Magyar Hirlap, 1931. február (41. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

QUO VADIS? Kérdéseim a német néphez és másokhoz is A Magyar Hírlap számára íria: LORD CECIL Irta: ZSOLT BÉLA Némikép túlzás lenne, ha azt állíta­nék, hogy az ország különböző foglal­kozási kategóriáinak, a társadalom kü­lönböző osztályainak gazdaságpolitikai és szociológiai ápolása terén minden megtörtént, ami megtörténhetett volna, amit a lehetőségek határán belül a szak- szerűség, a kötelességtudás és a jó­indulat diktált. Pleonazmus lenne újra és újra felsorolni, hol követtek el hibá­kat azzal, amit cselekedtek és nem cse­lekedtek -—, mindenesetre azonban leg­alább voltak intézmények, amelyek gé­pies szákszerűséggel folytatták munka­körüket, volt parlament, ahol legalább beszéltek a kereskedelem, az ipar, a mezőgazdaság válságáról és a munka­nélküliségről, volt társadalombiztosító, amely a beteg lestet dolgozta fel a bü­rokratizált higiéné nagyüzemében. Szó­val, ha a tárgyi feladatok megoldása körül nem is mutatkoztak komoly ered­mények, ha gazdasági és szociális krízi­sünk exakt része, statisztikai adatai meglehetősen vigasztalanok is — leg­alább foglalkoztak velük, legalább szó volt róluk s voltak korszakok, amikor az egyes rétegek pillanatokra azt hihet­ték, hogy kilátásaik sötétsége oszlado­zik. Volt idő, amikor politikailag a vá­ros kapott kedvezéseket s azt hihette, bogy például a titkos választójoggal megvalósíthat valamit speciális élet- érdekeiből, volt idő, amikor a falut gaz­daságilag akarták lélegzethez juttatni a város megfulladása árán. Szó volt tehát iparról, kereskedelemről, mezőgazda­ságról, városról, faluról: csak egyről nem volt sző, eggyel nem számolt senki, egyetlen súlytalan, de talán legdöntőbb tényezővel: a mai magyar lélekkel, még konkretebben: a mai magyar idegélettel. Szanáltak és konszolidáltak, de mintha csak gyárak, boltok és földek lennének ebben az országban — senkinek sem jutott eszébe, hogy itt emberek is él­nek közös és egyéni bánatokkal, lelki sérelmekkel, fogyatkozó reménységek­kel, vesztett illúziókkal, fojtott izgal­makkal és melankóliával. Hagyták el­vadulni vagy elsorvadni a magyar lel­ket: fantasztákat tenyésztettek és a „nicsevo“ szektáját növelték nagyra a felelőtlen passzivitással, az egyszerű, de célravezető cselekedetek halogatásával, a soha be nem váltott ígéretekkel. Van­nak, akik már csak a távoli történelmi aspirációk valorizálásában bíznak, van­nak, akik a társadalmi és termelési rend forradalmi átalakításában — de a legtöbben már nem bíznak semmiben. Amikor vagy tíz nap előtt Beniczky Ödön volt belügyminiszter egy havas budai pádon a legnagyobb ruiinnal a szájába lőtt — a tragédiát tulajdon­képpen nem is követte igazán izgalmas meglepetés. Az emberek, ahogy végig gondolták a volt belügyminiszter hely­zetét, valahogy logikusnak találták, amit cselekedett, ötvenkét éves volt, aktív, harci természet, — s itt állt tenni valók nélkül, szerep nélkül, program nélkül. Nem csoda, hogy a puszta vege­táció s a mindennapi baráti kvaterká­zás nem kötötte olyan erővel az élet­hez, hogy kárpótolni tudta volna az intelligenciájától és temperamentumától meghatározott rendeltetésének elvété léséért. Súlyos hibákat is követett cl —■, de nem tudott beletörődni, hogy arra se legyen alkalma többé, hogy okosat és jót cselekedjék. S ez az a pont, ahol Beniczky Ödön tragédiája egyetemes tanulságává válik. Aki a mai társada­lomban egyszer kisiklolt pályája sínjé­ről, úgy érzi, hogy többé nem kerülhet vissza. Akit akár egyéni fátuma, akár a kollektív sors utóiért —, már nem tud szembeszállni vele, mert nincs fan­táziája sem, hogy el tudja képzelni az új chanye-ot Mit csinál ma a tettrekész polgár, ha elvesztette vagyonát, a csa­ládi élete felborult, a lakása bútorait széthurcolták az ószeresek? Mit csinál a javakorabeli tisztviselő, akit harminc éven keresztül valaki mindig irányított, akinek válláról levették a terhet, hogy sajátmagának kellessen határoznia: mi­kor mit tegyen azért, hogy éljen —, ha állásvesztetten kilép az uccára? Az ueca összecsukódik előttük, mint a fal s honnan vegyék hirtelen a lelkicröt, hogy tíz körömmel nekiessenek a