Magyar Hírlap, 1970. október (3. évfolyam, 273-303. szám)
1970-10-25 / 297. szám
2 1970. OKTÓBER 25. VASARNAP HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap KV-n Fontos társadalmi tennivaló A társadalombiztosítási jogszabályok egységesítése A munkások önkéntes segélyezési egyesületeit a századforduló környékén váltotta fel a törvénybe iktatott kötelező betegségi, baleseti biztosítás az öntudatos küzdelmet vívó munkásosztály erősödő forradalmi követelése nyomán. Mi jellemezte ezt a felszabadulás előtti magyar társadalombiztosítást? Mindenekelőtt az, hogy csak a lakosság egyes kategóriáira terjedt ki, mintegy mesterséges feszültséget transzformálva a dolgozók különböző rétegei között. A szolgáltatások különböző színvonalúak és nagyságúak voltak. Az állam egyetlen krajcárral sem járult hozzá a biztosítási költségekhez, a terhek nagy részét a dolgozók viselték. Időszerű jogi szabályozás Napjaink társadalombiztosítása alapvetően más: a szocialista társadalom lényege sugározza a teljes emberi életet átfogó szociális gondoskodást, intézményes állami támogatással. A társadalombiztosítás egyes szolgáltatásaira ma az ország lakosságának 97 százaléka jogosult, a szolgáltatások élvezői között már ott vannak a dolgozó parasztok is. Fokozatosan, lépcsőzetesen jutottunk el a fejlődés mai fokára, amikor is a növekedést szükségszerűen követnie kell egy fontos lépésnek: a társadalombiztosítási jogszabályok egységesítésének és egyszerűsítésének. A Minisztertanács legutóbbi ülése megvitatta és elfogadta a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az igazságügy-miniszter előterjesztését a kodifikációs munka irányelveiről. Fontos kritériummal: „a különféle szabályozásokat úgy egységesítik, hogy az érintettek kedvezőbb helyzetbe kerüljenek.” A társadalombiztosítás korszerű jogi szabályozása mindenképpen időszerű. Nemcsak azért, mert biztosítottak lettek például a termelőszövetkezeti tagok, hanem azért is, mert élet- és munkakörülményeik egyre jobban hasonlítanak a munkásokéhoz, alkalmazottakéhoz. Szaporodtak tehát az egységesítésre váró társadalombiztosítási kérdések. Eltérések vannak a nyugdíjaknál is, később született rendeletek nem intézkedtek korábbi állapotokról. Különbségek mutatkoznak a nyugdíjak megállapításának időpontjától függően, és így tovább. A jelenlegi társadalombiztosítási mechanizmust öt törvényerejű rendelet, öt kormányhatározat, kilenc kormányrendelet, számos miniszteri rendelet, SZOT-határozat mozgatja — s talán mondani sem kell, hogy e bürokratikus szövevényben még a szakember is nehezen igazodik el. Igazodjon el a laikus is Mi tehát a korszerűsítés célja? A legfőbb törekvés az, hogy megváltozzon a biztosítási jogszabályok érthetően sokat kifogásolt szerteágazó bonyolultsága, könnyebb legyen az eligazodás szakembereknek és laikusoknak egyaránt. Tehát egyrészt csökkenteni kell a rendelkezések számát, másrészt minőségi egyszerűsítésre is szükség van — új jogszabályok alkotásával — úgy, hogy azok a szerzett jogokat ne sértsék. A korszerűsítés irányelveinek fontos útmutatása: a jogszabályokban csak az általános, a tipikus eseteket kell szabályozni. Az egységesítés megteremti a szabályozás ésszerű hierarchiáját is. Az alapvető kérdéseket törvények szabályozzák majd, a végrehajtásról kormányrendeletek intézkednek, a részkérdésekben a munkaügyi miniszter egyetértésével SZOT-szabályzat dönt. Az eltérések, a különbözőségek miatt az egységesítésnek számos kérdését kell megvizsgálnia, és kellő időben, az ország teherbíró képességének megfelelően intézkednie. Nem egy ágazatnál sok millió forintos kihatásokról is szó lehet. A nyugdíjak évenkénti emeléséről máris határozott a kormány s ez azt célozza, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne csökkenjen lényegesen, a nyugdíjasok életszínvonala állandósuljon. De vannak más gondok is. Jelenleg a családi pótlékot a születés, illetve a tartás kezdetének napját követő hónap első