Magyar Hirlap, 1929. december (39. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-01 / 274. szám

2­­929 december 2. a­m INGEIM 12 már a iflflB pengősek is kitűnő oxford- és puplin-anyagokból , elismerten tökéletes szabással készülnek RDSEBiiEnG Teréz körút 25 ", V» •* Fel hát, mert izgat a dolog. Ördög vigye el azt az összeadást, jó lett volna nyolcadszor is revideálni. Szégyenletem­­ben alig merek a főszámvevőhelyettes úr elé állni. Pedig jó szívvel van hozzám, nem érezteti velem a tehetségtelensége­­met és a legpuhább székre ültet. Hiszen körülbelül egyforma öreg cselédjei va­gyunk a városunknak. — Hát a tizenharmadik tételnél hu­szonegy pengő huszonhárom fillér téve­dés van. Ennyit visszakap az igazgató úr. — No, ezt még ki lehet bírni, — kezd­jek magamhoz térni. — A huszonhetedik tételnél tizenegy pengőt tetszik visszakapni. *— De már ezért csakugyan érdemes volt feljönni, csak tessék folytatni, — biztatom egész nekibátorodva barátom­­uramat. Ő jóságosan mosolyog és csakugyan folytatja. — A százharmadik tételszámnál ros­­­szul tetszett olvasni a saját számjegyeit. Nem negyvenkilenc pengő a kiadás, ha­nem kilencvennégy. Visszajár negyven­öt pengő. Most már nem tudom titkolni az örö­­rd­ömet. — Ha minden szóért negyvenöt pen­gőt kapnék, amit a saját írásomban nem tudok elolvasni, akkor én olyan gazdag ember lennék, hogy megvenném az új nőgyógyászati klinikát. — Mi a csudának? ’ — Rögtön lebontatnám. Mert az alapo­zásnál temetőt találtak a Traján császár idejéből, de ezt bölcs előrelátással csak akkor jelentették be nekem, mikor már­­ráépítették mar házat Barátom-uram udvariasan nevet és fordít egyet a számadástesten. . . No, itt az utolsó tévedés, több nincs is. A kétszázadik tételnél. Szeptember havi könyvcsomagok postai kézbesítési díja kilenc pengő huszonkét fillér. Tét­­ iszik látni? — Látom, igen, — térek át a sértett önérzet hangjára. — Abszolút biztos az összeadás. Mert ezt a negyvenhárom Szelvényt a vömmel adattam össze, az a logarléccel is tud bánni. — Nem is ott a hiba, — csóválja sze­líd fölénnyel a fejét vizsgám elnöke. — Az összeg annyi, amennyit az igazgató úr veje felmért, csak nem a megfelelő rubrikába tetszett írni a három szám­jegyet és így a kilenc pengő huszonkét fillért kilenszázhuszonkét pengőnek tet­szett elszámolni. Tehát ennél a tétel­számnál megterheljük igazgató urat pótlólag visszatérítendő kilencszáztizen­­kettő pengő hetvennyolc fillérrel. — Hm, — aludt ki a szivar a szám­ban, — ismeri főszámvevő úr a vásár­helyi Samu zsidó esetét a fuvarossal. Nem? No akkor hálából elmondom ezért a meglepetésért. A Samu aféle sarki pá­linkamérő, egyszer nézeteltérése támadt valami pálinkázó fuvarossal, ölre men­tek, kitaszigálták egymást az uccára, onnan a Samu nagy fejtapogatással tért vissza. Ejnye, szánakozik rajta a fele­sége, de elbánt veled az a gól. Dehogy is, dülleszti ki Samu a mellét, inkább én bántam el ő vele, mert én hármat is ütöttem rá a kalappal, még ő érrám egyet a léccsel. Hát most én is így jártam barátom­ urammal, hehehe. Igenis hehehe, mert végeredményben m­it jelent az, hogy én még kilencszáz­­tizenkettő pengővel tartozom a város­nak? Azt, hogy erről új számadási testet kell majd szerkeszteni s én akkor megint übermenschnek érezhetem magam né­hány hétig, esetleg néhány hónapig. Az attól függ, hogy ügyfeleink, a pesti könyvkereskedők és kiadók ráérő em­berek-e vagy nem. Mostanában mindenki ráérő ember, aki könyvvel keresi a kenyerét, ennél­fogva mindig van, aki életem sivata­gába virágot ültet. Nem sajnálom el sen­kitől se ennek a kertészeti műveletnek a megismertetését. " Úgy kezdődik, hogy a pesti könyves küld egy csomagot s abból én kiváloga­tom, amiről azt gondolom, hogy alkal­mas a szegedi