Magyar Hirlap, 1850. október (2. évfolyam, 269-295. szám)
1850-10-25 / 290. szám
Pest, Péntek, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési dij : félévre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 ft 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt ; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 ft 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap l-lel számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. 290. sz. HIVATALOS RÉSZ. Ő felsége a földmivelési és bányaügyi minister előterjesztésére f. é. sept. 27-kén kelt legf. határozata által főherczeg Albrecht tábornagy ö cs. kir. fenségének magyaróvári jószág-igazgatóját Bischoff Edét a földmivelési és bányaügyi ministeriumnál osztálytanácsossá legk. kinevezni méltóztatott. A magas igazságügy ministerium által kineveztetett telekkönyvi oktatók működési köre . (Folytatás.) 5. Kerület. Oktató: Belics Sándor, székhely: Monor. Működése köréhez tartozó helységek: 1. K. Tartsa. 2. N. Tartsa. 3. Iszaszeg. 4. R. Csaba. 5. Pétzely. 6. Keresztúr. 7. p. Locsod. 8. Sáp. 9. p. Tuzberek. 10. p. Oszlár. 11. Sz. Istvány. 12. Etser. 13. Maglód. 14. Mendle. 15. Süly. 16. Gyömrő. 17. p. Bille. 18. Uri. 19. p. Farkasd. 20. Ság. 21. Pétery. 22. Gomba. 23. p. Zsiger. 24. p. Tete. 25. Bénye. 26. Kava. 27. Pard. 28. Lörinczi. 29. Setéri. 30. Vecsed. 31. p. Halom. 32- Sz. Dienesüllő. 33. p. Gyál. 34. Löb. 35. Monor. 36. p. Pakony. 37. p. Vasad. 38. Némedy. 39. p. Újfalu. 40. p. Csér. 41. Csárda. 42. Pótharasztya. 43. Pilis. 44. Kakuts. 45. Nyáregyháza. 46. p. Ináts. 47. Alberti. 48. Uj- Hartyán. 49. Irsa. 50. p. Vatga. 51. Dán. sz. Miklós. 52. Hernád. 53. Soroksár. 54. Gubács. 6. Kerület. Oktató: Balasovich Gusztáv, székhely: Aszód. Működése köréhez tartozó helységek: 1. Aszód, (székhely) 2. Bag. 3. Kartal. 4. p. Mindszent. 5. Verseg. 6. p. Varsány. 7. Hatvan. 8. p. Gombos. 9. p. Oromsáp. 10. Hort. 11. p. Gombos. 12. Etsed. 13. p. Szelip. 14. Csány. 15. Árokszállás. 16. p. Agó. 17. Monostor. 18. Sz. György. 19. Sz. Lörincz Káta. 20. Tót-Almás. 21. Kóka. 22. p. Boldogkáta. 23. p Tamáskáta. 24. p. Egreskáta. 25. Sz. Mártonkáta. 26. Nagykáta. 27. Szetsö. 28. p. Várok. 29. Sz. György. 30. Dány. 31. Sz. Király. 32. p. Nyitanyháza. 33. Valkó. 34. Zsámbok. 35. Fényszaru. 36. p. Besnyő. 37. p. Liget. 38. p. Gyű. 39. Sz. László. 40. p. Monostor. 41. Boldog. 42. Tura. 43. Hévíz. 44. Héviz- Györk. 7. Kerület. Oktató: Dell Adami Ágoston, székhely: Nagy-Abony. Működése köréhez tartozó helységek : 1. Nagy- Abony. 2. Nagy-Kürü. 3. Kötelek. 4. Békás. 5. Ujszász. 6. Bérczel. 7. Tápió-Bitske. 8. Sz. Márton. 9. Jarmos. 10. Szellye. 11. Györgye. 12. Jászberény. 13. Jászapáth. 14. Jákóhalma. 15. Miháltelek. 16. Dósa. 17. Kisér. 18. Alattyán. 19. Jánoshid. 20. Alsó Sz. György. 21. Jászladány Puszták. 22. Tiszaszög. 23. Beszerszög. 24. Sz. Iván. 25. Szászbereg. 26. Süly. 27. Kürt. 28. Megyer. 29. Félegyháza. 30. Sereg. 31. N. Szállás. 32. Boldogasszony. 33. Heves Iván. 34. Mizse. 35. Tóth-Kör. 8. Kerület. Oktató: Nyáry Lajos, székhely: N. Körös. Működése köréhez tartozó helységek : 1. N. Körös (székhely) 2. Czegléd. 3. p. Nyársapát. 4. Törtei. 5. p. Mikebuda. 6. p. Vacs. 7. p. Mizse. 8. p. Borbás-Szállás. 9. p. Paládics. 10. p. Tetétlen. 11. Tetétlen. 12. p. Kara. 13. p. Kőcser. 14. p. Sz. Király. 15. p. Alpár. 16. Ó-Nétske. 17. Uj-Kétske. 18. Várkony. 19. p. Jenő. 20. Vezseny. 