Magyar Hírlap, 1984. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-03 / 1. szám
21984. JANUÁR 3. KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Szovjet-japán kapcsolatokWfKBW) Nyikolaj Tyihonov nyilatkozata (MTI) Moszkvában vasárnap nyilvánosságra hozták azokat a válaszokat, amelyeket Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke adott a Jomiuri Simbun című japán lap szerkesztőségének kérdéseire. Az új közepes hatótávolságú amerikai rakéták európai telepítésének megkezdése utáni nemzetközi helyzetről szólva Nyikolaj Tyihonov kifejtette: " Gondolom, újságuk sok olvasója egyetért azzal, hogy mindenkinek jobb volna, ha az új évet e rakéták nélkül kezdhetnénk. Az Egyesült Államok lépései következtében a világhelyzet sokkal bonyolultabb lett, a feszültség számottevően megnőtt. A szovjet—japán kapcsolatok helyzetét a Jomiuri Simbun kérdésére Nyikolaj Tyihonov a következőképpen értékelte: Azt mondanám, hogy a szovjet—japán kapcsolatok jelenleg nem a legjobb időszakot élik át. Fejlődésük az utóbbi években lefékeződött, és ezért a Szovjetunió nem tekintheti felelősnek magát. A japán kormány a Csendesóceán túlsó oldalára kacsingatva korlátozta a politikai kapcsolatokat, az új, kölcsönösen előnyös kereskedelmi-gazdasági szerződések megkötését, félbeszakította a tudományos-műszaki együttműködésről kötött szerződés végrehajtását. Másrészt erőfeszítések történnek a japán—amerikai katonai szövetség erősítése, és Japán erőltetett ütemű fegyverkezése érdekében. Az egyetlen ésszerű út azonban csak a kölcsönösen előnyös kapcsolatok minden eszközzel történő szélesítése és szilárdítása a jószomszédság szellemében. * Japán politikai nagyhatalom akar lenni, s e célkitűzés megvalósításához békére, belpolitikai stabilitásra ésgazdasági erőre van szüksége — hangoztatta az új év első napján tartott sajtóértekezletén Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök. Kijelentette, hogy országa a nyugati tábor tagjaként nagyobb nemzetközi szerepvállalásra törekszik. A Szovjetunióval kapcsolatosan Nakaszone a párbeszéd szükségességéről beszélt, de állásfoglalásából kitűnt: kormánya változatlanul a megalapozatlan japán területi követelések kielégítésétől próbálja függővé tenni a két szomszédos ország viszonyának megjavítását. Lengyelország ma már előre halad Wojciech Jaruzelski értékelése (PAP, MTI) Fontos bel- és külpolitikai kérdésekről nyilatkozott Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok az elmúlt év utolsó napján. A Lengyel Egyesült Munkáspárt , KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke a lengyel televízió munkatársait fogadta. Jaruzelski a szükségállapot bevezetése előtt kialakult helyzetről szólva megállapította: meg kellett állítani az események veszélyes, lavinagyorsaságú rohanását. Hozzáfűzte, hogy az azóta eltelt időszak igazolta a döntés helyességét. Lengyelország ma már előre halad, igaz, lassan és óvatosan, de következetesen, összhangban a LEMP IX. kongresszusának elveivel, a szocialista építés érdekeivel. A KB első titkára leszögezte: következetesen küzdünk a negatív jelenségek kiküszöböléséért. - Feladataink, megoldása közben nyílt, őszinte, bíráló és önbíráló hangvételt alkalmazunk. Külpolitikai kérdésekről szólva Wojciech Jaruzelski aggodalmát fejezte ki a nemzetközi helyzet súlyosbodása miatt, dehozzáfűzte: vannak olyan nagy és megbízható erők, amelyek képesek eltorlaszolni a háborúhoz vezető utat. Lengyelország ezeknek az erőknek a kötelékébe tartozik. Ma már sérthetetlen határai vannak, szövetségi rendszer és barátság fűzi szomszédjához, a Szovjetunióhoz, a Varsói Szerződés tagja. Kuvait — merényletek után nem Derült égből... AZ IDILLI KÉP, amelyben a bombák robbantak, jól ismert. A világ legmagasabb életszínvonala, mesés árubőség, víznél olcsóbb benzin, azonnali lakáskiutalás az állampolgároknak, a meleget nehezen viselő munkások családjukkal együtt orvosi beutalóval utazhatnak külföldre a nyári hónapokban. Többek között éppen ezért volt meglepő, hogy