányította a költő figyelmét a magyar föld értékére. A költő élete végéig visszavágyott a magyar vidék csen­des világába. Gúnyos mosollyal szemlélte a «boldog pestieket» és áhitatos merengéssel gondolt a világ zajától távol élő falusi emberek boldogságára. Valósággal följ­aj dúlt, mikor a maga sorsára gondolt: «Apám, apám, mért is taníttatál, Miért az eke mellett nem hagyál ? A könyvet szép, de csalfa tündér lakja: Ha fölnyitod, megkapja szivedet És fölvisz a legragyogóbb csillagra, De le nem hoz... a magasból levet... Miért tanultam ? Mért nem maradék Földművelő, aminek szánt az­ ég? Nem tölteném most kínos virrasztással A végtelenbe nyúló éjszakát: Lelkem fölött az álom víg ha­lással Madár módjára ringatná magát. Volnék földmíves, vagy volnék juhász, Ki messze, kint a pusztákon tanyáz S míg ellegelget kolompolva nyája, Ő hűs bokorba veszi bé magát S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja Saját kedvéért a kis furulyát». Ha Petőfi Sándort mint nagy költőt magasztaljuk, mindig el kell tekinteni költeményei egy részétől. A nagy költőknek is vannak szerencsétlen pillanataik, amikor olyan munkákat írnak, amelyeknek közreadását később, öregebb korukban, többé-kevésbbé maguk is sajnálják. Petőfi Sándor forradalmi időkben élt és olyan fiatalon halt meg, hogy nem lehet cso­dálni, ha költészetéből a szocialisták meglehetősen jelentékeny

Next