Magyar Hirlap, 1932. november (42. évfolyam, 247-270. szám)

1932-11-03 / 247. szám

Csütörtök Katolikus vagy református ? Viták az új főpolgármester vallása körül A jövő héten kedden az új városháza ülés­termében összeülnek a városatyák, hogy megválasszák az új főpolgármestert. A bel­ügyminiszter ugyanis leiratban felhívta Sipőcz Jenő polgármestert, hogy Ripka Fe­renc utódjának megválasztására nyolc napon belül hívja össze a közgyűlést. Egyidejűen lepecsételt borítékban megérkezett a város­házára az államfő kézirata a főpolgármester­­jelölésről. A polgármester ennélfogva intéz­kedett, hogy november 8-ára üljön össze a fő­polgármestert választó közgyűlés. A válasz­tás, úgy mint a múltban, most is fehér és fe­kete golyókkal történik. Soha annyi kombináció és izgalom nem előzött még meg főpolgárm­esterválasztást, mint a mostani. Az egységes községi polgári párt mindenáron arra törekedett, hogy az új főpolgármester az ő soraikból kerüljön ki, tekintettel arra, hogy a magisztrátus feje ke­­reszténypárti. A Wolff-párt viszont a főpol­gármesteri pozíciót is a maga részére köve­telte, mind a két pártnak külön-kü­lön meg­volt a maga jelöltje, akiknek érdekében a ku­lisszák mögött mesterkedtek, izgultak, kor­teskedtek. Amikor az egységes párt községi frakciója látta, hogy akaratát nem tudja a Gömbös-kormánynál érvényesíteni, akkor azt kívánta, hogy hivatalnokot válasszanak a törvényhatósági tanács élére. A kormány azonban mindenképpen politikust akart és végül is a kormány akarata győzedelmeske­dett. Végül is a két többségi pártnak sikerült megállapodni Huszár Aladár volt eszter­gomi, majd győri főispán személyében, aki, bár kereszténypárti — de hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmarad­jon —, belépett az egységes pártba és mint Kozma-pártit választja meg a jövő héten kedden főpolgármeternek a főváros közgyű­lése. Huszár Aladár megválasztása elé azon­ban váratlan akadályok gördültek, amelye­ket csak napokon keresztül tartó tárgyalá­sok után sikerült elhárítani. Városházi kö­rökben azt beszélték, hogy a katolikus pap­ság foglalt állást Huszár Aladár jelölése ellen. Ismeretes, hogy Huszár Aladárnak eszter­gomi főispánsága alatt konfliktusa támadt a hercegprímási hivatal titkárával és emiatt el is kellett távoznia Esztergomból. Huszár te­hát — amint mondják — szembekerült a klérussal és a katolikus papok nem látták szívesen, hogy Ripka távozása után Huszár gyakorolja Budapesten a főkegyúri jogot. Budapest székesfőváros főpolgármestere gya­korolja ugyanis a főkegyúri jogot és a döntő szó a budapesti plébániák és katolikus egy­házi hivatalok intézésében a főpolgármesteré. Állítólag püspöki konferencián is szóba­­került Huszár Aladárnak főpolgármesterré való megválasztása és akkor azt sérelmezték, hogy Huszár Aladár, aki római katolikus de felesége református, reverzálist adott, hogy gyermekeit a református vallásban ne­veli fel. A városházi pártok azonban ezt nem te­kintették komoly kifogásnak, hanem inkább azt sérelmezték, hogy nem budapesti, ha­nem vidéki embert ültetnek a főpolgármes­teri pozícióba. Az a körülmény, hogy Hu­szár Aladár állítólag reverzánst