Magyar Hírlap, 1970. október (3. évfolyam, 273-303. szám)

1970-10-25 / 297. szám

2 1970. OKTÓBER 25. VASARNAP HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap KV-n­ Fontos társadalmi tennivaló A társadalombiztosítási jogszabályok egységesítése A munkások önkéntes segélyezési egyesületeit a századforduló környékén váltotta fel a törvénybe iktatott kötelező betegségi, baleseti biztosítás az öntuda­tos küzdelmet vívó munkásosztály erő­södő forradalmi követelése nyomán. Mi jellemezte ezt a felszabadulás előtti ma­gyar társadalombiztosítást? Mindenek­előtt az, hogy csak a lakosság egyes kate­góriáira terjedt ki, mintegy mesterséges feszültséget transzformálva a dolgozók különböző rétegei között. A szolgáltatá­sok különböző színvonalúak és nagysá­gúak voltak. Az állam egyetlen krajcár­ral sem járult hozzá a biztosítási költ­ségekhez, a terhek nagy részét a dolgo­zók viselték. Időszerű jogi szabályozás Napjaink társadalombiztosítása alap­vetően más: a szocialista társadalom lé­nyege sugározza a teljes emberi életet átfogó szociális gondoskodást, intézmé­nyes állami támogatással. A társadalom­­biztosítás egyes szolgáltatásaira ma az ország lakosságának 97 százaléka jogo­sult, a szolgáltatások élvezői között már ott vannak a dolgozó parasztok is. Foko­zatosan, lépcsőzetesen jutottunk el a fej­lődés mai fokára, amikor is a növekedést szükségszerűen követnie kell egy fontos lépésnek: a társadalombiztosítási jogsza­bályok egységesítésének és egyszerűsíté­sének. A Minisztertanács legutóbbi ülése meg­vitatta és elfogadta a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az igazságügy-mi­niszter előterjesztését a kodifikációs munka irányelveiről. Fontos kritérium­mal: „a különféle szabályozásokat úgy egységesítik, hogy az érintettek kedve­zőbb helyzetbe kerüljenek.” A társadalombiztosítás korszerű jogi szabályozása mindenképpen időszerű. Nemcsak azért, mert biztosítottak lettek például a termelőszövetkezeti tagok, ha­nem azért is, mert élet- és munkakörül­ményeik egyre jobban hasonlítanak a munkásokéhoz, alkalmazottakéhoz. Sza­porodtak tehát az egységesítésre váró társadalombiztosítási kérdések. Eltérések vannak a nyugdíjaknál is, később szüle­tett rendeletek nem intézkedtek korábbi állapotokról. Különbségek mutatkoznak a nyugdíjak megállapításának időpontjától függően, és így tovább. A jelenlegi társa­dalombiztosítási mechanizmust öt tör­vényerejű rendelet, öt kormányhatározat, kilenc kormányrendelet, számos minisz­teri rendelet, SZOT-határozat mozgatja — s talán mondani sem kell, hogy e bürokratikus szövevényben még a szak­ember is nehezen igazodik el. Igazodjon el a laikus is Mi tehát a korszerűsítés célja? A leg­főbb törekvés az, hogy megváltozzon a biztosítási jogszabályok érthetően sokat kifogásolt szerteágazó bonyolultsága, könnyebb legyen az eligazodás szakem­bereknek és laikusoknak egyaránt. Tehát egyrészt csökkenteni kell a rendelkezé­sek számát, másrészt minőségi egyszerű­sítésre is szükség van — új jogszabályok alkotásával — úgy, hogy azok a szerzett jogokat ne sértsék. A korszerűsítés irány­elveinek fontos útmutatása: a jogszabá­lyokban csak az általános, a tipikus ese­teket kell szabályozni. Az egységesítés megteremti a szabályozás ésszerű hie­rarchiáját is. Az alapvető kérdéseket tör­vények szabályozzák majd, a végrehaj­tásról kormányrendeletek intézkednek, a részkérdésekben a munkaügyi miniszter egyetértésével SZOT-szabályzat dönt. Az eltérések, a különbözőségek miatt az egységesítésnek számos kérdését kell megvizsgálnia, és kellő időben, az ország teherbíró képességének megfelelően in­tézkednie. Nem egy ágazatnál sok millió forintos kihatásokról is szó lehet. A nyugdíjak évenkénti emeléséről máris határozott a kormány s ez azt célozza, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne csök­kenjen lényegesen, a nyugdíjasok élet­­színvonala állandósuljon. De vannak más gondok is. Jelenleg a családi pótlékot a születés, illetve a tartás kezdetének nap­ját követő hónap első napjától