Magyar Hirlap, 1897. október (7. évfolyam, 272-302. szám)
1897-10-01 / 272. szám
2 SIöSYBR BURLAP ben az országban a saját nevünk emlegetésével, talán majd visszahökkentenek bennünket az ünnepi hangulatból a munkára szánt hétköznapokba. Dolgunk van bizony elég, amíg igazán fenékig tejfel lesz ez az ország. S legkomolyabb feladataink közt is első helyen van az, hogy lehetetlenné tegyük a szjenicsaki elvek terjedését. A statárium egymagában nem sok jóra vezet. El lehet vele érni, hogy a béte humaine-k díszpéldányait a legnagyobb szigor sújtja, de könnyen válhatnak a fanatizmus szemében vértanukká, akiknek éppen ott lesz szent az emlékek, ahol elrettentő például kellene őket emlegetni. Népének a neveléséért Horvátország felelős. Ezt a szegény, czivilizálatlan, lelkinyomorban sínylődő horvát népet kell kiemelni állati mivoltából minél sürgősebben. A horvátok jobbjai okuljanak saját szégyenükön és kárukon s vegyék ki az áldatlan fegyvert azok kezéből, akiknek a révén csak gyalázat és gyász érhet minden hazafias lelkű, józan horvátot. A magyar kormány pedig jól teszi, ha feleszmél végre nagylelkűnek látszó közönyéből s a maga jogai és kötelessége szerint több tiszteletet biztosít a magyar korona területén a magyar névnek, mint amennyi van Horvátországban. A szjenicsaki eset elég buzdítás lehet arra, hogy minden erővel rendezgessenek végre azok a zavarok, amelyekből a horvát túlzók folyvást jogczímet merítenek arra, hogy szemközt álljanak Magyarországgal. ből kapottak az e lemondáshoz fűzött kombinácziók is. Pártértekezlet. A nemzeti párt holnap, október 1-én este 6 órakor értekezletet tart, melyen ez indemnityről fognak tanácskozni. 189'/ október 1. Budapest, szeptember SO. Hódolat a királynak. — Saját tudósitónktól. — Megmozdult az ország, hogy megköszönje a királynak azt az elhatározását, mellyel történetünk kiváló alakjainak szobrot emeltet a fővárosban. Megmozdult az ország és elül áll a hódolatukat kifejezők közt a főváros, melyet közvetetlenül érint a fejedelmi elhatározás. A hódolat első része ma volt a főváros közgyűlésén, amely elhatározta, hogy a polgármester vezetése alatt a törvényhatósági bizottság kebeléből alakítandó küldöttséget meneszt a királyhoz, hogy elhatározásáért a főváros lakosságának mély háláját, tántoríthatatlan hűségét, törhetetlen ragaszkodását és szeretetét kifejezésre juttassa. A hódolat második része este játszódott le. Amikor kigyuladtak a fekete égen a fényes csillagok, a fővárosban ezer és ezer láng gyulladt ki és fényével arról az örömről beszélt, mely a főváros lakosságának szivét eltölti. Tengernyi nép volt az utczán, mely bámulta a csodás kivilágítást és a csendes estén mint áldozati tűz lobogott a sok láng. Tudósításaink a közgyűlésről és a kivilágításról a következők: A főváros hálájá nak költségei terhére, oly szoborművekkel látassanak el, amelyek a mult idők tíz kiváló alakjának, nevezetesen szent Gellért Csanádi püspöknek, Pázmány Péter esztergomi érseknek, Bocskay István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmeknek, Hunyadi Jánosnak, Zrínyi Miklósnak, Pálffy János grófnak, Béla király névtelen jegyzőjének, Werbőczy Istvánnak és Tinódy Sebestyénnek emlékét lesznek hivatva megörökíteni. Ő felségének ezen legkegyelmesebb elhatározása az öröm, a hála és a lelkesedés érzelmeit keltette föl a haza minden fiában. De