Magyar Hírlap, 1983. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-01 / 283. szám

2 1983. DECEMBER 1. CSÜTÖRTÖK NEMZETKÖZI POLITIKA IWIJSJ M 1Masni» Hirlbp Erwin Lane előadása Magyarország és Ausztria jó viszonya mérföldkő az enyhülési politikában (MTI) ,,Magyarországhoz fűződő baráti, jószomszédi kapcsolataink mérföldkövet jelentenek az enyhülési politikában” — jelentette ki az osztrák külügyminiszter. Erwin Lane kedden este országa külpolitikai társaságának tagjai előtt tartott előadásában hangsúllyal szólt arról, hogy Ausztriának különös gondot kell fordítania a szomszédaihoz fűződő viszony ápolására, fejlesztésére. Ez az ország javát szolgálja. Mivel a bizalmatlanság feszültséget kelt, minden osztrák kormány következetes enyhülési politikát folytat. A jószomszédi viszonyra irányuló törekvések általában sikeresek. Lánc szólt arról, hogy Ausztria az enyhülési politikát ápolva sosem táplált illúziókat, és tény, hogy a madridi értekezlet csak szerény haladást hozott. Hol tartanánk azonban a biztonsági konferenciák nélkül — tette fel a kérdést, emlékeztetve a kiépült gazdasági kapcsolatok politikai jelerűtőségére. Jaruzelski nyilatkozata a Rudé Právónak A lengyel külpolitika homlokterében a VSZ erejének szilárdítása áll (MTI) Lengyelország maradéktalanul támogatja azokat a szovjet lépéseket amelyeket Jurij Andropov, a múlt héten jelentett be az amerikai rakéták nyugateurópai telepítésének megkezdése kapcsán. Megértjük, hogy meg kell gyorsítani a megnövelt hatótávolságú hadműveleti-harcászati rakéták csehszlovákiai és NDK-beli elhelyezésének előkészületeit — hangsúlyozta Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a lengyel minisztertanács elnöke abban a nyilatkozatban, amelyet a Rudé Právónak, a CSKP központi lapjának adott Gustáv Husák Varsói látogatása alkalmából. Jaruzelski rámutatott, hogy a nemzetközi légkör romlásáért az USA kormánya a felelős, mert elutasította a Szovjetunió és a szocialista országok türelmes, következetes kompromisszumos törekvéseit. Ebben a helyzetben a Lengyel Népköztársaság külpolitikájának homlokterében a Varsói Szerződéshez tartozó szövetségesek erejének és egységének szilárdítása áll — mondotta Jaruzelski. „Alkotmánya'' módosítására”készül a ciprusi török közösség (AP) Kedden lemondott a ciprusi törökök korábbi „államának” kormánya. Mustafa Cagatayhak még a „függetlenség” kikiáltása előtti időből származó koalíciós kabinetje az új kormány megalakításáig — ügyvezető jelleggel — hivatalban marad. November 15-én kiáltotta ki a ciprusi török szövetségi állam 40 tagú nemzetgyűlése az „Északciprusi Török Köztársaság füg,getlenségét”, s így szükségessé, vált az“„aukotmány” módosítása vagy kiegészítése. Erre a közeljövőben valószínűleg sor kerül, bár két ellenzéki párt támadja Rauf Denktas „köztársasági elnök” módosítási terveit. Görög—török viszony Az Égei-tengertől keletre KÉT TÖMEGTÜNTETÉS is volt a napokban Nicosiában. Az egy időben tartott megmozdulások részjegei azonban nem látták egymás szónokait, csak hallották szavaikat, a gondosan elhelyezett hangszórók segítségével. A két demonstrációt ugyanis a cirpusi fővárost is átszelő, úgynevezett zöld, vonal választotta el egymástól. Az egyik oldalon a ciprusi görögök a szigetország egységéért szálltak síkra, míg a másikon a szavalókórusok a frissen kikiáltott „Észak-ciprusi Török Köztársaságot” éltették. A két tüntetés mindössze száz méterre lehetett egymástól, de a fizikai közelség ellenére a feleket nagy politikai távolság választotta el egymástól. Mindez szemmel látható megnyilvánulása és következménye a ciprusi török közösség egyoldalú lépésének, amellyel ,,függetlenné” nyilvánították a sziget északi részét. A két közösség ellentétei már 1963-ban fegyveres összecsapásokba torkollottak. Az akkor alig három éve kikiáltott fiatal Ciprusi Köztársaság súlyos válságon ment át.. A hosszú évek fáradságos munkájával kidolgozott alapokmány — amely a két közösség egymás mellett élésének alkotmányos formáit volt hivatva rögzíteni — életképtelennek bizonyult. A későbbi időszak a kölcsönös vádaskodások tervében telt el egészen 1974-ig, amikor is a Görögországhoz történő csatlakozás jelszavát meghirdetve, jobboldali tisztek felkelést robbantották ki Makariosz elnök ellen.’ A pupcs elvetélt, de Törökország, amely— Nagy-Britanniával és Görögországgal együtt — Ciprus státusának egyik garantáló hatalma, lehetőséget látott, hogy csapatait a szigetre vezényelje. A török egységek Ciprus területének mintegy a harmadát foglalták el. Egy évvel később Rauf Denktas vezetésével a ciprusi törökök kikiáltották saját föderatív államukat, ami akkor még nem jelentette a teljes elszakadást. A MAJDNEM EGY évtizeddel ezelőtti események jelentős változást hoztak Görögország kül- és belpolitikájában. Az athéni katonai diktatúra megbukott, a helyére lépő konzervatív polgári kormány pedig — tiltakozásul Törökország ciprusi akciójáért — kilépett a NATO katonai szervezetéből. Athénban nem vehették tudomásul, hogy saját szövetségesük ülvén durván megsértse a görög nemzeti öntudatot, nem is beszélve a Törökországgal szembeni történelmi ellenérzésekről. Számos görög politikus arra is rámutatott, hogy a törökök ciprusi partraszállása nem az amerikai politika ellenére történt. Stratégiai szempontból Washington magatartása érthető volt. Törökország a térség egyik legerősebb katonai államai közös határa van a Szovjetunióval, a Boszporusz és a Dardanellák őre. Az Egyesült Államoknak tehát — a helyzetből adódóan — döntenie kellett. A katonapolitikai érvek Ankara mellett szóltak. A hetvenes évek második felében azonban Törökország súlyos belpolitikai válságon ment át, a terrorizmus olyan méreteket öltött, hogy a polgárháború szélére sodorta az országot. A NATO délkeleteurópai szárnyának legszélsőbb bástyája megingott. Athénból nem minden káröröm nélkül figyelték a fejleményeket és bizonyos fokig elégtétellel nyugtázták, hogy Görögország ismét kapós lett a NATO számára. AZ AMERIKAIAK sürgősen olyan tervet dolgoztak ki,, amely lehetővé tette, hogy Athén minimális presztízsveszteséggel térhessen vissza a NATO katonai szervezetébe. A Rogers tábornok nevével fémjelzett elképzelés átfogta a görög—török ellentétek egész skáláján A fegyverszállításokat 10:7 arányban határozta meg Törökország javára, Görögország viszont az izmiri NATO- támaszpont ellensúlyozására Larissza városában hasonló bázist építhet ki. A Rogers-terv ezenkívül különböző módozatokat dolgozott ki az Égei-tenger légi ellenőrzésének megosztására. Megoldatlan probléma maradt azonban bőven, így például a török kontinentális talapzatban rejlő olajkincs kiaknázásának kérdése, vagy hogy Görögország tarthat-e fegyveres erőket Limnosz szigetén, egészen közel a török partokhoz. (Tegyük mindehhez hozzá, hogy a Rogers-terv elfogadott pontjai sem valósultak meg , maradéktalanul.) 1980-ban Washington ígéretet tett Athénnak, hogy befolyását Ankaránál latba vetve, valamifajta rendezési megoldást talál a ciprusi problémára. Természetesen e rendezést az amerikaiak, a NATO égisze alatt képzelték el. Miért fogadta el Athén e homályos ígéreteket? Addigra ugyanis az akkor hatalmon levő konzervatív politikusok érezték, hogy belpolitikai szempontból kicsúszik kezükből a kezdeményezés. Hirtelen sürgőssévált a NATO katonai szervezetébe való visszatérés, amelyet egyfajta garanciának tekintettek a jövőre nézve. Ugyanebben az évben — 1980-ban — az időpontok érdekes egybeeséseként a török hadsereg megdöntötte Devairel miniszterelnök kormányát, megkezdődött a terrorizmus felszámolása, a gazdasági élet normalizálása, és ily módon Törökország ismét erős szövetségessé vált a NATO számára. „ A CIPRUSI PROBLÉMA ezen idő alatt egy tapodtat sem haladt a megoldás irányába. Papandreu miniszterelnök, az 1981- ben hatalomra került Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) vezére