Magyar Hirlap, 1935. február (45. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-01 / 27. szám

Péntek _____HI MAD_____ 473 bányász kezdett aöbb éhségsztrájkba csütörtökön este Pécsett Összesen hétszáz sztrájkoló torlaszolta el magát a föld mélyében . Huszonöt keresztényszocialistát fogva tartanak a sztrájkotók Pécsről jelenti a Magyar Hírlap tudósí­tója. Csütörtökön reggel hat órakor ismét részleges bányászsztrájk tört ki a Dunagőz­­hajózási Társaság pécs-b bányatelepi András­­aknájában. Reggel hat órakor 240 bányász szállt le az aknába s néhány perc múlva azt az üzenetet küldték fel, hogy lent, a bánya mélyén sztrájkot kezde­nek s addig nem jönnek fel, amíg kí­vánságaikat nem teljesítik. Ennek a legújabb bányász éhségsztrájk­nak a kitörése a nemrég lezajlott bányász­sztrájkkal függ össze. Mint annak idején a Magyar Hírlap megírta, ez év elején a bányatelep szociáldemokrata munkássága beszüntette a munkát. Két keresztényszo­cialista bányász az egyik kocsma előtt sú­lyosan bántalmazott egy szociáldemokrata bányászt, aki az egyik ismerősét ,,Barát­­ság"“ szóval köszöntötte. A szociáldemokrata bányászok ekkor azt követelték, hogy a két keresztényszocialista munkást helyezzék át más bányába, az igazgatóság azonban ennek a kérésnek a teljesítését megtagadta. Alig simultak el ennek az ügynek a hul­lámai, újabb mozgalom indult meg. Száz­­tizennégy bányász, akiket bányafenntartási munkálatokra rendeltek ki, megtagadta a munka fölvételét, mire az igazgatóság vala­mennyit azonnal elbocsátotta. Annak a bá­­­­nyászküldöttségnek, amely a bányaigazgató­ságtól az elbocsátott munkások visszavételét kérte, az igazgatóság azt a választ adta, hogy ha a munka február elsejéig zavartala­nul tovább folyik és a jövőben hasonló sztrájkmozgalmakkal nem bénítják meg a termelést, úgy visszaveszik az elbocsátottakat. Kedden hirdetményt adott ki a bányaigaz­­­­gatóság, amelyben közli, hogy az elbocsá­tott 114 bányászt visszaveszi, azzal a felté­tellel, hogy hat hónapon keresztül valamennyien egy fokozattal alacsonyabb kategóriá­ban kötelesek végezni korábbi munká­jukat, ami 10 százalékos fizetéscsök­kentést jelent. Ez alatt az idő alatt a visszafogadott mun­kások közül egy sem lehet bizalmi férfi s­­ha a többi munkást terrorizálnák, vagy a munkát megtagadnák, úgy valamennyit azonnal végleg elbocsátják, s kilakoltatják a társulati házakból. A hirdetményt a munkásság vegyes ér­zelmekkel fogadta. Egy részük elégedetlen a kikötött feltételekkel, amelyeket igen súlyosaknak talál. Rögtönzött értekezletre gyűltek össze, amelyen proklamálták a sztrájkot. Csü­törtökön reggel hat órakor , ennek ellenére valamennyi aknába rend­ben leszálltak a turnusok, az András-bá­­nyából azonban már néhány perc múlva az az üzenet érkezett fel, hogy addig, amíg követeléseiket nem telje­sítik, nem jönnek fel a tárnából. A sztrájkolók el is torlaszolták magukat a tárna mélyén, hogy megakadályozzanak minden közlekedést a tárna és fentiek között. A 240 munkás között 40 keresztényszocialista bányász is volt, akik mit sem tudtak a készülő sztrájk­ról. Ezeket is erőszakkal fent akarták tar­tani a sztrájkolók. Tizenöt keresztény­szocialista bányásznak azonban sikerült egy csoportba tömörülve, a felvonóba jutnia és felszállnia az aknából. A többi 25 ke­resztényszocialista bányász azonban lent­­rekedt az aknában. A déli órákban bányászküldöttség ke­reste fel a bányaigazgatóság vezetőségét és kérte, hogy enyhítsék a súlyos feltételeket. A bányaigazgatóság részéről azt a választ kapták, hogy amíg a bányászok lent vannak a tárná­ban, addig még tárgyalásokba sem haj­landók bocsátkozni. A bányaigazgatóság délután 2 órakor egyéb­ként