senkinek szivében nem lehet az öröm bensőbb, e hála mélyebb és a lelkesedés melegebb, mint éppen a székes főváros polgárságának szivében, mert az ő felségének fejedelmi nagylelkűségéből alkotandó szoborművek, amelyek e sok küzdelmet, megpróbáltatást, szenvedést, de egyúttal sok dicsőséget is átélt nemzet fönnállása legbiztosabb alapjának, a trón iránti hűségnek, ragaszkodásnak s a hazaszeretetnek lesznek a késő unokák között is hirdetői — e székesfővárosnak fognak állandó díszéül, állandó ékességéül szolgálni. Én tehát csak a székesfőváros polgársága közóhajának feleltem meg, amidőn a törvényhatósági bizottságot a mai napra rendkívüli közgyűlésre összehívtam, összehívtam oly czélból, hogy módja és alkalma legyen őfelsége legfelsőbb elhatározása felett érzett igaz örömének és hálájának méltóképpen kifejezést adni. És most engedje meg a t. közgyűlés, hogy a tanácsnak a legfelsőbb elhatározás alkalmából a t. közgyűléshez intézett javaslata előterjesztessék. Most Rényi Dezső jegyző a tanácsnak következő javaslatát olvasta föl. Tekintetes közgyűlés ő császári és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk és királyunk e hó 25-én kelt legfelsőbb elhatározásával elrendelni méltóztatott, hogy magyar székesfővárosának terei oly szobormüvekkel láttassanak el, amelyek nemzeti életünk nagyjainak, történetünk kiváló alakjainak emlékét lesznek hivatva megörökíteni. Koronás királyunk nemes lelkének sugallatából eredő ezen elhatározásával drága ajándékot nyújtott hűséges magyar népének és magyar székesfővárosának. Drága nekünk a királyi kegynek e ténye, mint apostoli királyunk kifogyhatatlan jóságának nemzetünk iránt táplált atyai szeretőjének és mint ezeréves múltunk iránti kegyeletének fenkölt megnyilatkozása egyaránt. A királyi kijelentés nyomán épp azért a határtalan lelkesedés, öröm és egyúttal a mély hála érzése ébredt fel minden magyar szívében. De sehol sem loboghat a lelkesedés lángja magasabban, a hála érzése sehol sem lehet erősebb, mint a székesfőváros közönségében és polgárságában, mert nagyjaink emlékműveit királyi bőkezűségből a székesfőváros fogja bírni. Teljes mértékben áthatva annak tudatától, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottsága elsősorban fog sietni, hogy a köszönet és hála érzelmei Végre a fülemülék is elhagynak: a fiókák szárnya kinőtt, anyjuk elvitte őket világot megszokni. Mindennap háromszor-négyszer körüljárom a kertet, a szőlőt s nézem, hogy nő, hogy érik a gyümölcs, a szőlő. Keresem a fákon a fafuró férget s jaj a fejének, ha rátalálok. A szőlő zsendül már, a csemegefajok élnek: kezdődik a nagy hadjárat köztem, az Ádámivadék s a jég lakói közt, az évenkint megújuló Jevanche Campagne. — »Ők« csinálják az inváziót: a rigók, verebek, darazsak és dongók: én fortifikálok. A madár ellenséget spárgára fűzött hírlapjaim riasztják világgá: darazsat, dongót ezrével pusztítanak el üvegharangjaim. Csingiszkáni gyönyörűségeket élvezek. S mikor a gyümölcsfák, a szőlők között járok, akkor megtudom, hogy mi a háládatosság ? Egyedül étkezem reggel, délben, este. A konyha más épületben van. — Mikor jó napot akarok csinálni magamnak, akkor: bableves disznókörömet! — Áldom az Istent, hogy nem kell orvosságot ennem! Hogy is híják csak? »Codein!