a közel-keleti térség ez idáig legnyugodtabb államának ismert Kuvaitban egy nap alatt hat helyen robbant bomba. Jóllehet a merényletek fele külföldiek — az USA és Franciaország nagykövetsége, valamint az amerikai katonák lakókörzete — ellen irányult, de a másik három kuvaiti létesítményeket — a repülőteret, az állami olajfinomítót és a vízművek irodáját — rongálta meg, egy hetedik bombát pedig az útlevélhivatal előtt parkoló gépkocsiban hatástalanítottak. Ki lehet az ellensége Dzsaber al- Ahmed al-Sabah sejk rendszerének, milyen veszélyek leselkednek a kihívóan gazdag kis államra? Kuvait, a Dunántúlnál nem nagyobb területű ország a Perzsaöböl partján, a két ,,nagy”. Irak és Szaúd-Arábia közé ékelődik, ee a tengeren határos a szintén regionális hatalmi szerepre törekvő I Iránnal is. Ez utóbbival húsz éve folynak viták arról, hogyan osszák meg a kontinentális talapzatot, de előrehaladás nincs, aegállapodás a harmadik érintett ország, Irak ellenállásán hiúsul meg. Jóllehet az iraki—iráni konfliktusban az öböl menti monarchiák kezdettől mindmáig arab szomszédjukat támogatták, Kuvaitban nehezen felejtik el, hogy az 1981-ben kikiáltott független államokat az első fenyegetés Bagdadbólérte. Irak akkori elnöke kijelentette, hogy az angol gyámság alól frissen, felszabadult Kuvait országának szerves része, minthogy a terület a török birodalom idején a bászrai kormányzó közvetlen fennhatósága alatt állt. A kuvaiti emír Nagy-Britannia segítségét kérte, csakúgy, mint elődje, Nagy Mubarak tette 1899- ben, aki a törököktől való félelmében fordult az angolokhoz. Két évvel később Irak elismerte ugyan Kuvait függetlenségét és az 1932-ben megállapított határokat, de ez nem akadályozta meg abban, hogy védelmi indokokra hivatkozva ne hangoztassa igényét Babiján és Varba szigetére, valamint az ahhoz kapcsolódó parti övezetre. Határviták azonban Szaúd-Arábiával is vannak — főleg a víz alatti olajlelőhelyek miatt —, pedig mindkét állam részt vesz az Öböl-országok Együttműködési Tanácsában. Igaz, a regionális tömörülés tagjai közül egyedül Kuvait nem kötött még biztonsági-védelmi-együttműködési megállapodást a királysággal. A decemberi robbantásokat tekintve viszont ez hamarosan várható. KÖZÖS HATÁRuk ugyan nincs, Kuvait élete mégis rokonvonásokat mutat Libanonéval. A hatvanas évek első felében ezt a két országot emlegették, minti az „arab lélektől sem idegen” nyugati típusú parlamenti demokrácia példáit. Aztán Libanonban polgárháború robbant ki, és közvetve kihatott 1976-ban a kuvaiti demokrácia megnyirbálására is. Az arab békefenntartó erők kötelékében Libanonba érkező szír csapatok tevékenysége keresztezte a Palesztin Felszabadítási Szervezet céljait. Ezt a kuvaiti törvényhozásban sok képviselő rossz szemmel nézte, és nemtetszésüknek mind nagyobb hangot adtak. Az emír a következményektől tartva föloszlatta a parlamentet és több lapot is betiltott. Az új választásokat 1980-ban tartották meg. Az 1,3 milliós népességből mindössze 580 ezernek van állampolgársága, de ezek közül is csupán negyvenezer férfi rendelkezik választójoggal. Összehasonlításul: a kormányhivatalokban 65 ezer busásan fizetett állás van. MINDEN NEGYEDIK LAKOS Kuvaitban palesztin. Igen szorgalmas munkaerőnek mutatkoznak, és az olajállam gazdasága valószínűleg megfeneklene műszaki ismereteik és szakértelmük nélkül. Többségük harmincöt éve települt itt le, mégsem rendelkezik kuvaiti állampolgársággal, s így nem részesül az ezzel járó szociális juttatásokból. Jóllehet keresetükkel elégedettek, sokan máig is igazságtalanságnak tartják ezt a megkülönböztetést. A feszültség csak nőtt 1967 után, amikor a palesztinok újabb — és radikálisabb — hulláma,érkezett azokról a területekről, amelyeket Izrael az úgynevezett hatnapos háborúban elfoglalt. A palesztinok politikai megbízhatatlansága kuvaiti szemszögből abban áll, hogy — csakúgy, mint az itt dolgozó egyiptomiak vagy Jordánok — egy bizonyos pánanab szellem jegyében magukat az olajvagyon résztulajdonosainak tartják, és