Magyar Hirlap, 1935. szeptember (45. évfolyam, 198-222. szám)
1935-09-01 / 198. szám
4 1935 szeptember T. HIPLAp itt az őszi új ruhák kellenek!! Nem probléma ez már a takarékos családoknak, mert a női, férfi- és gyermekruhára való anyagokat, fehérneműeket, továbbá az összes divat- és textilcikkeket a legjobban és legolcsóbban beszerezhetik KLEIN ANTAL divatnagyáruházában SHlSl¥ Utca«9^A'i« ahol selyem, szövet, bársony, flanel!, vászonáru, kelengye, kesztyű, harisnya, puilover, csipkék, függönyanyagokat és bútoráthasasokat a legnagyobb választékban találják. A csiszárt!íszspíjSossuth útja tehát: Hazulról — egyenesen Klein Antal áruházába!! dalán töltötte be nagy politikai szerepét. „Selejtes ember“ volt Clemenceau is, mert életének csak a legkisebb szépséghibái közé tartozik, ha rövid időn belül erőszakolta ki egymásután a becsületrend három fokozatát a Panamaügy leggyanúsabb szereplőjének, aki még csak nem is volt francia állampolgár ... Rövid időn belül tékozolt el egy komoly polgári vagyont Clemenceau, a Bois de Bologne elegáns úrlovasa, a színházi öltözők intim vendége és azután úgy segített magán, ahogy éppen tudott. A karddal kitűnően bánt, könnyű szívvel kockáztatta életét, a francia politikában akkor még divatosak voltak a párbajok ... Ezért firtatták aránylag csak kevesen a „tigris“ pénzforrásait, addig, amíg Clemenceau nem volt kénytelen egy időre emigrálni a politikából és Franciaországból, sőt Európából. Végül selejtes ember, szilenciumos ügyvéd volt Briand is... De lehetett e nagyobb szolgálatokat tenni a francia népnek, mint amilyenek ezeknek a selejtes embereknek nevéhez fűződnek? Az antimilitarista Briand maradt Párizsban 1914 őszén, mikor a kormány tisztesen polgári tagjai már biztos helyre távoztak és az antimilitarista Briand erőszakolta ki a csata felvételét Párizs már elhatározott kiürítése előtt. Főleg az ő érdeme tehát, ha a francia legendák sora gazdagabb lett a marnei csoda által. Franciaország és Európa történetét a 19. század végén és a 20. század elején nehéz elképzelni a harmadik köztársaság selejtes emberei nélkül. Mint ahogy a 18. század végének és a 19. század elejének európai történetéből nagyon hiányoznának a forradalmi hullám „selejtes emberei“: Mirabeau, Danton és Tallessrand. Annyi más békét kötöttem életemben. ..mert ne kössek békét — Istennel is — ez volt az egyházból kiközösített périgordi püspök egyik híres mondása halálos ágyán. A másik híres mondás pedig néhány egyszerű szó: J‘ai tousjours serai la France... És ez igaz is. Talleyrand elárulta XVI. Lajost, elárulta a jakobinusokat, a direktóriumot, Napóleont, elárult minden rendszert, amelynek támasza volt. Elárult súlyos pénzekért diplomáciai titkokat, bizalmas viszonyban volt ellenséges országok kormányaival. De az árulásoknak ez a hosszú sora végeredmény szerint valóban jó szolgálat volt Franciaországnak. Mert mindig csak a francia politika urait árulta el, soha a francia népet és a francia földet. Sőt úgy árulta el gazdáit, hogy Franciaországnak haszna legyen belőle. És a harmadik köztársaság „selejtes emberei“ is elmondhatták volna akkor, amikor már a halál színe előtt álltak: J‘ai tousjours serui la France. Mert a nagy pillanatokban mindanynyian jól szolgálták Franciaországot, áldozatkészen és önfeláldozóan. Franciaországgal szemben jóvátéve azt, amit mások ellen vétettek ... Diszkvalifikált egyének, mondta és mondhatta róluk Bainville. De ezek a diszkvalifikált egyének mégis kvalifikálva voltak a nagy történeti feladatok elvégzésére. Látogatás egy karrikatúramúzeumban, ahol