Magyar Gazdák Szemléje, 1936 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1936-08-01 / 7. szám

XLI. ÉVF. 7. SZÁM 1936. AUGUSZTUS HÓ MAGYAR GAZDÁK SZEMLÉJE. A FÖLDMÍVES ÉLETSZINTJE ÉS A TECHNIKA. 1. TÁVOLI TELEPHELY, SZÉTSZÓRT MUNKA A mezőgazda élethivatása az életmódot is a termelés helyéhez köti. Ezért az életmód hozzáidomul az élethivatáshoz, mely a tömegközponttól távol szokott telephelyet keresni és szétszórt munkával jár.­ A távoleső, szétszórt élet nehezíti a térben való utánzást — a közvélemény kialakulá­sát, a divat terjedését, — de kedvez az időben való zavartalan ismétlés­nek, — a családi hagyománynak, a helyi szokásnak. Az életmód megcson­­­tosodik. Nehezebben bomlik szét új szükségletekre. Ebből erkölcsi érté­kek és lélektani nehézségek származnak. Gazdagodó évek és sorvasztó mérföldek. Mi most nem a lelki, most csak a külső, a dologi problémákról akarunk szólni, melyek a mezőgazda élethivatásából folynak. Arról, hogy a tanyai életmód hogyan és mikép engedi érvényesülni a technikai optimumot: a) a mások munkájával való összeműködést, b) a mások által készített eszközök gazdaságos használatát, c) a mások jószágaival való árucserét. a) A munkamegosztásnak („one man one operation“) csak viszonylagg 1930-ban már 93.4 lélek élt Magyarországon km 2-ként. Ámde közülök minden negyedik oly községben lakott, melynek lélekszáma a 2000-et sem éri el. Minden máso­dik községnek 100-nál kevesebb lakója volt 8.7 millió magyar közül csak 2.9 millió élt városban, de még e városi lakosok jelentős része is nem-városi életet folytat. Az ország második városában, Szegeden 1000 lakosra 103 szarvasmarha esik, Budapesten csak 3. A székesfőváros kültelkét nem is számolva, a népesség 18,5% -a külterületen éli távoleső, szétszórt életét (a kecskemétiek 56.2, a kiskunhalasiak 52.4%-a és 40%-on felül Szarvas, Kiskunfélegyháza, Törökszentmiklós és Orosháza lakói közül). A mező­­gazdasági élethivatás szigetelő hatását (a) a gazdaságok 51.9%-a 2 hektáron alul van, b) 1000 őstermelő lakos 209 házban lakik) nem csökkenti a 93,4-es népsűrűség, mely a háborút követő nagy szegénység folytán csak módjával jelent bensőbb kultúrkap­­csokat. Ez a minden iránt érdeklődő, élénkeszű nép, mely az összeomlás óta is heroi­kus erőfeszítéssel épített többezer iskolát és csökkentette nyugateurópai színvonalig analfabétái számát, alig bír ma újságra, rádióra, de még postára és távíróra is költeni. Hajdú-, vagy Csongádmegyék írni-olvasni tudó lakosságának átlaga minden hét évben egyszer kap táviratot és az OMGE 1934-iki adatgyűjtése szerint ebben az évben az alföldi kisbirtok kát, holdankint 1 fillért költött postára, távíróra és telefonra. Magyar Gazdák Szemléje

Next