Magyar Hirlap, 1934. szeptember (44. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-01 / 197. szám

4 1034 szeptember T. mm ­életüket, míg a sebesültek száma száz fö­lött mozog. A harcokban az utasok közül is többen résztvettek. A banditák­­végül, amikor már minden ellenállást levertek, kirabolták a vonatot és az előkelőbb utasokat tussul ejtették és a hegyekbe hurcolták. A rablást hallatlan brutalitással vitték végbe. Nem kímélték a halottakat sem és h­a a gyűrűt vagy fülbevalót nem tudták elég gyorsan letépni a halottról, levágták az egész kezét és fülét. A hegyekbe hurcolt túszok között három­­külföldi állampolgár is van: két amerikai­­és egy dán. Mind a hárman filmemberek, akik filmfelvételeket akartak készíteni Mandzsúriában. Elhurcoltak a banditák há­rom japán egyetemi tanárt is. A mandzsú­­riai csendőrség a hajnali órákban meg­kezdte a banditák üldözését, egyelőre azon­ban eredménytelenül. Egész éjszaka esett az eső és elmosta a banditák nyomait. Az­­üldözésben japán katonaság is részt vesz. Rendkivíi­l kedvezményes­ jegyek ! kaphatok a N­ * * rr f" h­rs Humana mÉílÉs . magyar hírlap ki­adó hi­vata­lában VI. ARADI UCCA 10 Somogyi úr vasárnapja Írta: FRÁTER LAJOS Hirtelen ébredt, mint akit fejbeütöttek. Az órára nézett s ijedten állapította meg, hogy félnyolc van. Elromlott a vekker, szaladt benne végig az ijedtség, azután elmosolyo­dott. — Hisz ma vasárnap van! Vasárnap! Szeretett volna újra elaludni. Erőlködve hányta le a szemét, de az ébredés pillanatá­ban már elszállt belőle az álom. Felkelt. Sietve felöltözött, még a villanyt sem gyújtotta meg, pedig a lichthofablakon alig derengett be egy kis világosság. Aztán kiment az üzletbe. Felhúzta a vasredőnyt és a meleg, aranyos nap végigömlött testén. — Este még szakadt az eső —­ bosszanko­dott —, lemondta a kirándulást a kollégák­kal. Mit fog csinálni ma egész nap? Milyen olcsón agyonüthette volna az időt, ha velük tart. Egy félliter bor... mindig vannak nős kollégák is, akik hoznak ennivalót és a má­sodszori kínálásnál már muszáj enni, kü­lönben megsértődnek. Dühösen, önmagára haragudva állt az üz­letajtóban, mint hétköznapokon, ha nem volt dolog az üzletben. Néha köszönt is egy­­egy törzsvendégnek — ez volt a minden­kori szórakozás —, néha meg is álltak egy szóra, ő meg a vendég mellett odalogva el­ment a sarokig. Egy kicsit nézelődött, mi­után így magára maradt, aztán visszajött és újra beállt az ü­zletajtóba. Ézúgy, mint hétköznap, csak a fehér köpeny nem volt ma rajta. Bár úgy látszott, mintha várna valakit, az igazság az volt, hogy szörnyen unatkozott. A hétköznapi unalmat meg­szokta, mert hiszen az egészen más, amikor bejön egy-egy vendég, ha félóránként is ás h­a tudja is jóelőre, hogy melyik mikor jön: a villamoskalauz, a doktor úr, a Kiss úr, meg az igazgató úr, no meg mikor a fűszeres átszól, hogy ha ráér, Somogyi úr, átjövök nyilatkozni, igaz, hogy ez inkább húzás akar lenni, mert ő mindig ráér. Aztán a házmes­ter is kiáll a kapuba ebéd után, mert nem mer bent pipázni az asszony miatt, azzal is el lehet politizálni az adóról, meg a régi szép időről, amire maga, édes öcsém, So­mogyi, nem emlékszik, de nem is emlékez­het, mert hol volt maga még akkor?! Nem gondolta még, hogy­ egy ilyen vén házmester képéről fogja a szőrt nyúzni, amikor egy pár