Magyar Hírlap, 1984. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-03 / 1. szám

21984. JANUÁR 3. KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Szovjet-japán kapcsolatokWfKB­W) Nyikolaj Tyihonov nyilatkozata (MTI) Moszkvában vasárnap nyilvánosságra hozták azokat a válaszokat, amelyeket Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke adott a Jomiuri Simbun című ja­pán lap szerkesztőségének kérdé­seire. Az új közepes hatótávolságú amerikai rakéták európai telepí­tésének megkezdése utáni nem­zetközi helyzetről szólva Nyiko­laj Tyihonov kifejtette: " Gondolom, újságuk sok ol­vasója egyetért azzal, hogy min­denkinek jobb volna, ha az új évet e rakéták nélkül kezdhet­nénk. Az Egyesült Államok lé­pései következtében a világhely­zet sokkal bonyolultabb lett, a feszültség számottevően megnőtt. A szovjet—japán kapcsolatok helyzetét a Jomiuri Simbun kér­désére Nyikolaj Tyihonov a kö­vetkezőképpen értékelte: Azt mondanám, hogy a szov­jet—japán kapcsolatok jelenleg nem a legjobb időszakot élik át. Fejlődésük az utóbbi években le­fékeződött, és ezért a Szovjetunió nem tekintheti felelősnek magát. A japán kormány a Csendes­óceán túlsó oldalára kacsingatva korlátozta a politikai kapcsolato­kat, az új, kölcsönösen előnyös kereskedelmi-gazdasági szerződé­sek megkötését, félbeszakította a tudományos-műszaki együttmű­ködésről kötött szerződés végre­hajtását. Másrészt erőfeszítések történnek a japán—amerikai ka­tonai szövetség erősítése, és Ja­pán erőltetett ütemű fegy­verke­­­zése érdekében. Az egyetlen ésszerű út azonban csak a kölcsönösen előnyös kap­csolatok minden eszközzel törté­nő szélesítése és szilárdítása a jószomszédság szellemében. * Japán politikai nagyhatalom akar lenni, s e célkitűzés meg­valósításához békére, belpolitikai stabilitásra és­­gazdasági erőre van szüksége — hangoztatta az új év első napján tartott sajtó­­értekezletén Na­kaszone Jaszuhiro miniszterelnök. Kijelentette, hogy országa a nyugati tábor tagja­ként nagyobb nemzetközi szerep­­vállalásra törekszik. A Szovjetunióval kapcsolatosan Nakaszone a párbeszéd szüksé­gességéről beszélt, de állásfogla­lásából kitűnt: kormánya válto­zatlanul a megalapozatlan japán területi követelések kielégítésétől próbálja függővé tenni a két szomszédos ország viszonyának megjavítását. Lengyelország ma már előre halad Wojciech Jaruzelski értékelése (PAP, MTI) Fontos bel- és kül­politikai kérdésekről nyilatkozott Wojciech Jaruzelski hadseregtá­bornok az elmúlt év utolsó nap­ján. A Lengyel Egyesült Munkás­párt , KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Minisztertaná­csának elnöke a lengyel televízió munkatársait fogadta. Jaruzelski a szükségállapot be­vezetése előtt kialakult helyzet­ről szólva megállapította: meg kellett állítani az események ve­szélyes, lavinagyorsaságú rohaná­sát. Hozzáfűzte, hogy az azóta el­telt időszak igazolta a döntés he­lyességét. Lengyelország ma már előre halad, igaz, lassan és óva­tosan, de következetesen, össz­hangban a LEMP IX. kongresszu­sának elveivel, a szocialista épí­tés érdekeivel. A KB első titkára leszögezte: következetesen küzdünk a nega­tív jelenségek kiküszöböléséért. - Feladataink, megoldása közben nyílt, őszinte, bíráló és önbíráló hangvételt alkalmazunk. Külpolitikai