napjától folyósítják. A tartás költségei azonban már a születés, tartás hónapjában is komoly terhet jelentenek a szülők számára — meggondolandó tehát a családi pótlék kifizetése a születés (tartás) hónapjának első napjától. Különbségek vannak jelenleg a katonai szolgálati idő nyugdíjidőbe való beszámításánál is — ez indokolatlan, helyes lenne egységesen jogszerző időnek számítani a szolgálatban töltött időt. Rendezésre szorul az elveszett közszolgálati idő beszámítása a nyugdíjjogosultságnál, fenntartva az egyéni mérlegelést is. Megoldási lehetőségek Eltérő rendelkezések szabályozzák jelenleg a jogszerző idők bizonyítási mechanizmusát, beleértve a tanúvallomással való bizonyítást. A munka szerinti elosztás szocialista elvének körültekintő érvényesítése viszont a jogszerző idő bizonyításával kapcsolatos korlátok eltörlését kívánná. De vajon nem lesz-e a törlés a visszaélések forrása? Nem lesz, ha a nyugdíjmegállapító szervek hivatali kötelezettségből ellenőrzik majd a fél által beadott bizonyítékok érvényességét. Nem egészen reális a nyugdíj összegének alapját adó munkabérátlag jelenlegi számítási rendszere, amely az utolsó öt év átlagát veszi figyelembe (a nyugdíjazás éve és az ezt előző négy naptári év). Ez az átlag jelentősen elmaradhat az utolsó keresethez viszonyítva, s a különbség a jövőben növekedhet. Hogyan lehetne segíteni, finomítani a nyugdíjalap kiszámítási módján? Elképzelhető egy olyan rendszer például, amely, mondjuk, a hat utolsó év legelőnyösebb három évének átlagát venné figyelembe, bár ez a termelőszövetkezeti tagságnál vitathatóan jelentene előnyt. A tapasztalatok szerint rendezésre szorulna az öregségi és rokkantsági nyugdíj megállapításánál az úgynevezett nyugdíjskála módosítása. Hosszabb távon megoldást kell találni arra is, hogy tovább csökkenjenek a különbségek a munkások, alkalmazottak, termelőszövetkezeti tagok elbírálása között, s arra, hogy a nyugdíjfolyósítás rendszere a népgazdaság munkaerő-szükségletének megfelelően jobban ösztönözné az öregségi korhatárt betöltött dolgozókat a munkában maradásra. A minisztertanácson elfogadott irányelvek messzemenően tükrözik a párt álláspontját, amelyet a kongresszusi tézisek így fogalmaznak meg: „...a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével.” Ez hatja át a szociális intézkedéseket is , amelyek meghozatalát demokratikus szokásainkhoz híven bizonyára széles körű vita előz meg. Egy azonban bizonyos: a társadalombiztosítási jogszabályok egységesítése és egyszerűsítése mindenképpen a dolgozók érdekeit szolgálja. Soltész István Második felvétel Perspektívát, tanulási előmeneteli lehetőséget kell adni a dolgozóknak. Ez az a felismerés, amely a Kőolajipari Gépgyár vezetőinek cselekvését meghatározza. Az üzem munkásszállásaira az utóbbi években szinte az első vasággyal együtt érkezik a fekete tábla. Az algyői munka Kihirdették a jubileumi pályázat eredményét A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala, a Közalkalmazottak Szakszervezete, a tanácsok és a Tanácsok Lapja által a tanácsok 20. évfordulójára meghirdetett pályázat eredményének ünnepélyes kihirdetésére került sor a Hazafias Népfront székházában. Az ünnepségen részt vettek: dr. Prieszol Olga, a Közalkalmazottak Szakszervezete főtitkára, dr. Varga József, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettese, a szocialista országok tanácsi testvérlapjainak főszerkesztői. A díjnyerteseket Juhász Róbert, a Hazafias Népfront belpolitikai titkárságának vezetője köszöntötte, majd dr. Aibner Pál, a Tanácsok Lapja szerkesztő bizottságának tagja, a VII. kerületi Tanács vb-elnöke nyújtott értékelést a pályaművekről. Az élménykategóriában a négyezer forintos fődíjat dr. Kolozsvári Lajos, a Hajdú- Bihar megyei Tanács vb-titkára, a tanulmánykategóriában a hatezer forintos első díjat pedig dr. Viszkei Mihály, a fővárosi tanács vb tervfőosztályának vezetője nyerte el. Ezenkívül a második, harmadik és negyedik