Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)

1850-09-11 / 252. szám

Pest, Szerda, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet ki­véve mindennap. Előfizetési díj: fél­évre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-töl számittatik.— A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. September 11-én 1850-Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (na­gyhid utcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épü­letében). Vidéken minden cs. kir. posta­­hivatalnál. Szerkesztői iroda van: régi posta-utcxában 25-dik sz. a. első emeletben. HIVATALOS RÉSZ. A cs. kir. közoktatási minister ur a pesti kato­nai kerület katholikus tanintézeteire nézve, Kovács Pál eddigi ideigl. iskola felügyelőt e hivatalban meg­­erősité. Hirdetmény. Mind a közönségnek átalában, mindazoknak ér­dekében különösen, kik a sikerdus iparos képzettsé­get megszerezni óhajtják , a k. József-ipartanodában a jelen beálló 1850/51 tanodai évben előadandó ta­­­­­nulmányok név szerint ezennel elősoroltatnak. A két előkészítő osztályban a rendes előadások köznapokon szokott órákban megmaradnak a vallás­tanból, a közönséges és betű-számtanból, a termé­szetrajzból (állat-, füvészet- és ásványtan) történelmi földleírásból, magyar- s német nyelvtan és fogalma­zásból ; valamint a rajzolás és szépírás is taníttatik. Az ujólag fölállított fölsőbb osztályban előada­­tik: a betű- szám- és mértan, előkészítésül a fölsőbb mathesista, az ábrázoló mértan, természettan, átalá­­nos vegytan , térképi, és gépészeti előkészítő rajz­tan , és kereskedelmi számtan. Rendkívüli tanulmányok maradnak a franczia és olasz nyelvtan, mindkettő két évi folyammal. Vasárnapokon népszerű előadások tartotnak a ter­mészet-, erőmű- és vegytanból. A tanulók beírása az ipartanoda irodájában Sep­tember 16-án kezdődik reggeli 8 órától 12-ig. Kovács Pál, id. kir. tan. fölfigyelő. HHZHIVATALOS RÉSZ. Pest, sept. 10. Újabb viszonyaink rendkivüli alakulása, s a birodalomhoz­ állásunk rendszerének ideiglenes megállapítása óta mindig azon hiedelemben vol­tunk , miszerint az engedményezett alkotmány fő­eszméje „a birodalmi egység“ eszméjének kivi­tele a czél, melytől az újra megalakult birodalom részeinek szilárd együtt maradása, ereje s nagy­sága váratik. Azon szakadás , melyet a birodalom részei­nek utóbbi tusaiban czélul tűzött ki a forradal­mak törekvése, elég indokolást adott az egység kapcsainak szoros­ összefűzésére; s csodálkozni épen nem lehetett, hogy oly időszakban, midőn az örök elszakadásra hajlott részek tartósb újra egye­sítése föltételeit kelle kikutatni; a birodalmi egy­ség létesítésének legbiztosb eszközéül a birodalmi erők szoros öszpontositása tekintetett. A birodalmi egység eszméjének józan el­lensége alig van, csak az egység létesítésének, megszilárdításának eszközei fölött volt s van ek­­korig véleménykülönbség. Az önállás tágabb körére vágyakozók csak­hamar elszámlálgaták a birodalmi öszpontositás kiviteléből a tartományi élet önállóságára nehezü­lendő hátrányokat, s kiket a birodalom egységé­nek eszméje első szolgálatkész harczosokul hitt a csatamezőre, ezek voltak elsők, kik az öszpon­tositás ellenében uj tervvel léptek föl, — de ezek is, mint azok, az egység maradandóságának léte­sítése, megszilárdítása érdekében. Az egység eszméjében tehát különbség nincs, csak létesítésének eszközei különböznek. Fölösleg volna itt elszámlálni mindazon kí­sérleteket, miket egyes tartományok, saját tarto­mányi érdekeik mellett elkövettek, mint fölösleg volna elszámlálása annak is, mit kísértettek meg különböző