Magyar Hirlap, 1928. október (38. évfolyam, 223-248. szám)
1928-10-02 / 223. szám
2 1928 október 2. MRL&g Óbuda lakossága panaszkodik a rossz iskolaviszonyokra és a szülők különösen azt sérelmezik, hogy túlzsúfoltság miatt több iskolában a fiúk és a leányok együtt tanulnak. Szó volt arról is tudvalevőleg, hogy az idén az elemi iskolákba bevezetik a hetedik és a nyolcadik osztályt, minthogy ehhez a kultuszminiszter megadta beleegyezését. A fővárosnak azonban ettől a tervtől egyelőre el kell tekintenie, mert az iskolák túlzsúfoltsága miatt a két legfelsőbb elemi osztálynak nem tudtak tantermet adni. Próbaképpen három iskolában hetedik osztályt vezettek be és ezekre az osztályokra is igen sok tanuló jelentkezett. Az iskolák zsúfoltsága a következő években még emelkedni fog, mert a háború után megindult házassági lavina most érezteti legjobban hatását az iskolaköteles gyermekek tekintetében. Az iskolamizériákat növeli az is, hogy a tanszemélyzetet az új költségvetés szerint redukálni voltak kénytelenek és sok helyen egy tanító 50—60 növendékkel is foglalkozik. Ilyen körülmények között vetődött föl az a gondolat, hogy a fővárosi iskolamizériákon belső kölcsönnel fognak segíteni. Lejtőre került a fővárosi közoktatás ügye , állapították meg a közoktatásügyi bizottság hétfői ülésén A főváros tanügyi bizottsága Purébl Győző tanácsnok elnöklésével hétfőn ülést tartott, amelyen Purébl beszámolt azokról az intézkedésekről, amelyek a folyó tanév megnyitásával kapcsolatban voltak szükségesek. Elmondotta, hogy a fővárosi iskolákban 50.103 a tanulók száma, tehát háromezerrel több, mint tavaly. Bejelentette, hogy kellő helyiség hiányában ötven iskolában váltakozva folyik a tanítás, huszonnégy iskolában pedig vegyes osztály van. A tanügyi költségvetésben történt törlések miatt hatvan ideiglenes tanítót elbocsátottak és az iskolaépítési programot nem tudták végrehajtani. Pakots József felszólalásában sajnálattal konstatálta, hogy a fővárosnál nem nyilvánul meg az a szellem, amely a kultúrát emelné, hanem valóságos kalmárszellem uralkodik a büdsé összeállításánál. Lehetetlen, hogy amikor a tanulók száma emelkedik, tanerőket bocsátanak el. A legsúlyosabb áldozatok árán is kötelessége a fővárosnak, hogy kulturális nívóját fentartsa. Amikor fontos tanügyi hiteleket törölnek a költségvetésből, a főváros palotákat vásárol. Hallatlan dolog, hogy még a személyzeti kiadásokat is redukálták. Kiváncsi arra, hogy mi van a kulisszák mögött, hogy éppen a kulturális költségvetést nyirbálták meg ennyire. Bánóczi László megállapította, hogy a fővárosi közoktatás ügye lejtőre jutott, amiért a tanácsot terheli a felelősség. Határozott visszafejlődéssel állunk szemben, mégpedig azért, mert a kultúrpolitikára szükséges pénzt luxusvásárlásokra fordítják. — Bűnös ebben a politikában, — mondotta, — nemcsak a tanács, hanem Kozma Jenő és Wolff Károly is pártjával együtt, mert nem lehetett őket lebeszélni arról, hogy palotákat vásároljanak. A kormánnyal kapcsolatos pártokban nincs elég erély, hogy megmentsék a főváros pénzét a főváros céljaira. Kozma Jenő visszautasította Bánóczi vádjait, majd Weiler Ernő kifogásolta, hogy hatvan ideiglenes tanerőt elbocsátottak. Vörösváry Miklós, Kirchner Béláné, Körmöczy Zoltán, Kollmann Dezső és Gaál Vilmos felszólalásai után Purébl tanácsnok referktált az elhangzottakra. Védelmébe vette a tanácsot, amely nem bűnös, mert mindig nagy megértést tanúsított, de most pénzügyi akadályok voltak. A költségvetés összeállítása előtt már