elvárják az úgymond közös források fokozottabb mozgósítását a közös ellenség leküzdésére. Kuvait olajbevételeiből jócskán áldoz a palesztin haza oltárán. De a libanoni példát látva maga előtt, nem kíván „frontországgá” válni. HASONLÓ A HELYZET a síita kisebbséggel is, akik között az iráni forradalom első évében lelkes visszhangra talált Kuvaitban, ahol a lakosság egynegyede síita, ugyanebben az évben két incidens is történt. Szeptemberben a Khomeinit éltető Sajed Abbasz al-Mohri hodzsaleleszlámot, fiát és támogatóit tették át az iráni határon, jóllehet kuvaiti állampolgárok voltak. Egy hónappal később a rendőrség az amerikai nagykövetség előtt tüntető síitákat kergetett szét könnygázgránátokkal. A Kuvaitban élő síiták nemképeznek egységes közösséget, három részből tevődnek öszsze. Mintegy százezer közülük őslakosnak számít és ezért a szunnitákhoz hasonlóan magas társadalmi státussal rendelkeznek. Az 1930-as, 40-es években kétszázezer perzsa települt le Kuvaitban, ezek ma a középréteghez tartoznak. Ehhez jön még a szomszédos országokból érkezett siíta vendégmunkások — pontosan nem megállapítható — száma. A hivatalos adatok szerint Kuvaitban hat-, vanezer iráni tartózkodik. A szálak azonban ismét a libanoni eseményekhez vezetnek. A robbantásokat az Iszlám Szent Háború elnevezésű szervezet vállalta magára telefonon. Ugyanez a szervezet intézett támadást az Egyesült Államok bejrúti nagykövetsége ellen múlt év áprilisában, és indított kamikaze akciót a tengerészgyalogosok főhadiszállása, valamint a francia ejtőernyősök parancsnoksága ellen októberben a libanoni fővárosban. Akkor a nyugati reagálások szinte kivétel nélkül a merényletek hátterében Iránt vélték felfedezni, jóllehet erre mind a mai napig semmiféle bizonyíték sincsen. A LE QUOTIDIEN DE PARIS szerint a kuvaiti támadássorozat még súlyosabb figyelmeztetés, mint a bejrúti volt. Arról tanúskodik ugyanis, hogy a merénylethullám nem korlátozódik a frontországokra, s nemcsak a Nyugat libanoni, hanem egész közel-keleti jelenléte ellen is irányul. Kuvaitban a bombákkal három legyet ütöttek egy csapásra — véli a lap: megfizettetik Kuvaittal annak az árát, hogy Irakot támogatja Iránnal szemben, megmutatták az Egyesült Államoknak, hogy sehol nem érezheti magát biztonságban a térségben, és „megbüntették” Franciaországot iraki fegyverszállításaiért. Kuvait ismét csak a libanoni példa láttán távol kívánja tartani magától a szélsőséges síitákat. A robbantásokat követően lezárták a határokat és beutazási engedélyt azóta is csak kivételesen adnak. Az eszmeáramlatokat azonban nemigen lehet a határoknál megállítani___ ^ |Nonn V. György S-IS)£Tfö£. Palesztinok válaszúton A palesztinai ellenállási mozgalom vasárnap ünnepelte 19. „születésnapját” E napon — 1965-ben — a mozgalom harcosai a Jordán folyó völgyében sikeres támadást hajtottak végre az izraeli csapatok ellen. Az akció azt jelezte, hogy a leigázottakká vagy hontalanná tett palesztin arabok — mintegy, négy és fél milliónyian vannak — politikai ellenállása a cionista állam ellen: katonáival egészült ki. Később a különböző palesztin ellenállási csoportok a Palesztin Felszabadítási Szervezetben tömörültek. A cél mindmáig: a palesztin önrendelkezési jog és független állam kivívása. A mozgatóm életpályája mindmáig rögösnek bizonyult. Olyan mérföldkövei voltak, mint 1967-ben a jordániai El- Karamehnél az izraeli csapatokkal szembeni katonai siker, amelyet három évre rá azonban a ,,Fekete szeptember”, a palesztin gerillák Jordániából való véres kiűzetése követett. Ez azonban nem akadályozta meg a mozgalom terebélyesedését, a PFSZ nemzetközi tekintélyének a kivívását. Súlyos megpróbáltatáson esett át a szervezet tavaly nyáron, amikor — katonai és politikai felszámolása céljából — az izraeli hadsereg rátört a mozgalom bázisországára, Libanonra. A palesztin harcosok azonban Nyugat-Bejrútban 88 napon át hősiesen állták az izraeliek ostromát és emelt fővel távoztak, politikai tőkét kovvácsolva a történtekből. Sajnos