nevezetek alatt némelyek hazánk ér­dekében is; annyi bebizonyult, miszerint a szá­mos kísérletek mellett is a birodalmi szervezés­ben a központosítás politikája nem változott, s ott látjuk azt politikai alakulásunk minden rétegében. A központosítás elleneinek kísérleteit elég sympathia kísérte tagadhatlanul, s ha elveik rend­szerét kézzel foghatóbbá tevék, ez még általáno­sabbá is lehetett volna; de hiába­ azon politika, melynek megdöntésére annyi lépés h­ányoztatott sükertelenül, megdöntetlenül áll, s naponkint tá­gabb kört foglal el hatalmával, életerejének ke­rekei egymásután megindulnak s most már ott ál­lunk, miszerint megváltozhatását azon időig — midőn az elvek kiviteli megkísérléseinek sikere fölött alkotmányilag hivatott bírák mondandnak ítéletet — képtelenségnek tartjuk, elannyira, mi­szerint az újra­alakulás munkájának nehezítése mellett még hatástalannak is tartjuk az ellene je­lenben használt minden erőlködést, mit útjában álló kavics gyanánt most már könnyen elkotorhat. A kormány­politikának a rendkívüli viszo­nyok sürgetése miatt az alkotmányosság csak egyik tényezőjének helyeslése adott életet, s en­nek munkálódása fölött az alkotmányosság egy­­begyűlt tényezői mondanának helyeslést vagy roszalást. De ez idő még nincs itt, azonban igen távol sem lehet. S akármennyire okoskodjunk, alkotmányos életünk már eddig megindított kerekeinek moz­gásából könnyen beláthatni azt, miszerint a moz­gatók megindult kerekeiket vissza nem ránthat­ják a­nélkül, hogy általuk össze ne zúzattassanak. Korántsem vagyunk azonban azon vélekedésben, miszerint a kormány politikája érdekében kiadott rendeletei, s más kísérletei épen nem szenvedhet­nének változást, sőt mint többször kijelentők, az alkotmányos életnek teljes kifejlését zsibbasztó rendkívüli intézkedések szükségét minél előbb elenyésztetni mi is óhajtanék mind a­mellett, hogy politikájától­ visszalépését jelenben lehetségesnek nem tartjuk. Mi is képzeljük a munka nagyságát, mely a most megindult politika birodalmi gyűlésein meg­változtatásával az új kormányra nehezülne, de még­sem hiszszük ezt oly súlyosnak, mely miatt a birod. gyűlés kezét alkotmányellenesen meg­kötözni szükséges volna, annyira, hogy szükség esetében újabb politika előtt sem nyithatná meg ajtaját. 252. sz. Pest, sept. 10. Szavunkat beváltandók, közöljük olvasóink­kal a két hitvallású protestáns lelkészek és okta­tók kérelemlevelét, mely M. D. főherczegasszony közbenjárása által jutott ő cs. kir. felsége s en­nek vallásügyi ministeriuma kezeihez. Közöljük azt szó- és értelemváltoztatás nélkül azon czél­­ból, miszerint legyen alkalma a közönségnek la­punk tulajdon­nézeteit egybevetni az alább kö­vetkező okirat tartalmával, és legyen alkalma megítélni — váljon jelen politikai viszonyaink közt, mik természetesen az egyházi ügyekre is visszahatnak — lehet-e a nyugalmazott főhadi­­parancsnok által f. é. február 10-kén kibocsátott s lapunkban is közlött rendeletnek oly komoly következményeket tulajdonítani, mint minőktől a kérvény aláírói tartani látszanak. — Mi e kér­désre most annál kevesbbé adunk választ, miután ez ügyek iránti nézeteinket több ízben egész nyíltsággal elmondottuk, és el nem hallgattuk a jogos követelést, a méltó panaszt. — Mi az el­térő vélemény nyilatkozatának sem szoktuk el­zárni az utat, s önálló politikai irány­zatunk érdekében a többször említett ké­­relemlevelet illetőleg ezúttal beérjük azon meg­jegyzéssel, miszerint abban oly sérelmekről is van szó, mik egy idő óta már orvosoltattak (pél­dául az esperességi gyűlések nem tarthatására nézve), s