nemzet lelki táplálására. A boltosnak megírjuk, hogy ennyi, meg ennyi könyvet itt fogtunk, küldjük az árát szabályos nyugta stb. ellenében. Míg a nyugta megjön, addig mi azzal szórakozunk, hogy a könyvet beírjuk egy főleltárba, aminek szép neve van, Növedéki Napló és olyan tekintélyes megjelenése, mint egy felsőházi tagnajc, továbbá mindenféle mellékleltára­kba. Mire a könyv számot kap és megkezdi a maga problematikus életét, amely igen sokszor jobban hasonlít a halálhoz, akkorára megjön a nyugta. Szerencsére vissza lehet küldeni, mert nem szabá­lyos. Kevés rajta a bélyeg, öt fillérrel alatta marad a szabálynak. (Ezt persze százalékszámítással állapítom meg, nem csekély orcaverejtékezés közt, egy külön e célra rendeltetett nagy asztalon, amelyre rajzlapokat lehet kifeszíteni.) De a kevés bélyegű nyugta is okmány, meg kell becsülni és ajánlott borítékba bujtatni, ami nemcsak azért jó, mert az öt fillér nem tudomhányszorosát kell rá­ragasztani, hanem azért is, mert most már a feladóvevény is egyik szerve lesz a számadási testnek. A közgazdasági élet fellendítéséhez a pesti könyves is hozzá­járul, mert ő is ajánlottan küldi vissza a pótbélyegzett nyugtát, amelyről azon­ban beható vizsgálat kideríti, hogy még most se szabályos. Szárazbélyegzővel fel van ékesítve, de nincs rajta az olvas­hatatlan aláírás, anélkül pedig nem gilt. Hiszen olvashatatlan aláírást szerkesz­teni én is tudnék, ha minden energiámat összeszedném, de hát mi lenne belőlünk, ha már a destruktívok se tisztelnék a törvényt? A szabálytalan nyugta tehát megint visszamegy ajánlva és most már mint a szabályosság minden ismérvével felszerelt okmány érkezik vissza ajánlott kopertában. A kereskedő bizonyára ép­pen úgy el van szomorodva, mint én, hogy most már ennek az ispilányinak is vége van, mivel foglalkozzon­­ ezután? Nem kell búsulni, megy neki a levél, hogy ohé, minálunk nem úgy van ám, mint szegény helyen, nekünk nyugta­másolat is kell. A boltos visszaír és tisz­telettel megkérdi, hogy minek az? Meg­nyugtathatnám, hogy ne féljen, nem élek vele vissza, de azt úgy se hinné el. Hát egyszerűen megírom neki, hogy ez a szabály s a boltost ez kielégíti. Tudja tapasztalatból, hogy a szabályt nem ér­teni kell, hanem tisztelni és engedelmes­kedni neki. A müncheni, freiburgi, lon­doni könyvkereskedő azonban nem ilyen értelmes ember. Szégyelném is neki elmagyarázni, hogy minálunk elvi alapon minden ember tolvajt gyanít a másikban s ezért furakszik föl a villa­nyosra, autóbuszra minden tü­sszentésnyi úton három ellenőr. Nyugati ügyfeleink­kel inkább eldiplomatizálom a dolgot. Azt írom nekik, hogy a nyugat iránt való tiszteletem jeléül az ő nyugtamáso­lataikkal tapétáztatom ki a szobámat. Ez bizonyára jól esik nekik s esetleg a jóvátételi kérdésben is javunkra for­dítja a hangulatot. (Magánakció, nem tartok érte számot hivatalos elismerésre.) Post tot discrimina elindul az új szám­adási test egy talicskában s én három hétig megint bámulom magamat. Akkor aztán megint léket kap önérzetem ha­jója. — Halló! Halló! Kérem, egy kis hiba van az elszámolásban. Nem, most nem az összeadásban, hanem az okmányolás­ban. Tessék csak megnézni az impuzum­­ban ezt, meg ezt a tételt! Megvan, igen? Hát ott hiányos az okmányolás. — Nem lehet az. Hiszen bement a nyugta is, meg a nyugtamásolat is. — Igen, de nincs se csekkszelvény, se postai feladóvevény. — Hát mi a hóhérnak kell az a bélye­ges nyugta mellett? — Szabály, kérem. Végzés van róla. Ilyen, meg ilyen szám alatt, törve ezzel meg ezzel. Nézze meg a hólyagos himlő, törve a nyavalyával. Olyan ember vagyok, aki láttatlanul is elhiszek minden szabályt. De ebben az esetben nem én vagyok a tökéletlen, hanem a szabály. Én ezt az összeget Pesten fizettem ki a