Magyar Hirlap, 1930. szeptember (40. évfolyam, 198-221. szám)
1930-09-02 / 198. szám
Kedd mpiap 5930 szeptember 6. 3 KŐÉRT KENYÉR • Vér folyt Budapest uccáin, halottja •és sebesültje van szeptember elsejének és mi mélabús részvéttel állapítjuk meg, hogy az első pillanattól hangoztatott következtetéseinket igazolták az események. Eredeti álláspontunk természetesen az volt, hogy semmi ok sincs a békés utcai demonstráció és gyűlés megakadályozására, amennyiben a munkásság vezetői a rendért felelősséget vállalnak. Viszont a rendőri és belügyminiszteri tilalom elhangzása után minden erőnket latba vetettük, hogy a munkásságot meggyőzzük a szembeszegülés céltalanságáról. Hogy ez a szembeszegülés céltalan volt, már ma kétségtelen. Senkinek sem használt, hogy a kórházak tömvék, hogy halott van és a rendőrségi fogdák megteltek. Amit augusztus 28-án lapunk vezető helyén megírtunk, szó szerint bekövetkezett. „Ha— amitől óvjon bennünket a sors —, akármifajta összeütközésre kerülne sor a szélsőséges elemek és agent provocateurök révén —, a kormány újabb jogcímet szerezne a „forradalmi veszélyből“ szabadságellenes intézkedéseinek fenntartására.“ Az összeütközés megtörtént és egészen bizonyos, hogy nem a szervezett, komoly munkásság, hanem a szélsőséges elemek révén. Aki polgár a kora délelőtti órákban látta az üzemek munkástömegeinek felvonulását, azzal a nyugodt tudattal folytathatta az útját, hogy a demonstráció nem lő túl célján: seregszemléje lesz annak a hatalmas munkástömegnek, amely a kormány gazdaságpolitikájával elégedetlen s meg is elégszik annyival, hogy erejét méreteivel demonstrálja. Hogy a békés tüntetés a szélsőséges elemek révén fajult el anarchikus kísérletté, kétségtelenül kiviláglik abból a tényből is, hogy a tömeg egy része szociáldemokrata vezérek ellen is tüntetett, sőt a Szakszervezeti Tanács titkárát inzultálta. A szociáldemokrata munkásságot tehát nem lehet felelőssé tenni az excesszusokért, mert a közéjük furakodott extrémisták legalább olyan ellenségei az ő politikájának, mint az államhatalomnak. Egy szempontból kétségtelenül logikátlanul járt el a szociáldemokrata vezetőség: a kormánytilalom után, amely lehetetlenné tette a felvonulás megorganizálását és kézbentartását, előrelátható volt, hogy a munkásság békés szándékait megbontja a bolsevista agitáció felelőtlen és lelketlen suhancszelleme. Ezzel számolnia kellett a szociáldemokrata pártnak is, — ahogy mi számoltunk —, s ha a belügyminisztert nem tudta meggyőzni arról, hogy közös érdek a demonstráció legális és áttekinthető keretek közé való szorítása »—, inkább le kellett volna mondania az elvi szempontból kétségtelenül nagyfontosságú lépésről, semhogy a munkásság ama részét is kitegye a karhatalmi megtorlásnak, amelynek a tüntetés elfajulásához semmi köze s olyan helyzet teremtődjék, amely a polgári lakosságot, mely teljes szimpátiával kísérte a munkásság akcióját, a rombolással és a pánikkal elidegenítse. Más lapra tartozik, hogy a tüntetés rendőri engedélyezése esetén mi történt volna. A mi véleményünk szerint semmiesetre sem történtek volna a maihoz hasonló, jóvátehetetlen események, ahogy ezt például az engedélyezett debreceni tüntetés sima lefolyása bizonyítja. De ha a rendőrség, illetve a belügyminiszter mindenáron hatalmi kérdést, szóval politikumot akart csinálni az esetből, a szociáldemokratáknak ki kellett volna térni a munkanélküliség kérdésének elpolitizálása elől. A szociáldemokratáknak nem voltak hatalmi céljaik a tüntetéssel, csak munkát, csak kenyeret követeltek, nem volt tehát semmi célja, hogy az eleve elveszett küzdelembe beengedjék tömegeiket. Ismét augusztus 28-i vezércikkünkből idézünk: „A szociáldemokrata párt éppen mérsékelt, mindig demokratikus magatartásával és a bolsevizmus ellen való harcos propagandájával cáfolta meg a külföldi és belföldi közvélemény felett a kormány-argumentumot, hogy Magyarországon az akut forradalmi veszély teszi lehetetlenné a titkos választó-jog, az esküdtszék és a többi demokrati- kus biztosíték bevezetését , s ha szeptember elsején csak a legcsekélyebb oka lenne rá a kormánynak, bőségesen kiaknázná a reakciós pártdiktatúra múltbeli és jövőbeli igazolására. Nincs célja, hogy a munkásság a kormány politikai pozícióját indirekte megerősítse a közvélemény ama részében, amely esetleg elhinné, hogy a kormány energikus beavatkozása nem munkát követelő kétségbeesett egzisztenciák, hanem a polgári rendre törő forradalmárok mozgalmát törte le —, amikor a polgári társadalom e pillanatban épúgy érzi a kormány szuverén politikai és gazdasági tehetetlenségének következményeit, mint a munkásság.