adott, hogy gyermekeit református vallásban neveli fel­ez még nem lehet akadálya annak, hogy ne gyakorolja a főkegyúri jogot. Hiszen annak­idején Heltai Ferenc mint zsidó vallású fő­polgármester működött a főváros élén, de különben is törvény intézkedik arról, hogy amennyiben a főpolgármester nem római katolikus vallási­, úgy a főkegyúri jogot a polgármester gyakorolja, ha pedig az sem katolikus, akkor a rangban legidősebb ka­tolikus vallási­ városi főtisztviselő. A klérus aggályaival kapcsolatban mint érdekes esetet említették, hogy Bárczy Ist­ván polgármestersége alatt a zsidóvallású Déri Ferenc tanácsnok volt a jogügyi osz­tály vezetője, ahová a kegyúri ügyek tartoz­nak. Tehát zsidóvallású tanácsnok intézte a plébániák ügyes-bajos dolgait, még­pedig a katolikus papok legnagyobb megelégedé­sére. Min­t zsidó vallású tanácsnok soha­ mnMs 1932 november 3. 3 sem ellenkezett a klérussal és amikor arról volt szó, hogy Déri Ferencet más ügyosz­tályba helyezik át, a fővárosi plébánosok deputációban járultak Bárczy István pol­gármester elé és kérték, hogy Déri Ferencet továbbra is hagyja meg a jogügyi osztály élén. Később pedig a katolikus papok voltak a legjobb kortesei a zsidó Déri Ferencnek. Bizonyos, hogy a katolikus Huszár Ala­dár főpolgármesteri minőségében a legna­gyobb jóakarattal és közmegelégedésre fogja gyakorolni a főkegyúri jogot. Rémhírek Párizsban Herriot elleni merényletről A francia miniszterelnök hazautazott Spanyol­országból Párizsból jelentik. A francia fővárosban szerdán este ellenőrizhetetlen forrásból vad rémhírek terjedtek el, amelyek szerint Mad­ridban gyilkos merényletet követtek el Her­­riot ellen. Az ismeretlen hírforrás azt is tudni vélte, hogy a merénylő öt revolver­lövést adott le a miniszterelnökre és súlyo­san megsebesítette. A rémhírek nagy izgal­­mat keltettek Párizsban, hamarosan kiderült azonban, hogy egyetlen szó sem igaz belő­lük. A L‘Information késő esti kiadásában a Quai d'Orsay sajtóosztálya a legerélyeseb­ben cáfolja a merénylet hírét. Madridból jelentik: Herriot miniszterelnök háromnapos" spanyolországi tartózkodás után szerdán este hazautazott Franciaországba. Spanyolországi látogatásának utolsó napján már nem voltak hivatalos ünnepségek és Herriot irodalmi és művészeti emlékeket tekintett meg. Délelőtt Aranjuezben járt, azután a híres Vega-könyvtárat tekintette meg, majd néhány gyárba látogatott el, amelyeket francia kivándorlók alapítottak. Délután Toledóban járt és megtekintette a város történelmi nevezetességeit. Este azután vonatra szállt és Toulouseba utazott, h­ogy részt vegyen a francia radikális párt csü­törtökön kezdődő kongresszusán. Huszonkét fiatal tehetséget juttatott álláshoz az OKISZ tehetségversenye Ünnepélyes aktus színhelye volt szerdán este az Országos Kereskedő és Iparos Szö­vetség díszterme. Kiosztották a kereske­delmi iskolai tanulók számára rendezett te­hetségverseny díjait,, olyan díjakat, amelyek a mai súlyos gazdasági helyzetben hihetet­len értéket képviselnek: a kereskedelmi iskolákban érettségizett tanulók versenyé­nek 22 díjazottja különböző vállalatoknál állást kapott.