könyv­­kereskedőnek­ a boltjában, mikor leg­utóbb föntjártam s magammal hoztam a nyugtákat. Most már mit szól ilyenkor a szabály? Visszakérjem a pénzt a bol­tostól, hogy csekken küldhessem el neki, vagy egy új szabályt adnak ki arról, hogy a posta ilyenkor köteles hivatali elszámolás céljaira egy hamis feladó­vevényt kiállítani? Ez a probléma egyelőre nincs eldöntve s én szorongó érzések közt kotlok az év­végi számadási testen. Talán mire készen leszek vele, már nem is lesz gift, mert akkorára egyszerűbbre císzítják a köz­­igazgatást, nem szorosan vett részeivel együtt. Hát már ezt a kis örömet is el­­irigylik tőlem, legszerényebb átfutó té­telétől az Úristen számadáskönyvének? De az én személyem hagyján. Hiszen engem végszükségben esetleg másra is lehet használni, mint számadási testek eszközlésére. De mi lesz ezzel a szegény hazával, ha már a rubrikáiból is elvesz­nek? Nem is hiszem én azt, hogy meg­tegyék. Nagy megnyugvás vesz erőt raj­tam, ahogy ránézek az ajtófélfámon be­keretezett szimbólumra a spamni­ra. Nem tudom, a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészeti szakosztálya mi­nek hívja a spatnit, én csak úgy hívom, ahogy a Jánostól tanultam. Az a fa­nyélbe szorított háromszögletes vas­lemezke az, amivel a szobapiktorok le­kaparják festés előtt a falat. Arra gon­doltam, hogy csontvázkaparáshoz is ez lenne a legtesthezállóbb s vettem egyet a vásárosnál tán tizenkét filléren. Még pedig állami tizenkét filléren, mert ez még 19111-ben volt s akkor nem verte az állam a fogához a vidéki múzeumok krajcárját úgy, mint most. A vásáros is gavallér volt, még kétfilléres bélyeget is ragasztott a számlára, pedig az nem is járt volna a tizenkét fillér után. Ez a spamm­-számla is benne volt abban a számadási testben, amit esztendő végén rázúdítottam a kultuszminisztériumra Megint esztendő vége lett, már 1917-é, mikor megjött a sablonos leirat, amely tudomásul veszi az elszámolást és az el­ismerés barackját nyomja a számadó­bojtár fejebúbjára. Azazhogy ez nem volt sablonos leirat s a jutalombarack is kimaradt belőle. Ahelyett az volt benne, hogy az elszámolás addig nem vehető tudomásul, míg a spatninak a leltári száma nincs bejelentve. Még pedig az állami leltári száma, nehogy a város­nak valaha is eszébe jusson megkárosí­tani a magyar államot egy darab csont­vázkaparóvas eltulajdonításával. Mi a ménzát csináljuk? Soha egy rajz­­szöget se vettünk addig állami pénzből s most én ezért a rongyos spamniért vegyek egy leltár­könyvet? Vegyen a ménkű. Mikor annyira le vagyunk koldusodva, hogy a hivatalszobám is a hazulról lo­i­pott szénnel fű­zetem. A leiratot be­­tentéltettem az aktáim közé és igazán nem gondoltam rá többet egy esztendeig. Hiszen adott az 1918 egyéb gondokat is. De hát a szabály, a pokolban is sza­bály. A háborúvesztés és a forradalom poklában is. Az olvashatatlan, aláírási leirat a felfordulás második havában is megjött „a miniszter megbízásából*4. Mi is van annak az 1916-os spatninak a leltári számával? Mire megmondhattam volna, már nemi volt kinek megmondani. Nem volt se államsegély, se számvevői számonkérés egész 1922-ig. Államsegély ugyan akkor se volt, de a szigorú kérdés megjött: mi lesz már azzal a leltári számmal? De most már az is utána volt vetve, hogy amennyiben én rajtam nem veheti meg az állam a leltári számot, a szab. kir. város polgármesterén hajtják be. De már azt mégse vehettem a lel­­kemre, hogy a gazdámat is elcsapják miattam. Vettem valahányezer koroná­ért egy rovatos könyvet, azt kineveztem, hivatalos nyelven államsegélybeli be­­szerzések anyagleltárá­nak, és bejelentett­­tem az illetékes hatóságnak, hogy a spatni, amely a magyar állam vagyon­­állagához tartozik, abban az 1/1916-os számot kapta. * A leltári