azonban a ,,libanoni trauma” ez év tavaszán a palesztin sorok megosztottságában jutott kifejezésre, majd testvérharccá fajult. A PFSZ jelenleg mély válságát éli át, s válaszút elé került: megújhódikés összezárja sorait, vagy atomizálódik és végveszélybe sodorja a palesztin nép igazságos ügyét. Az azonban bizonyos, hogy a közel-keleti válság magvát alkotó palesztin kérdés mindenképp a napirenden marad. P. V. Nigéria: egy modell bukása Bezzeg a katonák idején ilyesmi alig fordult elő — sóhajtottak föl gyakorta a lagosiak, a végeláthatatlan áramszünetektől türelmüket vesztvén. Fohászaik most meghallgatásra találtak, hiszen a színről 1979-ben lelépett katonák ismét megelégelték a polgári kormányzást Nigériában, s az év utolsó napján vértetlen puccsal magukhoz ragadták a hatalmat. Akciójuk mindenképpen kifejezése volt az Afrika legnépesebb államában eluralkodott általános elégedetlenségnek. Kétségtelen tény, hogy a tavaly nyáron újjáválasztott Shagari elnök Nigériai Nemzeti Pártja, az NPN, s a több szövetségi államban is kormányzó ellenzéki pártok egyaránt vajmi keveset törődtek az állampolgárok tényleges érdekeivel, sokkal inkább a hatalmi harc intrikái foglalták el őket. Az elnök megpróbált ugyan a mintegy 90 milliós országban nemzeti programmal egységet teremteni, de a felülről jövő kezdeményezések többnyire elhaltak az állami bürokráciának már a középső szintjein. A fokozódó gazdasági nehézségek közepette a polgári demokrácia vívmányaira oly büszke államban a politikusok energiáit főként az egymásra mutogatás kötötte le, talán azért is, mert a gazdaság gyakorlatilag kikerülhetetlen kényszerpályán haladt. A szilveszteri puccs egy harmadik világbeli fejlesztési modell látványos csődjeként is értékelhető. Bebizonyosodott, hogy még a Dél-afrikai Köztársaság után a földrész második leggazdagabb államának számító Nigéria sem engedheti meg magának, hogy gazdaságát kizárólag fő nyersanyagkincsére, az olajra építse. A pazarló gazdálkodás, az át nem gondolt fejlesztési tervek, a szakemberhiány, a vállalatok irányításában tapasztalható általános hozzá nem értés, s az élet minden területét kibogozhatatlanul átszövő korrupció — nos, mindez az utóbbi években egyre nehezebbé tette az életet a bérből és fizetésből élők számára. Már tavaly tavasszal néhány hét alatt két-háromszorosára nőtt az alapvető élelmiszerek ára, az államcsíny előtt két nappal pedig Shagari a parlamentben újabb szigorú takarékossági intézkedéseket jelentett be. Ezután léptek ismét színre a katonák, akik még hatalmasabb csődtömeget örököltek most, mint amilyet maguk mögött hagytak négy évvel ezelőtt. A kátyúból valószínűleg csak akkor tudnák kivezetni az ország szekerét, ha az eddigiekkel szakító, gyökeresen új gazdaságfejlesztési koncepciót dolgoznának ki és léptetnének életbe. Ennek az esélye viszont vajmi kevés. Mohamed Buhari dandártábornok, a nyugatafrikai ország új „erős embere” — mint a hírügynökségek emlékeztetnek rá — Angliában járt tisztiiskolára. Kürti Gábor ; ó** * ..’ '.r v ‘ ' i -;'í Zavargások a Baszkföldön (MTI) Szilveszter éjszakáján, valamint az új év első napján spanyol Baszkföld több városában folytatódtak a zavargások. A felvonulók amiatt tiltakoztak, hogy feltevésük szerint a González-kabinet irányította az ETA- tagok ellen a közelmúltban elkövetett merényleteket. San Sebastiánban tüntetők csoportja az ETA baszk terrorszervezetet éltetve, „halál a spanyol rendőrségre” feliratokkal vonult az utcára. A kivezényelt rendfenntartó erőkre kövekkel, üvegekkel támadtak. Carlos Garabcoechea, a baszkföldi tartományi kormány elnöke bejelentette, hogy — mivel nem tud együttműködni a központi kormánnyal — nem indul a jövő hónapra tervezett tartományi választáson. Hétfőn a spanyol fővárosban két rendőrt meggyilkoltak. A támadók elmenekültek. Rendőrségi feltételezések szerint, az ETA baszk terrorszervezet megkezdte azon fenyegetésének valóra váltását, hogy a Miguel Goicostchea ETA-vezér elleni múlt heti merényletért tíz rendőrrel végez.