kérdésekről szólva Wojciech Jaruzelski aggodalmát­­ fejezte ki a nemzetközi helyzet­­ súlyosbodása miatt, de­­hozzáfűz­­­­te: vannak olyan nagy és meg­bízható erők, amelyek képesek eltorlaszolni a háborúhoz vezető utat. Lengyelország ezeknek az erőknek a kötelékébe tartozik. Ma már sérthetetlen határai vannak, szövetségi rendszer és barátság fűzi szomszédjához, a Szovjet­unióhoz, a Varsói Szerződés tagja. Kuvait — merényletek után nem Derült égből... AZ IDILLI KÉP, amelyben a bombák robbantak, jól ismert. A világ legmagasabb életszínvonala, mesés árubőség, víznél olcsóbb benzin, azonnali lakáskiutalás az állampolgároknak, a meleget ne­hezen viselő munkások családjuk­kal együtt orvosi beutalóval utaz­hatnak külföldre a nyári hóna­pokban. Többek között éppen ezért volt meglepő, hogy a közel-keleti tér­ség ez idáig legnyugodtabb álla­mának ismert Kuvaitban egy nap alatt hat­­ helyen robbant bomba. Jóllehet a merényletek fele kül­földiek — az USA és Franciaor­szág nagykövetsége, valamint az amerikai katonák lakókörzete — ellen irányult, de a másik három kuvaiti létesítményeket — a re­pülőteret, az állami olajfinomítót és a vízművek irodáját — rongál­ta meg, egy hetedik bombát pedig az útlevélhivatal előtt parkoló gépkocsiban hatástalanítottak. Ki lehet az ellensége Dzsaber al- Ahmed al-Sabah sejk rendszeré­nek, milyen veszélyek leselked­nek a kihívóan gazdag kis állam­ra? Kuvait, a Dunántúlnál nem na­gyobb területű ország a Perzsa­öböl partján, a két ,,nagy”. Irak és Szaúd-Arábia közé ékelődik, e­e a tengeren határos a szintén regionális hatalmi szerepre tö­rekvő I Iránnal is. Ez utóbbival húsz éve­ folynak viták arról, ho­gyan osszák meg a kontinentális talapzatot, de előrehaladás nincs, a­­­e­gállapodás a harmadik érin­tett ország, Irak ellenállásán hiú­sul meg. Jóllehet az iraki—iráni konfliktusban az öböl menti monarchiák kezdettől mindmáig arab szomszédjukat támogatták, Kuvaitban nehezen felejtik el, hogy az 1981-ben kikiáltott füg­getlen államokat az első fenyege­tés Bagdadból­­érte. Irak akkori elnöke­ kijelentette, hogy az angol gyámság­ alól frissen, felszabadult Kuvait országának szerves része, minthogy a terület a török biro­dalom idején a bászrai kormány­zó közvetlen fennhatósága alatt állt. A kuvaiti emír Nagy-Britan­­nia segítségét kérte, csakúgy, mint elődje, Nagy Mubarak tette 1899- ben, aki a törököktől való félel­mében fordult az angolokhoz. Két évvel később Irak elismer­te ugyan Kuvait függetlenségét és az 1932-ben megállapított határo­kat, de ez nem akadályozta meg abban, hogy védelmi indokokra hivatkozva ne hangoztassa igé­nyét Babiján és Varba szigetére, valamint az ahhoz kapcsolódó parti övezetre. Határviták azon­ban Szaúd-Arábiával is vannak — főleg a víz alatti olajlelőhelyek miatt —, pedig mindkét állam részt vesz az Öböl-országok Együttműködési Tanácsában. Igaz, a regionális tömörülés tagjai kö­zül egyedül Kuvait­ nem kötött még biztonsági-védelmi-együtt­­működési megállapodást a ki­rálysággal. A decemberi robban­tásokat tekintve viszont ez hama­rosan várható. KÖZÖS HATÁR­uk ugyan nincs, Kuvait élete­ mégis­ rokon­vonásokat mutat Libanonéval. A hatvanas évek első felében ezt a két országot emlegették, minti az „arab lélektől sem idegen” nyu­gati típusú