maga az ügyosztály tíz milliót törölt a tervezetből, összesen 3.814.000 pengő a tanügyi büdsén eszközölt redukció, a személykiadásnál 800.000 pengőt töröltek. A könyvelési tételeket nem számítva, a tényleges törlés hét és félmillió pengő. Többek felszólalása után a bizottság egyhangúlag elfogadta Pakots József indítványát, hogy fölkéri a tanácsot arra, legyen figyelemmel a körülményekre, a fennálló szükségletekre és SCHNITZLER ARTÚR TERÉZ EGY ASSZONY TÖRTÉNETE71 Teréz magában olvasta: „Igen tisztelt Nagybátyám! Miután néhány nap múlva ártatlanul és visszataszító körülmények folytán rámszakadt fogság után a börtönt elhagyom és hazámtól messze, új exisztenciát akarok alapítani, — tekintettel közelebbi rokonságunkra, azzal a kéréssel fordulok Méltóságodhoz, volna kedves az utazási költségekhez 200 forinttal, osztrák értékben, hozzájárulni és ezt az összeget holnaptól kezdve készenlétben tartani. Kitűnő tisztelettel vagyok igen tisztelt nagybátyám, az ön —“ Teréz ölébe ejtette a levelet és a vállát vonogatta. — Nos, — kiáltotta Károly, •— talán lennél kegyes megmagyarázni. Teréz mozdulatlanul: „Ehhez a levélhez a legkisebb közöm sincsen és nem tudom, mit akarsz tőlem.“ „Kitűnő fiad a börtönből zsaroló levelet ír nekem, — igenis, zsaroló levelet.“ Kitépte a kezéből a levelet és rámutatott: „tekintettel közelebbi rokonságunkra“, — „holnaptól kezdve készenlétben tartani“. — „Ez a gazember tudja, hogy köztisztséget viselek. El fog menni más emberekhez, koldulni fog tőlük, unokaöcsémnek adja majd ki magát, Faber képviselő unokaöccsének.“ „Ezt a szándékot nem tudom ebből a levélből kiolvasni, különben pedig valóban az unokaöcséd.“ Teréz visszautasító, gúnyos viselkedése Károlyt valósággal dühöngővé tette. „És még védelmedbe mered ezt az alakot venni? Hát azt hiszed, nem tudom, hogy néhányszor pénzért küldött hozzánk? Mária, amilyen jóindulatú, de hülye, mint mindig, el akarta előttem titkolni. Azt hiszi- tek talán, hogy el lehet előttem valamit titkolni? ! Azt gondolod talán, nem tudtam mindig, hogy úgynevezett foglalkozásod takarója alatt milyen életet folytatsz? Igen, csak ne nézz úgy rám, azokkal a nagy ökörszemeiddel. Azt hiszed, hogy erre beleesem? Engem sohse rántottál be. Te is a szemetén fogsz elpusztulni, épúgy, mint a drágalátos fiad. Magad sem akarod másként. Ha egyszer mégis megmutatták neked a kivezető utat és akadt egy szamár, aki majdnem elvett volna, — nem, inkább tovább élni ezt a szabad életet, a szeretőket úgy váltani, mint az ingeket, igen, ez kényelmesebb és vígabb a számodra. És ezek a lányok itt, — mit csinálsz velük? Leckék? Haha! Bizonyára itt kapják meg a kiképzést a sémita kéjencek haználatára?“ „Ki innen!“ — adotta Teréz. Nem emelte fel a karját, nem n®otta ki az ujját, szinte alig lehetett hallani: „Ki inien!“ Károly azonban nem zavartatta magát. Tovább beszélt, feltartóztathatatlanul, ami éppen az ajkára jött. Igen, ahogy Teréz fiatal korában viselkedett, — mondotta — úgy éli most is világát, — abban a korban, amikor más nőszemély már mégis lassanként az eszére szokott térni, már csak attól való félelmében is, hogy nevetségessé teszi magát. Vagy talán azt képzeli, hogy bármikor is el tudta őt ámítani. Már mint fiatal leány kikezdett a barátjával és kollégájával. Azután azzal a rongyos hadnaggyal való története következett és hogy kitől van ez a derék fia, akiben most a sorsa teljesült, azt valószínűleg ő maga is alig tudná biztosan megmondani. Hogy később, mint „Frájlám“, „mint a kicsinyek