virstli szaftban vagy tormával, meg egy korsó sör kenyérrel cak-pak az egész egy hatos volt. Bizony unalmas az ilyen vasárnap egy szegény borbélylegénynek. Lám, milyen jó annak a kislánynak, viszi a tepsit a pék­hez. Ni csak, hisz ez a Rózsikat —* Itthon, ilyen szép időben? Milyen há­zias! Egyedül sodorta meg ezt a finom rétest? — Dehogyis! Én csak most keltem fel. Ki akartam menni a strandra. Aztán a mama nem keltett fel, most itt ragadtam. Jól nézek ki, vasárnap ilyen kócos fejjel! Ha egy kis szíve lenne, már rég kiondolált volna! (Milyen kedves ez a leány! Az a két helyes íyük az arcán! Arra a filmszínésznőre ha­sonlít, akinek sohase tudja kimondani a nevét.) — Hogyan, Rózsika? Higg­je el szívesen megtenném, de ma vasárnap van. — Tudja mit, Somogyi úr? Majd én vala­hogy besurranok az üzletbe. Jó? De most szaladok a rétessel a pékhez. Somogyi úr izgatott: — Besurran, azt mondta, besurran ... — ismételte boldog mosolygással. — Hisz ez kész kaland! Mintha nőt várna legény­lakására. Lejjebb húzza a raszolót, hogy a rendőr­nő lássa meg a világosságot. Tán jó lenne egy kis kölnivizet permetezni? így látta a filmen egyszer, amikor a csábító várja a leányt. Hamar lefésüli a haját és megiga­zítja a nyakkendőjét. — Már itt is vagyok! Egy kicsit liheg a leány. Ez éppen olyan, mintha hozzá rohant volna. Hozzá, a csábí­tóhoz.­­• De Somogyi úr, csukja be az ajtót ! Nem akarom, hogy megbüntessék miattam. Valami szépet kellene felelni erre, pél­dául: magáért, Rózsika kisasszony, boldo­gan. De keze már nyúl az öntolálóvasért, már csattan az öngyújtó, fellobban a gáz lángja, melegszik a vas. Talán azt kellene mondani, így kellene kezdeni, hogy: szép haja van. Ez mégis in­kább a szakmájába vág. Ebben otthon van. Jobban, mint az udvarlásban. Sohase udva­rolt még. Szerelem? Borbélyinas és szere­lem .. .­ Aztán, mikor felszabadult, a tíz­­filléres borravalókat számolta, hogy önálló­síthassa magát. A kis házat is eladta, amit apjától örökölt. Csak a maga gazdája akart lenni, minél előbb, aztán jöhet a szerelem, az asszony, tán olyan, mint ez a leány itt. Szalad a fésű a leány hajában. És Rózsika beszél. Csak ő beszél. •— Úgy félek, hogy elégetik a rétest. Ilyenkor forró a kemence és a forró kemen­cébe nem való rétes. — Akár az ondolálóvas ... — gondolta Somogyi úr és forgatja a vasat, hogy hűljön, majd belecsíp vele a leány hajába. Egy ki­csit füstöl a vas alatt a leány haja. A füst Somogyi úr felé száll, de ő most a rétes sza­gát érzi. Régen evett rétest. Látja a vasár­napi asztalt. A gőzölgő levest a sárgaarany zsírgyöngyökkel, rántott csirke uborkasalá­tával! Aztán a rétes! A rétes!! Látja a he­lyét a leány mellett, ahogy egymásra moso­lyognak, Rózsika és ő, a vőlegény.,, min­denből övé a legszebb falat... ő, de szép lenne!... V­álaga milyen ügyes, Somogyi úr. Akár­melyik belvárosban sem tudnak szebb fejet csinálni. Somogyi úr szerényen mosolyog. Nem­ is esik jól a bók. Mert most udvarolni akar. És ilyenkor nem esik jól, ha a kézügyességet di­csérik. Udvarolni akar. De hogyan kezdjen hozzá? — A kisasszony hajából igazán nem ne­héz ... — nyögi ki végre, de úgy érzi, elhi­bázta, nem ezt kellett volna mondani. A leány kacag. Egézséges fogsora kivillan piroshúsú szájából. Ó, de szép! — Na, csak ne hízelegjen! On tolál maga sok szép nőt! Magát szeretik a környéken. Ki kellene mennie Párizsba,­­, tudja, egyszer olvastam egy könyvet valami francia író­­tól, hogy mikre képesek a nők egy ügyest fodrászért! Vannak ám ebben is sztárok... — Párizs ... fodrász ... 