­­ •­Boldog, mosolygó, nemrég érettségizett diákok és diáklányok állanak az OKISZ egyik termében. Külön kis csoport veszi körül azokat, akiket első díjjal tüntettek ki: Hajdú Ferencet, aki kereskedelmi számtan­ból, Bass Klárit, aki német nyelvből, Bölcskei Istvánt, aki áruismeretből, Halász Lajost, aki kereskedelmi levelezésből és Gerő Györgyöt, aki gyorsírásból kapta meg az első díjat. Beszélgettünk ezzel az öt boldog diákkal, akiket csütörtökön reggel már vár az új állás. Bass Klári — az egyetlen nő, aki az elhely­ezkedéssel jutalmazottak között van —, magas, barna, szemüveges, mosolygó fiatal lány, nyerte el a legmagasabb fizetés­sel járó állást: a kereskedelmi és iparkamara titkárságának lesz alkalmazottja, havi 120 pengő fizetéssel. A legboldogabb győztes — Ha választanom kellett volna az állá­sok között, igazán ezt választottam volna — mondja boldogan Bass Klári.— Megdol­goztam, sokat tanultam, hogy ilyen módon elhelyezkedéshez jussak. Négy nyelven, ma­gyarul, németül, angolul és franciául per­­fektül beszélek és tisztában vagyok a négy­­nyelvű kereskedelmi levelezéssel. Néhány évvel ezelőtt három hónapig kinn voltam Angliában. Gyorsírni magyarul, németül és angolul tudok. Az érettségi előtt néhány hónappal még a legnagyobb bizonytalanság­ban éltem és szüleimmel egyetlen beszéd­témánk az volt, hogy­­ mi lesz? Most nyu­godtan, bizakodva lépek az életbe. Gerő György, a gyorsíróverseny győztese élénk, temperamentumos fiú, komolykodva beszél arról, hogy rövid idővel ezelőtt még az volt az ambíciója, hogy bankpályára lép, de ma már belátja, hogy az ipari pályának nagyobb jövője van. — Új állásom megfelel új álláspontom­nak. — mondja büszkén. — A szerencsi cukorgyár hivatalnoka lettem. Csak az az egyetlen, aminek nem örülök, hogy vidékre kell mennem. Bölcskei István csütörtöktől kezdve a Postatakarékpénztár hivatalnoka, Halász Lajos, aki a Gyorsárugyűjtő Rt. alkalma­zottja lett, különösen büszke, mert azt mondja, hogy új állásában valószínűleg ke­reskedelmi külképviseleti ügyekkel is fog­lalkozhatik. Hajdú Ferenc a Magyar Ruggyantaárugyár tisztviselője lett. Vala­­mennyiüknek 50—100 pengő a havi fizetése. SzofQszíjek a fsfcersCG- verseny nyart Este hét órakor vonultak be a jutalma­­zottak és a megjelent notabilitások, vala­mint a verseny rendezősége az OKISZ fel­lobogózott dísztermébe. A pódiumon és az első sorokban ott ültek Barsy Aladár mi­niszteri tanácsos a miniszterelnök, Szily Kálmán államtitkár a kultuszminiszter, báró Kéthly Károly miniszteri osztályfőnök a kereskedelmi miniszter, Szendy Károly tanácsnok a főváros képviselőjeként s kívü­lük Magyar Pál országgyűlési képviselő, a Nemzetközi Vásár alelnöke, Ugron Gábor nyugalmazott miniszter, Erney Károly felső­házi tag, Dési Géza országgyűlési képviselő, Stein Emil, a Kereskedelmi Bank vezér­igazgatója, Drucker Géza, az OMKE társ­elnöke, Eppinger Károly, a Kereskedelmi Csarnok alelnöke, Balkányi­­ Kálmán, az OMKE igazgatója, Kemény Dezső, Szegő Ernő és Székely Artúr kamarai titkárok és még számosan. Ledermann Mór elnöki megnyitójában rá­mutatott arra, hogy ez a díjkiosztás azért igazi ünnep, mert 22 fiatal tehetségnek jut­tat a mai nehéz