Magyar Hirlap, 1929. március (39. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-01 / 50. szám

25 1929 március T, HIPLAP semmit, míg a kereszténypárt a kérdésben határozatot nem hozott. A kormánypártra csak akkor hárul további tennivaló, ha a kereszténypárt magatartása nem volna kielé­gítő, illetve, ha az elégtétel nem volna meg­felelő. Salvator sör­i minőségben utolérhetetlen ! HL Dr. Welk ! Mss. a. 52 — Mi ez? Lázbeteg voltam? Vagy álmodtam talán? A nő nem felelt, csak még szorosabban magá­hoz ölelt. — Ez ... úgy látszik ... New York . .. persze, hogy New York. — New York bizony. Az ott a brooklyni híd. — Szóval... nem vagyok már a Rampole­­szigeten? A nő tagadóla­g intett a fejével. — Megint civilizált emberek közt vagyok? New Yorkban! A kultúrában! — kiáltottam fel izgatottan. — Ott, ott, — felelt a nő mosolyogva. — A barbár, kegyetlen, ostoba Rampole-sziget csak álom volt, betegség, rémlátás? A nő szemében könnyek jelentek meg, a bol­dogság könnyei. Sírt örömében, mert magamhoz tértem abból a ködből, amely eddig elfátyolozta az agyamat. II. Ragyogó boldogság töltött el. Végre vissza­tértem az enyéimhez, visszakaptam az én világo­mat! De még nem hittem teljesen a szememnek, még egy kis aggódó kétség kínozott. És gyenge voltam, alig tudtam­ megállni a lábamon. A nő karosszéket gurított mellém és beleü­ltetett. Köz­ben észrevettem, hogy a karosszék áthuzata kissé szakadt. — Tehát álom volt az egész, — mondtam. — A sok szörnyűség, amit átéltem, Ardam kegyet­lenségei, a gonosz háború ... A nő nem felelt. Kopogásra lett figyelmessé és az ajtó felé fordult. — Szabad! — kiáltotta csengő hangon, mire kinyílt az ajtó és belépett egy szélesarcú, barna­­bőrű, zömök ember, aki nagyon hasonlított Chilre, de tiszta volt, megfésült, modern ruhájú. Megállt a küszöbön és felém bámult. Chit volt és mégsem Chit. Lestem, hogy megszólaljon és előre éreztem, hogy a hangja egészen olyan lesz, mint Chité. —­ Sokkal jobban van már! — kiáltott rá a nő. — Már nem hiszi, hogy barlangban van. Az előbb kinézett az ablakon és ráismert New Yorkra! A jövevény közelebb lépett hozzám és Chit ’ fürkésző tekintetével végignézett rajtam.­­— Remélem, most már nem kételkedik benne, hogy Brooklynban van? — kérdezte tőlem. — Még kissé bizonytalan vagyok, — feleltem. — És engem ismer?­­— Hogyne! Eddig Chitnek neveztem. — Érthető, mert Minchitt a nevem, dr. Aloysius Minchitt, a szolgálatára. Elment mellettem, az ablakhoz lépett és so­káig kinézett az uccára. Akkor is hátat fordított nekem, amikor újra megszólított. Bizonyára szándékosan tette, nem akart megzavarni azzal, hogy a szemembe néz. — Örülök, hogy végre hisz nekem, — mondta. ■— Hányszor vitatkoztam magával, hányszor esküdöztem, hogy az igazi világban vagyunk, de maga váltig csak azt hangoztatta, hogy Rampoli­­szigeten vagyunk. Már feladtam minden re­ményt És akkor megjelent ez a fiatal hölgy a láthatáron és elérte azt, ami a legjobb newyorki idegorvosoknak sem sikerült. És milyen furcsa véletlen folytán. A rakodópartról leugrott a Hudson-folyóba, éppen akkor, amikor maga arra sétált. Most már mindketten rendben vannak, egyiknek sincs semmi baja többé! Utolsó szavainál megfordult és mosolyogva Rowena szemébe nézett. — Nos? — kérdezte