védelmezője“, mit művelt, — az csak alkalomszerűen, kósza hírként jutott a fülébe. És most — erről is informálva van — egy öreg, gazdag zsidóval mászkál össze-vissza, akit mindenesetre azzal akar magához láncolni, hogy az úgynevezett növendékeit... Ebben a pillanatban belépett Wohlschein. Bár nem lehetett rajta észrevenni, hogy az utolsó szavakat hallotta, vagy meg is értette, mégis megdöbbenve nézett Károlyra és azután Terézre. Károly elérkezettnek látta az időt, hogy elvonuljon. „Nem akarok tovább zavarni“, mondotta és Wohlschein felé kurtán, szinte gúnyosan meghajolt s el akarta hagyni a szobát. Azonban Teréz, „egy pillanatra, Karl“ kiáltással visszatartotta. A legnagyobb nyugalommal bemutatta: „Dr. Karl Faber, a fivérem, Wohlschein úr, a vőlegényem.“ Karl egy kissé elhúzta a száját, „örvendek a szerencsének“ — és megismételte: „annál kevésbé akarok zavarni“. — „Bocsánat — mondotta Wohlschein úr, — szinte az a benyomásom, hogy én vagyok az, aki zavartam “ — „A legkevésbé sem“, — mondotta Teréz. — „Persze, hogy nem“ — erősítette meg Karl — kis véleményeltérés csupán, amelyet egy családban nem lehet elkerülni. „Tehát ne vedd rossz néven — tette hozzá — és sok szerencsét. Maga mat ajánlom, Wohlschein úr. Alig tette ki a lábát az ajtón, Teréz Wohlsteinhoz fordult: „Bocsáss meg, de nem tehettem máskép“ — „Mit értesz azalatt, hogy nem tehettél máskép?“ — „Úgy értem, nem kötelez téged semmire, hogy vőlegényemnek mutattalak be. Épp úgy, mint eddig, teljesen szabad vagy elhatározásodban.“ — „Hát így — így érted ezt. De én egyáltalában nem akarok szabad lenni, ahogy te nevezed“ — és brutális gyöngédséggel magához rántotta. — És most tudni akarom, hogy tulajdonképpen mit akart tőled a fivéred.“ Teréz örült, hogy Wohlschein nem hallott semmit a beszélgetésből és csak annyit mondott el neki, amennyit éppen helyesnek tartott. Amikor elbúcsúzott, már elhatározták, hogy az esküvő pünkösd vasárnapján lesz és hogy Ferenc elutazása Amerikába mindenesetre már előbb megtörténik. 84. Pünkösd még messze volt, szinte teljes három hónappal később. Annak, hogy Wohlschein úr az esküvőt ennyire kitolta, az volt az oka, hogy előbb két üzleti utat kellett lebonyolítania, Lengyelországba és Tirolba, és az is, hogy a lakásban átépítések váltak szükségessé. Azonkívül az ügyvéddel is meg kellett mindenfélét beszélni, mert bizonyos végrendeleti intézkedéseket — „mindannyian halandók vagyunk“ jegyezte meg Wohlschein — még az esküvő előtt el akart intézni. Teréznek nem volt ez ellen kifogása, sőt szívesen vette, hogy nem kell túl gyorsan felbontania tanítási kötelezettségeit, amelyek annál nagyobb szórakozást jelentettek, minél kevésbé mentek kötelezettségszámban. Wohlschein távollétének napjait, februárban egy hetet, a másikat márciusban — amelyeken nem kellett váratlan reggeli látogatásaitól félnie, valósággal üdülésnek érezte; ennek dacára, néha szinte vágyakozott utána, az utolsó hónapokban valamennyire mégis hozzászokott a házasélet e fajtájához, ami — ezt nem tagadhatta le maga előtt — minden tekintetben előnyösen hatott rá. És bizonyos külső és belső jelekből megérezte: léte, aszszonyi léte még messze van attól, hogy a vége felé közeledjék. Kellemes hangulatához az is hozzájárult, hogy sokkal jobban öltözködhetett, mint azelőtt és előre is örült annak, hogy Wohlscheinnal együtt, — amint azt megígérte — mindenféle szükséges új holmit vásárolhat be. (Folytatjuk). te**' auÄ>W& MinroMjXii '^paJÉomjáw.'we^t a tanügyi költségvetésből törölt legszükségesebb