jelentős nemzetközi propagandakampányt kezdett Ciprus egysége érdekében. A Törökországgal fennálló viszály elmérgesedésére lehetett számítani. Papandreu ugyan nem lépett ki a NATO-ból — jóllehet választási kampánya során ezt ígérte —, de nagyon megfeszítette a húrt a nyugati katonai tömb és hazája között, amikor azt követelte, hogy Brüsszel adjon védelmi garanciákat Athénnak Ankarával szemben. A NATO ezt nem vállalta, Görögország pedig ismét imegbízhatatlan partnerré vált szövetségesei szemében. Ugyanakkor egy héligatóságos kompromisszum alakult ki Washington és Athén között. Papandreu is tudta, hogy a realitások a NATO- ban történő bennmaradást diktálják. Az Egyesült Államok pedig nem akarta voén egyszer — a Rogers-terv mintájára — a viszszatérési huzavonát végülcsinálni. Ilyen körülmények között kiáltották ki aciprusi törökök saját „független” államukat. Denktas, a török közösség vezetője azt remélte, hogyezzel az akcióval lépéskényszerbe hozhatja a nicosiai kormányt. Görögország és Ciprus ugyanis a nemzetközi fórumokon minden ajtót elreteszelt Denktasék előtt. Maga a török ciprióták vezetője így nyilatkozott: „A török ciprióták megtanulták, hogy a világ csak a szuverén államokat becsüli. Ezért kikiáltjuk függetlenségünket és ezt már nem lehet csak úgy egyszerűen félvállról venni.” A ciprusi török közösséget némileg zavarba hozta, hogy az ENSZ közgyűlése májusban olyan nagy szavaztaránnyal követelte a török csapatoknak a szigetről történő távozását. Denktas azt remélte, hogy a „függetlenség” kikiáltása után —bizonyos nemzetközi elismerés birtokában — megerősödve ülhet vissza a tárgyalóasztalhoz a görög közösséggel szemben. A TÖRÖK CIPRIÓTÁK azért szánták rá magukat az egyoldalú lépésre, hogy keresztül vihessék eredeti elképzelésüket, vagyis hogy Ciprus egészét olyan konföderatív állammá alakíthassák, ahol a központi kormány csak névleges hatalommal rendelkezik. Nagyon valószínűnek látszik, hogy Denktas elképzeléseinek megvalósítását nem segíti a Biztonsági Tanács határozata és az Egyesült Államok döntése, amely, felszólítja a világ kormányait, hogy ne ismerjék el az észak-ciprusi török államot. Valószínű, hogy Denktaséknak vissza kell majd ülniük a tárgyalóasztalhoz. Ám az is valószínű, hogy akkor már eredeti elképzeléseik keresztülvitelére sem lesz majd mód. G. Fehér Péter A Pravda kommentálja Vu Hszüe-csien japán kijelentéseiről (TASZSZ) A Pravda tegnap kommentárban foglalkozott azokkal a kijelentésekkel, amelyeket a Kuril-szigetek hovatartozásával kapcsolatban tett Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter. A politikus Hu Jao-pangnak, a Kínai Kommunista Párt KB főtikárának kíséretében érkezett Japánba. Mint az Új-Kína hírügynökség jelentéséből kiderül, Vu Hszüe-csien november 27-én Szapporóban támogatta azokat a japán vezető köröket, amelyek a Szovjetuniótól a Kuril-szigetcsoport déli részén fekvő négy sziget Japánhoz történő csatolását követelik. A Pravda rámutat, hogy semmi szükség vitába szállni a kínai külügyminiszterrel a szigetek hovatartozásáról. A kérdést régen és egyértelműen megoldották. Csou En-laj, a kínai államtanács elnöke, külügyminiszter 1950. december 4-én kijelentette: „A jaltai megállapodásnak megfelelően eldőlt, hogy a Szovjetunióhoz kerül vissza a Szahalin-sziget déli része és a Kuril-szigetek. Ezek véglegesen eldöntött kérdések, újbóli megvitatásuknak senmi alapja nincs.” Nicaragua Megkezdődött a kubai tanácsadók kivonása (MTI) Megkezdődött a kubai tanácsadók kivonása Nicaraguából jelentette bekedden Managuában Daniel Ortega Saavedra a nicaraguai kormányzó tanács koordinátora. A nicaraguai vezetők ugyanakkor figyelmeztetnek arra hogy az összes kubai katonai tanácsadó csak akkor távozik az országból, ha Washington szintén visszarendeli a közép-amerikai országok■ban lévő amerikai katonai tanácsadókat. Az amerikai hatóságok — július óta immár