az „ kuruc“ torzképei pihennek (Arad, aug. 28.) A régi Kazinczy utca egyik csendes polgári házában lalkik dr. Justh János volt magyar országgyűlési képviselő és egykori csanádmegyei főispán, néhai Justh Gyula fia. A híres tornyai kastélyt az új idők sodra elmosta, ma már nem Justh, hanem idegen ül az ódon termekben. Justh János beköltözött Aradra, háromszobás kis lakásban éldegél és itt őrzi azokat az emlékeket, amiket a nagy viharból sikerült kimentenie. Az emlékek között van többszáz karrikatúra, amelynek külön története van és amely mint gyűjtemény is talán egyedülálló. Justh Gyula nagyon tiszteletremélztó alakja volt a háború előtti politikai életnek. Volt benne valami a Bayard lovagok előkelőségéből és eleganciájából. Mint ellenfél is nobilis volt. Minden gesztusában, minden megnyilatkozásában új tetőtől-talpig. A magyar függetlenségi harc utolsó romantikus hőse. Kortársa és küzdőtársa Kossuth Ferencnek, Apponyi Albertnek, Barabás Bélának, Holló Lajosnak, Batthyány Tivadarnak, ellenfele Tisza Istvánnak, Khuen-Héderváry Károlynak, Fejérváry Gézának, Széll Kálmánnak, Lukács Lászlónak. Végigélt és talán végigálmodott egy történelmi kort, hitt egy elkövetkező demokratikus, független, új Magyarországban és mint az ő idejében sokszázezren, maga is Igének vette Kossuth Lajos tanítását. Ő volt az „utolsó kuruc“, aki legendás fokosával Becs várának kapuját akarta, bedönteni és enről a kemény fokosról, meg talán még keményebb kézről született az a sokszáz torzító rajz, amely ma Aradon, a Kazinczy ucca egyik kis Lakásának a falán pihen csendes feledésben. Justh Gyula a torzító tükörben Justh Gyula 1850-ben született és 1917- ben halt meg. 1884-ben választották meg először képviselőnek Makón és éltől kezdve haláláig, megszakítás nélkül, tehát harminchárom éven át volt tagja a magyar törvényhozásnak. Hosszú politikai pályája síelt volt pártvezér, a függetlenségi harc nyakas és fáradhatatlan szítója, négy évig képviselőházi elnök, híres parlamenti csaták hőse. Természetesen egy ilyen sokat szereplő politikus állandó témája volt az újságoknak. Rengeteget írtak róla a napilapok és vicclapok. A háború előttii időkben az élclapok, akárcsak most, a politikából és a politikusokból éltek és humoruk sem volt enyhébb, mint napjaikban. Justh Gyula jellegzetes zömök figurája, tömött, őszes bajusza, sebhelyes, markáns arca állandóan ott volt látható minden újságban. A karrikaturisták száz meg százféle pozitúrában lerajzolták és a torzkép nem csökkentette népszerűségét. Amikor egy-egy sikerültebb rajz megjelent valamelyik vicclapban, a művész hóna alá kapta a rajz eredetijét és bekopogtatott Justh Gyulához: — Méltóságos uram, vegye meg tőlem a rajzot. És a méltóságos úr nem haragudott a művészre, mert annak ceruzája kigúnyolta. Derűsen mosolygott, megveregette a művész vállát, vastag szivart dugott a szájába, azután adott neki egy vagy két aranyat. Mindig csak aranyat, mert ez stílusosabb volt, mint valamilyen rongyos bankjegyet odacsúsztatni. Nem is a rajzot fizette meg, hanem a rajzoló figyelmességét viszonozta ilyen módon a lepergett évtizedek során összegyűjtött jónéhányszáz művet: pasztell, toll-, tus-, szén- vagy ceruzarajzot. Mindegyik neves művész munkája, közülük azóta már sokan elmentek a függetlenségi vezér után és talán a másvilágon rajzolják tovább gyilkos ceruzáikkal a históriai fokost. Justh Gyula nem volt gyűjtő. Dehogyis gondolt arra, hogy ezeknek a papírosoknak értékük is lehet. Inkább úri passzióból és a művészek iránti meleg barátságból vette meg csengő aranyakért