időkben állást. Dr Szakáll Zsigmond tankerületi főigazgató a verseny pedagógiai eredményeit, dr Reiss Jenő in­tézőbizottsági elnök pedig a rendezőség munkáját ismertette. Ezután a megjelent notabilitások üdvözölték a győzteseket és az OKISZ-t. Stein Emil, a Kereskedelmi Bank vezér­igazgatója a megjelentek nagy tapsai köz­ben bejelentette, hogy­ a Kereskedelmi Bank is felajánl egy állást a tehetség­verseny egyik jutalazottjának. Dr Szily Kálmán államtitkár ezután ki­osztotta a jutalmakat és átadta az első díj­jal jutalmazottaknak az OKISZ ezüstgyű­­rűjét Végül Schwarz Endre mondott köszönetet a jutalmazottak nevében az OKISZ-nak a tanulmányi verseny megrendezéséért és társai nevében is ígéretet tett arra, hogy ko­moly munkával törekszenek arra, hogy az előlegezett bizalmat kiérdemeljék. Londonba érkezett az új német nagykövet Londonból jelentik: Hoesch, az új lon­doni nagykövet szerdán délután a Viktória­­pályaudvaron Londonba érkezett. A pálya­udvaron a brit külügyminiszter megbízásá­ból Mr Moncie üdvözölte, . . ... fiÉflU^Mak! Host vásároljon! üflapocain a legújabb divatszinekben i w u • » P TM Jepsen-Tei8 3®» kiváló minőség, 110 cm. széles « 3 1 « P ^ Cpepe pndsiS fl« a divatos ruhaanyag . P ^ Gostump­­as KaftáMms qo tiszta, gyapjú, HO cm­. szeles . . . . P TM Hamisé! minden színárnyalatban ...... P ^ LeanyHa­­cs syspmeHrum­sheime­r»s 75 cm. széles • " Ri&uid 35° egész nehéz minőség .iii.iiP ** Teniszlfónen .­5« kiváló minőség .«IiiasifiP BársQManef! p« a legjobb kivitel ...■■■■ i i P * ?SJí8maí!a!í8n r®« miile fleurs és angol csikós minták . . P ■ ve'uet Bársony g 70 cm. nehéz minőség P “ Kötszövött-, bársony*, fehérnemű*, csipke* és bútorszövet-osztályain* kon csupa olcsóság­i Fttr­inser r.-t. divatáruháza BUDAPEST, V., BÉCSI-UTCA lO. Gömbös Gyula meglátogatja Mussolinit A római Tribuna azt a hírt közölte, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök a közel­jövő­ben Rómába utazik Mussolini meglátogatá­sára. Ezt a hírt beavatott helyen is megerő­sítették és maga Gömbös Gyula úgy nyilat­kozott, hogy valóban Rómába készül, ahol Mussolinit akarja meglátogatni, de a látoga­tás időpontja még nincs megállapítva. Érte­sülésünk szerint Gömbös Gyula miniszter­­elnök valószínűleg november 15-e körül uta­­­zik Mussolinihoz. A vidéki közüzemek sorsa Az Országos Ipartanács állandó bizott­sága báró Szterényi József elnöklete alatt ülést tartott, amelyen tárgyalás alá vette a vidéki törvényhatóságok és községek köz­üzemeinek felülvizsgálatára kiküldött bi­zottságok jelentését. Ezen az ülésen, ame­lyen az anyagot dr Laky Dezső műegyetemi nyilvános rendes tanár terjesztette elő, a bi­zottság végzett a pestp­ilissolt Miskú­n vár­megyei és abaújtorna megyei üzemekkel. A tárgyalás során a bizottság több elvi jelentő­ségű határozatot hozott. A többi törvény­­hatóság és község üzemeinek tárgyalására az állandó bizottság a legközelebbi napok­ban tér át, úgy azonban, hogy az egész anyag még novemberben letárgyaltassék­. [ ÉRTESZ MESZELI] Jöppa­r ISTVÁN ! likvidált! SPORTCIKKEK: $ cipő, hócsizma, 1 kabát, sárcipő, 1 kesztyű diszmó, 1 kalap, acéláru 1 I Jó árut kap olcsón / f

Next