Magyar Hirlap, 1893. november (3. évfolyam, 302-331. szám)
1893-11-01 / 302. szám
2 MAGYAR HÍRLAP engedni a mi nagy elmúltainkat, követelük számukra az eszmei életet, — az ő dicsőségükre s mindnyájunk hasznára. Hisz miből élünk mi? az ő poraikból! A somiszság még jobban erőt venne közállapotainkon, ha a mai hatalmasok közé vissza nem járna kisérteni a régiek árnyéka. Oda kell hát állítani a rideg csontvázat a friss hasu élettől duzzadó urak mellé. És a politikus, mikor Bécsbe megy kunyerálni és alkudozni, a szalonkupéjába, menetjegy-váltás és engedelem nélkül, de kipusztíthatlanul hadd menjen vele — Deák. Engedelmet, majd hogy példálódzásokba nem fogtunk, hisz úgy kínálkozik a rikító analógia. De az emlékezés e napja legyen ment lármájától a szereplő és aktív embereknek, a banális, de kínos, aktuális ügyek képétől hadd pihenjen szemünk legalább ez estén át. Legyen világosság az éjszakában, élet a czinteremben. Mindnyájunk számára ébredjenek föl a nagy halottak, mindnyájunkra ráfér a példa és a nemzet szelleme erőt, bátorságot, tisztaságot kölcsön venni, forduljon hozzájuk ma és mindennapon. Aki meghalt, meghalt. Minden más országban úgy van ez, nálunk nem csupán. És amíg ez alkalmi czikkelyt papírra vetjük, az jár a fejünkben, hogy akárhány emberünk fekszik a sötét kriptában, aki még így is többet használ a magyar nemzetnek, mint némely élők, akik oly frissek, oly hatalmasak, mintha nem akarnának elmúlni soha. rona végleges döntése, illetve az előzetes jóváhagyás megadása a király elnöklete alatt tartandó minisztertanácsban fog megtörténni. A «Nemzet* s a «Neues Wiener Tagblatt» ma a polgári házassággal foglalkozván, konstatálják, hogy a javaslat a főrendiház többségét is meg fogja nyerni. Ahogy mi ismerjük a szituációt, mi is abban a meggyőződésben vagyunk, hogy a javaslat a főrendiházban nem fog olyan ellenzékkel találkozni, amely annak elfogadását veszélyeztetné. A főrendiház tudja nagyon jól, hogy ha a javaslatot visszautasítaná, nemcsak a kormánnyal, nemcsak az egész ország túlnyomó többségével és nemcsak a képviselőházzal helyezkednek ellentétbe, hanem az uralkodó akaratával is. A Wekerle-kabinet az egyházpolitikai reformok alapján alakult meg, ezen az alapon nevezte azt ki a király; nyilvánvaló tehát, hogy ő felsége már a kabinet megalakulásakor hozzájárult a liberális egyházpolitikai reformokhoz s azok között a polgári házassághoz s az előzetes jóváhagyás megadása csak részletkérdésektől függhetett, de nem jelenthette azt, hogy a király a polgári házasság elvét helyesli-e, vagy visszautasítja. A főrendiház tudja tehát nagyon jól, hogy a király akaratával is szembeszállana, ha meg akarná buktatni az egyházpolitikai javaslatokat. Azt pedig nem lehet föltételezni a főrendiházról, hogy ellentétbe akarna szállani a közélet és a törvényhozás minden faktorával. _____ A karlóczai püspöki zsinat tagjai ma — mint nekünk távírják — Brankovics pátriárka elnöklete alatt értekezletet tartottak, hogy a budai és bácsi püspöki állásokra a jelöltekre nézve megállapodásra jussanak. A nemzetiségi bajok ellen. Ismertettük már Bartha Miklós orsz. képviselőnek a nemzetiségi bajokra vonatkozó s Koloss vármegye közgyűlésén előterjesztett és elfogadott javaslatát. Most egész terjedelmében előttünk fekszik e felirat, amelyet a képviselőházhoz fog intézni. Tanúságot tesz az arról a nagy komolyságról és kiváló politikai tudásról, amellyel ez a kiváló publiczista, akit lapunk olvasói is ismernek és annyira szeretnek, a nemzetiségi kérdéssel foglalkozik. De bármily nagy elismeréssel vagyunk is az előkelő szerző s legújabb műve iránt, ez nem tartóztathat vissza attól, hogy megjegyzéseket ne tegyünk a felirat két pontjára. Az egyik az, amely a választási jogot csak azoknak akarja megadni, akik magyarul írni és olvasni tudnak. Mi a választói jogosultságot a nép szerzett jogának tekintjük Budapest, október 31. A polgári házasság. A «P. L.» szerint a tegnapi minisztertanács megállapította azt a jelentést, amelyet a polgári házasság ügyében fognak a király elé terjeszteni. A javaslat előterjesztése közvetlenül a királynak Bécsből való megérkezése után fog megtörténni s akkor rövidesen várható a döntés és biztossággal föltehető, hogy legkésőbb a budget-vita első stádiumában a kormány előterjesztheti majd a polgári házasságra vonatkozó törvényjavaslatot. A mi informácziónk szerint a kotovább élünk ivadékainkban, hiába, nem tökéletes, önös természetünkön zátonyra fut, s vannak órák, mikor nem látunk semmi egyebet, csak egyedül a halált, a fagyos kezű halált. S bár tudjuk, hogy gondolatnak is rettentő, szeretnők tudni, meddig élünk ? Hogyan halunk meg ? Szép csöndes halállal vagy előbb át kell szenvednünk a kínok kínjait ? Vagy meghalunk hirtelen, leütve egy villámtól, abban a pillanatban talán, mikor sietve siettünk haza, szeretteink közé? Meghalunk anélkül, hogy gyermekeink fején még egyszer megpihenhetnék áldó kezünk s szívünk melegét egy utolsó csókban rájuk lehelhetnénk ? Sokan mondják: csak hirtelen halni meg, egy szó, egy sóhaj nélkül. Mondják, de kivánni nem kívánja azt senki igazán. A kinek kínja semmi annak a gondolatnak kínjához, hogy talán idegenben, senkitől nem ismerve, teszi ránk fagyos kezét a halál; meghalni, mint a vadállat az erdők rengetegében, nem látva egy szerető, kényes arczot, nem érezve még egyszer, utólszor szeretteink csókjának melegét. Avagy tán könnyebbség a hátramaradottak szivének a hirtelen halál? Soha, soha. Inkább haljak meg gyötrelmes betegség után, csak szememnek utolsó fénye szeretteimre essék. Hadd lássam, hogy lassankint belenyugszanak ők is, a miként belenyugszom én is a változhatatlanba s ha behunytam szememet, leljen megkönnyebbülést szivük, fölzokogván óh, csakhogy nem szed ved többé! Siratnak-e halálom után, tesznek-e koszorút síromra: ez a gondolat nem bánt engemet. A köny, mit halálom fekaszt szeretteim szeméből, az ő szivüknek a megkönnyebbülése, s a koszorú, mit síromra tesznek, nemcsak a kegyelet munkája, de szeretteink lelkének a megnyugvása is: áldozván a kegyeletnek, ezzel is enyhülését ápolják sajgó szivüknek. Csak ki a temetőbe, emberek! S látván a temető kapulján a Feltámadunk-at, hitetlenül el ne forduljatok. S leborulván kedves halottatok sirjára, áldjátok istent, aki a könyet ajándékozá nektek: a legdrágább kincsét a baba merült sziveknek! 1893. november 1 s úgy véljük, hogy e jogot csak kiterjeszteni lehet újabb rétegekre, de nem lehet azt elvenni olyanoktól, akik azt már bírják. A mi nézetünk szerint tehát a választási jogosultság kérdését úgy kell megoldani, hogy a választói jogot meg kell adni a czenzus alapján ma jogosítottakon felül mindazoknak, akik magyarul írni és olvasni tudnak. Nem helyeselhetjük azt, hogy a nemzetiségi sajtóval szemben bármiféle kivételes szigorítások fogadtassanak el. Ha a sajtótörvényt szigorítani kell, ám szigoríttassék az egész országra vonatkozólag, de nem szabad cselekednünk semmit, amit a nemzetiségek úgy magyarázhatnának, hogy őket elnyomjuk, hogy velük szemben atrocitásokat követünk el. Ha a nemzetiségi sajtó megsérti a törvényt, lépjen föl ellene az államügyész kérlelhetlen szigorral éppúgy, mint a magyar sajtó ellen, de kivételes intézkedéseket se a liberalizmus, se a helyes nemzetiségi politika szempontjából nem helyeselhetünk. Az országgyűlési szabadelvű párt e hó 3-án, pénteken esti 6 és fél órakor értekezletet tart, melynek tárgyát a budapest-fővárosi kerületi elöljáróságok szervezéséről szóló törvényjavaslat fogja képezni. A pénzügyi bizottság mai ülésén a budgetre vonatkozó jelentés elfogadása után a számvevőszékre és a budapest-esztergomi vasútra vonatkozó törvényjavaslatot tárgyalta. Helfy és Pásmándy ellenezték, hogy a számvevőszék létszáma szaporíttassék, míg Horánszky nem ellenzi azt. A miniszterelnök és Pulszky felszólalása után a