rajzaikat. Bizonyára azt fizette meg a legjobban, amelyik a legcsúnyábban örökítette meg. A fekete vonalak mesterei Ezt a karrikultúra-gyűjteményt a fia örökölte. Tőle kaptam engedélyt, hogy megnézzem. Egyúttal elém tol vaskos albumokat is, mert nagynevű apja nemcsak a rajzokat, hanem a vicclapokat is ellette, amelyekben a klisé alatt ott volt a gúnyolódó szöveg. Érdekes és különös, hogy valaki azt tegye el emléknek, ahol rosszat írnak róla... Két óráig lapozgattam ezekben az albumokban a fátékról rámbámuló mentés, kucsmás, díszkardos Justh Gyula társaságában és a papíroson táncoló fekete-fehér vonalakból egy letűnt kor lépett elém csipkelődő mosolyával és vaskos humorával. 1884-től 1917-ig, amíg Justh Gyula a magyar politika küzdőporondján verekedett, ezek a vicclapok voltak népszerűek: Herkó Páter, Üstökös, Kakas Márton, Borsszem Jankó, Bolond Istók, Mátyás Diák, Urambátyám, Magyar Figaro, majd később jött a nagyszerű Fidibusz, amelyet a fiatal Helten Jenő szerkesztett. Ma már csak a Borsszem Jankó él. Találok az albumokban és a falakon rajzokat Faragó Józseftől, aki a múlt század végén halt meg fiatalon és aki a gúnyolódásban nagyrahivatott tehetség volt, Faragó Gézától, Homicskó Atanáztól, akiben volt valami Daumier nagyszerű vonalaiból, Gáspár istolla alá kapta a népszerű politikusi és torzképeiben sokszor túlment a megengedett határokon, Jantyik Mátyás, aki mint történelmi festő lett naggyá, szintén hálás témát talált Justh Gyulában, Lakos, Jeney, Hajós is rajzoltak róla, meg Rubovics Márk, a neves templomfestő is, továbbá Földes Gyula és Eder Gyula, majd jött a kivételes tehetségű Bér Dezső, az egyéni stílusú modern karrikaturista Linek Lajos, a finomvonalú Mühlbeck Károly és jelentkezett Major Henrik is a világhírnév előtt. Csupa nagy név. Mindegyik előkelő helyen áll a magyar képzőművészet tehetséglistáját ... Honnan vettek témát a humoristák és a karrikaturisták A torzképrajzolók témát mindig a napi politika eseményeiből vettek. Akárcsak most, 1909-ben folyt az elkeseredett harc az önálló bankért, amely kettészakította a függetlenségi pártot. Justh Gyula volt a vezére annak a mozgalomnak, amely az Osztrák-Magyar Bank helyett önálló Magyar Bankot akart. Erről rajzolt Éder Gyula a Kakas Mártonban egy rajzot, amint Justh Gyula éjszaka vágtat lován, karján kisgyermekkel, alatta a vers Göthe Erlkönigje után: Éjben, viharban, oly gyorsan kinyargal? Kegyelmes Justh úr az önálló bankkal. Míg bajjal elér az udvari hallba, Karján a gyermek már meg vagyon halra. Egy másik pompás rajz, Bér Dezső munkája, a Kakas Mártonban. Justh Gyula ül a tornyai kastélyban íróasztala mellett, könyvek fölé hajolva. Előtte áll hajdúja, akinek a földesúr kiadja a szigorú parancsot: — Ne bocsáss be hozzám senkit, mert németül tanulok. Meg akarom végre tudni, hogy mit mondtak nekem Bécsben. Ez akkor volt, amikor Justh Gyula Bécsben többször jelent meg Ferenc József királynál kihallgatáson és előterjesztette javaslatait az önálló bankról. Harminc évvel ezelőtt jött ki a Zwacktikőrgyár híres Unikum-plakátjával, amelyen a tengervízből kiemelkedő Triton a hullámokon úszkáló likőrösüveg után kap. A kép Becklen gyönyörű képe után készült és a karrikaturista Justh Gyulát tette meg tengeri szörnynek és ő kap az Unikum után, ami azonban nem likőrösüveg, hanem egy akkoriban divatos politikai jelszó. A bécsi Die Muskete egyik rajzán vaskos farössköt látok, rajta vaskazetta (önálló bank), mellette kalapács, fúró, álkulcs, véső és más szerszám. Justh Gyula díszmagyarban, fokossal a kezében, villogó bajusszal áll a