« De jó, hogy az idén nem termett. Nem kívánkozom a városba, nem epekedem a gyógyfürdők után: nem vágyom a távolba, nem kell az utazás. Minisztertanács. Ma délután minisztertanács volt, amelyen a kabinet valamennyi tagja részt vett. Podmaniczky báró lemondása. Illetékes helyről fel vagyunk hatalmazva annak kijelentésére, hogy egy helyi tudósító ama híre, mintha Podmaniczky Frigyes báró, a fővárosi közmunkatanács alelnöke ez állásáról legközelebb lemondana, teljesen alaptalan. Magától értődőleg egyszerűen lég-Aztán nem jön az a magányosság olyan egyszerre. A nyár elején még vannak félbeszakítások. Van fiatal családi sarjadék. Szombat délután a vöm, a művész abbahagyja a heti munkáját, mint minden rendes mesterember eljön örülni a kis családja örömeinek: együtt elanekdotázunk, saját termésű borunk mellett, mienk a vasárnap, nem dolgozunk semmit. Szerdán délután kijönnek a klubból a jó pajtások, kergetjük a pagátot, fölmelegítjük a magyaros vacsoránál a régi jó és rossz időket; — aztán hétköznap itt vannak a szőlőmunkások (mind régi betanított híveim) lehet velük okos dolgokról beszélni. A verandánk eresze alatt alatt egy fülemülepár rakott fészket, négy kis fiókja csipog már benne: az anya hordja nekik a táplálékot, nem félve tőlünk, kik ott ülünk a fészkével szemben, étkezve, beszélgetve; a hím azalatt a májusfa alján csetteg. Ezek is a házhoz tartoznak. Korán reggel vagy én kelek elébb, vagy a kis unokám, amelyik előbb kell, megvárja a másikat a reggelizésnél s a tejmaradékot együtt odavisszük a kis tengeri malaczoknak, akik már ugyan olojóznak érte. Aztán elmegyünk érett fügét meg szőlőt keresni. Az alatt meg(A mai rendkívüli közgyűlés.) A törvényhatósági bizottság tagjai ma délután fekete ünnepi öltözetben nagy számmal gyűltek össze az uj város hídi dísztermében. Alig ütötte el az óra a négyet, Márkus József polgármester helyet foglalt az emelvényen s általános mély csönd állott be. A polgármester elnöki megnyitóul a következőket mondotta: Tisztelt közgyűlés! A császári és apostoli királyi felsége, legkegyelmesebb urunk és királyunk (i általános hosszas éljenzés, a gyűlés tagjai felállnak) ez évi szeptember 25-én Bánffy Dezső báró miniszterelnök úrhoz intézett királyi kéziratával elrendelni méltóztatott, hogy Budapest székes-fővárosnak erre alkalmas terei, legmagasabb udvartartását önnek a lapok. Azokat végig olvasom. Aztán leülök az íróasztalomhoz. Ezen a kis asztalon írtam én meg, a Magyar Nábobtól elkezdve, a regényeimet. Itt is ketten vagyunk, én meg az íróasztal. Élő lény ez már, aki beszél velem. Hanem aztán, a mint a nap-planéta közeledik a kánikula felé, kezd fogyni a társaság. A képviselőház szünetel, s azzal a tarokkkompániának vége. Fiamuram, a művész tanulmányútra megy Biharba, asszonyleányom, kis unokám balatoni fürdőre költöznek s egy nap a szőlőmunkások is bejelentik, hogy vége a kötözésnek, kezdődik az aratási munka, ők is itthagynak. Akkor aztán beáll az absolut egyedüllét. Egy ajtócsukás nem hallik a háznál. Más hang nem hat fel hozzám, mint a főváros harangjainak zúgása s reggelenkint az a moraj, amit a munkára induló ezernyi társzekér robogása támaszt a város utczáin, hasonló a távoli mennydörgéshez. Ha kinn járok, hallom a fogaskerekű gép zakatolását, czigányzenét, katonazenét, de mind nagy távolból, a szobámban nem hallom. Itt ülök ebben a mélységes csendben egyes-egyedül. Nem jönnek elém Maupassant morphiummámoros víziói, nem üldöz a »huria.«