9. Kerület. Oktató: Ruff Ferencz, székhely: Ketskemét. Működése köréhez tartozó helységek : 1. Kecskemét (székhely) 2. Tatár Sz. György. 3. Örkény. 4. p. Lajos. 5. p. Barats. 6. p. Bene. 7. Kerekegyház. 8. p. Ágasegyház. 9. Izsák. 10. p. Köncsög. 11. p. Orgovány. 12. p. Bugacz. 13. p. Monostor. 14. p. Móritz gátja. 15. p. Ferencz-Szállás. 16. p. Péteri. 17. p. Kis-Szállás. 18. p. Újfalu. 19. p. Alpár. 20. Sz. Lőrintz. 21. Páka. 22. Páka. 23. Matkó. 24. Jakab-Szállás. 25. Félegyház. 10. Kerület. Oktató: Jekelfalusy Kálmán, székhely: Solt. Működése köréhez tartozó helységek . 1 p. Sz. Tamás. 2. p. Egerse. 3. Szállt. 4. Szalk sz. Márton. 5. Vadas 6. p. Sz. Lörintz. 7. Fejéregyháza. 8 p. Dunaverse. 9. Apostag. 10. Máriaháza. 11. Egyháza. 12. Solt. 13. Mindszent. 14. Vejte. 15. Bojár. 16. Tetétlen. 17. Szülle. 18. Ölle. 19. K. Harta. 20. N. Harta. 21. Miksa. 22. Akasztó. 23. Imsós. 24. Zádor. 25. Ordos. 26. Pataj. 27. Tabdi. 28. Csengőd. 29. Pahi. 30. Sz. Imre. 31. Fülöp-Szállás. 32. Szabad- Szállás. 33. Kis-Balázs. 34 Bösztör. 35. Adats. (Folytatása következik.) GK2 October 25-én 1850-Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhiduteza 671. sz. a Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői iroda van: aldunasor és halpiaca sarkán 53. sz. a. Nemeshegyiház 2. emeletében 2. sz. a NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, oct. *4. §. Most hazánkban sok elmék a „különféle díjosztályok lovagjaival“ elfoglalvák. A fizetést, melyben biráink és közigazgatási hivatalnokaink a fölállított osztályrovatok szerint részesülnek, vagy inkább, melyben részesülniük kellene, némelyek sokalják, némelyek keveslik. Ez utóbbiakhoz kiváltképen az alkalmazott, vagy alkalmazást váró egyének számítandók , kiket érdem, tehetség vagy a nepotismus szemtelensége jogosít igények emelésére. Eszméink összefüggésén erőszakot követünk el, midőn ezen jogos igények ecsetelésétől elállunk , és igazi áldozatba kerül a napi tapasztalásoktól elvontan szólani a tárgyhoz. Mi a nagy díjak mellett szólunk, korántsem tartva eldöntőnek az államgazdászati tekintetet ez ügyben. Különös fogalma lehet a financzkezelésről annak, ki a végett, hogy néhány százezer vagy illetőleg néhány millió forint takaríttassék meg az állami kincstár számára, és hogy mi egyes adózó polgárok annyival kevesebbet fizessünk évenkint, szűk állásba tartja helyeztetőnek az igazság kiszolgáltatóját és a rend kezelőjét. Vessünk csak egy pillanatot a birodalmi budgetre és könnyen meg fogunk győződni, mikép a közhivatalok légiója mellett is (mint némelyek mondani szeretik) a polgári tisztviselők díjának aránylagos emelése sokkal csekélyebb emelkedést okoz a kiadások öszvegében, mintsem hogy azért csak egyetlen egy szürke hajszál borítsa fejünket. A pénz a hivatalnoknál, mint tudjuk , sem heverni nem szokott, sem káros üzletekre használtatni , hanem tüstént átszivárogni a rendes forgalomba. De ezek, mint állítók, mellékes tekintetek. Igaz ugyan, hogy az administratiót, különösen pedig az igazságkiszolgáltatást, rendes és gyors menetén kívül, olcsónak szereti látni minden polgár, minden állam. Hogy is ne! Hanem e kedves eredményt nem az által szokás elérni, hogy a tisztviselőket és bírákat részint éheztessük, részint vesztegessük, mert így mindnyájan egyenkint szenvednénk, hogy mindnyájan összesen néhány százezret megtakartsunk. Ezen kívánatos olcsóságnak, Anglia példájára, csak két eszköze van . Mindenek előtt a közigazgatás és törvénykező orgánumainak oly egyszerű alakítása, hogy