harmadszor — kedden ismét megtagadták a beutazási vízumot Tomas Borge nicaraguai belügyminisztertől. Nyugtalanság Hollandiában elbolydult méhkashoz hasonlít a közelmúltig még illedelmes debattőrök jólfésült vitáihoz szokott Hollandia. Az országon hetek óta ismétlődő sztrájkhullámok söpörnek végig. Amszterdamban például a minap leállt a városi közlekedés, Rotterdamban szünetelt a kikötői forgalom, másutt, a fontos közlekedési csomópontokon pedig, forgalmi akadályokat alakítottak ki a tüntető köztisztviselők tízezrei — így tiltakozva a bérek csökkentése ellen, amit a kormány január elsejétől szándékozik végrehajtani. Mivel a javasolt bércsökkentések körüli vitában sem a kormány, sem pedig a szakszervezetek nem hajlandók engedményeket tenni, s a két fél között a héten ismét megszakadtak a tárgyalások, a következő napokban a sztrájkok és más tiltakozó akciók erősödésével kell számolni. (A posta, a közlekedés, a vízellátás és más közszolgáltatások akadozása egyébként már eddig is jelentős gazdasági károkat okozott, hiszen a közalkalmazottak városonként más-más formában és időpontban megszakítják a munkát, s nemcsak a lakosságnak okoznak kellemetlenségeket, hanem a termelő vállalatoknak is.) A nagy elégedetlenség kiváltó oka ezúttal gazdasági. A kereszténydemokrata-liberális koalíciónak most kell „leszámolnia” a múltnak a földgázkincsre alapozott, meglehetősen engedékeny gazdaságpolitikájával, s most kell végre új, hatékony orvosságokat találnia a bajokra. Azokra a bajokra, amelyekre Nyugat-Európa sok más országa is keresi a gyógyírt: az államadósság növekedésére, az inflációra, a kereskedelem stagnálására, az ipari vállalatok csődhullámára, a beruházások zuhanására, a munkanélküliségre. (Ez utóbbi egyébként Hollandiában kiemelkedően nagyarányú: a munkaképes lakosság 17,3 százaléka fecsérli az idejét tétlenül.) Nos, a Lubbers-kormány végül is mindent „belead” a gazdaság inflációmentes fellendítésébe, s ott takarékoskodik, ahol tud, sőt, jószerivel ott is megpróbál, ahol ez nem látszik sikeresnek. A jólétinek nevezett állam rendíthetetlennek hitt oszlopai inognak: az utóbbi időkben sorra zárják be a kórházakat, egymás után bocsátják el a középiskolai és egyetemi oktatókat, a családi pótlék összegét befagyasztják, s csökken a rokkantaknak és a munkanélkülieknek juttatott segélyek összege is, előreláthatólag 3,5 százalékkal Ruud Lubbers kormányfő és 44 éves pénzügyminisztere, Hans Ruding (bankár és mellesleg a Valutaalap egykori igazgatója) összesen 15 milliárd guldennel kívánja lefaragtatni a közkiadásokat. S ebbe beletartozik a közalkalmazottak bérének (minden bizonnyal bekövetkező) csökkentése is. A hágai kormány először (november elején) még 6,5 százalékos bércsökkentést helyezett kilátásba, ám az érintettek reakciója olyan heves volt, hogy a kabinet — bár a parlamentben kényelmes többséget élvez —, jobbnak látta visszakozni. A rendkívül hevesen fellángoló sztrájkok és munkalassítási akciók ryomán a parlamentben megtartott rendkívüli vitában Lubbers miniszterelnök megígérte, hogy a közalkalmazottak bérét „csak” 3,5 százalékkal fogják csökkenteni. A szakszervezetek azonban ezt a kompromisszumot sem találták kielégítőnek, s azt követelték, hogy a — valóban szükséges — megtakarítások terhét egyenlően osszák el, valamennyi társadalmi réteg között. A kormány elszántságát látva, végül mégis hajlandónak mutatkoztak elfogadni a javasolt csökkentést 1984-re, de azt kérték, hogy a kabinet egyrészt adjon bizonyos garanciákat számukra, új hároméves kollektív szerződés keretében, másrészt pedig járuljon hozzá a munkaidő csökkentéséhez is. A kormány ezt már végképp elutasította, s a tárgyalások a hét elején megszakadtak. Megfigyelők szerint a Lubberskabinetnek tavaly novemberi hivatalba lépése óta a legsúlyosabb konfliktussal kell szembenéznie az elkövetkezendő napokban. A rakétatelepítés miatt várható megmozdulásokon kívül. (Járai)