általános üzemszünetet rendelt el. A Magyar Hírlap pécsi tudósítója be­járta a bányavidéket s mindenütt a leg­nagyobb rendet és nyugalmat tapasztalta. Rendzavarás sehol­sem fordult elő. A so­mogyi, vasasi és mecsekszabolcsi aknákban rendben folyt a munka s a turnus befeje­zésekor, délután 2 órakor, ezekből az ak­nákból rendben felszállt a bányászok se­rege. Az András-aknában azonban lentmaradtak a sztrájkolók és az álta­luk visszatartott huszonöt keresztény­­szocialista bányász s újból felszenték, hogy nem jönnek föl, amíg sérelmei­ket nem orvosolják. A bányamunkások vezetői az eredményte­len tárgyalási kísérlet után Pécsbánya­­telepre mentek és ketten közülük leszálltak az Andrés-aknába, ahol azonban ezeket szintén lent tartották. A bánya­igazgatóságon a Magyar Hír­lap pécsi tudósítójával közölték, hogy ez a sztrájk már nem kenyérharc, hanem egyenesen terrorisztikus föllépés, amellyel kis csoport bizonyos előnyüket akar ma­gának kicsikarni. A munkások többsége dolgozni akar s azok rendes munkáját bolygatják meg a sztrájkolók eljárásukkal. A bánya igazgatóság rajta lesz, hogy a ren­det helyreállítsa s azt minden eszközzel fenntartsa s az utóbbi időben meglazult fegyelmet ismét megszilárdítsa. A késő esti órákban újabb fordulathoz ért a bányászsztrájk. A Széchenyi-aknából ugyanis, amely­ben este volt csak felváltás, a turnus helyett csak üzenet érkezett. A bányá­ban­­dolgozó munkások szintén azt üzenték, hogy ők is sztrájkba lépnek. Miután ebben az aknában 473 munkás dolgozott, az erőszakkal lent tartott 25 bányásszal együtt 398 bányász van a tárnák mélyén. Tolnai József szociáldemokrata párttitkár este azzal a kéréssel fordult a bányaigazga­tósághoz, hogy engedjék meg neki, hogy le­mehessen a sztrájkoló bányászokhoz a tár­nába, a bányaigazgatóság azonban megta­gadta a párttitkár kérésének teljesítését, úgy hogy a pártvezetőség csak levél útján léphe­tett érintkezésbe a bányászokkal. A sztráj­­kólók ekkor azt üzenték, hogy nem törődnek a pártvezetőség utasítá­saival, mert az csak folyton értekezik, anélkül, hogy bármily eredményt is el tudna érni. Közölték azt is, hogy a keresztényszocialista bányászokat azért tartották vissza, mert tudják, hogy ak­kor biztosan küldenek nekik élelmisze­reket. A késő esti órákban a pécsi kapitányságon értekezlet volt, amely után rendőri bizottság szállt ki a helyszínre annak megállapítása vé­gett, miként volna lehetséges az erőszakkal visszatartott bányászokat kiszabadítani. A bi­zottság megállapította, hogy semmit sem te­het e tekintetben, mert a sztrájkolók ke­resztbe rakott gerendákkal úgy elzárták a felvonókat, hogy az erőszakos beavatkozás eseti­g bányabeomlást idézne elő. A rend­őrségen közölték, hogy azok ellen a bányá­szok ellen, akik társaikat erőszakkal vissza tartják, mihelyt feljönnek, személyes szabadság megsértése címén megindul az eljárás. A pécsi keresztény­szocialista bányászok körében m nagy­­az elkeseredés társaik fogva­­tartása miatt. Szerintük a sztrájk nem ke­nyérharc, hanem csak egy kisebb csoport egyéni akciója. A keresztényszocialista bá­nyászok kijelentették, hogy ilyen mozgalom­mal nem azonosítják magukat s az ellen til­takoznak. Flandin és Laval Londonba érkezett í­gy Párizs, mint London cáfolja az előzetes megállapodásokról terjesztett híreket Párizsból jelentik. Flandin miniszterelnök és Laval külügyminiszter csütörtök délben a menetrendszerű gyorsvonattal elutaztak London­ba. Velük ment Noel miniszterelnök­ségi államtitkár, Léger külügyminiisztériumi főtitkár és Massigli népszövetségi főszakértő is. A Londonba utazó államférfiak búcsúz­tatására a kormány valamennyi tagja meg­jelent a pályaudvaron. Ott volt az angol