'sztár ... — hallja­ Somogyi úr és most először vágja szíven a foglalkozása: fodrász! De már újra a leányra néz, aki folyton beszél s azon gon­­­dolkozik, talán jó lenne, ha elmesélne va­­lami kitalált kalandot, hiszen ezzel hatni le­­het a nőkre, mondta egyszer egy kollé­gája ... És akkor eszébe jut, hogy este zárás után kasszát csinált és kiszámította, hogy ha ki­fizeti hétfő reggel a gázszámlát, egy pengő húsz fillérje marad. Ha udvarol a leánynak, akkor nem fogadhatja el a pengőt az ondo­­lálásért. Nem is biztos, hogy mingyárt ma meghívná ebédre. Hátha a leány, mit lehet tudni, rögtön is hajlandó szerelemre? Hátha tényleg csak azért jött most ondolálni? Akkor mi lesz? Miből fog akkor ma egész nap élni? Ebéd is, vacsora is kell, a pengő húszból nem telik? A pengőt az ondolálásért nem fogadhatja el, ha egyszer már udvarolt, akár sikerrel, akár sikertelenül.. . — Készen van, Rózsika kisasszony­­— haj­lik meg a leány és mostoha mira elölt Somogyi úr.­­ A márványpulton megcsillan az ezüst­pengős. — Köszönömássan — kiáltja megadás­sal — és kezét csókolom. Rózsika kilibben a fodrászüzletből. Somogyi úr szíve összeszorul, amint nézi a pengőt. — Elmulasztottam az alkalmat, pedig most tán mindent megkaphattam volna, ilyen a szegény ember sorsa ... — sóhajtja, miközben megkondul a harang. — No, men­jünk ebédelni. A kifőzésben ünnepi ebéd. Somogyi úr ledobja a tarka abroszra a most kapott pengőt. — Könnyelmű leszek, gondolja — és rendel. —• Egy különadag rétest is kérek. Amerikai ízű zsarolást követtek el Jénában „Raguza büszke fiaitsának érdekes leleplezése Jénából jelentik. Az esküdtbíróság pénte­ken amerikai stílű zsarolási esetet tárgyalt Stickrath Rudolf, a per 20 éves vádlottja, egy üzletembertől, aki nemrég nősült meg, mindenféle fenyegetéssel 5000 márkát akart kicsalni a „Raguza büszke fiai­“ nevű társaság számára. Eleinte telefonon próbálkozott és minden alkalommal „Itt Raguza büszke fiai“ beveze­téssel jelentkezett. Később egyik fenyegető levelet a másik után írta és ezekben az üz­letembert és feleségét halállal és születendő gyermekük elrablásával fenyegette meg. Ezt, a sorsot csak úgy kerülheti ki, ha hirdetést tesz közzé, „Hajlandó vagyok“ címen. A zsaroló vakmerőségében odáig ment, hogy kiszemelt áldozata nevében a rendőr­ségnél érdeklődött a zsarolási ügy állása felől. Végül azonban mégis léprement. Ami­kor megbízottját elküldte a pénzért, a kül­döncöt letartóztatták és ennek közlései alapján sikerült elfogni a zsarolót is. A bíróság előtt a vádlott elmondotta, hogy az amerikai gangszerek üzelmeiről szóló hírek és különféle bűnügyi olvasmányok alap­ján jutott arra a gondolatra, hogy Jé­nában is próbálkozzék ilyen kísérlettel. A bíróság azonban kevés megértést mutatott vállalkozása iránt és a vádlottat másfélévi fegyházra ítélte. Fordulat a bukmékerek és gróf Wenckheim Lajos félmillió pengős perében A gróf ügyvédjének felülvizsgálati kérelme a Kúriához Annak idején nagy feltűnést keltett, hogy gróf Wenckheim Lajos közel félmillió pengős pert indított a bukmékerek ellen, akiktől olyan összegek