fal­nak? S ugyanígy a potenciáktól duz­zadó fiatalok, azok, akikről ma divat ankélozni: s akik az első lépésükkel már nekiütköztek a falnak? Ez a kérdésnek az egyik fele: az egyéni, a magánéletben lelki krízis, amely jobb esetben fantazmagóriákkal, rosszabb és gyakoribb esetben morális, vagy testi kapitulációval oldja meg ma­gát. A morális öngyilkosság az állam és a társadalom erkölcsével, törvényeivel való szembefordulás. Aki belefárad abba, hogy várja a legális chance-ot, utolsó erőfeszítésként megpróbálkozik az illegálissal. A fizikai megoldás az öngyilkosság: a fölöslegesség lelki kín­jának testi likvidálása. S csak egészen kevesen akadnak, akikben van annyi lelkierő és fanatizmus, hogy az őserdő­ben, ahol a táplálék megszerzésének két módja van: vagy erősebbnek kell lenni és felfalni a gyengébbet, vagy pedig vadásznak — leülnek egy fa alá és változatlan hittel, csökönyösen várják, amíg megnyílik egy élelmiszerüzlet. * Ez a kérdésnek az egyik fele: a másik az a betegség, amely az állammal, a társadalommal, a közösséggel való A- szonylatban érte utói a magyar tömeg- leiket. Az emberek általában hajlamo­sabbak arra, hogy egyéni bajaikon egyénil módszerekkel segítsenek s csak akkor nyúlnak a kollektív eszközökhöz, amikor az egyéni ügyeskedés-mesterke­dés végkép csődöt mondott. Az érdek- képviselet, a szervezet többnyire csak akkor válik fontossá, amikor az én boltomban gyérül a vevő, nem a szom­szédéban, az én gyáram állítja meg a gépeit, az én munkámra nem reflektál a munkaadó. Egyéni tanulságok nélkül nincs igazi közösségi öntudat — nos, most már ott tartunk, hogy nincs olyan kategória, amelynek akadnának meg­kímélt tagjai, akik pusztán platonikus együttérzésből, kollégiális szolidaritás­ból támogatnák a közös mozgalmakat. Az egyéni, az anarchikus önsegély . ég­kép lehetetlenné vált — a viszonyok a társadalom minden osztályába, min­den teoretikus előkészítés nélkül bele nevelték az osztályöntudatot, s az azo nos célúak organizálásának szükséges ségét. Van egy ösztönösen, önkéntelenül megszerveződött társadalom, amelynek minden rétege napról napra sajtóban, gyűléseken, parlamentben szakszerűen A kiábrándulás sok meggyőződést és sok nemes elvet döntött már meg, külö­nösen olyankor, amikor alaptalan re­ményekre következett. Ki nem figyelte meg pzt éppen most, amikor az intrikák és manőverek hadjáratában egész sor európai országban és a legtragikusab- ban Németországban láthatjuk ezt a mérgező processzust. A német népet akkor, amikor a milita- rizmus és az autokrácia ellen érzett el­lenszenve még erősebb volt, mint a há­ború elvesztése miatt érzett megalázá a: rá tudták beszélni arra, hogy lépjen be a Népszövetségbe. Nem annyira azért lépett be, hogy ő is segítsen az új világ­rendet felépíteni, hanem inkább azért, hogy nemzeti sérelmeire keressen gyógyszert. Bár meggyőződésem, hogy Stresemann és társai sohasem akarták odahaza ezt az impressziót kelteni, mégis biztos vagyok abban, hogy a német nép azt hitte, hogy ha csat­lakozik a Népszövetséghez, a német birodalommal történt igazságtalan­ságokat jóvá fogják tenni. Elsősorban abban reménykedtek, hogy a háborús bűnösség bélyegét veszik le róluk, másodsorban pedig a katonai in- ferioriiás fog megszűnni, hiszen erre feltárja a bajait s azokat az eszközöket, amelyekkel segíteni lehet rajta, vagy se­gíteni tudna magán. Ám amikor csele­kedni akar — kénytelen konstatálni, hogy a hatalom mai rendszere minden cselekvési jogot magának tart fenn és nemcsak olyankor, amikor állami vagy politikai érdek is fűződik hozzá, hanem olyankor is, amikor az érdekelt kate gória legbelsőbb technikai problémáiról van szó. Nem szabad segíteni magadon, mert ha itt valaki segíthet, az csak a kormányzat lehet. Mintha annak, aki beleesik a Dunába, eltiltanák, hogy a maga erejéből vergődjék a partra — mert csak a rendőri motorcsónaknak van joga ahhoz, hogy kimentse a ful­doklót. , Ha a polgár elhatározza, hogy rendbe­hozza a főváros háztartását és titkos választással beküldi a közgyűlésbe azokat, akikre ezt a feladatot rá akarja bízni —, a kormány nem engedi, hogy a polgár képviselői segítsenek a polgáron, hanem kinevezett exponenseivel akar „segíttetni“ rajta. Ha a paraszt nem tudja eladni a borát és a búzáját, a kor­mány nem engedi, hogy élelmes üzlet­emberek segítsenek rajta és önmagukon, hanem állami szerveket kreál, amelyek — az államon sem segítenek, csak a szerveken. Ha a polgár fia úgy érzi, hogy mint orvos vagy ügyvéd meg tudná keresni a mindennapi kenyerét, a kor­mány megmenti az intellektuális el­proletarizálódástól és hozzásegíti a jelző nélküli elproletarizálódáshoz. S a végle­tekig lehetne felsorolni az eseteket, ame­lyekben a hatalom atyai gondoskodása ehetetlenné teszi, hogy a társadalom a saját eszközeivel, az állam, sőt a hatalmi rendszer alapjainak megr'endítése nélkül kielégítse saját igényeit. Csoda-e, ha lelki betegséggé fajul benne a remény­telenség, amely eredménytelen alkotmá­nyos erőfeszítései, államilag elrontott üzletei, államilag ellenőrzött pálya­választása nyomán támad benne? Az aktivitás jogának ez a kormányzati fel­ségjogként való kezelése, amely qry­már a békeszerződések is utalnak. Azf is remélték, hogy a német kisebbségek talán felszabadulnak, de ha ez nem is történik meg, legalább is nagy előnyük- re válik Németország belépése a Népi szövetségbe. Reménykedtek abban is, hogy határkiigazitások lesznek Német­ország javára, sőt még gyarmataik egy részét is visszakapják. Bármennyit tárgyaltak is Genfben, idáig legfeljebb azt érték el, hogy bizo- nyos mértékben előrehaladtak a kisebb” ségi petíciók tárgyalása terén. A békék revíziójáról jóformán szó sem esett és annak ellenére, hogy tíz esztendeje tár­gyat már a Népszövetség a leszerelésről, a győztes hatalmak leszerelése még min­dig messze távol áll. A gazdasági egyi ségre és egyiiltmunkálkodásra való tö­rekvés, amely 1927-ben mégis csak hat tározott eredményeket mutathatott fel, 1930-ban a nemzetgazdasági naciona­lizmus realitásai elől kénytelen volt mcghátrálni. Közben a Népszövetség ugyan igazán rengeteg gyakorlati ered­ményt ért el más kérdésekben, ezek ázom ban olyan természetű kérdések voltak,- amelyek nem állanak az emberek ér­deklődésének középpontjában és így senki sem vett tudomást róluk. Érthető, hogy ilyen körülmények között a német vadászként bünteti meg például az ipart, azt a termelési ágat, amely a kormány akarata ellenére kissé virágzani mer, lassan-Iassan végkép elsorvasztja a tári sadalom lendületét, a vállalkozás bátori ságát, az alkotás leleményét, a nép teremtő fantáziáját, önmaga képessé” geibe vetett hitét. Ez a pszichológiai atmoszféra csakugyan kiskorúvá torzít” halja a legérettebb népet is, férfiatlanná, potenciátlanná betegítheti a legtermé” kenyebbeket s puhányokká a bátrakat, *' Az akciószabadságnak és a fantáziái nak ez az intézményes megbénítása,- amely minden, a magánéletbe és a kö­zösség életébe vágó cselekvés jogát mai gának tartja fenn, de sem az egyénért,- sem a közösségért nem vállal a formá­lisnál több felelősséget s hibáinak mim den konzekvenciáját áthárítja egy rajta kívül álló bűnbakra — ez az oka az egyetemes lelki nyavalyának, amely agresszív és melankolikus változatai el” lenére is ugyanaz. A tömegek érziki hogy a gazdasági és társadalmi önfeniu tartás eszközeit kivették a kezükből. Az Isten még segíthet — de st mondás szerint az Isten is csak azon segít, aki önmagán segít. De hogy sei gítsen magán a magyar nép, amikor a segítség legközvetlenebb és legbékésebb' eszköze, a politikai önrendelkezés nincs a birtokában s amikor minden gazdai sági és szociális életfunkcióját az ál” lám és az uralkodó rendszer mechaniz” musa helyettesíti? Ennek a népnek van két egészséges lába és mankóval járatják. Van két éles szeme és rövidlátók vezetik. Van bő tüdeje és mesterséges légzéssel jut” tátják levegőhöz. Van két dolgos, erős karja — és az ölébe ejtetik vele. Van tiszta, éles elméje — és egyre sötétebi bek a gondolatai. Van lelke — de ál” tandóan a purgatóriumban bűnhődik olyan bűnökért, amelyeket ellene követ­tek el, h ■ - ■ * • • ' * ■ 24 FILLÉR 24 FILLÉR —,.»o | fy .......... ..... ------------------7-----------------­a g.WELLSJTKIT KöSSmARA ITIIII I IIMIIB IjÚiLJWIJ'JIjI.i'iU ■» IIMM. Jl I II| !.!■ IIIMII II I^M ■ ■■■■■I, ___ A GAZDÁ TLAN MAGYAR LÉLEK

Next

/
Thumbnails
Contents