folyósít­ják. A tartás költségei azonban már a születés, tartás hónapjában is komoly terhet jelentenek a szülők számára — meggondolandó tehát a családi pótlék kifizetése a születés (tartás) hónapjának első napjától. Különbségek vannak jelen­leg a katonai szolgálati idő nyugdíjidőbe való beszámításánál is — ez indokolat­lan, helyes lenne egységesen jogszerző időnek számítani a szolgálatban töltött időt. Rendezésre szorul az elveszett köz­­szolgálati idő beszámítása a nyugdíjjo­gosultságnál, fenntartva az egyéni mér­legelést is. Megoldási lehetőségek Eltérő rendelkezések szabályozzák je­lenleg a jogszerző idők bizonyítási mechanizmusát, beleértve a tanúvallo­mással való bizonyítást. A munka sze­rinti elosztás szocialista elvének körülte­kintő érvényesítése viszont a jogszerző idő bizonyításával kapcsolatos korlátok eltörlését kívánná. De vajon nem lesz-e a törlés a visszaélések forrása? Nem lesz, ha a nyugdíjmegállapító szervek hivatali kötelezettségből ellenőrzik majd a fél ál­tal beadott bizonyítékok érvényességét. Nem egészen reális a nyugdíj összegének alapját adó munkabérátlag jelenlegi szá­mítási rendszere, amely az utolsó öt év átlagát veszi figyelembe (a nyugdíjazás éve és az ezt előző négy naptári év). Ez az átlag jelentősen elmaradhat az utolsó keresethez viszonyítva, s a különbség a jövőben növekedhet. Hogyan lehetne se­gíteni, finomítani a nyugdíjalap kiszámí­tási módján? Elképzelhető egy olyan rendszer például, amely, mondjuk, a hat utolsó év legelőnyösebb három évének átlagát venné figyelembe, bár ez a ter­melőszövetkezeti tagságnál vitathatóan jelentene előnyt. A tapasztalatok szerint rendezésre szorulna az öregségi és rok­kantsági nyugdíj megállapításánál az úgynevezett nyugdíjskála módosítása. Hosszabb távon megoldást kell találni arra is, hogy tovább csökkenjenek a kü­lönbségek a munkások, alkalmazottak, termelőszövetkezeti tagok elbírálása kö­zött, s arra, hogy a nyugdíjfolyósítás rendszere a népgazdaság munkaerő-szük­ségletének megfelelően jobban ösztönöz­né az öregségi korhatárt betöltött dolgo­zókat a munkában maradásra. A minisztertanácson elfogadott irány­elvek messzemenően tükrözik a párt ál­láspontját, amelyet a kongresszusi tézi­sek így fogalmaznak meg: „...a szocia­lista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével.” Ez hatja át a szo­ciális intézkedéseket is , amelyek meg­hozatalát demokratikus szokásainkhoz híven bizonyára széles körű vita előz meg. Egy azonban bizonyos: a társa­dalombiztosítási jogszabályok egységesí­tése és egyszerűsítése mindenképpen a dolgozók érdekeit szolgálja. Soltész István Második felvétel Perspektívát, tanulási előmeneteli le­hetőséget kell adni a dolgozóknak. Ez az a felismerés, amely a Kőolajipari Gép­gyár vezetőinek cselekvését meghatároz­za. Az üzem munkásszállásaira az utóbbi években szinte az első vasággyal együtt érkezik a fekete tábla. Az algyői munka­ Kihirdették a jubileumi pályázat eredményét A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala, a Köz­­alkalmazottak Szakszervezete, a tanácsok és a Tanácsok Lapja által a tanácsok 20. évfordulójára meghirdetett pályázat ered­ményének ünnepélyes kihirdetésére került sor a Hazafias Népfront székházában. Az ünnepségen részt vettek: dr. Prieszol Olga, a Közalkalmazottak Szakszervezete főtitkára, dr. Varga József, a Miniszter­­tanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettese, a szocialista országok tanácsi testvérlap­jainak főszerkesztői. A díjnyerteseket Juhász Róbert, a Ha­zafias Népfront belpolitikai titkárságának vezetője köszöntötte, majd dr. Aibner Pál, a Tanácsok Lapja szerkesztő bizottságá­nak tagja, a VII. kerületi Tanács vb-el­­nöke nyújtott értékelést a pályaművekről. Az élménykategóriában a négyezer forin­tos fődíjat dr. Kolozsvári Lajos, a Hajdú- Bihar megyei Tanács vb-titkára, a tanul­mánykategóriában a hatezer forintos első díjat pedig dr. Viszkei Mihály, a fővárosi tanács vb tervfőosztályának vezetője nyer­te el. Ezenkívül a második, harmadik és