miszerint mi átalában sok pontra akad­tunk az okiratban, melyet aláírni vonakodnánk, némely hiányokra, miket könnyű leendett kipó­tolni — természetesen tulajdon fölfogásunk sze­rint. — Tény az, hogy az érdekelt egyházak bi­zalommal várják ügyeik minél előbbi eligazítását a m. kormány részéről. Az okirat következő: Császári királyi Fenség, Legkegyelmesebb herczegnő! Mily erkölcsi ingathatlan alapon nyugosznak a protestáns egyház jogai és szabadalmai, az cs. k. Fönséged előtt tudva van. — A bécsi és linczi békekötés, a kürhatalmak által biztosított pragma­tica sanctio , valamint a legfölségesebb Habsburg házbeli istenben nyugovó királyainknak utódaikat is kötelező esküi és ünnepélyes biztositékai oly alapot engedtek a reformált evangélikus egyház­nak Magyarországban, mint azt politikai jogilag szilárdabbnak gondolni sem lehet. — Neki er­kölcsi életét és jólétét föltételező elidegenith ellen autonómiai, vagyis önkormányzati joga biztosítva van, mely szerint az egyház hivatalnokait maga választhatja és bocsáthatja el; javát és baját tör­vényesen szabadon választott képviselők által tár­gyaltathatja , és tagjainak neveléséről Krisztus evangéliumának elvei szerint minden idegen befo­lyás nélkül önállólag gondoskodhatik. Mindez azonban most b. Haynau cs. k. tá­borszernagy urnak febr. 10-ről kihirdetett és ide •­. alá csatolt kormányi rendelete által nemcsak veszélyeztetve, hanem tettlegesen megtámadva is van, és oly mélyen sértve, hogy a bajnak lehet­­ten volna naponként tovább és beljebb nem hat­nia , ha még soká segély nélkül hagyatnék. Az alaptörvényeink értelmében igen nagy szótöbbséggel választott mind a négy evang. hit­vallású superintendensünk hivatalától elmozdutta­­tott, és köztük Stromszky Sámuel is, kire a legcsekélyebb vétség sem bizonyiltathatik be. — Épen igy főfelügyelőnk és egyházkerületi és iskolai felügyelőink és gondnokaink hivatalos mű­ködési körükből eltávolitva és helyükbe mint ke­rületi iskolai felügyelők oly férfiak választva, kik­től egészen bizonytalan, várjon és mennyi biza­lommal viseltetik irántuk a magyarországi pro­testáns egyház. így vannak továbbá superinten­­dentiáink katonai kerületek szerint fölosztva, s e szerint kell a községek számviszonyának nyilvá­­nyos aránytalansága daczára igazgattatniok, miből a legnagyobb zavaroknak, sőt a gyakorlatban leg­­áthághatlanabb akadályoknak és visszásságoknak kell támadniok. — Tökéletesen meg vannak szün­tetve fő-, kerületi- és esperességi gyűléseink, sőt helybeli gyűléseink is csak egy czéltalanul bántó föltét mellett vannak megengedve. Ehez járul még, hogy minden esperesi felügyelőink letétették, és igy az egész egyházi igazgatás a nevezett cs. k. táborszernagy ur által kinevezett püspöki helyet­tesek kezére és önkényére van bízva, hogy az esperesekkel és néhány tetszése szerint válasz­tandó világi urakkal vezesse az egyház ügyeit. Cs. k. Fenség! Nem nehéz belátni, misze­rint ily rendszer által az egyház az iskolával, közigazgatásilag legfontosabb tetőpontjában egy egészen egyházon kívüli alapra van állítva, szer­kezetének teljes megdöntésével, élete annyira fe­nyegetve van, miszerint ekkép mi megszűnnénk protestánsok lenni. Tüstént szembetűnik, hogy a reformált evangélikus egyházzal annak kellene történnie, mi Krisztus ideje óta még soha nem tör­tént, az t. i., hogy egy katonai hatalom által ki­nevezett és ennek eskü és utasítások által, melyek előttünk ismeretlenek, kötelezett, az egyháztól sem meg nem hívott, sem az isten szava szerint mulhatlan küldetéssel föl nem ruházott tekintély akarná az egyházat és Krisztus