Magyar Gazdák Szemléje, 1936 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1936-08-01 / 7. szám
XLI. ÉVF. 7. SZÁM 1936. AUGUSZTUS HÓ MAGYAR GAZDÁK SZEMLÉJE. A FÖLDMÍVES ÉLETSZINTJE ÉS A TECHNIKA. 1. TÁVOLI TELEPHELY, SZÉTSZÓRT MUNKA A mezőgazda élethivatása az életmódot is a termelés helyéhez köti. Ezért az életmód hozzáidomul az élethivatáshoz, mely a tömegközponttól távol szokott telephelyet keresni és szétszórt munkával jár. A távoleső, szétszórt élet nehezíti a térben való utánzást — a közvélemény kialakulását, a divat terjedését, — de kedvez az időben való zavartalan ismétlésnek, — a családi hagyománynak, a helyi szokásnak. Az életmód megcsontosodik. Nehezebben bomlik szét új szükségletekre. Ebből erkölcsi értékek és lélektani nehézségek származnak. Gazdagodó évek és sorvasztó mérföldek. Mi most nem a lelki, most csak a külső, a dologi problémákról akarunk szólni, melyek a mezőgazda élethivatásából folynak. Arról, hogy a tanyai életmód hogyan és mikép engedi érvényesülni a technikai optimumot: a) a mások munkájával való összeműködést, b) a mások által készített eszközök gazdaságos használatát, c) a mások jószágaival való árucserét. a) A munkamegosztásnak („one man one operation“) csak viszonylagg 1930-ban már 93.4 lélek élt Magyarországon km 2-ként. Ámde közülök minden negyedik oly községben lakott, melynek lélekszáma a 2000-et sem éri el. Minden második községnek 100-nál kevesebb lakója volt 8.7 millió magyar közül csak 2.9 millió élt városban, de még e városi lakosok jelentős része is nem-városi életet folytat. Az ország második városában, Szegeden 1000 lakosra 103 szarvasmarha esik, Budapesten csak 3. A székesfőváros kültelkét nem is számolva, a népesség 18,5% -a külterületen éli távoleső, szétszórt életét (a kecskemétiek 56.2, a kiskunhalasiak 52.4%-a és 40%-on felül Szarvas, Kiskunfélegyháza, Törökszentmiklós és Orosháza lakói közül). A mezőgazdasági élethivatás szigetelő hatását (a) a gazdaságok 51.9%-a 2 hektáron alul van, b) 1000 őstermelő lakos 209 házban lakik) nem csökkenti a 93,4-es népsűrűség, mely a háborút követő nagy szegénység folytán csak módjával jelent bensőbb kultúrkapcsokat. Ez a minden iránt érdeklődő, élénkeszű nép, mely az összeomlás óta is heroikus erőfeszítéssel épített többezer iskolát és csökkentette nyugateurópai színvonalig analfabétái számát, alig bír ma újságra, rádióra, de még postára és távíróra is költeni. Hajdú-, vagy Csongádmegyék írni-olvasni tudó lakosságának átlaga minden hét évben egyszer kap táviratot és az OMGE 1934-iki adatgyűjtése szerint ebben az évben az alföldi kisbirtok kát, holdankint 1 fillért költött postára, távíróra és telefonra. Magyar Gazdák Szemléje