díjakat is kiosztották. Többen dicséretben és ezerforintos jutalomban részesültek. P. R. Ötszáz munkás — messze a gyártól. Hétfő és kedd a munkára jelentkezők napja, péntek a felmondóké. Mint annyi más fővárosi üzemben, a Budapesti Kőolajipari Gépgyárban is így alakult a helyzet, s itt is azt szeretnék, ha — a szabad szombat mellett — nem lenne „felmondó péntek” is a gyár életében. Több intézkedést hoztak a törzsgárdatagok megbecsülése és óvása érdekében. A szolgálati időt nemcsak a bérezésnél veszik egyre következetesebben figyelembe, de a nyereség tíz százaléka is a törzsgárdáé. Mivel a pestlőrinci üzemben viszonylag sok vidéki munkás dolgozik, az új ötéves terv elfogadott beruházásai között szerepel egy kétszáz személyes munkásszálloda építése. Ebben, az üzemben nemcsak Szabolcsból, Zalából érkező, s a fővárosban dolgozó, hanem hazajáró munkásokkal is kell törődni. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár ötszáz dolgozója — az összlétszám majd’ egyharmada — kis túlzással élve csak a munkára jelentkezéskor, illetve felmondáskor látja az őt alkalmazó üzemet, mert állandóan külső szerelésen dolgozik. A gyár vezetői, a törzsgárda erősítése mellett, ezeknek a messzi élő munkásoknak körülményeivel foglalkoznak a legintenzívebben. A gyár kihelyezett szerelőrészlegeinek története tulajdonképpen azonos a magyar olajfeldolgozó ipar történetével. Szőnytől Százhalombattáig, Algyőig vezetett a szerelési út, s egy nagyobb csapat már újra Leninvárosba készül. A lakott településektől többnyire távolabb épülő ipartelepekre a gyár emberei rendszerint közvetlenül az építők után érkeznek. Az első elkészült munkásszállásokra költöznek, s aztán nagymértékben az ő szorgalmukon múlik, hogy határidőre, előbb vagy utóbb kezdi-e a termelést egy-egy olyan egység, amely nem ritkán napi milliós termelési értéket állít elő. Ki miért jelentkezik? Ki ez az ötszáz, a gyár kerítésén kívül dolgozó munkás? Üzemi dolgozók-e egyáltalán? Van abban valami jelképes, hogy a felvételt egy zalai lány intézi. Gál Magdolna egy évtizede riadt szemmel indult el munkát keresni. Szövőnőnek vették fel a Kistextile. Azóta technikumot végzett. Láthatóan szereti azt, amit most csinál. — A napokban ketten jöttek Csongrádból — meséli. — Egy jól megtermett, testvérek között is 180 centis fiatalember, és egy fejkendős asszony. A mama hozta a „fiacskáját”. A jelentkezők között viszonylag sok a zilált családi életű férfi, aki nem is anynyira az ötszáz forint kiküldetési pénz, hanem az ingyenszállás, a menekülés lehetősége miatt jelentkezik. Ezekből a felvételnél hamar kibuggyan a szó. Kérdés nélkül elmondják az asszony rosszaságát, hogy nincs maradásuk a faluban, és mennek ők akár a világ végére is. Szerencsére sokan vannak olyan legényemberek, fiatal házasok is, akik a szebb otthonért, az új házért, bútorért, vállalják a nehéz munkát, s akik tudják, hogy péntek délután merre induljanak. Négyezer forint havonta Szedleczki Gyulával, a gyár munkaügyi osztályvezetőjével is azokról beszélgettünk, akik nemcsak hetenként a tiszta fehérneműt, de az erényeiket, a hibáikat is messzi tájakról hozzák magukkal. Lehet-e és ha igen, hogyan lehet jó szakemberekké, hűséges munkásokká formálni őket? — Négy évvel ezelőtt a külső szerelésen volt a legnehezebb a helyzet. A tűrhetetlenné váló állapotok követelték meg, hogy tegyünk valamit a már katasztrofálissá váló vándorlás megállításáért. Így amíg az üzemben öt százalékkal emeltük a béreket, kint tízzel. Ma a legjobb szakmunkások az ötszáz forintos pótlékkal együtt négyezer forintot keresnek havonta, de háromezer körül minden jobb munkás számolhat. A szállás ingyen van, az ebéd kedvezményesen, és ha még nincs üzemi konyha, vendéglőből rendelik. Vannak olyan indokoltnak tűnő kedvezmények, amelyeket eddig nem sikerült elfogadtatni. A fúrógépeket kezelő munkások például tereppótlékot is kapnak, ugyanakkor, akik a gépeket felszerelik, azok sem. A Kőolajipari