közönségét kor­mányozni ; — holott pedig, mint a nagy refor­mátor oly igazán tanítja, a keresztényi kormány­zásnak nem kell a világi, de a világi felsőségnek sem Krisztus ellen lenni, miután a világi kor­mányzás Krisztus hivatalába nem is tartozik, ha­nem külső dolog, mint minden más hivatal és ál­lapot. És valamint azok Krisztus hivatalán kivül esnek, miképen őket egy hitlen Cp. o. egy török­ a maga országában épen úgy kezeli, miként egy keresztény, épen úgy vagyon a világi fegyver­nek is az ő tisztje, mikép az embereket sem ke­resztényekké sem nem-keresztényekké nem teszi. Ezen szomoritó állapotát hazai egyházunknak százezerek annál fájdalmasabban érzik, mennél in­kább ellenkezik az a mart. 4.ki engedményzett al­kotmánynyal is , és mennyivel föltünőbbnek kell lennie, hogy mig a romai k. egyháznak ö cs. föl­­ségének f. é. april 18-ról kelt legmagasabb ren­delete szerint a birodalomban eddigelé nem birt szabadalmak adattak, a mi egyházunk az egyen­jogúsággal ellenkezőleg még életét föltételező el­veiben is annyira veszélyeztetik, mint eddig még sohasem, s annál fájdalmasabban kell ezen a cs. k. táborszernagy úr által kiadott rendelet fölött sajnálkoznunk, miután általa egy katonai hierar­chikus consistorialis rendszer hozatik be oly idő­ben, midőn más protestáns kormányok az egyhá­zakat saját javukra a legkevésbbé kívánatos con­­sistoriumok bilincseitől szabaddá tenni és a pres­­byterialis és zsinati szerkezet elhagyott útjára visszatérni törekesznek. Fájdalmasan hat e rendelet reánk protestán­sokra is, mert benne egyházunk ellen soha be nem bizonyítható vádak emeltetnek. Mert nem fog soha senkinek sem sikerülni egyházunknak csak egyetlen egy tanácskozmányát is fölmutatni, mely által ez az utóbbi szomorú harczok és zavarok részesévé vált volna; ellenben, inkább az egész világ előtt ismeretes tény az, hogy Magyarország testvéregyházai 1848 sept. elsejéről egyhangú­lag, valamint az akkori ministeriumnak azon ked­vező javaslatait, hogy minden hitszónokok és ta­nítók az álladalmi pénztárból fognak fizettetni, úgy legkeményebb kísértéseit is visszautasíták, és ennek az egyház képviselőinek egyhangú határ­­zatát tették ellenébe, mely szóról szóra ekkép hangzik: „Az evangelicus egyház saját autonómiáját, mely­et az 1608 s 1647—ki békekötések, s az "■niTnrȚ— isim htít,-------------i----íme T­Á­R­C­Z­A. Vázlatok Lagarde grófnak „a bécsi congres­­sus ünnep- és emlékei“ czimü mun­kájából. A bécsi congressus az 1791-től 1814-ig húzódó forradalmak és csaták sebes sorai által oly mélyen megrázkódott Európa helyreállítását, s a népek és uralkodók joga s érdekei szabályo­zását tűzi ki czélul. Ennek megfelelöleg komoly itéletü birók s politikai történetismerök kivántat­­tak. Azonban a királyok, herczegek, országjá­rak és követek ezen nagy gyülekezete inkább szereté bizonyos órákban az udvari szertartások adóját lerakni, s mindenek elé a váltakozó el­veket és vigalmakat helyezni. Azért Ligne her­­czeg ünnepélyekkel áthimzett politikai szövedék­nek­ nevezé azt. S e fényes gyülekezet, melyben minden nemzetiség nemcsak státusférfiai, hanem még szellembajnokai legszine s ifjú szép hölgyei által is képviselteték , nélkülözött egy mély be­­látásu időszaki történetírót, ki bennünket azon ünnepélyes tanácskozás benső és kevéssé ismert életébe beavatott volna; s egy elmés ecsetet, mely azon különféle kiváncsi arczokat életh­ü váz­latban , jelenetekre osztva, elénk tükrözendő. Azonban szerencsére volt ekkor Bécsben egy minden jelességgel megáldott szellemdús fér­fiú, egy mindenütt jól fogadott s a legfensőbb