Magyar Hirlap, 1929. december (39. évfolyam, 274-297. szám)
1929-12-01 / 274. szám
2929 december 2. am INGEIM 12 már a iflflB pengősek is kitűnő oxford- és puplin-anyagokból , elismerten tökéletes szabással készülnek RDSEBiiEnG Teréz körút 25 ", V» •* Fel hát, mert izgat a dolog. Ördög vigye el azt az összeadást, jó lett volna nyolcadszor is revideálni. Szégyenletemben alig merek a főszámvevőhelyettes úr elé állni. Pedig jó szívvel van hozzám, nem érezteti velem a tehetségtelenségemet és a legpuhább székre ültet. Hiszen körülbelül egyforma öreg cselédjei vagyunk a városunknak. — Hát a tizenharmadik tételnél huszonegy pengő huszonhárom fillér tévedés van. Ennyit visszakap az igazgató úr. — No, ezt még ki lehet bírni, — kezdjek magamhoz térni. — A huszonhetedik tételnél tizenegy pengőt tetszik visszakapni. *— De már ezért csakugyan érdemes volt feljönni, csak tessék folytatni, — biztatom egész nekibátorodva barátomuramat. Ő jóságosan mosolyog és csakugyan folytatja. — A százharmadik tételszámnál rosszul tetszett olvasni a saját számjegyeit. Nem negyvenkilenc pengő a kiadás, hanem kilencvennégy. Visszajár negyvenöt pengő. Most már nem tudom titkolni az örördömet. — Ha minden szóért negyvenöt pengőt kapnék, amit a saját írásomban nem tudok elolvasni, akkor én olyan gazdag ember lennék, hogy megvenném az új nőgyógyászati klinikát. — Mi a csudának? ’ — Rögtön lebontatnám. Mert az alapozásnál temetőt találtak a Traján császár idejéből, de ezt bölcs előrelátással csak akkor jelentették be nekem, mikor márráépítették mar házat Barátom-uram udvariasan nevet és fordít egyet a számadástesten. . . No, itt az utolsó tévedés, több nincs is. A kétszázadik tételnél. Szeptember havi könyvcsomagok postai kézbesítési díja kilenc pengő huszonkét fillér. Tét iszik látni? — Látom, igen, — térek át a sértett önérzet hangjára. — Abszolút biztos az összeadás. Mert ezt a negyvenhárom Szelvényt a vömmel adattam össze, az a logarléccel is tud bánni. — Nem is ott a hiba, — csóválja szelíd fölénnyel a fejét vizsgám elnöke. — Az összeg annyi, amennyit az igazgató úr veje felmért, csak nem a megfelelő rubrikába tetszett írni a három számjegyet és így a kilenc pengő huszonkét fillért kilenszázhuszonkét pengőnek tetszett elszámolni. Tehát ennél a tételszámnál megterheljük igazgató urat pótlólag visszatérítendő kilencszáztizenkettő pengő hetvennyolc fillérrel. — Hm, — aludt ki a szivar a számban, — ismeri főszámvevő úr a vásárhelyi Samu zsidó esetét a fuvarossal. Nem? No akkor hálából elmondom ezért a meglepetésért. A Samu aféle sarki pálinkamérő, egyszer nézeteltérése támadt valami pálinkázó fuvarossal, ölre mentek, kitaszigálták egymást az uccára, onnan a Samu nagy fejtapogatással tért vissza. Ejnye, szánakozik rajta a felesége, de elbánt veled az a gól. Dehogy is, dülleszti ki Samu a mellét, inkább én bántam el ő vele, mert én hármat is ütöttem rá a kalappal, még ő érrám egyet a léccsel. Hát most én is így jártam barátom urammal, hehehe. Igenis hehehe, mert végeredményben mit jelent az, hogy én még kilencszáztizenkettő pengővel tartozom a városnak? Azt, hogy erről új számadási testet kell majd szerkeszteni s én akkor megint übermenschnek érezhetem magam néhány hétig, esetleg néhány hónapig. Az attól függ, hogy ügyfeleink, a pesti könyvkereskedők és kiadók ráérő emberek-e vagy nem. Mostanában mindenki ráérő ember, aki könyvvel keresi a kenyerét, ennélfogva mindig van, aki életem sivatagába virágot ültet. Nem sajnálom el senkitől se ennek a kertészeti műveletnek a megismertetését. " Úgy kezdődik, hogy a pesti könyves küld egy csomagot s abból én kiválogatom, amiről azt gondolom, hogy alkalmas a szegedi nemzet lelki táplálására. A