kö­vetség személyzete is, Sir George Clerk nagykövettel az élén. Az északi pályaudvar körül nagy tömeg gyűlt össze, amely lelke­sen megéljenezte Flandin miniszterelnököt és Laval külügyminisztert. Az elutazást megelőzően csütörtök dél­előtt úgy a miniszterelnökségen, mint a kül­ügyminisztériumban nagy élénkség uralko­dott és egymásután jelentek meg a külföldi diplomaták, hogy mégegyszer megbeszéljék Randininél és Lavalal a londoni úttal kap­csolatos kérdéseket. Flandin több mint egy óra hosszat tanácskozott Sir George Clerk angol nagykövettel a fegyverkezési és biz­tonsági kérdésben átnyújtott legutóbbi angol javaslatokról, ugyanakkor pedig Laval kül­ügyminiszter Potyemkin szovjet nagy­követet, majd utánra Cesianu román követet fogadta. Potyemkin és Cesianu kétségkívül a keleti paktum ügyében akartak beszélni Lavallal és még egyszer figyelmeztetni akarták őt arra a régi megállapodásra, hogy Francia­­ország semmiféle paktumot nem köt addig, amíg a keleteurópai biztonsági egyezmény nem jön létre. Szovjet-Oroszország és a kis­­antant egyaránt azon az állásponton van, hogy először a keleteurópai paktumot kell tető alá hozni, azután pedig a középeurópai be nemavatkozási egyezményt és csak a két paktum megkötése után kerülhet sor a fegy­verkezési probléma rendezésére. Állítólag úgy Potyemkin, mint Cesianu meglehetősen erélyes hangot használtak és figyelmeztették Laval külügyminisztert, hogy nem térhet el Londonban a francia—orosz megállapodá­soktól. Randin és Laval előreláthatóan hétfőig maradnak Londonban. Kedd délutánra már minisztertanácsra hívták össze a francia kormány tagjait és a két államférfi ezen a minisztertanácson már jelentést akar tenni az angol kormánnyal folytatott megbeszélé­sek eredményéről. Londoni jelentés szerint, Flandin minisz­terelnök és Laval külügyminiszter kevéssel hét óra után megérkeztek Londonba. A Viktória-pályaudvaron MacDonald minisz­terelnök és Sir John Simon külügyminisz­ter, továbbá Eden főpécsétől köszöntötte őket. A francia nagykövet és az angol kor­mány képviselője Doverig a francia mi­niszterek elé utaztak. Téves hírek a francia-angol megegyezésről Londonban, épúgy, mint Párizsban, hiva­talos helyeken kijelentik, hogy a sajtóban megjelent hírek, amelyek szerint máris ha­tározott formulát találtak a tárgyalások te­kintetében, tévesek és nem hitelesek. A Reuter-iroda jelenti: Angol hivatalos körökben kijelentették, hogy a francia miniszterekkel folytatandó megbeszélések formulájáról szóló sajtóköz­lemények nem felelnek meg a valóságnak és közzétételük nem hivatalos felhatalmazás alapján történt. A Reuter-iroda berlini levelezője a kö­vetkezőkben ismerteti a német álláspontot a leszerelés kérdésében: Németország a jelen pillanatban nem kíván egyik félnek sem tanácsot adni és Angliával teljes egyetértésben olyan lesze­relési egyezmény létrejöttét kívánja, amely előmozdítaná Európa megbékítését. De az angol bizakodó hangulat ellenére a leg­újabb francia nyilatkozatok arra mutatnak, hogy Franciaország ezt csak mellékes cél­ként tekinti, amelynek megvalósítására csak egyéb célok elérése után gondol. A „Tribuna“ érdekes cikke a londoni konferenciáról Rómából jelentik. Az olasz sajtó részletes párizsi és londoni tudósításokban számol be Laval és Flandin londoni útjáról. A Tribuna vezércikke megállapítja, hogy a francia—angol tanácskozásoknak különösen azért van nagy jelentőségük, mert a francia­­filosz megegyezés és a­ saarvidéki népszava­zás után történik. Az eredményes francia — angol megegyezésnek előfeltétele volt a francia—olasz megegyezés, mert az európai politikai helyzet rendezésére nem elegendő a francia és az angol kormány egyetértése. .A római