Magyar Hirlap, 1933. október (43. évfolyam, 223-248. szám)

1933-10-01 / 223. szám

2 1933 október 1. HlPlÄP Vasárnap mi I ni mi I I lll■^lll||| hihi ■ I ii ■innwium 'iiiw W'w if I—hi —— ■■■ ii I——um lim I mi ■m—nm—TM SALGÓ Kristóf tér a­­ rint most életbevágóan fontos a feszült­ség levezetése, a békés megoldások ki­építése a nyugalom atmoszférájának visszaállítása. Ma már a nyomás olyan nagy, hogy Párizsnak vállalni kell a szükséges engedményeket. Azokat az engedményeket, amelyeknek hiánya és az a merevség, amelyet Franciaország a régebbi német kormányok közeledésé­vel szemben tanúsított, hozta meg vég­eredményben Hitler kormányra jutását. Most adva van a választás kényszerű­sége két lehetőség között. Az egyik lehetőség az egész tét fel­rakása az orosz szövetség kártyalapjára és az olyan háború, amelynél a francia katonáknak az lehet az érzésük, hogy a danzigi korridor miatt mennek a ha­lál elé, s nem saját határuk védel­mére, mint 1914-ben. A másik lehetőség a béke, olyan engedményekkel, amelyek elenyészően csekélyek, a háború kocká­zataihoz képest. Az engedékeny maga­tartás arányában enyhülne a közép­európai országokban úgy a belső, mint a külső feszültség. Ez az engedékeny ma­gatartás meghozhatná a mai szélsőséges rezsimek változását és az autarkiák merevségének enyhülését is. Tavaszig még van idő. És talán jönni fog az 1934-es évben az a ver sacrum, a szent tavasz, amely behegeszti a régi sebeket, jóváteszi az eleven igazságta­lanságokat, eltemeti a harci bárdot és megindítja a békés építést. Mert amit nemrég még csak a pacifizmus sürge­tett, az ma már a rideg logika és a lét­­fenntartási ösztön diktátuma. A kerék írta: BABAY JÓZSEF Tasnády Szűcs Balázs komor, konok, nagykemény ember volt. Ezer holdon törette a rögöt s az Isten tekintetével simogatott délsomogyi földön, még ott is ontotta ál­­ását a rög, ahol nádast zizegtetett a szél, öreg fenyők között, a döbröki úri­ dom­bon fehéretlen a kastély, ahol az uraság la­kott. A pléhkakasos kastélytorony alatt két rácsos, fehérfüggönyös ablak vizsgálta a színeslombú, ősznek bomló erdőt. E két ab­lak mögött fehéredett a döbröki árvaliliom, Tasnády Szűcs Katinka, Komor Balázs úr kisleánya. A nagykemény uraság úgy imádta, ahogy tüskés galagonyabokor a tövébe nőtt ibolyát: jaj, csak mosolya le­gyen, ne pedig könnyezése, mert aki meg­­könnyezteti, az már cipelheti is kettérepesz­­tett koponyáját a mennyei doktorok elé! Pedig élt valaki ott, a döbröki úridom- Fon, aki napról-napra könnyeket csalt az uraságlány kökénykék szemébe. Furcsa neve volt az istenadtának, hej, furcsa neve volt. Szóról-szóra így, hogy Lidérc Etele. Igaz viszont, hogy ennek az uradalmi bog­nárfiúnak olyan lobogófényes tűz égett a szénből parázsolt szemében, s olyan halotti sápadt volt az arca, mintha lidérclány szülte volna nagyböjt éjszakáján. Furcsa néven szólítható Lidérc Etele ritkán látta ugyan az uraság lányát, de azért sűrűbben volt tele a szíve a szerelem tüskéivel, mint fűvel a föld... Az egyik pénteken Lubuckáné kopogtatott be a bognárok ajtaján. A bognárlakás az uradalom alján ásott, messze az uraság kastélyától. Lubuckáné, öreg cseléd, a Ka­tinka dajkája csak úgy látogatóba „tisztel­­kedett“ a bognároknál. Etele anyja nyírfü­lével kedveskedett neki, amely oly erőssé érik