aztán hozzám lépve. Az asztal szélére ült, nyugodtan és kényelmesen, mint akinek semmi sürgős dolga nincs. — Nos, mit szól hozzá? — kérdezte újra. — Bocsásson meg, ha kissé zavart vagyok, —­­feleltem, gondosan mérlegelve minden szót, mielőtt kimondtam,­­ igazán nem tudom, hogy kerültem ide. Nagyon szeretném tudni, hogy van az, hogy ebből az ablakból Manhattan szigetét látom, holott tudtommal egy egészen más szige­ten voltam, valahol Dél-Amerikában. Az idegeim alighanem csúnya játékot űznek velem. — Csak űztek, — felelt dr. Minchitt. — Talán ... abnormális voltam? — Az abnormális ugyanaz, mint a normális, csak az arányai mások, — felelt dr. Minchitt ugyanolyan hangon, mint ahogy Chit szokott prófétai kijelentéseket tenni. — Talán annyira abnormális voltam, hogy őrültnek tartottak? — Ő nem ... vagy legalább nem egészen. Hogy is magyarázzam ezt meg? A baj nem volt strukturális. Igazi sérülés nem volt. Az ön agy­­rendszere kivételes, különös. Az idegei végtelenül érzékenyek és a tudata meghasonlott. Én vélet­lenül az orvostudománynak éppen ezt a területét tanulmányozom és én — hogy úgy mondjam — nagyszerű anyag volt a számomra. Tanácstalanul Rowenára néztem, aki bátorító­lag viszonozta a tekintetemet. Erre félénkségemet legyőzve, dr. Minchitthez fordultam: — Szóval, nem a kannibálok szent bolondja voltam, hanem a magáé? — Nem volt az enyém, csak az én gondozásom alatt állt. — Hol? ■— A Quinn-féle elmegyógyászati klinikán. •— És Rampole-sziget nem létezik? •— De igen. Van egy ilyen nevű sziget Akkor­ hallhatta a nevét, amikor megmentették. — Szóval, mégis ott voltam? — Partraszállt azon a szigeten, de csak néhány, órára. Azután továbbvitték magát. — Kik? — A matrózok, akik csónakon megmentették a süllyedő hajóról. Ha jól emlékszem, ,„Arany Oroszlán“ volt a hajó neve. .— És ... és ... biztos, hogy már nem vagyunk a Rampole-szigeten? — Biztos, biztos, esküszöm rá! — felelt Rowena az orvos helyett. Most néztem csak meg igazán. Milyen szép nő, milyen karcsú, milyen törékeny. — Miért ugrott a vízbe? — kérdeztem tőle. ■—» Miért akart meghalni? Rowena közelebb jött hozzám, leült a székem kartámlájára és magához ölelte a fejemet. — Mellékes, hogy miért, — mondta. — Most már nem akarok meghalni. Maga megmentett az életnek. Beugrott a vízbe és ugyanakkor a szívembe is. De még nem tudtam egy pontra szorítani a gondolataimat. Újból bocsánatot kértem a dok­tortól, hogy össze vissza beszélek. Szédülés fogott el és visszamentem az ágyba, ahol inkább bizton­ságban éreztem magamat.­­— Szóval, érdekes tudományos eset vagyok, — mondtam. — Kérem, doktor úr, magyarázzon meg mindent. Hogy kerültem New Yorkba? — Azt hiszem, elég erős hozzá, hogy meg­hallgassa, — szólt a doktor néhány pillanatnyi tűnődés után. — Igen, legjobb lesz, ha megtud mindent. De nem tért rá rögtön a dologra. Néhány per­cig szótlanul fel és alá járt a szobában. — Nos, doktor úr? — mondtam végre. — Most szedi össze magában, hogy el tudja mondani érthetően. — szólt Rowena, kimentve a doktort a tűnődéséért. — Emlékszik arra, hogy magára maradt egy süllyedő hajón? — kezdte a doktor. —• Emlék­szik még az „Arany Oroszlányra? — De mennyire! — feleltem. — A kapitány, a vesztemre tört és szándékosan otthagyott, hogy elpusztuljak. —A