pélául Angliában, ez utóbbi tekintetben csak két fokoatot ismerünk, holott Francziaország, melyet az újkor utánoz, négygyel áldatott meg, és ez utóbbi ország mégis sokkal több juridicus botránnyal mulattatja a közönséget, mint Anglia, a békebiróság eredeti józan tanyája, hol ingyen és mégis pontosan, szigorúan és mégis gyorsan teljesithetnek a békebirói kötelességek. De hogy az ily egyszerű és olcsó intézmények valódi áldást hozhassanak, az állam és társulat iránti meleg érzetet kell ébreszteni, minek egyetlen kútfeje a legmélyebb lojalitással párosult azon szabadságélvezet és önálló politikai lét, mit a rend fanaticusai „ solfgouvernement“nek szoktak gúnyolni. Azon tisztviselőt, kinek meggyőződésre legyen, és dijra ne legyen szüksége, kötéllel fogdosni nem lehet; mit polgártársai rosz szemmel néznek és fojtott haraggal elnéznek, abban ő kitüntetést nem lelhet, s így munkásságának rugója ketté töri. Mi már a dijazott bírákat illeti — és ilyenek nélkül egy állam sem létezik — ezek számára a lehető legnagyobb fizetést vesszük igénybe. Angliában, Francziaországban és nagyrészt a német statusokban a törvényszéki sorompók mellől hivatvák a bírák Themis székére, azon tisztességes rendből, mely húsz , harmincz évig a státuspolgárok tiszteletétől kisértetve, jutalmával elhalmozva védte a jogot és igazságot, kineveztetésekor már borostyánain nyugszik, s miután a magas kitüntetésben részesült, élelmi gondjaitól mindenesetre megmenekedett. Ilyent sem kormány, sem párt, sem előmozdítás utáni sóvárgás a pártatlanság útjáról eltántorítani nem képes. Senki sem fogja tagadni, mikép az igazságos bíró legfőbb kelléke a függetlenség. Ily tekintetből határozd meg a törvény, hogy (bűnper indítása nélkül) a bírót sem elmozdítani, sem nyugalmazni, som más törvényszékhez áthelyezni, sem felsőbb fórumhoz előmozdítani nem lehet, annak szabad beleegyezése nélkül. De vegyük már most szemügyre az alsó folyamodványi törvényszék ülnökeinek sorsát, kiktől már csak nem fogjuk követelni, hogy a házaséletet kerüljék, vagy családjuktól megmenekedjenek; tegyük föl, hogy ezek fizetése a 6—700 forintot meg nem haladja, nemde catói szigort fognának tanúsítani, és kemény szívet mutatni családjuk iránt, ha minden tőlük kitelhető módon nem törekednének arra, hogy a magas kormány kegyeit megnyerjék, melynek kezében állította! szemlélik a bőség szaruját, és mely kedve szerint nem csak felsőbb folyamodványi törvényszékhez alkalmazhatja , hanem egyszersmind magasb díjosztályba emelheti őket ? Ez pedig a birói függőségnek és csüggetegségnek egyik igen közönséges neme, melynek árnyoldalát eddig el nem tudá távolítani az uj törvényhozás! Mi szivünkből óhajtanók, ha a birói állomásokra csupán jómódú, birtokos egyének hivatnának föl, kiknél azon esetre, ha magán- és közérdek közt támadna benső küzdelem, a diadal kimenetele nem szenvedne kétséget, mely Horácz szavaiban nyerne kifejezést: ,cuncta resigno) De nem kell felednünk, mikép a birtok —ha függetlenséget igen — de jogismeretet és szorgalmat nem mindig szokott adományozni; azon tisztelt jogtudósok pedig, kik jeles tehetségeiknél és összeköttetéseiknél fogva az ügyvédi pályán vagyont már szereztek s ezentúl is szerezhetnek, nem igen lesznek hajlandók a biró csekély dijával annak nehéz kötelességét elvállalni, kivált nálunk, hol a törvény szolgái még korántsem örvendhetnek azon köztiszteletnek, mely őket joggal illetné. Mi tehát a birói testület számára, úgy a mint a