“ Ezt írtuk öt nappal ezelőtt s attól tartunk, hogy nemcsak az eseményeket éreztük meg előre, de politikai konzekvenciáikat is jól látjuk. A mai események kiválóan alkalmasak arra, hogy a kormány kevesebbet beszéljen a munkanélküliségről és egyre többet a „forradalmi veszélyéről, amellyel esetleg az eddiginél is krutálisebb rendszabályok életbeléptetését okolja meg nemcsak a kődobáló bolsevista gyülevészek, de — a demokrácia ellen is. „Nekünk, pajtás, úgyis mindegy, farkas esz meg, ördög esz meg, de megesznek bennünket“ — írta a magyar demokrácia nagy költője, Ady Endre —, csakugyan, a demokrácia az, akit akár jobbról, akár balról induljon el az anarchia, elsősorban igyekeznek felfalni. Ezt mi tapasztalati alapon előre bejósoltuk s nemcsak a polgár bőrét és nyugalmát, de a demokráciát féltettük elsősorban úgy a felforgatóktól, mint a jobboldali demagógiától, amely most ismét felteszi a kérdést: „Ennek a népnek adjunk mi titkos választójogot és esküdtszéket?“ Most nem akarjuk részletesen megmagyarázni, mi mindent előzött volna meg a demokrácia, s mi minden történt volna ma is máskép, ha a nép birtokában lenne szabadságjogainak — de a demokratikus szocialista pártnak egy eredményében kilátástalan szociális mozgalmi epizódért nem lett volna szabad kockára tenni a demokratikus lehetőségeknek azt a kérését sem, amely még rendelkezésre állt. Bizonyosra vehető, hogy a kormány ezt a taktikai hibát ki fogja aknázni politikai céljaira mindaddig, amíg a tények nem bizonyítják be, hogy a munkanélküliség kérdését a szeptember elsejei hangulatkeltő események ellenére sem lehet megkerülni. Ha meg is fogják kísérelni, végül be kell látnia a kormánynak is, hogy a munkanélküliség kérdésének súlya attól a néhány kőtől, amit megkergült suhancok elhajítottak, nem lett könnyebb. Holnapra lehiggadnak az események, holnapután pedig ismét a régi erővel támad fel a kérdés: mi lesz a magyar gazdasági élettel, amelyet a gazdasági válság minden variációja tizedel? Mi lesz a munkanélküliekkel, mi lesz a csődbejutottakkal és mi lesz a haldokló mezőgazdasággal? Ezekre a kérdésekre nem lehet sem karhatalommal, sem az eddig is szűken mért szabadságjogok megszorításával válaszolni. A kövek, amelyeket az emberélet és a vagyon biztonsága ellen hajított el a bolsevista suhanckéz, nem mentesítik a kormányt a kötelesség alól, hogy végre az utcai rendcsináláson kívül egyebet is cselekedjék a válság következményeinek elhárítása körül. Ila a kormány a mai nap konzekvenciáit őszintén le akarja vonni, s ha meg akarja akadályozni az effajta tragikusan terméketlen összecsapások megismétlődését, akkor igazi keresztény szellemben kenyérrel kell visszadobnia azokat, akik követ dobtak. Munkát kell teremtenie mindenáron nemcsak azoknak, akik a mai munkaválság idején is meg tudták őrizni a fegyelmezettségüket, de nagyvonalú és céltudatos gazdaságpolitikával munkássá kell pacifikálnia az úgynevezett „csőcseléket“ is. A mai nap nem használt a munkásságnak, nem használt a demokráciának, de tévedés lenne azt hinni, hogy a kormány a mai nappal bármit is megoldott azokból a problémákból, amelyeknek megoldása a politikai, gazdasági és társadalmi stabilitás alapfeltétele. Az elhajított kő és a kihúzott kard nem azok az eszközök, amelyek célhoz vezetnek. A munkásságnak nem szabad elmozdulnia a demokratikus küzdelem alapjáról, a kormánynak pedig végre el kell mozdulnia a gazdaságpolitikai tehetetlenség alapjáról. A kereskedelmi és pénzügyminiszterek nem győzhetnek a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter fegyvereivel — az ő fegyvereik a gazdasági és szociális szükségességhez