negyedik díjakat is kiosztották. Többen dicséretben és ezerforintos jutalomban részesültek. P. R. Ötszáz munkás — messze a gyártól­­. Hétfő és kedd a munkára jelentkezők napja, péntek a felmondóké. Mint annyi más fővárosi üzemben, a Budapesti Kő­olajipari Gépgyárban is így alakult a helyzet, s itt is azt szeretnék, ha — a szabad szombat mellett — nem lenne „felmondó péntek” is a gyár életében. Több intézkedést hoztak a törzsgárda­­tagok megbecsülése és óvása érdekében. A szolgálati időt nemcsak a bérezésnél veszik egyre következetesebben figye­lembe, de a nyereség tíz százaléka is a törzsgárdáé. Mivel a pestlőrinci üzemben viszonylag sok vidéki munkás dolgozik, az új ötéves terv elfogadott beruházásai között szerepel egy kétszáz személyes munkásszálloda építése. Ebben, az üzemben nemcsak Szabolcs­ból, Zalából érkező, s a fővárosban dol­gozó, hanem hazajáró munkásokkal is kell törődni. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár ötszáz dolgozója — az összlét­­szám majd’ egyharmada — kis túlzással élve csak a munkára jelentkezéskor, il­letve felmondáskor látja az őt alkalmazó üzemet, mert állandóan külső szerelésen dolgozik. A gyár vezetői, a törzsgárda erősítése mellett, ezeknek a messzi élő munkásoknak körülményeivel foglalkoz­nak a legintenzívebben. A gyár kihelyezett szerelőrészlegeinek története tulajdonképpen azonos a ma­gyar olajfeldolgozó ipar történetével. Szőnytől Százhalombattáig, Algyőig ve­zetett a szerelési út, s egy nagyobb csa­pat már újra Leninvárosba készül. A lakott településektől többnyire távolabb épülő ipartelepekre a gyár emberei rend­szerint közvetlenül az építők után érkez­nek. Az első elkészült munkásszállásokra költöznek, s aztán nagymértékben az ő szorgalmukon múlik, hogy határidőre, előbb vagy utóbb kezdi-e a termelést egy-egy olyan egység, amely nem ritkán napi milliós termelési értéket állít elő. Ki miért jelentkezik? Ki ez az ötszáz, a gyár kerítésén kívül dolgozó munkás? Üzemi dolgozók-e egy­általán? Van abban valami jelképes, hogy a felvételt egy zalai lány intézi. Gál Mag­dolna egy évtizede riadt szemmel indult el munkát keresni. Szövőnőnek vették fel a Kistextile. Azóta technikumot vég­zett. Láthatóan szereti azt, amit most csi­nál. — A napokban ketten jöttek Csongrád­­ból — meséli. — Egy jól megtermett, testvérek között is 180 centis fiatalember, és egy fejkendős asszony. A mama hozta a „fiacskáját”. A jelentkezők között viszonylag sok a zilált családi életű férfi, aki nem is any­­nyira­ az ötszáz forint kiküldetési pénz, hanem az ingyenszállás, a menekülés le­hetősége miatt jelentkezik. Ezekből a felvételnél hamar kibuggyan a szó. Kér­dés nélkül elmondják az asszony rossza­ságát, hogy nincs maradásuk a faluban, és mennek ők akár a világ végére is. Szerencsére sokan vannak olyan le­gényemberek, fiatal házasok is, akik a szebb otthonért, az új házért, bútorért, vállalják a nehéz munkát, s akik tudják, hogy péntek délután merre induljanak. Négyezer forint havonta Szedleczki Gyulával, a gyár munkaügyi osztályvezetőjével is azokról beszélget­tünk, akik nemcsak hetenként a tiszta fehérneműt, de az erényeiket, a hibáikat is messzi tájakról hozzák magukkal. Le­het-e és ha igen, hogyan lehet jó szak­emberekké, hűséges munkásokká formál­ni őket? — Négy évvel ezelőtt a külső szerelé­sen volt a legnehezebb a helyzet. A tűr­hetetlenné váló állapotok követelték meg, hogy tegyünk valamit a már katasztrofá­lissá váló vándorlás megállításáért. Így amíg az üzemben öt százalékkal emeltük a­ béreket, kint tízzel. Ma a legjobb szak­munkások az ötszáz forintos pótlékkal együtt négyezer forintot keresnek havon­ta, de háromezer körül minden jobb munkás számolhat. A szállás ingyen van, az ebéd kedvez­ményesen, és ha még nincs üzemi kony­ha, vendéglőből rendelik. Vannak olyan indokoltnak tűnő kedvezmények, amelye­ket eddig nem sikerült elfogadtatni. A fúrógépeket kezelő munkások például te­reppótlékot is kapnak, ugyanakkor, akik a gépeket felszerelik, azok s­em. A Kő­olajipari