boltosnak megírjuk, hogy ennyi, meg ennyi könyvet itt fogtunk, küldjük az árát szabályos nyugta stb. ellenében. Míg a nyugta megjön, addig mi azzal szórakozunk, hogy a könyvet beírjuk egy főleltárba, aminek szép neve van, Növedéki Napló és olyan tekintélyes megjelenése, mint egy felsőházi tagnajc, továbbá mindenféle mellékleltárakba. Mire a könyv számot kap és megkezdi a maga problematikus életét, amely igen sokszor jobban hasonlít a halálhoz, akkorára megjön a nyugta. Szerencsére vissza lehet küldeni, mert nem szabályos. Kevés rajta a bélyeg, öt fillérrel alatta marad a szabálynak. (Ezt persze százalékszámítással állapítom meg, nem csekély orcaverejtékezés közt, egy külön e célra rendeltetett nagy asztalon, amelyre rajzlapokat lehet kifeszíteni.) De a kevés bélyegű nyugta is okmány, meg kell becsülni és ajánlott borítékba bujtatni, ami nemcsak azért jó, mert az öt fillér nem tudomhányszorosát kell ráragasztani, hanem azért is, mert most már a feladóvevény is egyik szerve lesz a számadási testnek. A közgazdasági élet fellendítéséhez a pesti könyves is hozzájárul, mert ő is ajánlottan küldi vissza a pótbélyegzett nyugtát, amelyről azonban beható vizsgálat kideríti, hogy még most se szabályos. Szárazbélyegzővel fel van ékesítve, de nincs rajta az olvashatatlan aláírás, anélkül pedig nem gilt. Hiszen olvashatatlan aláírást szerkeszteni én is tudnék, ha minden energiámat összeszedném, de hát mi lenne belőlünk, ha már a destruktívok se tisztelnék a törvényt? A szabálytalan nyugta tehát megint visszamegy ajánlva és most már mint a szabályosság minden ismérvével felszerelt okmány érkezik vissza ajánlott kopertában. A kereskedő bizonyára éppen úgy el van szomorodva, mint én, hogy most már ennek az ispilányinak is vége van, mivel foglalkozzon ezután? Nem kell búsulni, megy neki a levél, hogy ohé, minálunk nem úgy van ám, mint szegény helyen, nekünk nyugtamásolat is kell. A boltos visszaír és tisztelettel megkérdi, hogy minek az? Megnyugtathatnám, hogy ne féljen, nem élek vele vissza, de azt úgy se hinné el. Hát egyszerűen megírom neki, hogy ez a szabály s a boltost ez kielégíti. Tudja tapasztalatból, hogy a szabályt nem érteni kell, hanem tisztelni és engedelmeskedni neki. A müncheni, freiburgi, londoni könyvkereskedő azonban nem ilyen értelmes ember. Szégyelném is neki elmagyarázni, hogy minálunk elvi alapon minden ember tolvajt gyanít a másikban s ezért furakszik föl a villanyosra, autóbuszra minden tüsszentésnyi úton három ellenőr. Nyugati ügyfeleinkkel inkább eldiplomatizálom a dolgot. Azt írom nekik, hogy a nyugat iránt való tiszteletem jeléül az ő nyugtamásolataikkal tapétáztatom ki a szobámat. Ez bizonyára jól esik nekik s esetleg a jóvátételi kérdésben is javunkra fordítja a hangulatot. (Magánakció, nem tartok érte számot hivatalos elismerésre.) Post tot discrimina elindul az új számadási test egy talicskában s én három hétig megint bámulom magamat. Akkor aztán megint léket kap önérzetem hajója. — Halló! Halló! Kérem, egy kis hiba van az elszámolásban. Nem, most nem az összeadásban, hanem az okmányolásban. Tessék csak megnézni az impuzumban ezt, meg ezt a tételt! Megvan, igen? Hát ott hiányos az okmányolás. — Nem lehet az. Hiszen bement a nyugta is, meg a nyugtamásolat is. — Igen, de nincs se csekkszelvény, se postai feladóvevény. — Hát mi a hóhérnak kell az a bélyeges nyugta mellett? — Szabály, kérem. Végzés van róla. Ilyen, meg ilyen szám alatt, törve ezzel meg ezzel. Nézze meg a hólyagos himlő, törve a nyavalyával. Olyan ember vagyok, aki láttatlanul is elhiszek minden szabályt. De ebben az esetben nem én vagyok a tökéletlen, hanem a szabály. Én ezt az összeget Pesten fizettem ki a könyvkereskedőnek