kapitány? Otthagyta? — Nem is hagyott ott, hanem bezárt. Pám­­csukta a kabin ajtaját, az utolsó pillanatban, mielőtt a mentőcsónakok elindultak. (Folytatjuk) só Vass József Petrovácz egyéni akció­jának tekinti a Reichspost-ü­gyet . Felszólalt ezután VASS JÓZSEF népjóléti miniszter is, aki mint a kereszténypárt tagja és a ke­reszténypárti képviselők gondolkozásának és felfogásának ismerője, megállapította, hogy a kérdéses cikk szelleme és gondolatmenete teljesen távol áll a keresztény párti képviselők felfogásától, nem tekinthető tehát másnak, mint Petrovácz Gyula egyéni akciójának. A népjóléti miniszter azt is elmondotta, hogy a cikk írójának nincs meg az a politikai súlya, amelynek okán az egész dolognak túlzott jelentőséget kellene tulajdonítani. Mindazáltal a kereszténypárt a legsürgőseb­ben foglalkozni fog a kérdéssel és egész bizonyos, hogy a párt nagy többsége eluta­sítja magától a Reichspost-beli cikk hangját és állításait. Az elnöki tanács tagjai egymásután szól­tak ezután a kérdéshez és rámutattak arra, hogy Petrovácz Gyula cikke tulajdonképpen egy megkezdett akció láncszeme, hiszen a Treickspost előzőleg egy Budapestről kelte­zed névtelen cikket közölt, amely szintén erős támadást tartalmazott a Bethlen-re­­zsim ellen. Éppen ezért az elnöki tanács tagjai azt hangoztatták, hogy teljes elégté­telre van szükség és ez nem lehet más, mint az, ha a kereszténypárt értekezlete ha­­tározatilag kimondja, hogy Petrovácz Gyulával magát nem azono­sítja, helyteleníti a külföldi lapban meg­jelent cikket, amely Petrovácznak csu­pán egyéni akciója volt. [ Ezt az elégtételt várják a kereszténypárttól,­­még­pedig lehetőleg a jövő hét elejére, mert a jövő csütörtökön a kormánypárt plenáris értekezletet tart és akkor már az elnök re­ferálni akar a kereszténypártban történtek­ről, hogy így a plenáris értekezlet tudomá­sul vehesse az ügy elintézését. Az elnöki tanácsülés után beszéltünk Pesthy Pállal, a kormánypárt elnökével, aki közölte velünk, hogy már a holnapi nap folyamán érintke­zésbe lép a kereszténypárt vezetőségével, közölni fogja vele a kormánypárt mai hatá­rozatát és felkéri őket, hogy a kérdést a kereszténypárton belül mielőbb intézzék el s az elintézés módjáról és eredményéről őt értesítsék. A bácsalmási polgári iskola épí­tése ügyében ugyancsak Pesthy Pál, mint a kormánypárt elnöke, fog érintkezésbe lépni a kereszténypárttal, illetve Petrovácz Gyulá­val és a kultuszminiszterrel. A kormánypárt elnöki tanácsülése után tehát a kereszténypárton van a sor, hogy a Reichspost-ügyet rendezze. Valószínű, hogy Ernszt Sándor és gróf Zichy János a jövő hét elején már munkaképes lesz és így az eddigiek szerint a kereszténypárt kedden este tartja pártértekezletét, amelyen a Petrovácz­­üggyel foglalkozik. Az a hír, mintha Vass József népjóléti mi­niszter a kereszténypárt vezetőivel vagy egyes tagjaival ebben az ügyben tárgyaláso­kat folytatna, nem fedi a tényeket, mert in­­­­formációink szerint Vass József senkivel­­ sem tanácskozik, hanem véleményét elmon-­s­totta a kormánypárt elnöki tanácsában s­­ minthogy meggyőződése, hogy a keresztény­­­ pártban az ő hívei vannak többségben, nem­­ is szándékszik semmiféle tárgyalásokat­­ folytatni vagy lépéseket tenni. Wolffék