törvénykezés orgánumai szerkesztvék, a birói függetlenség, tekintély, képesség lehető elérésére legalább palliatív eszköz gyanánt, egyelőre nem tudunk ajánlani egyebet, mint a lehető legnagyobb díjazást. A közigazgatási tisztviselőket illetőleg más nézetek vezérelnek ugyan, de szintazon czélhoz. Alig szükség mondanunk, hogy nem az arányt akarjuk feszegetni, mely a fölső és alsó tisztviselők díjai közt létezzék. E kérdés fontos, de nem egy lapra való a miénkkel. Az administrationális hivatalnok egyetlen szabálya az, hogy a felsőbb hatóságok parancsait gyorsan és pontosan teljesítse, a kormány rendeleteit bírálgatás, elmélkedés és tétovázás nélkül erélyesen végrehajtsa. Az eljárása iránti felelősség, mellyel a nemzetnek tartozik, közvetlenül csak a ministert illeti. Ez a ministeri felelősség rendszere, mely távol esik a municipalis önkormányzat theoriájától; helyesen-e vagy nem ? — nem ide tartozik. Az igazgatási hivatalban tehát kevés az öröm, csekély a dicsőség, nagy a fáradalom, könnyű az elmozdítás. Az administrationális pályán a kormány egy intésére száz hivatalnok egyszerre veszíti állomását, anélkül, hogy egy halandó pártolására számíthasson, anélkül, hogy szabad lenne kérdeznie: miért ? És ez a dolgok rendes menete. Ily állásra a birtokos osztály általán véve nem vágyik, sőt — mondjuk ki egyenesen — nem is arra való. A vagyonnal könnyen megférhető kényelem és fenhéjázás a gyors és pontos administrate halála, mert nem képes minden időben s órában, ha a szükség kívánja, éjjel nappal járni kelni, sürögni, forogni, néhány száz forintnyi jutalomért ernyedetlenül. A sallangos, négylovas szolgabiró s a nagyságos alispán ezt eléggé bebizonyította; magasb helyeken pedig még fényesb bizonyságokra akadunk. Ám tehát, ha nem akarjuk, hogy ügyetlen urfiak, kiket uram bátyám csupa rokonszeretetből állított a fölösleges terítékhez, ezentúl is tréfát űzzenek a hivatalból; és ha nem akarjuk hogy a gyalunál és tűnél fényesb jövő várjon az ifjúra, mint a közpályán; ha ellenben akarjuk, hogy a lemondásoknak vége szakadjon, s a tisztviselők — legyen az bár önérdekből is — pontosan teljesítsék kötelességüket, akkor nem marad egyéb teendőnk, mint az, hogy a p. tiszti állomásokat a lehetőségig kívánatosakká tegyük. Egy jól fizetett, szorgalmat, rendet és fegyelmet ismerő tisztviselő kétségkívül nagyobb szolgálatot teend, mint sok büszke legény és néhány éhenhaló. TÁRCZA. Emléktöredékek úti naplómból. II. Velencze. (Folytatás.) Említem még a „Dei miraculum“ templomot, azért igy nevezettet, mert szent Márk templomának fönmaradt köveiből építtetett. Kinek útjába esik, látogassa meg a fényes, aranydús görög nem egyesült templomot is, ez szebb még a triestinél is. Engem kétszeresen érdeklett. Ünnepük lévén a görögöknek, több itten állomásozó katona hazánkfiával találkozom benne, fölösleg mondanom, mily édesen esett „gyermek reményink, s bánátunk tanyáiról visszaemlékeznünk, s szólami azon hazáról, mely „lelket tölt s szivet ráz neve zengésével.