egyezmények, amelyek egyrészt Ausztria függetlenségére és Magyarország életképességére, másrészt Németország újabb fegyverkezésére vonatkoznak, nélkülözhet­et­­ten kelléket jelentenek a mostani megbe­szélések számára. A lap a továbbiakban kifejti, hogy Franciaország eddigi politikája téves volt. Nem volt életképes sem Poincaré igyeke­zete a kötelezettségek és területszerzések terjesztésére, sem Briand terve, aki köz­vetlen német—francia megegyezéssel akarta helyreállítani az egyensúlyt. A francia po­­litikusok most már belátták, hogy Olasz­országgal is meg kellett egyezni, mert csak így lehet Angliát is eredményesen bevonni az együttműködésbe, így a londoni meg­beszéléseknek kiegészítő és remélhetőleg felvilágosító jellegük lesz — állapítja meg a Tribuna. — Németországnak azonban be kell látnia, hogy Európa nem áll vele ok­vetlenül ellenségesen szemben, de azt is tudomásul kell vennie, hogy Anglia, Fran­ciaország és Olaszország teljesen egyetért két­ szempontból: Ausztria függetlensége és Németország fegyverkezése tekintetében. Ezzel kapcsolatban a Tribuna kifejti, hogy nem lehet minden további nélkül visszatérni a versaillesi szerződés 5. pont­jához, mert különben szankciókat is kel­lene alkalmazni Németországgal szemben, ami ismét veszélyeztetné a békét. Új ala­pon kell tehát tárgyalás alá venni a kér­dést. Német diplomáciai lépés Párizsban és Rómában Bázeli távirat közli, hogy svájci lapjelen­tések szerint berlini diplomáciai körökben az a hír terjedt el, hogy a német kormány szerdán a párizsi és a római német nagykö­vet útján átnyújtotta a be nem avatkozási egyezményre vonatkozóan már bejelentett kérdéseit. A német kormány bizonyos kérdé­sekre vonatkozóan kér választ, azonban az egyezményt a német kormány részéről csak azzal­ az előfeltétellel fogadná el, hogy Anglia és Svájc is csatlakozik az egyezményhez. Illetékes helyen a német távirati iroda ér­deklődésére azt a felvilágosítást adták, hogy a birodalmi kormány a párizsi és római né­met nagykövetet megbízta, hogy a be nem­avatkozási egyezmény (dunai egyezmény) tartalmára és horderejére vonatkozóan kér­déseket tegyenek. Előfeltételekről, követelé­sekről vagy akár csak javaslatokról a kérdés szokásos diplomáciai úton történő tisztázá­sának ebben az első stádiumában nem lehet szó. 1935 február 1. ) ­ • Értesítés! Hölgyek kik nem egyedül mos­nak hajat, örömmel tapasztal­hatták, hogy a női fodrászok már mindenütt a féket­efej védjegyű ló­- és szapranmertes folyékony NEO SHAMPOON-nak mosnak fejet. Nincs többé ecetöblítés, a hajat nem vonja be mészfátyol, megóv a korai őszüléstől, nincs korpa, a haj csodás fényt kap. A női­­fodrász kirakatokban zöld táblák­ jelzik a NEO SHAMPOON haj­ápolást! Mihály Ottó „Miophar­­tr­a" gyógyszerárugyár, Buda­pest, VI. _________________• A madocsai csendőrgyilkos rejtegetői a pécsi tábla előtt Pécsről jelentik. A hírhedt madocsai csendőrgyilkosnak, Márkus Szabó Jánosnak hozzátartozói és ismerősei közül több em­bert azzal vádolt meg a szekszárdi ügyész­­**8, hogy a gyilkos szökését és rejtegetését elősegítették. A szekszárdi törvényszék Tóth Ferenc madocsai napszámost hathónapi börtönre, idősebb Márkus Szabó Jánosnét a gyilkos édesanyját, továbbá Szabó Félért és Szabó Sándort, a gyilkos testvéreit, egyen­ként négyhónapi fogházra, Katz Ferencné és Razmusz István madocsai lakosokat két­­két hónapi fogházra, Tuller István mezőőrt pedig egyheti fogházra ítélte. Fellebbezés folytán csütörtökön került az ügy a pécsi ítélőtábla elé, amely Telli Ferencet kétévi börtönre, Tuller Istvánt pedig egyhónapi fogházra ítélte, a többi vádlott büntetését pedig helybenhagyta. Az ítélet még nem jog­erős. .

Next