tételekre kerítsen fedezetet és azokat állítsa vissza. A napirend további során a Magyar Atlétikai Szövetségnek 3000 pengő rendkívüli segélyt szavaztak meg. A Horánszky utcai főreáliskolai tornaterem építésére 50.000 pengőt, iskolai tatarozásokra 110.000 pengőt szavaztak meg. Az összes tornatermekben a régi padlót pormentes parafakőpadlóval cserélik ki, amire 40.000 pengőt irányoztak elő. Kisebb ügyek letárgyalása után az ülés este 9 órakor ért véget. Kedd Megvalósítják Szegeden Móra Ferenc ötletét, a kultúrpalota nagyarányú kibővítését Ezzel ünneplik meg Szeged újjászületésének félszázados jubileumát Szegedről jelenti a Magyar Hírlap tudósítója. Móra Ferenc az egyik szegedi lap vezércikkére rendkívül érdekes és figyelemreméltó levélben adott ötletet arra vonatkozólag, hogy az 1879-iki szegedi árvíz évfordulóját és Szeged újjászületésének félszázados jubileumát mivel lehetne legméltóbban megünnepelni. Szeged városának vezetői, továbbá a társadalmi egyesületek már hosszabb idő óta munkálkodnak azon, hogy 1929-ben, a jubileumi évben milyen ünnepségeket rendezzenek Szeged újjászületésének 50 éves évfordulója alkalmából. Mindezideig egy programtervezet sem vált be, míg végül Móra Ferenc nyílt levelében most megoldotta az ünnepségek kérdését. Nyílt levelének egy passzusában azt mondja: — Lehetne-e méltóbban és országosabban megünnepelni Szeged feltámadásának évfordulóját, mint azzal, hogy a fogadalmi templom után felépítjük a feltámadás templomát, a kultúra palotáját, amelynek homlokzatára aranyos betűkkel ezt írjuk: „Ex urbe condita". Móra Ferenc, aki nemcsak kiváló és népszerű író, de a szegedi múzeum igazgatója is, nyílt levelében kifejti, hogy a szegedi múzeum épülete milyen siralmasan roskadozó állapotban van. Most, amikor az egész világ szeme az újonnan föltárt honfoglalás korabeli leletek felé fordul, mikor meszsze földről csodájára járnak a leggazdagabb és legértékesebb honfoglaláskorabeli gyűjteménynek, amelynek a szegedi múzeumban lenne a helye, nem találnak ott semmit. Külföldi tudósoknak, világhírű régészeknek, akik csupán azért utaznak Magyarországra, hogy megtekintsék az újabb honfoglaláskori leleteket, szégyenkezve kell azt mondani, hogy egyelőre nem lehet megmutatni az ásatások eredményeit, mert azok hatalmas ládákba csomagolva a szegedi kultúrpalota roskadozó épületének pincéjében porosodnak. Hallatlan érték fekszik itt, amely egy legutóbb itt járt londoni és egy athéni professzor szerint a legszebb és legjelentékenyebb honfoglaláskori gyűjteménye az egész világnak. Móra Ferenc elmondotta azt is nyílt levelében, hogy nemcsak az újabb leleteket nem tudják elhelyezni a szegedi kultúrpalotában, hanem Zombory Lajosnak, a nagyhírű szegedi festőművésznek körülbelül kétszáz képe ott hever a pincében. Móra Ferenc nyílt levele nagy feltűnést keltett Szegeden, a társadalmi egyesületek azonnal Móra Ferenc mellé álltak és elhatározták, hogy akciót indítanak Móra terveinek megvalósítása érdekében. A tervek már el is készültek abban a szellemben, hogy a kultúrpalotát kibővítik. A Magyar Hírlap szegedi tudósítója beszélgetett dr. Somogyi Szilveszter szegedi polgármesterrel, aki a következőket mondotta Móra nyílt levelével kapcsolatban: — Az indítványt magunkévá tesszük és reméljük, anyagi nehézségek sem merülnek fel, mert a város Klebelsberg Kunó kultuszminiszter úrhoz fordul és kéri, hogy az állam, is járuljon hozzá Szeged város feltámadásának ilyen gyönyörű megünnepléséhez. Tanuljon idegen nyelveket BERLITZ niyelviskolában