“ Megtekintem az arsenált, s a doganát is. Az előbbi, midőn Velencze első tengeri hatalom volt, Európa legnevezetesb hajógyárát foglalá magában, s mely még most sem jelentéktelen. Itt a legnagyobb hajót is fedél alatt készítik. A bemenet két óriás oroszlán gránit oszlopa közt vezet. Miután a kötelek, vitorlák, horgonyok, árboczsák raktárait mutató termeken átmenünk, a fegyvertárba értünk, hol a sok nehéz fegyverzet, pánczél, lándzsa, szörnyű szekerezék , a vitézség annyi emlékei mellett a középkorban oly rettegett, s mint a spártai tolvajok, törvényen kivül álló velenczei brávok s banditák tőrei is szemlélhetők. Velencze az emlékek klassikus hazája , bűne emlékeit a dicsőség emlékeivel egyesíté. Az orgyilkolás bűnét az aljasb gaznép kezére hagyá, nyilvánlag nem pártold e banditákat, hasonlólag Spartához, mely egykor a lopást megengedd, hogyannál vigyázóbbakká tegye őket. A hajók, s fregattok mintáit mutató termekben látható a buccintoro. Pompás hajócska lehetett, vörös bársonynyal bevonva, aranyban a pazarlásig dús. Urunk mennybe menete napján Velencze legfényesb ünnepét ülvén, ezen a doge a nobilissimikkal palotájából Lido szigetig hajókázott, egy gyűrűt tengerbe vetvén, Adriát e szavakkal jegyzé el árájául: „Desponsamus te mare in signum veri perpetusque dominii.“ E szavak után a gyűrű tengerbe vettetett, a tenger virágokkal behintetett, mi a menyasszony megkoszorúztatását jelképezé. A dogana szinte Velencze dicsőségének emlékeire figyelmeztet. Négyszögü tornya tetején négy kolesz egy aranyzott földgömböt tart, a földgömb fölött pedig a zivatarfordító szerencse istennője szélvitorlaként forog. Négyszögletű fehér márványból az örökkévalóságnak látszik teremtve lenni ez épület, de magas szempontból is figyelmet gerjeszt. Ez volt hajdan ama középpont, melyből a világkereskedés mozgása vizsgáltatott. Ez épületben vámoltattak meg 9 század óta minden tengerről jövő portékák. A kereskedési pereket elítélő híres admiralitási törvényszék, a föld minden kereskedő népei követeinek jelenlétében, itt tartá örökös üléseit. De a dogana Velencze hanyatlására is különösen emlékeztet. E hely területe, honnan évenkint több mint 8000 hajót külde Velencze az ismeretes föld minden részeibe, most mohhal födve van, hol egykor a hajó jövete, elmenetekor minden nemzetbeli nép szüntelen hullámban ömlött, tolongott. Nagyszerű, pompás ugyan a dogana épület, de a neki életet adó géniusz eltűnt, a halál s porhadás lehellete fölötte, mint valami sír fölött, leng. Lelkemben régen égett vágy beteljesedésének öröme közt hagyom el a költészet, történet, művészet által egyiránt magasztalt Velenczét. Remegve léptem hajónkra, mert a zivataros idő a tengeri rész félelmét fölébreszté bennem. Két érzelemmel tekintek még egyszer a tenger szomorkodó özvegy királynőjére, Velenczére, képzeletem annak művészetén, szépségén, szelíd egén andalgott. A hajón Velencze múlt s jelenéről kezdek elmélkedni. Visszaképzelem magamnak azon időt, midőn az egykori halásznép egyik kezében tőrrel , a 9-ik században az arabok ellen magát védelmezve , másikban evezőjével hasítva a tenger kék hullámzatát, vitéz néppé edződött, kereskedése által lassankint ölébe gyűjtötte a föld megmérhetlen gazdagságait; azon időre, midőn maga a császári Byzanczium urnájának ismerte egykor Velenczét, midőn az ő zászlói alatt vezető Dandaló a szent kereszt számtalan seregeit Byzanczium falai alá (1202-ben); midőn pedig a keresztért való vakbuzgóság meghűlt vála, akkor a török ellen folytatta a harczot, s Morosini dogéja ellene Lepantónál oly fényesen győzedelmeskedett. S lesülyedt lelkem keserű érzéssel azon kiáltó ellentételen, hogy sok márvány palotában, hol valaha croesusok laktak, most iusi szegénység tanyáz szennyben, piszokban, s az enmagamhoz föl— sóhajtva intézett kérdésre : ,Hol a nép, mely tanult izzadni, s izzadás közt hősi bért aratni ?! felelém: „névben él csak, nincs többé jelen.“ (Vége következik.)