őszre erre, az én hazám felé, hogy tánckedvet kap tőle még a szuette öreg csont is egyszeribe. — Hát a kisangyalkánk, Katinkánk, a nagyságos egy kisasszonyként, hogy és mint van? — kérdezgette a bognárné, az Etele anyja, Lubucka házi belsőcselédet. Lidérc Etele izzó szempárral várta a vá­laszt. A megszámlálhatatlan esztendejü vén cseléd hosszan szürcsölte a nyírfalevet, az­tán így szólt: — N­o’, csak eszi az idő folását , kis fe­hér szentségem, igen szép, de azért csak unatkozi magát. Lidérc Etele halottfehér feje az ültét pi­hentető, felhúzott térdére esett. — Unatkozik az egyetlenem, unatkozik — sírta belől a lelke —, no de majd meg­vigasztalom ... II. ... És miriden áldott délután, valahány­szor az aranynap a döbröki kastély árnyé­kát megnyújtotta a domb aljáig, megjelent a vadfüves tisztáson Lidérc Etele, a bognár­gyerek és csodálatos mutatványokba kez­dett. Bognárnak készült ő is, mi esett hát keze ügyéhez legközelebb? A kerék ... Frissen vasalt, sztízküllős, üvegcseréppel kisimított szélű, könnyű kocsikereket gör­dített maga előtt. Vadonatúj kerék volt, a Katinka új futókocsijához készült Most mosolódik a kocsi, most rem­ekelődnek a kerekek. Lidérc Etele, amikor leért a tisz­tás aljára — ide nézett az uraságlány szo­bájának két fehérfüggönyös ablaka —, meg­hajolt szépen a kettős ablak felé. Elfehérült szája, mintha mondotta volna: — Unatkozol fehérselyem kankalin, Ka­tinkám, unatkozol? No, majd én szórakoz­tattak. És csodálatos dolgokat művelt a kerék­kel. Eldobta magáitól a kereket s a kerék mégis bolond iramban kerekedett vissza Felugrott a kerék élére és megindultak együtt. Pusztarögtől kemény talpai oly gyorsan hajtották a kereket, mintha látha­tatlan tengely ragadta volna körbe-körbe. Később felállította a kereket és két keze két s­­emben lévő küllőbe kapaszkodott. A kerék most oldalt dőlt, az ő csontos teste meg — mintha tengely volna — kimeredt mozdulatlanul a levegőbe. Egyszerre lendí­tett egyet a ba lábával, és megindult, űzve, hajtva magát, mint valami különös fogat, amelynek sem ülése, sem rúdja, csak egy kereke, meg verejtékező, eleven teste van ... Aztán, rövid pihenés után hanyatt feküdt a sáppadozó füvön. Katinka, az uraságlány boldog mosoly­gással figyelte a fehérfüggönyös ablak mögül. Hanyatt feküdt Lidérc Etele és a homlo­kára helyezett egy imak­önyvlap nagyságú tölgyfaléc darabot. A léc közepébe kis gö­dör volt vájva. Felemelte a kereket. A ke­rék küllőket záró, vasalt tengelyágyából, a tokból csigaalakú ék állott ki. A tölgyfaléc gödrébe illesztette a csigaéket s a kerék víz­szintesen feküdt a homloka felett. Mintha libegett volna... Ekkor a két keze két kül­lőbe kapott, egy pusztaerős, vad lendület s a kerék peregni kezdett, pergett, pergett, mintha ördög lába bolondítaná, veszeke­dett, vad, süvöltő sebességgel, a küllők összeolvadtak a pogányiramú forgásban, a vaskarika villogott a lemenő nap vérbő­­fényű kéveiben, megállíthatatlanul, iszo­nyúan. Éles, hosszú sikoly verte fel a kastély csendjét. Tasnády Szűcs Balázs rohant az eme­letre, mértföldcsizmnái alatt recsegett a kerek falépcső, ahogy zuhogtak lépései a leány­­szoba felé. — Jaj, Istenem, átfúrja a homlokát a tengely, jaj, édesapám, ne engedd ! — sikol­tozta Katinka, holtravált arcát elfordította és szemét befedve, csak