kö­rökben egyformán keresett egyén , ki személyes tulajdonai s méltán kiérdemelt fényes baráti ösz­­szeköttetései által oly fontos közlemények bir­tokába jutott, melyek őt a dolgok helyes megíté­lésére képesíték. Huszonöt évvel később, mi­dőn a politikai vetélkedések s előítéletek elho­mályosultak , midőn a dicséret és megrovás napja elérkezék mindazon hires , kellemes színészek számára , kik ezen időszak ügyei­­s ünnepélyeiben csillogának. Lagarde gróf sze­rény történeti naplója találó vonásokban jellemzé e nevezetes bécsi congressust, mely négy hó alatt, táncz, ének és gyönyörök közepette, Eu­rópát nyugtalan mozgásba hozá, s melyet csak az Elba szigeti fogságából menekült Napoleon partra szállása oszlatott el. Bécsben Lagarde gróf szerencsés volt Ligne tábornagygyal benső összeköttetésben élni. E né­met herczeg egy franczia főnemes minden kellel­mével birt; frank nyelven tökéletesen irt és be­szélt , s hátrahagyott művei telvék tanítás, jó íz­lés — és gazdag képzelettel. Ligne herczeg nyolczvanadik évében volt, de lehet mondani, késő kora daczára is csaknem ifjú maradt. Ő mindvégig megtartá szeretetreméltó jellemét, kedves eredetiségét s azon elragadó nyájasságot, mely társaságának mindig annyi bájt kölcsönze. Ezért egyhangúlag a franczia lovagok utolsójának nevezteték. Ártatlanul csípős ötleteit leginkább azon kü­lönös menetelen gyakorlá , melyet a congressus vén, hol a gyönyörök látszanak egyedül érdek­es nyomatékkal birni. „A tanácskozás nem megy, hanem tánczol a mondá­s. S ezen átalános ittas­ságban, az ünnepek és vigalmak ezen szakadat­lan folyamában mi sem volt meglepőbb s érdeke­sebb ellentét, mint az öreg tábornagy mindenki által keresett, tiszteletparancsoló arcza, ki a kü­lönféle politikai viszonyokat egy egy vonás vagy jellemző gondolat által mindig oly találólag festé, hogy azt mindenki sietett ismétleni. Ligne herczeg barátja volt 2-ik József­ és Katalin orosz czárnőnek. Bámulója lévén e feje­­delemnőnek, nagy Katalinnak hivá­nt. Egy uta­zásban , hol ő is jelen volt, a fejedelmi hajó Par­­thenizza hegyfokánál vitorlázott el, hol, mint mondák, hajdan Iphigenia temploma állott. A tár­saság épen e hagyomány valószínűségén vitatko­zott , a mint Katalin, kezét azon oldal felé ki­nyújtva , szólt: „Ligne herczeg! ezen kétségbevont orszá­got önnek adományozzuk.“ A herczeg diszöltönyben, kalappal fején, tüstént a tengerbe ugrott, s a hegyfokot úszva elérte. „Felséges asszonyom­­ kiáltott vissza a part­ról, kardját kirántva— én elfoglalom birtokomat.“ E pillanattól fogva azon kősziklás hely a herczeg nevét viselé, ki annak tulajdonosa maradt. Kevéssel halála előtt a congressus alatt meg­jelenvén, mosolyogva ismételt az öreg tábornagy egy tréfás sírverset, melyet tiszteletére Bonnay marquis szerkeszte............ Szerző ezután sorban a bécsi congressus egyéb nevezetes tagjait mutatja fel. A még mindig fiatal és élénk orosz czárt; nejét, a kedves, búskomoly arczu Erzsébetet. A kizárólag katonai pompával foglalkozó Constan­tin nagyherczeget, Capo d’Istria grófot, kinek jóval később Göröghon egyik szabadi­tó­jának kelle lennie. Ama másik lángoló s nemeslelkü hellént, Ipsilandi Sándort, ki Montgarz és Terézvárosi fog­ságában oly kegyetlen végzetre lön kárhoztatva. Pozzo di Borgo bárót, Napoleon e fáradhatlan ellenségét, ezen ravasz diplomatát, ki a győze­lemben sem tudá az Elba szigeti hires fogoly iránti gyűlöletét eltitkolni.Vilmos porosz királyt, Vilmos és Auguszt ifjú herczegekkel, s két tanácsosa, Hardenberg herczeg­ s a tudós Humboldt báróval. (Folytatása következik.)

Next