bizottság az 1880. évi 66. törvényczikket módosító javaslatot elfogadta. A budapest-esztergomi vasút ügyét Neményi Ambrus referálta. Kifejtette, hogy e vasutat két évtized óta tervezik, de a mostani javaslat a legmegfelelőbb az összes projektumok között. Helyesebbnek tartotta volna, hogy e vasutat az állam építse, de így is biztosítva látja a közérdekeket s illetve e vasút czéljait, amelyek egyike az, hogy ne kelljen megkönnyíteni a külföldi áru behozatalát. Horánszky szükségesnek tartja e vasutat, de azt inkább állami vasútnak óhajtotta volna. Hegedűs ki akarja emeltetni, hogy a vasút czéljaira építendő híd az állam tulajdona. Pázmándy azt kívánja, hogy az állam építse e vasutat s szerezze meg ahhoz az esztergomfüzitői vasutat is. Lukács miniszter kifejti, hogy ő maga is szívesen építtette volna az állam által azt a vonalat, de nem lehetett további 6—7 millió frt beruházást fölvenni a költségvetésbe, s így magánvállalkozásra kellett bízni az építést, ha nem akarták azt elhalasztani. Az építendő híd karakterének kiemelését nem ellenzi. A vasútnak nyújtandó állami segélyt nem tartja nagynak. A bizottság elfogadta a javaslatot és az 1. §-ba fölvette, hogy az összekötő híd állami tulajdon, amelyet azonban a budapestesztergomi vasút ingyen használhat. A villamos világítás. (A Magyar Hírlap eredeti tárczája.) Krajczáros aluminium-tollam, válj aranynyá, hétköznapi beszédem légy ünnepi, mert nagy dolog fölszentelését kell hirdetned: holnap, 1893. november elsején válik mindeneknek közkincsévé Budapest városában a villamos világítás. Penna és hang, elég időd volt fölkészülni erre a ritka ünnepségre. Budapest a legislegutolsó nagyváros Európa metropolisai között, amely ebben a modern áldásban részesül. Miért ? Nem keresem, mert én elégedett, jámbor, adófizető családapa vagyok és irtózom minden sajtópertől. Csak nyugodtan és minden gonosz megjegyzés nélkül írom történetbe, hogy az úgynevezett európai nagyvárosok idestova tíz év óta élnek villamos világítással és — különös véletlen! — épp magyar feltalálású, magyar alkotású gépek osztják a viharos fellegekből meghódított fényt Szicziliától Svédországig. . . Ne rekrimináljunk, hanem szép csöndesen örvendjünk, hogy a magyarok istene végre-valahára nekünk is megadta ezt a nagy áldását, amelynek kiváló voltát a nemzeti színházban régóta tapasztaljuk, a később keletkezett operában ellenben nem tapasztaljuk. Mily gyönyörűség, mily varázslat az, mikor íróasztalunkon megfordítunk egy kis üvegkörtét és legott tizenhat gyertya világa sugárzik papirosunkra, fehéren, mozdulatlanul és hidegen. Semmi lobogás, semmi melegség, semmi füst, csupa boldogság a tollforgatónak, aki gyermekkora óta a nyugtalan lángtól lát röpülő legyeket, aki a gáz napszurással föléről hevében kopaszodott meg s a kinek tüdejét a petróleum korma tette zihálóssá. Szegény Horáczius, aki ide-oda röpökő szövétnek lángja mellett karczolta verseit viaszlapokra és szegény Petőfi, aki Debreczenben faggyúgyertya-csutakot ragasztott a polcz szélére, sőt még Pesten is azt énekelte, hogy «honszerelmes mécsvilága» ég! Mert bizony a a magát emésztő boraxos belü Millygyertya is alig negyvenéves találmány. Mi, mostani újságírók és olvasók gyermekorunkban még láttuk otthon, hogy a béresné faggyugyertyát mártogat és öreganyánk, ha úri vendég jött, szép viaszszálakat gyujtatok Hát a koppantó? Melyikünk nem emlékszik erre a hegyesorru jószágra, amely mindig ott hasalt a gyertyatartó alján és mikor a kanócz végén már nagy vörös rózsa piroslott és homály áradt szét a szobában, meghalkítva a beszélgetést, egyszerre ismét világossá tett mindent harapásával. Ujmódi dolgok a mi szép bronz petróleumlámpáink is. Ma húsz éve még csak az olajlámpa járta, a mesterséges Argand-féle szerkezettel. A meggyújtása tudomány volt, a tisztántartása mü'ászét. Hát ha még egy kicsit hátrább tekintink vissza’ Mikor Irínyi Jane# még nem találta fel gyűjtőt ős