a boltjában, mikor legutóbb föntjártam s magammal hoztam a nyugtákat. Most már mit szól ilyenkor a szabály? Visszakérjem a pénzt a boltostól, hogy csekken küldhessem el neki, vagy egy új szabályt adnak ki arról, hogy a posta ilyenkor köteles hivatali elszámolás céljaira egy hamis feladóvevényt kiállítani? Ez a probléma egyelőre nincs eldöntve s én szorongó érzések közt kotlok az évvégi számadási testen. Talán mire készen leszek vele, már nem is lesz gift, mert akkorára egyszerűbbre císzítják a közigazgatást, nem szorosan vett részeivel együtt. Hát már ezt a kis örömet is elirigylik tőlem, legszerényebb átfutó tételétől az Úristen számadáskönyvének? De az én személyem hagyján. Hiszen engem végszükségben esetleg másra is lehet használni, mint számadási testek eszközlésére. De mi lesz ezzel a szegény hazával, ha már a rubrikáiból is elvesznek? Nem is hiszem én azt, hogy megtegyék. Nagy megnyugvás vesz erőt rajtam, ahogy ránézek az ajtófélfámon bekeretezett szimbólumra a spamnira. Nem tudom, a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészeti szakosztálya minek hívja a spatnit, én csak úgy hívom, ahogy a Jánostól tanultam. Az a fanyélbe szorított háromszögletes vaslemezke az, amivel a szobapiktorok lekaparják festés előtt a falat. Arra gondoltam, hogy csontvázkaparáshoz is ez lenne a legtesthezállóbb s vettem egyet a vásárosnál tán tizenkét filléren. Még pedig állami tizenkét filléren, mert ez még 19111-ben volt s akkor nem verte az állam a fogához a vidéki múzeumok krajcárját úgy, mint most. A vásáros is gavallér volt, még kétfilléres bélyeget is ragasztott a számlára, pedig az nem is járt volna a tizenkét fillér után. Ez a spamm-számla is benne volt abban a számadási testben, amit esztendő végén rázúdítottam a kultuszminisztériumra Megint esztendő vége lett, már 1917-é, mikor megjött a sablonos leirat, amely tudomásul veszi az elszámolást és az elismerés barackját nyomja a számadóbojtár fejebúbjára. Azazhogy ez nem volt sablonos leirat s a jutalombarack is kimaradt belőle. Ahelyett az volt benne, hogy az elszámolás addig nem vehető tudomásul, míg a spatninak a leltári száma nincs bejelentve. Még pedig az állami leltári száma, nehogy a városnak valaha is eszébe jusson megkárosítani a magyar államot egy darab csontvázkaparóvas eltulajdonításával. Mi a ménzát csináljuk? Soha egy rajzszöget se vettünk addig állami pénzből s most én ezért a rongyos spamniért vegyek egy leltárkönyvet? Vegyen a ménkű. Mikor annyira le vagyunk koldusodva, hogy a hivatalszobám is a hazulról loipott szénnel fűzetem. A leiratot betentéltettem az aktáim közé és igazán nem gondoltam rá többet egy esztendeig. Hiszen adott az 1918 egyéb gondokat is. De hát a szabály, a pokolban is szabály. A háborúvesztés és a forradalom poklában is. Az olvashatatlan, aláírási leirat a felfordulás második havában is megjött „a miniszter megbízásából*4. Mi is van annak az 1916-os spatninak a leltári számával? Mire megmondhattam volna, már nemi volt kinek megmondani. Nem volt se államsegély, se számvevői számonkérés egész 1922-ig. Államsegély ugyan akkor se volt, de a szigorú kérdés megjött: mi lesz már azzal a leltári számmal? De most már az is utána volt vetve, hogy amennyiben én rajtam nem veheti meg az állam a leltári számot, a szab. kir. város polgármesterén hajtják be. De már azt mégse vehettem a lelkemre, hogy a gazdámat is elcsapják miattam. Vettem valahányezer koronáért egy rovatos könyvet, azt kineveztem, hivatalos nyelven államsegélybeli beszerzések anyagleltárának, és bejelentetttem az illetékes hatóságnak, hogy a spatni, amely a magyar állam vagyonállagához tartozik, abban az 1/1916-os számot kapta. * A leltári szám