részéről ma nem történt semmi­lyen irányú lépés. Wolff és néhány híve semmi körülmények között sem akar ellen­zékbe menni, így hát valószínű, hogy Petro­vácz Gyula a kereszténypárt értekezletén hajlandó lesz a kormánypárt kommüniké­jében megjelölt „kielégítő“ nyilatkozatot megtenni, illetve a kereszténypárt­i nyilat­a—WBMgEing»BB!»Egi­ ii illuumvi­kozat tudomásul vétele után hajlandó lesz egy „kielégítő“ határozatot hozni. Politikai körökben erről meg vannak győződve és nem is hallatszott olyan hang, amely azt a másot lehetőséget vetette volna fel, hogy mi történik akkor, ha a kereszténypárt nem szállítja ezt a „kielégítő“ megoldást. A világhírű eredeti müncheni Péntek Morgan megépítteti a modern Cheeps-piramist New Yorkból je­­­■ J. P. Morgan, aki Ford, az autókirály az öreg Rockefeller­rel együtt a világ egyik leggazdagabb em­bere, elhatározta, hogy­­ az ókori építészet egyik csodáját, a leg­nagyobb egyiptomi piramist modern for­mában Amerikában újból megépítteti. Morgannak az a szándéka, hogy egy síksá­gon, nem messzire Kansas Citytől, emeltet piramist, még­pedig a gizehi Cheops-pira­nis­­hoz hasonló építményt. A modern formában új életre kelő amerikai piramis nem kőtöm­bökből és téglákból épül majd, mint az egyiptomi piramisok, hanem részben fém­­alkatrészekből. Már el is készült a gigantikus építmény terve és költségvetése és az építés munkáját, hír szerint, már 1930-ban meg­kezdik. A Cansas City közelében elterülő síkságon épülő modern piramis más célt fog szol­gálni, mint az egyiptomi piramisok, amelyek tudvalevőleg a fáraók temetkezési helyei vol­tak. Mindenekelőtt egy pompás múzeumot helyeznek el Morgan piramisában s a Morgan-család históriai értékű műkincseit itt fogják majd őrizni. Lesz a piramisban egy ha­talmas könyvtár­terem, továbbá tudo­mányos laboratóriumok és egy főiskola, amelyet a piramis felső emeletein ren­deznek be. A piramis legtetején csillagvizsgálót állítanak fel, amelynek számára Morgan hatalmas tükörteleszkópot fog beszerezni. A már megállapított tervek szerint a kansas-cityi síkságon építendő amerikai pi­ramis a világ legnagyobb építménye lesz. Méreteiben erősen túl fogja szárnyalni a Cheops-piramist. Ez a piramis tudvalévően 147 méter magas, a Morgan-piramist pedig 210 méter ma­gasnak tervezik. Ezzel a magassággal ugyan a kansas-cityi piramis nem fogja túlszárnyalni az Eiffel­­tornyot, amelynek a magassága 300 méter, de nem sokban marad alatta ennek a hatal­mas érckolosszusnak. A Morgan-piramis alapsíkja a gizehi piramisokhoz hasonlóan négyzetformájú lesz. A piramis oldalfalai 250 méter hosszúságra vannak tervezve, te­hát 128 méterrel hosszabbra, mint a leg­nagyobb egyiptomi piramis. A görög historikusok szerint harminc esztendeig százezer munkás dolgozott a pi­­­ramisok megépítésén. A Morgan-piramis modern villamos se­gítőeszközök és gépek segítségével két és fél év alatt fog fölépülni. Négy hatalmas betonoszlopon fog állani a gigantikus építmény és ezeknek az oszlo­poknak több mint 14 millió kilogram súlyt kell tartaniuk. Az óriási építmény építési költségei ter­­mészetesen szintén óriási összegeket fognak kitenni. A hozzávetőleges költségvetés sze­rint három és félmillió dollárba kerül majd a Cheops-piramis amerikai mása.

Next