úgy vakon mutatott az ablakok felé. Aztán görcsös zokogás lepte el s mikor hallotta, hogy apja dühtől hörögve tépi fel az ajtót és rohan befelé, ájultan zuhant a holt anyja nagy, aranyrámás arcképe alá. Mikor Lubucka Mári ecettel meg öreg borral életre hozta az uraságlányt, a szelíd, szépséges uraságlány a mellette térdelő ap­jára pillantott. Csupa-csupa könyörgés volt a pillantása. Aztán csak elbuggyant a­ szava és felsírva kérdezte: — Édesapjám ... meghalt az Etele? — Eh, dehogy halt meg! Komédiázott a bitang, de­ rá is korbácsoltam két tucatot! — Megverted? Szegény... hiszen... jaj, te nem érted, miért komédiázott.. Istenem, mért verted meg! III. ... Leim pedig, a bognár­ kőház előtt az ősz, Kossuth-szakállas urasági bognár val­latta a fiát. Meg a bognárné asszony... Li­dérc Etele arcát haragoskék korbácscsíkok barázdálták be. A balszeme vérzett. — Osztán mit tettél, mit műveltél sze­­rencsétlen fiam, te? — Ezt m­i — mondta Lidérc s úgy fény­lett a szeme, mint a lobbanó lidércfény. És megmutatta a külső­ állást. — Csak amiatt? — Meg emiatt is! — kiáltotta Etele és felugrott a kerékre és hajtotta körbe-körbe, akár a bohócok. — Osztán csak emiatt is? — hörögte mélyről a becsületbe őszült béres­ bognár. — No meg még emiatt is, ni! — robbant a szó a Lidérc száján s elvetette magát ha­nyatt a fűben. Negyedperc múltán örült iramban forgott a kerék a homlokára he­lyezett léctalpon. Egyszerre éles, hosszú sikoltás vesszőzte szét a csendet. A bognárné asszony sikolya. — Etele! kisfiam, te, Etele! — hördült az ordítás az ősz bognár szájából is, de már hiába. Átlyukad a tölgyfaléctalp, s a ten­gelybe erősített hegyes csiga recsegve fúrta át a fiú homloka csontját. Vér szökött a kis­­kútnyi sebből, a kerék megbillent és le­zuhant a fiú mellé. Holtan tették benn ágyra. Lidérc Etele holtan is mosolygott... ★ Tasnády Szűcs Katinka tavaszig siratta a bognárgyereket. Tavasszal aztán oda tették őt is, ahol Li­dérc Etele pihent, bognárkét ácsolta fejfa alá. De nem kocsin vitték a pusztai temetőig. Hanem a négylábú, bús szentmihály­­lován... Mert Tasnády Szűcs Katinka nem akart többé olyan útiszerszámon utazni, amely kü­llős kerekeken gördül, a szenvedést szülő és fájdalmakat behantoló földi rögök fölött.„ EGY ESZTENDŐ Éppen egy esztendeje, hogy a Károlyi Gyula kormányának válsága után Göm­bös Gyula kapott megbízást kabinetala­kításra s átvette az ország sorsának in­tézését. Időnek nem hosszú az egy év és semmiesetre sem alkalmas arra, hogy végleges mérleget vonjon belőle az ember akár egy rendszerre, akár egy államférfi alkotására Ami siker volt egy év alatt, azt lojálisan és minden ellenzéki elgondolástól függetlenül el lehet s el is kell ismerni, ami nem sikerült vagy még nem sikerült, annak tárgyilagos és helytálló magyarázata éppen az egy esztendő,­­ amely a mai nehézségek közt a legkü­lönbnek is ke­vés volna rá, hogy derűre változtassa a borút. Inkább csak kalendáriumi dá­tumnak érezzük tehát az évfordulót, születésnapnak, amelyhez gratulálni illik s jót kívánni, különösen akkor, ha ez a jókívánság, amely szerencsét és sikert idéz a jövőre, amilyen mérték­ben Gömbös Gyula mellé szegődik, úgy jelenti sikerét és szerencséjét az ország­nak. Egy pillanatra megáll az ember, egy másodpercre bizonyára megpihen