Gépgyárban készülnek egyebek között a háztartási gázpalackok, s még­sem tudják elintézni, hogy a saját dol­gozók messzi élő családjaik számára ked­vezményesen, esetleg soron kívül jussa­nak hozzá, pedig azt mondják, ha a vas­utasnak jár a szabadjegy, őket is meg­becsülhetné a gyár saját termékével. Az anyagi juttatások mégis nagyrészt rendeződtek, ám hamar kiderült, hogy ezek a kedvezmények önmagukban nem elegendők. Az új ipari létesítmények épí­tésénél az egyre csinosodó — de mégis­csak barakk-városokban nem lehet telje­sen elkerülni a hőskor nehézségeit, gond­jait. A negyedszázad jó és rossz tapasz­talatain okulva szorgalmazzák, hogy már kezdéstől valóban közösség legyen az építők csapata, s ne összeverődött em­berek kusza sokasága. A résztvevő vál­lalatok például szakszervezeti bizottsá­gaik küldötteiből területi bizottságot szerveznek, amely nemcsak a szakszerve­zet, de már egy kicsit a helyi tanács funkcióját is ellátja. Mégis a­ ridegebb élet jellegzetes be­tegségeivel számolni kell. Néhány vagány mindig kerül, aki hangadó szeretne len­ni. Hol egyik, hol másik emberen üt ki a honvágy nyugtalansága. Az, hogy van-e sör a kantinban, illetve tegnap mennyi sör volt, nem hagyható figyelmen kívül a hangulat meghatározásánál. helyén a szálláson lakik az üzemvezető­­mérnök és a technikusok is, Százhalom­battára pedig az anyaüzemből járnak ki rendszeresen elméleti oktatásra a gyár vezető műszaki szakemberei, így évente negyven-ötven ember lép elő betanított munkássá, s nem ritka az olyan szak­munkás sem, aki legfeljebb csak vendég­ként járt az anyaüzemben. A csoportve­zetők zöme néhány évvel ezelőtt csak a szorgalmát, munkaszeretetét hozta. Sajátos feladatai vannak a barakk­város lakói között a brigádmozgalomnak is. Az üzemhez viszonyítva két-három éves késéssel indult meg a szocialista címért dolgozó brigádok szervezése és voltak, akik meg mertek volna esküdni, hogy erőltetett dolog lesz ez. Ám kide­rült, hogy kint a brigádra talán még na­gyobb szükség van, mint az állandó, a rendezett munkahelyen. Ott kezdetük, hogy ma már az új dolgozót kétszer ve­szik fel. Egyszer a munkaügyi osztály, és másodszor a brigád. Az eggyüvé tartozás, az egymásért ér­zett felelősség kifejlesztésének itt meg­növekedett funkciója van. A munka bal­esetveszélyes és akadt már olyan, külön­ben szorgalmas, rendes munkás, akit csak nehezen lehetett leszoktatni arról, hogy a gázpalackot a hegesztésnél levigye a cső mellé, az árokba. Amikor prémiumelvo­nással büntették, nem a vezetőknek, ha­nem csak társainak hitte el, hogy nem történt vele igazságtalanság. Nemcsak munka közben vigyáznak egy­másra a brigádtagok, hanem szabad idő­ben is. Két évvel ezelőtt egy velük élő mérnök fejébe vette, hogy négy fordulós vetélkedőt rendez a tv-ben látott versen­gések mintájára. A jó eredmény őt is meglepte. A szemlélet változott... Százhalombattán 1966-ban tizenkét brigád alakult. Most sem sokkal több, tizenhat van. Ám a régiek mind együtt maradtak. Közülük három jutott el a bronz koszorúig. Algyőn az ifjúsági bri­gádot dicsérik, csak idő kérdése, hogy ők is előlépjenek. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár veze­tői készségesen elismerik, hogy még nem tudnak eleget a távol dolgozókról, s nem is tettek meg mindent értük. Ám, ami a legfontosabb, a szemlélet megváltozott. ők ötszázan ma már a gyár teljes értékű, megbecsült dolgozói. Van-e ezek után ma is munkaerő­­vándorlás? Van, de lényegesen kisebb mértékű, és ami még fontosabb, a jellege is változik. Mert ha Mátészalkán a vidéki ipartele­pítési program keretében új üzem épül, esetleg kiválnak egyszerre tizenketten. Vagy ha a kitűzött célt elérték, például otthon felépült a ház, akkor is elköszön egy-egy itteni munkában megfáradt em­ber. Az efféle vándorlás nem kárhoztat-­ ható, és nem is akadályozandó. A kikép­zett szakember végtére máshol is hasz­nos munkát végez. Csak a pénteki, szesz­től felhevült munkakönyv-követelőket nem szeretik látni. És ez érthető! Solymár József .

Next