kazetta előtt. A kép alatt a következő gúnyos sorok: — Az ebadta, alles hab’ich schon pro-* biert, jetzt probiere ich noch mit Ehren* fokosch... És kifigurázták a Guttawinn-féle elszakít*hatatlan munkásnadrággal is. Ez akkor volt, amikor kettészakadt a függetlenségi párt. Az egyik csoport, amelynek tagjai Justh Gyula, Holló Lajos és Batthyány Tivadar a nadrág egyik végét húzza, a másik csoport Kossuth Ferenc, Apponyi Albert és Barabás Béla a nadrág másik szárát Húzzák kétfelé a nadrágot (függetlenségi párt),amely elszakad. Ma már a rajzon látható hat politikus a föld alatt pihen ... Húsosfazék, oroszlánszáj, villámos és egyéb elfeledett dolgok . . . Feltűnik egy mesteri Bér Dezső-rajz, Bécs egyik uccája éjjel. Egy ház sarkán nagy oroszlánszáj tátong a velencei Bocca di leone mintájára. Titokzatos feketeköpenyes alakok settenkednek az oroszlánszáj előtt és mindegyiknek levél van a kezében. A kép alatt a magyarázat: Justh, Kossuth és Andrássy titkos levelekben informálják a királyt. Azután sok formában látom az örök témát: a húsosfazekat, ami körül a politikusoktolonganak, hogy kihalásszanak valami jó falatot. A múlt század végén, amikor az első villanyos (régi nevén: villamos) megjelent Pest utcáin, a torzképrajzolók tobzódtak a villanyossal és a politikusokkal űzött aktuális tréfákban. És kihasználták az osztrák-magyar futballmérkőzéseket is: a kapu előtt kavarodás: Lueger, Weisskirchner, Bienert támadnak, Justh, Batthyány és Holló védik a kaput. A gramofont is a gúny szolgálatába állították, amikor új volt még, az obstrukciót a rajzoló művészek szellemessége kifogyhatatlan ötletnek találta, általában mindent felhasználtak, még a repülést is és a magyar politikusok Blériot gépén siettek Bécsbe, hogy megelőzzék egymást a húsosfazék előtt . , , Mennyi, egykor híres nevet látok a rajzokon: Bánffy Dezsőt felkunkorodó, hosszú bajuszával, a zordarcú Szilágyi Dezsőt, a feketeszemüveges Tisza Istvánt, a joviális Wekerle Sámtort, amikor mosolyogva ígér minden lehetőt és lehetetlent párthíveinek, a nagyszakállú Madarász apót, Eötvös Károlyt, a vajdát, Kossuth Ferencet, azutáni sok változatban látom Barabás Béla cigányképet, Podmaniczky Frigyes históriai pepitanadrágját, meg Ugrón Gábort, Polónyi Gézát, aranyszájú Hock Jánost, Khuen- Héderváry Károlyt és Fejérváry Gézát, a veterán katonát, szörnyű bajuszával és harmonika-nadrágjával, Molnár János apátot, az elegáns Andrássy Gyulát, aki többször kér tanácsot nagynevű atyja lovasszobrától, a pipázgató Mikszáth Kálmánt, Csernátonyt, a kopasz Lukács Lászlót, a zsebkendőlobogtató Perczel Dezső házelnököt, Bethlen Istvánt, amint serleggel a kezében beszédet mond a Kossuth-vacsorán és háta mögött megjelenik Kossuth szelleme, meg Pitreich és Schönaich közös hadügyminisztereket, amint elnyerik a magyar milliókat és újoncokat, Smolin Tónit, a bécsi lakájt és a ruganyosléptű Ferenc Józsefet, mert a karrikaturisták őt sem kímélték. Egy darab történelem torzító rajzokban. Egy, ma már hősinek nevezett kor művészek vonataiban és humoristák tréfáiban. Hol vannak már a művészek és hon vannak a politikusok? Hová lettek?... Elmentek az égbe, ahol Justh Gyula összeölelkezik legnagyobb ellenfelével, Tisza Istvánnal, mert odafenn nincsen harag és nincsen véleménykülönbség. És nincsen már 1848 és 1867, meg a többi nagy probléma, ami egykor lángra robbanottta a magyar közéletet. Ezek a groteszk rajzok ebben a furcsa karrikatúra-múzeumban olyan idegenül néznek bele a világba. Mintha a fokos kihullani készülne Justh Gyula fáradt kezéből, Károly Sándor Vasárnap