parlamenti demokrá­cia példáit. Aztán Libanonban polgárháború robbant ki, és köz­vetve kihatott 1976-ban a kuvaiti demokrácia megnyirbálására is. Az arab békefenntartó erők kö­telékében Libanonba érkező szír csapatok tevékenysége keresztez­te a Palesztin Felszabadítási Szer­vezet céljait. Ezt a kuvaiti tör­vényhozásban sok képviselő rossz szemmel nézte, és nemtetszésük­nek mind nagyobb hangot adtak. Az emír a következményektől tartva­ föloszlatta a parlamentet és több lapot is betiltott. Az új választásokat 1980-ban tartották meg. Az 1,3 milliós né­pességből mindössze 580 ezernek van állampolgársága, de ezek kö­zül is csupán negyvenezer férfi rendelkezik választójoggal. Össze­hasonlításul: a kormányhivatalok­ban 65 ezer busásan fizetett állás van. MINDEN NEGYEDIK LAKOS Kuvaitban palesztin. Igen szor­galmas munkaerőnek mutatkoz­nak, és az olajállam gazdasága valószínűleg megfeneklene mű­szaki ismereteik és szakértelmük nélkül. Többségük harmincöt éve települt itt le, mégsem rendelke­zik kuvaiti­­ állampolgársággal, s így nem részesül az ezzel járó szociális juttatásokból. Jóllehet keresetükkel elégedettek, sokan máig is igazságtalanságnak tart­ják ezt a megkülönböztetést. A feszültség csak nőtt 1967 után, amikor a palesztinok újabb — és radikálisabb — hulláma,érke­zett azokról a területekről, ame­lyeket Izrael az úgynevezett hat­napos háborúban elfoglalt. A pa­lesztinok politikai megbízhatat­lansága kuvaiti szemszögből ab­ban áll, hogy — csakúgy, mint az itt dolgozó egyiptomiak vagy Jor­dánok — egy bizonyos pánanab szellem jegyében magukat az olajvagyon résztulajdonosainak tartják, és elvárják az úgymond közös források fokozottabb moz­gósítását a közös ellenség leküz­désére. Kuvait olajbevételeiből jócskán áldoz a palesztin haza ol­tárán. De a libanoni példát lát­va maga előtt, nem kíván „front­országgá” válni. HASONLÓ A HELYZET a síita kisebbséggel is, akik között az iráni forradalom első évében lelkes visszhangra talált­ Kuvait­ban, ahol a lakosság egynegyede síita, ugyanebben az évben két incidens is történt. Szeptember­ben a Khomeinit éltető Sajed Abbasz al-Mohri hodzsaleleszlá­­mot, fiát és támogatóit tették át az iráni határon, jóllehet kuvaiti ál­lampolgárok voltak. Egy hónap­pal később a rendőrség az ame­rikai nagykövetség előtt tüntető síitákat kergetett szét könnygáz­­gránátokkal. A Kuvaitban élő síiták nem­­képeznek egységes közössé­get, három részből tevődnek ösz­­sze. Mintegy százezer közülük ős­lakosnak számít és ezért a szun­nitákhoz hasonlóan magas társa­dalmi státussal rendelkeznek. Az 1930-as, 40-es években kétszáz­ezer perzsa települt le Kuvaitban, ezek ma a középréteghez tartoz­nak. Ehhez jön még a szomszédos országokból érkezett siíta vendég­­munkások — pontosan ne­m meg­állapítható — száma. A hivatalos adatok szerint Kuvaitban hat-, vanezer iráni tartózkodik. A szálak azonban ismét a liba­noni eseményekhez vezetnek. A robbantásokat az Iszlám Szent Háború elnevezésű szervezet vál­lalta magára telefonon. Ugyanez a szervezet intézett támadást az Egyesült Államok bejrúti nagy­­követsége ellen múlt év áprilisá­ban, és indított kamikaze akciót a tengerészgyalogosok főhadiszál­lása, valamint a francia ejtőer­nyősök parancsnoksága ellen ok­tóberben a libanoni fővárosban. Akkor