Gépgyárban készülnek egyebek között a háztartási gázpalackok, s mégsem tudják elintézni, hogy a saját dolgozók messzi élő családjaik számára kedvezményesen, esetleg soron kívül jussanak hozzá, pedig azt mondják, ha a vasutasnak jár a szabadjegy, őket is megbecsülhetné a gyár saját termékével. Az anyagi juttatások mégis nagyrészt rendeződtek, ám hamar kiderült, hogy ezek a kedvezmények önmagukban nem elegendők. Az új ipari létesítmények építésénél az egyre csinosodó — de mégiscsak barakk-városokban nem lehet teljesen elkerülni a hőskor nehézségeit, gondjait. A negyedszázad jó és rossz tapasztalatain okulva szorgalmazzák, hogy már kezdéstől valóban közösség legyen az építők csapata, s ne összeverődött emberek kusza sokasága. A résztvevő vállalatok például szakszervezeti bizottságaik küldötteiből területi bizottságot szerveznek, amely nemcsak a szakszervezet, de már egy kicsit a helyi tanács funkcióját is ellátja. Mégis a ridegebb élet jellegzetes betegségeivel számolni kell. Néhány vagány mindig kerül, aki hangadó szeretne lenni. Hol egyik, hol másik emberen üt ki a honvágy nyugtalansága. Az, hogy van-e sör a kantinban, illetve tegnap mennyi sör volt, nem hagyható figyelmen kívül a hangulat meghatározásánál. helyén a szálláson lakik az üzemvezetőmérnök és a technikusok is, Százhalombattára pedig az anyaüzemből járnak ki rendszeresen elméleti oktatásra a gyár vezető műszaki szakemberei, így évente negyven-ötven ember lép elő betanított munkássá, s nem ritka az olyan szakmunkás sem, aki legfeljebb csak vendégként járt az anyaüzemben. A csoportvezetők zöme néhány évvel ezelőtt csak a szorgalmát, munkaszeretetét hozta. Sajátos feladatai vannak a barakkváros lakói között a brigádmozgalomnak is. Az üzemhez viszonyítva két-három éves késéssel indult meg a szocialista címért dolgozó brigádok szervezése és voltak, akik meg mertek volna esküdni, hogy erőltetett dolog lesz ez. Ám kiderült, hogy kint a brigádra talán még nagyobb szükség van, mint az állandó, a rendezett munkahelyen. Ott kezdetük, hogy ma már az új dolgozót kétszer veszik fel. Egyszer a munkaügyi osztály, és másodszor a brigád. Az eggyüvé tartozás, az egymásért érzett felelősség kifejlesztésének itt megnövekedett funkciója van. A munka balesetveszélyes és akadt már olyan, különben szorgalmas, rendes munkás, akit csak nehezen lehetett leszoktatni arról, hogy a gázpalackot a hegesztésnél levigye a cső mellé, az árokba. Amikor prémiumelvonással büntették, nem a vezetőknek, hanem csak társainak hitte el, hogy nem történt vele igazságtalanság. Nemcsak munka közben vigyáznak egymásra a brigádtagok, hanem szabad időben is. Két évvel ezelőtt egy velük élő mérnök fejébe vette, hogy négy fordulós vetélkedőt rendez a tv-ben látott versengések mintájára. A jó eredmény őt is meglepte. A szemlélet változott... Százhalombattán 1966-ban tizenkét brigád alakult. Most sem sokkal több, tizenhat van. Ám a régiek mind együtt maradtak. Közülük három jutott el a bronz koszorúig. Algyőn az ifjúsági brigádot dicsérik, csak idő kérdése, hogy ők is előlépjenek. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár vezetői készségesen elismerik, hogy még nem tudnak eleget a távol dolgozókról, s nem is tettek meg mindent értük. Ám, ami a legfontosabb, a szemlélet megváltozott. ők ötszázan ma már a gyár teljes értékű, megbecsült dolgozói. Van-e ezek után ma is munkaerővándorlás? Van, de lényegesen kisebb mértékű, és ami még fontosabb, a jellege is változik. Mert ha Mátészalkán a vidéki ipartelepítési program keretében új üzem épül, esetleg kiválnak egyszerre tizenketten. Vagy ha a kitűzött célt elérték, például otthon felépült a ház, akkor is elköszön egy-egy itteni munkában megfáradt ember. Az efféle vándorlás nem kárhoztat- ható, és nem is akadályozandó. A kiképzett szakember végtére máshol is hasznos munkát végez. Csak a pénteki, szesztől felhevült munkakönyv-követelőket nem szeretik látni. És ez érthető! Solymár József .