Gömbös Gyula is ezen a fordulón, visszatekint a múltba, még inkább: előre, a jövőbe , de ünnepelni ma még nincs idő, ok sem. De igenis, szabad és kell kívánni, hogy eljövő évfordulók őszinte ünnepei legyenek egy olyan örömnek, amelyben osztozni tud az egész nemzet. n*- | ■«'-__« —___ Harriot állapota Párizsból jelentik: Herriot egészségi álla­pota javulást mutat és orvosa a betegség csúcspontjának leküzdése után gyors gyó­gyulást jósol, de feltétlen nyugalmat és pi­henést rendel. Gyártja: Telefongyár r. t. f­eg. Az állami bevételek augusztusban 7,5 millióval haladták meg a kiadásokat A Magyarország pénzügyi helyzetére vo­natkozó 1933. évi augusztus hónapi pénz­ügyminiszteri közlemények szerint augusz­tusban az állami közigazgatás kiadása 55.9 millió pengő, bevétele 67.6 millió pengő volt, vagyis az állami közigazgatás bevé­telei 11.7 millió pengővel haladták meg a kiadásokat. Ezenkívül az előlegkezelésben az Államvasutaknak 2.3 millió pengő, az állami vasgyáraknak 1.6 millió pengő, ösz­­szesen tehát 3.9 millió pengő utaltatott át. A kölcsönből fedezendő beruházásokra augusztusban 0.3 millió pengő fordíttatott. Mindezeket figyelembe véve tehát augusztusban a bevételek 7.5 millió pengővel haladták meg a kiadásokat. A kölcsönkezelésben az 1933:IX. tc. 3. §-a alapján felvett kölcsönből 1.9 millió pengő folyt be. Az összes állami üzemek augusztusi ki­adásai együttvéve 28.2 millió pengőt, be­vételei pedig 29.7 millió pengőt tettek, vagyis az üzemeknél együttvéve 1.5 millió pengő bevételi többlet jelentkezett. Az említett bevételeken kívül az állami köz­­igazgatás az előlegkezelésben az Állam­vasutaknak 2.3 millió pengőt, az állami vasgyáraknak 1.6 millió pengőt bocsátott rendelkezésre. A nagyobb üzemekre vonatkozó statisz­tikai táblázatok szerint a postánál a forga­lom az előző évvel szemben augusztusban általában visszaesést, az Államvasutaknál ellenben emelkedést mutatott. (M. T. I.) A pehelypaplan helyes elkészítési módja Miért hull a pehely? Sok panasz merült fel a pehelypaplanoknál, hogy hullatja a pelyhet. Annak nemcsak az lehet az oka, hogy a belső tok nem meg­felelő, hanem az is, hogy a paplant nem jól készítették el, illetve nem helyesen varrták le. A Pluma Paplangyár hosszú tapasztalat után rájött arra, hogy a paplant nem szabad kéz­zel levarrni, hanem csakis erre a célra kon- s struált speciális géppel, mert ha kézzel varr­­­­juk le a paplant, az esetben úgy, ahogy a szá­lat varrjuk, már annak meghúzásakor egy lyukat csinálunk, amely ha azonnal nem is vehető észre, de idővel utat enged a pehely­­nek. Erről magunk is meggyőződhetünk, ha kezünkbe veszünk egy befűzött tűt és azzal próbáljuk átvarrni a dunnát. Látni fogjuk, hogy húzza a tű magával a pelyhet. Ha pehelypaplant csináltatunk, még ha dun­nából is, csak olyan helyre menjünk, ahol azt előírás szerint, géppel és garancia mellett készítik el. Miután pehelypaplant egyszer ve­szünk egy életben (később már csak a felső huzatot kell kicserélni), tehát ügyelni kell arra, hogy az megbízható helyről kerüljön ki, ellenkező esetben évekig bosszankodhatunk. A Pluma paplangyár pehelypaplan készítési módja az egész világon bevált és a Pluma­­gyárak minden garanciát vállalnak arra vo­natkozólag, hogy az általuk készített paplan nem hullatja a pelyhet

Next