a nyugati reagálások szin­te kivétel nélkül a merényletek hátterében Iránt vélték felfedez­ni, jóllehet erre mind a mai na­pig semmiféle bizonyíték sincsen. A LE QUOTIDIEN DE PARIS szerint a kuvaiti támadássorozat még súlyosabb figyelmeztetés, mint a bejrúti volt. Arról tanús­kodik ugyanis, hogy a merény­­lethullám nem korlátozódik a frontországokra, s nemcsak a Nyugat libanoni, hanem egész kö­zel-keleti jelenléte ellen is irá­nyul. Kuvaitban a bombákkal há­rom legyet ütöttek egy csapásra — véli a lap: megfizettetik Ku­­vaittal annak az árát, hogy Ira­kot támogatja Iránnal szemben, megmutatták az Egyesült Álla­moknak, hogy sehol nem érez­heti magát biztonságban a térség­ben, és „megbüntették” Francia­­országot iraki fegyverszállításai­ért. Kuvait ismét csak a libanoni példa láttán távol kívánja tar­tani magától a szélsőséges síitá­kat. A robbantásokat követően le­zárták a határokat és beutazási engedélyt azóta is csak kivétele­sen adnak. Az eszmeáramlatokat azonban nemigen lehet a hatá­roknál megállítani___ ^ |Nonn V. György ­S-IS)£Tfö£. Palesztinok válaszúton A palesztinai ellenállási m­oz­­­­­galom vasárnap ünnepelte 19. „születésnapját” E napon —­­ 1965-ben — a mozgalom har­cosai a Jordán folyó völgyé­ben sikeres támadást hajtot­tak végre az izraeli csapatok ellen. Az akció azt jelezte, hogy a leigázottakká vagy hon­talanná tett palesztin arabok — mintegy, négy és fél millió­nyian vannak — politikai el­lenállása a cionista állam el­len: katonáival egészült ki. Később a különböző palesztin ellenállási csoportok a Palesz­tin Felszabadítási Szervezetben tömörültek. A cél mindmáig: a palesztin önrendelkezési jog és független állam kivívása. A mozgatóm­ életpályája mindmáig rögösnek bizonyult. Olyan mérföldkövei voltak, mint 1967-ben a jordániai El- Karamehnél az izraeli csapa­tokkal szembeni katonai siker, amelyet három évre rá azon­ban a ,,Fekete szeptember”, a palesztin gerillák Jordániából való véres kiűzetése követett. Ez azonban nem akadályozta meg a mozgalom terebélyese­­dését, a PFSZ nemzetközi te­kintélyének a kivívását. Súlyos megpróbáltatáson esett át a szervezet tavaly nyá­ron, amikor — katonai és po­litikai felszámolása céljából — az izraeli hadsereg rátört a mozgalom bázisországára, Li­banonra. A palesztin harcosok azonban Nyugat-Bejrútban 88 napon át hősiesen állták­ az iz­raeliek ostromát és emelt fő­vel távoztak, politikai tőkét kov­­­vácsolva a történtekből. Saj­nos azonban a ,,libanoni trau­ma” ez év tavaszán a palesztin sorok megosztottságában jutott kifejezésre, majd testvérharccá fajult. A PFSZ jelenleg mély vál­ságát éli át, s válaszút elé ke­rült: megújhódik­­és összezárja sorait, vagy atomizálódik és végveszélybe sodorja a palesz­tin nép igazságos ügyét. Az azonban bizonyos, hogy a kö­zel-keleti válság magvát al­kotó palesztin kérdés minden­képp a napirenden marad. P. V. Nigéria: egy modell bukása B­ezzeg a katonák idején ilyesmi alig fordult elő — sóhajtot­tak föl gyakorta a lagosiak, a végeláthatatlan áramszünetektől türelmüket vesztvén. Fohászaik most meghallgatásra találtak, hi­szen a színről 1979-ben lelépett katonák ismét megelégelték a polgári kormányzást Nigériában, s az év utolsó napján vértetlen puccsal magukhoz ragadták a hatalmat. Akciójuk