máig is megvan s ez a lényeg. Az nem fontos, hogy a spatni, mint ilyen, már rég nincs meg. Elcsorbulva, letöredezve , így a haza sorsát is példázva ereklyévé nemesedett, amit mindig szem előtt tartok. Először mint annak a bizonyságát, hogy itt rend van, akárki mit beszél, mert itt még egy spamni se veszhet el a közvagyonból leltári szám nélkül. Másodszor mint a jogfolytonosság képviselőjét, amely áthidalja három korszak szakadékait. Harmadszor mint az egyetlen emléket, amit mint penzionátus el szándékozom vinni az őrizetemre bízott közvagyonból, természetesen a leltárból való kivezetés után és megfelelő kártalartítás ellenében. Legalább ez emlékeztessen hivatali életem tiszta örömeire, ha komolyan elkövetnék azt a meggondolatlanságot, hogy egyszerűsítenék a közigazgatást. "* HELLER doboz emmenthall Vasárnap Fejhallgató 2x4000 P 4,44 Hálózati készülék 3 csövel együtt ........................p 88.— Egyctöves NORA Síéület Ie kiért lék . . . . P 11.— GOLD-SUN detektor 1929130. Hpu, . . . . P Art Egycsöves transzformátoros erősítő, hangszórót Super-Select detektoros készülék ......................... M.M működtet ............................................................... 11.— I Tellur-fir kétkristályos detektor ........ LM Hangszórók ......................................................g.M-től STANDARD, TELEFUNKEN. PHT1.IPS hálózati készülékek 0—18 havi részletre. Rédiócsövek érült leszindítottaan. TáskagrammoSon 12 lemezzel együtt P 120«—* REICH MIKLÓS rádió- és Tillamouági nagyszereskedés. › ‘-’S v.Budapest, Vt, Vámos császár Ét 45.» Nagymezencei sarok. A francia parlament nem járult hozzá Renan hamvainak a Pantheonba való átszállításához Párizs, november végén. (A Magyar Hírlap tudósítójától.) A francia szenátus, melyet sokfelé konzervatívabbnak tartanak a szajnaparti képviselőháznál, már azért is, mert hiszen legnagyobbrészt öreg urak énnek a padjaiban, már hat hónappal ezelőtt megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében Ernest Henan, Edgar Quinet és Jules Michelet hamvait, a nemzet hálája szimbólumaképpen át kell szállítani a Pantheonba. A felsőházból átkerült a megszavazott törvénytervezet a Palais Bourbonba, hogy most már a képviselők hozzájárulása után majd törvényerőre emelkedjék és hamarosan végrehajtásra kerüljön. A parlament közoktatási és szépművészeti bizottsága, amelynek hatáskörébe tartozott az ügy, megbízta Ernest Bréant képviselőt a jelentés elkészítésével. Június hatodikán helyezte letétbe Bréant a maga rapportját, amely arra kérte a képviselőházat, hogy egyhangúan járuljon hozzá, hogy Renan, Michelet és Quinet végül Victor Hugo és Zola mellé kerülhessen a Pantheon pincéjébe. Voltak azonban egyes képviselők, akik vonakodtak szavazatukkal megerősíteni az indítványt. Vallásos érzésekre hivatkoztak Renannal szemben. És nem titkolták el azt sem, hogy nem látnák szívesen, ha Jules Michelet, a francia megújhodás történelmi előidézője s megálmodója, akit liberális felfogásáért kétszer függesztettek fel a College de Francéban professzori állásától, valamint Edgar Quinet, a másik tudós professzor, akit 1851-ben száműztek hazájából — a Pantheonba kerülne. Így azután mai napig is megszavazatlan az a törvény, amelyet egyhangú lelkesedéssel fogadtak el a francia kamara felső házában. A dolgok mai állása mellett könnyen meglehet, hogy a törvénytervezet még esztendőkig elhever a Palais Bourbon irattáraiban , és majd csak az új választások után emelkedik törvényerőre az a javaslat, amely végül is megadja a vírumot Renan hamvainak, hogy bejuthassanak a dicsőség székesegyházába, A. Gy. 6—12—18 havi részletre adunk PHILIPS MNSÉT hangszórót, anódpótlót GRAF TESTVÉREK(Bazilikánál)