alkalmazkodó cselekvés és törvényalkotás — és ezeknek a fegyvereknek alkalmazása szeptember elseje után még sürgősebb, mint amilyen sürgős tegnap volt. (A hétfői tüntetésekről szóló tudósítás folytatása.) magánautomobilokon is igen sok sebesültet hoztak be hozzánk vagy vittek különböző kórházakba és szanatóriumokba. A délelőtti órákban egy időben az a hír terjedt el, hogy a Weingruber Jött a ligetben egy mentőautomobilt feltartóztatott, sőt felborított a tüntető tömeg. Ekkor magam is kimentem, hogy meggyőződjem a hír valóságáról. Magam győződtem meg, hogy ez a hír valótlan, mert a mentők munkáját az ucca népe a legnagyobb tisztelettel kísérte, sőt segítette elő. Mindössze az történt, hogy a nagy izgalom hevében az egyik automobilunkat kövekkel megdobálták. A kocsit, amely csak jelentéktelen sérüléseket szenvedett, nem vontuk ki a forgalomból s az tovább teljesített szolgálatot. A délelőtti órákban szakadatlanul szólt székházunk központjának telefonja. Minden a legnagyobb rendben folyt le, sehol semmi fennakadás nem történt, a kórházakban minden sebesültet átvettek tőlünk, sőt a súlyosabban sérülteket azonnal a már előkészített operációs szobába vitték. Kétségtelen tehát, hogy a kórházak is készültekaz elkövetkezendő eseményekre. Állandó permanencia a tüntetés alatt a városházán Hétfőn reggel a városházát kisebb rendőri készültség szállta meg, mert attól tartottak, hogy a tüntetők esetleg a városháza elé vonulnak . A városháza környéke azonban a tüntető felvonulás egész ideje alatt csendes volt, s így természetesen a rendőrségnek nem akadt semmi dolga. A hétfői nap izgalmas hangulatától azonban nem volt mentes a városháza sem. A hivatalokban lassan folyt a munka s az ügyosztályvezetők állandóan érdeklődtek a polgármesteri hivatalban az események után. A tüntetésről szóló jelentések ugyanis félóránként futottak be a polgármester szobájába, úgyhogy Sipőcz Jenő polgármester az egyA szeptember elsejei demonstrációról megkérdeztük a szociáldemokrata párt vezetőit, akik a következőképpen nyilatkoztak: Garami Ernő a következőképpen nyilatkozott: — A demonstráció tulajdonképpeni célja gazdasági volt, de természetes, hogy az ilyesminek politikai hatása is van. Ez a politikai hatás abban nyilvánult meg, hogy a tömegek, amelyek tizenegy év óta — az idei május elsejét kivéve — nem voltak az utcán, ma ismét olyan sokan voltak, éppen olyan lelkesek, mint békeidőben vagy a háború alatt. Hogy ennek politikailag óriási jelentősége van, azt nem is kell külön hangsúlyozni. Ez annyit jelent, hogy a tömegek mást követő izgalmas eseményekről pontos információkat kapott. A különböző helyekről érkező jelentéseket elsőnek dr Szlovák Pál főjegyző, a polgármester első titkára vette át és azután nyomban közölte a polgármesterrel, aki láthatólag a sajnálatos események hatása alatt állott. Sipőcz Jenő polgármester eredetileg kedden kezdte volna meg több hétre terjedő szabadságát, a hétfői események miatt azonban a polgármester úgy határozott, hogy egyelőre hivatalában marad és csak a hét végén utazik el Budapestről. A polgármesteri hivatalban egyébként hétfőn a késő esti órákig permanencia volt és állandó érintkezést tartottak fenn a rendőrséggel, valamint a többi hatóságokkal. A központi városháza épületében éjszaka is kisebb rendőri készültség volt, ismét tényezőkké lettek. A kormány azt tanulhatja szeptember elsejéből, hogy sokkal okosabb és bölcsebb dolog lett volna a felvonulást és a gyűlést engedélyezni, nem pedig presztízs-okokból betiltani. Ha a felvonulást és a gyűlést megengedik, semmi baj sincs, mert minden baj abból származott, hogy a tömegeket nem lehetett ellenőrizni, a rendőrség a legellentétesebb parancsokat kapta, az egyik helyen engedte menni az embereket, a másik helyen kíméletlenül beléjük vágtatott. Ha népgyűlésünk van, a tömegek a szónokokat meghallgatják s azután nyugodtan szétoszlanak, így azonban nem tudtak elég gyor- Mit mondanak a szociáldemokraták vezérei? A PIXAVON-SHAMPOON egyesíti a folyékony Pixavon minden előnyét Egy kis csomag 2 mosásra elég és ára csak 36 fillér. J!‘Mxavon-ipmmwm teljesen mentes a szódától.