mindenképpen kife­jezése volt az Afrika legnépesebb államában eluralkodott általános elégedetlenségnek. Kétségtelen tény, hogy a tavaly nyáron újjá­választott Shagari elnök Nigériai Nemzeti Pártja, az NPN, s a több szövetségi államban is kormány­zó ellenzéki pártok egyaránt vaj­mi keveset törődtek az állampol­gárok tényleges érdekeivel, sok­kal inkább a hatalmi harc intri­kái foglalták el őket. Az elnök megpróbált ugyan a mintegy 90 milliós országban nemzeti prog­rammal egységet teremteni, de a felülről jövő kezdeményezések többnyire elhaltak az állami bü­rokráciának már a középső szint­jein. A fokozódó gazdasági ne­hézségek közepette a polgári de­mokrácia vívmányaira oly büsz­ke államban a politikusok ener­giáit főként az egymásra muto­gatás kötötte le, talán azért is, mert a gazdaság gyakorlatilag kikerülhetetlen kényszerpályán haladt. A szilveszteri puccs egy har­madik világbeli fejlesztési mo­dell látványos csődjeként is érté­kelhető. Bebizonyosodott, hogy még a Dél-afrikai Köztársaság után a földrész második leggaz­dagabb államának számító Nigé­ria sem­ engedheti meg magának, hogy gazdaságát kizárólag fő nyersanyagkincsére, az olajra építse. A pazarló gazdálkodás, az át nem gondolt fejlesztési tervek, a szakemberhiány, a vállalatok irányításában tapasztalható álta­lános hozzá nem értés, s az élet minden területét kibogozhatatla­nul átszövő korrupció — nos, mindez az utóbbi években egy­re nehezebbé tette az életet a bérből és fizetésből élők szá­­mára. M­ár tavaly tavasszal néhány hét alatt két-háromszorosára nőtt az alapvető élelmiszerek ára, az államcsíny előtt két nap­pal pedig Shagari a parlament­ben újabb szigorú takarékossági intézkedéseket jelentett be. Ez­után léptek ismét színre a kato­nák, akik még hatalmasabb csőd­tömeget örököltek most, mint­ amilyet maguk mögött hagytak négy évvel ezelőtt. A kátyúból valószínűleg csak akkor tudnák kivezetni az ország szekerét, ha az eddigiekkel szakító, gyökere­­sen új gazdaságfejlesztési kon­cepciót dolgoznának ki és léptet­nének életbe. Ennek az esélye vi­szont vajmi kevés. Mohamed Bu­­hari dandártábornok, a nyugat­­afrikai ország új „erős embere” — mint a hírügynökségek emlé­keztetnek rá — Angliában járt tisztiiskolára. Kürti Gábor ; ó** * ..’ '.r v ‘ ' i -;'í Zavargások a Baszkföldön (MTI) Szilveszter éjszakáján, valamint az új év első napján spanyol Baszkföld több városá­ban folytatódtak a zavargások. A felvonulók amiatt tiltakoztak, hogy feltevésük szerint a Gonzá­­lez-kabinet irányította az ETA- tagok ellen a közelmúltban elkö­vetett merényleteket. San Sebastiánban tüntetők cso­portja az ETA baszk terrorszer­vezetet éltetve, „halál a spanyol rendőrségre” feliratokkal vonult az utcára. A kivezényelt rend­­fenntartó erőkre kövekkel, üve­gekkel támadtak. Carlos Garabcoechea, a baszk­földi tartományi kormány elnöke bejelentette, hogy — mivel nem­ tud együttműködni a központi kormánnyal — nem indul a jövő hónapra tervezett tartományi vá­lasztáson. Hétfőn a spanyol fővárosban két rendőrt meggyilkoltak. A tá­madók elmenekültek. Rendőrségi feltételezések sze­rint, az ETA baszk terrorszerve­zet megkezdte azon fenyegetésé­nek valóra váltását, hogy a Mi­guel Goicostchea ETA-vezér el­leni múlt heti merényletért tíz rendőrrel végez.

Next