visszatérítését követelte, ame­lyeket fogadásokon vesztett el. A gróf azt állította, hogy a budapesti bukmékereknek nem volt joguk ahhoz, hogy a bécsi verse­nyekre fogadásokat kössenek vele. Azt is állította gróf Wenckheim Lajos, hogy nem járult hozzá ahhoz hogy a szabálytalanul kötött fogadások külön­­bözeteit édesapja kifizesse. Ezzel a perrel kapcsolatban a Magyar Lovar­­egylet ki is léptette tagjai sorából gróf Wenckheim Lajost, aki ennek ellenére to­vább folytatta a pert. A törvényszék első fokon elutasította a gróf keresetét és megállapította, hogy a ló­versenyfogadások, amelyeket gróf Wenck­heim kifogásolt és amelyeknek összegét vissza akarta kapni, teljesen korrekt formák közt történtek. Gróf Wenckheim Lajos ügyvédje, dr Fenyő Kornél útján a táblához fellebbezte meg az ügyet és újból kérte, hogy kötelezzék a bukmékereket a közel félmillió pengő visz­­szatérítésére, amelyekre pedig a felperes apja, néhai gróf Wenckheim Dénes több­ízben részleteket fizetett. Most került az ügy a tábla elé, amely helybenhagyta a törvényszék ítéletét és el­utasította a keresetet. A fölmerült 2000 pengő perköltségben elmarasztalta gróf Wenckheim Lajost. A táblai ítélet indoko­lása azonban lényegesen eltért az elsőfokú ítélet indokolásától. A tábla nem is bocsát­kozott annak megvitatásába, hogy szabály­ Szombat szerűek voltak-e a fogadások, vagy sem. Azzal sem foglalkozott a tábla, hogy a meghatalmazások, amelyekre a tör­vényszék kimondta, hogy szabálytala­nok, rendben levőek-e. A másodfokú bíróság azon a címen utasít­­atta el a keresetet, hogy tartozatlan fizetést csak akkor lehet visszakövetelni, ha a fizető menthető tévedésben volt. Gróf Wenckheim Lajosnak — az indokolás sze­rint — tudnia kellett, hogy a fogadások, amelyek Bécsben történtek, szabálytalanok voltak. Föltehető, hogy ezt fiától az idő­közben elhunyt gróf Wenckhheim Dénes is tudta, mégis kifizetett több részletet. Ezek szerint a tábla azon a véleményen van, hogy gróf Wenckheim Dénes nem volt menthető tévedésben, amikor a fia fogadá­sainak összegét kifizette. Dr Fenyő Kornél, Wenckheim Lajos ügy­védje az ítélettel kapcsolatban a következő­ket mondotta a Magyar Hírlap munkatár­sának.­­• Véleményem szerint a táblai ítélet in­dokolása semmiképpen sem helytálló. A­ felemmel, a dobozi birtokán tartózkodó gróf Wenckheim Lajossal folytatott megbeszélésem alapján a táblai ítélet­­ellen felülvizsgálati kérelemmel éltem a kúriához. A nagyösszegű, érdekes és nagy feltűnést keltő perben ezek szerint csak a legfelsőbb bíróság fogja kimondani az utolsó szót. Rheumás betegeknek nélkülözhetetlen ! III. KIADÁS MOST JELENNT MEG! A rheumás bajok házikezelése Irta: Dr. Engländer Árpád szakorvos. Tartalomjegyzékből: Mi a rheuma? — Izületi és izomrheuma. — Az izületi rheuma. — Mikor kezd­jük el gyógyítani a rheumát? — Hogyan gyógyít­juk a rheumát? — Hogyan állapítja meg az orvos a rheumát? — Hogyan védekezzünk a rheuma el­len? — A rheumás bajok házi kezelése. — A rheu­más betegek étrendje. — A rheumás beteg ivó­kúrája, stb., stb. A kis munka mindazt tartalmazza, amit a rheumiás betegnek betegségéről és annak házilag való gyógy­kezeléséről okvetlen tudnia kell Ara­d 2.40 Megrendelheti a Magyar Hírlap BadiálVítagban: Aradi­ utca 10. Vidékre való szállításnál a portát felszámítjuk.

Next