szám máig is megvan s ez a lényeg. Az nem fontos, hogy a spatni, mint ilyen, már rég nincs meg. Elcsor­­bulva, letöredezve , így a haza sorsát is példázva ereklyévé nemesedett, amit mindig szem előtt tartok. Először mint annak a bizonyságát, hogy itt rend van, akárki mit beszél, mert itt még egy spamni se veszhet el a közvagyonból lel­tári szám nélkül. Másodszor mint a jog­folytonosság képviselőjét, amely áthi­dalja három korszak szakadékait. Har­­madszor mint az egyetlen emléket, amit mint penzionátus el szándékozom vinni az őrizetemre bízott közvagyonból, ter­mészetesen a leltárból való kivezetés után és megfelelő kártalartítás ellenében. Legalább ez emlékeztessen hivatali életem tiszta örömeire, ha komolyan el­követnék azt a meggondolatlanságot, hogy egyszerűsítenék a közigazgatást. "* HELLER doboz emmenthall Vasárnap Fejhallgató 2x4000 P 4,44 Hálózati készülék 3 csövel együtt ........................p 88.— Egyctöves NORA Síéü­­let Ie kiért lék . . . . P 11.—­­ GOLD-SUN detektor 1929130. Hpu, . . . . P Art Egycsöves transzformátoros erősítő, hangszórót Super-Select detektoros készülék ......................... M.M működtet ............................................................... 11.— I Tellur-fir kétkristályos detektor ........ LM Hangszórók ......................................................­g.M-től STANDARD, TELEFUNKEN. PHT1.IPS hálózati készülékek 0—18 havi részletre. Rédiócsövek érült leszind­ítottaan. TáskagrammoSon 12 lemezzel együtt P 120«—* REICH MIKLÓS rádió- és Tillamouági nagyszereskedés. › ‘-’S v.Budapest, Vt, Vámos császár Ét 45.» Nagymeze­ncei sarok. A francia parlament nem járult hozzá Renan hamvainak a Pantheonba való átszállításához Párizs, november végén. (A Magyar Hírlap tudósítójától.) A francia szenátus, melyet sokfelé konzervatívabbnak tartanak a szajnaparti képviselőháznál, már azért is, mert hiszen legnagyobbrészt öreg urak énnek a padjaiban, már hat hónappal ezelőtt megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében Ernest Henan, Edgar Quinet és Jules Michelet hamvait, a nemzet hálája szimbólumaképpen át kell szállítani a Pantheonba. A felsőházból átkerült a megszavazott törvénytervezet a Palais Bourbonba, hogy most már a képviselők hozzájárulása után majd törvényerőre emelkedjék és ha­marosan végrehajtásra kerüljön. A parlament közoktatási és szépművészeti bizottsága, amelynek hatáskörébe tartozott az ügy, megbízta Ernest Bréant képviselőt a jelentés elkészítésével. Június hatodikán helyezte letétbe Bréant a maga rapportját, amely arra kérte a képviselőházat, hogy egyhan­gúan járuljon hozzá, hogy Renan, Mi­chelet és Quinet végül Victor Hugo és Zola mellé kerülhessen a Pantheon pin­céjébe. Voltak azonban egyes képviselők, akik vo­nakodtak szavazatukkal megerősíteni az in­dítványt. Vallásos érzésekre hivatkoztak Renannal szemben. És nem titkolták el azt sem, hogy nem látnák szívesen, ha Jules Michelet, a francia megújhodás­­ történelmi előidézője s megálmodója, akit liberális felfogásáért kétszer függesz­tettek fel a College de Francéban pro­fesszori állásától, valamint Edgar Quinet, a másik tudós pro­fesszor, akit 1851-ben száműztek hazájá­ból — a Pantheonba kerülne. Így azután mai napig is megszavazatlan az a törvény, amelyet egyhangú lelkesedéssel fogadtak el a francia kamara felső házában. A dolgok mai állása mellett könnyen meglehet, hogy a törvénytervezet még esz­tendőkig elhever a Palais Bourbon irattárai­ban , és majd csak az új választások után emel­kedik törvényerőre az a javaslat, amely végül is megadja a ví­­rumot Renan hamvainak, hogy bejuthassa­nak a dicsőség székesegyházába, A. Gy. 6—12—18 havi részletre adunk PHILIPS MNSÉT hangszórót, anódpótlót GRAF TESTVÉREK(Bazilikánál)

Next