Magyar Hírlap, 1988. május (21. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-02 / 103. szám

r 2 1988. május 2., hétfő______________________________________________NEMZETKÖZI POLITIKA______________ ----------MftGYftB HtBlflP ­ Londoni jegyzetek (1.) I jj£ Hit "'.gm Vállalkozói tűzijáték MÁS EZ A LONDON, mint az általam két évtizede elő­ször látott metropolis: a múlt­ja osztalékaiból szinte rendít­hetetlen kiegyensúlyozottság­gal élő nagyváros, az évszáza­dos látnivalók és az olcsó be­vásárlóturizmus vonzó centru­ma, amelyről akkor úgy tűnt, hogy rohanó világunkban is örök időkre megőrzi ódon han­gulatát és egyedi atmoszférá­­ját. Vagy talán mégsem más? Az első órák mindenképpen a turistaközhelyek állandóságá­nak ellenőrzésére ösztökélnek: sétára az üzleteivel változatla­nul csábító Oxford Streeten, a nyüzsgő Picadily Circus, a hangulatos Leicester Square irányába. A szikrázó napsütés­ben fürdő Hyde Parkban bé­relt nyugágyaikon öregek és fiatalok hódolnak a napimá­dat itt felettébb ritka gyönyö­rének. A Speaker’s Comer szónokai sem tűnnek kevés­bé szenvedélyesnek, legfeljebb az a meglepő, hogy több szót ejtenek az iráni—iraki viszály­ról, a palesztin kérdésről — no és persze a Mindenhatóról —, mint a hazai dolgokról. De lám, amott kesztyűs baljában egy vasrúdra erősített vörös zászlót szorongat, a kapitaliz­mus törvényeiről tart szeminá­riumot egy fiatalember, s a piac megállíthatatlan zsugoro­dását bizonygatva, általános sztrájkra buzdítja egykedvű hallgatóit a toryk adópolitiká­ja ellen. Elhangzik néhány megfontolt ellenvetés, gúnyos megjegyzés, kattannak a fény­képezőgépek, a politikai szó­noklat itt ugyanolyan megtűrt, sőt elvárt attrakciója a város­nak, mint pár méterrel arrébb az aluljáróban a skót dudás. NEM, MÉGIS MÁS ez a London. A félszáz méteres Nel­son-oszlopnál kétszer maga­sabbra emelkedik egy torony­daru. A megújulás, átalakulás e jelképes illúziórombolóan ott vannak a kormányzati negyed, a Whitehall ódon épületrenge­tegében. A Portland House épületóriását vagy éppen a British Petroleum szabályos üveg-beton kockákból emelt székházát szemlélve az em­bernek eszébe jutnak Károly herceg nagy vihart kavart sza­vai arról, hogy az építészek több kárt okoztak a háború után Londonnak, mint a náci légierő. „A trónörökös egysze­rűen a zöldekhez hasonló mentalitású, ugyanolyannak szeretné megőrizni a várost, amilyen a nagyszülei, dédnagy­­szülei idején volt” — mondja egy tory képviselő, amikor szóba hozom a dolgot. Ez már aligha fog sikerül­ni, de nem is biztos, hogy saj­nálnunk kell a modern élet­forma, vagy éppen az építésze­ti­ posztmodernizmus térhódí­tását. Hiszen a Parliament Square (Parlament tér) és ál­talában a Westminster egész környéke továbbra is a világ egyik legszebb, legimponálóbb helye, s a Whitehall történel­mi levegőjén az sem változ­tat, hogy egy kis mellékutcá­ját, a Downing Streetet (amelynek 10-es számú épüle­te a kormányfői rezidencia) már évek óta nem taposhat­ják — biztonsági okokból — a turisták lábai. HÚSZ ÉV már történelmi mértékkel is jelentős idő. Po­litikai mércével vizsgálva szin­te emberöltőnek számít az a kilenc esztendő, amióta a kon­zervatívok igazgatják az Egye­sült Királyság dolgait. Mielőtt 1979-ben hatalomra jutottak, az ország a legjobb úton volt afelé, hogy Nyugat-Európa gazdasági és politikai perifé­riájára szoruljon. A mai Ang­lia jelenével is tiszteletet pa­rancsol, s a gazdasági fellen­dülést imponáló adatok jel­lemzik. A britek ma tovább élnek és többet költenek, mint húsz évvel ezelőtt. A várható életkor a nőknél is és a fér­fiaknál is három évvel emel­kedett (77,5 évre, illetve 71,5 évre). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a társadalomnak 9,7 millió nyugdíjasról kell gondoskodnia, a két évtizeddel ezelőtti 6,5 millióhoz képest. Az infláció leszámításával is 60 százalékkal nőtt két évti­zed alatt a vásárlásra fordított összeg. Ennek gyakorlati hatá­saként 47 százalékról 62 szá­zalékra emelkedett a gépkocsi­val rendelkező háztartások aránya, háromszor annyi csa­lád engedheti meg magának a nyaralás luxusát, mint két év­tizede, a háztartások 80 szá­zaléka rendelkezik telefonnal (az 1966. évi 25 százalékkal szemben), és a lakások 70 szá­zalékában van központi fűtés a húsz évvel ezelőtti 13 szá­zalékkal szemben. Beszélnünk kell a prosperi­tás áldatlan velejáróiról, a bűncselekményekről is, hiszen azok száma még látványosab­ban emelkedett: az 1966. évi 13 ezerről két évtized alatt 53 ezerre, holott ma másfélszer annyi „bobby” vigyázza a ren­det, mint a 60-as évek dere­kán. A bűnözés — különösen az ifjúkori bűnözés, a szurko­lói vandalizmus és a faji konf­liktusok — térhódítása ugyan­úgy cáfolhatatlan, mint egy újfajta szegénység megjelené­se. — Miben látja Anglia első számú problémáját? — teszem fel a kérdést Peter Willmott professzornak, a Politikai Ta­nulmányok Intézetében. A vá­lasszal nem késlekedik­ a sze­gények és a lakosság többi ré­sze közötti növekvő különbség­ben — feleli, hozzátéve, hogy természetesen brit fogalmak szerinti szegénységre gondol. A későbbiekben tudósoktól, politikusoktól és közemberek­től is gyakran hallom ugyan­ezt. MÉG A HÁBORÍT ELŐTT Angliába kitelepült hazánkfiá­tól, George Ma­ces-tól, a neves humorista írótól idézem annak meghatározását mit értenek ezen a problémán. „Itt Angliá­ban még mindig vannak sze­gények, akik kénytelenek rész­letre vásárolni televíziókészü­léket, vagy akik nem ihatnak annyi sört vagy gint, ameny­­nyit szeretnének ... A mi sze­gényeink mind tiszteletre mél­tóak és tartózkodók — még akkor is, ha szegénységük miatt megbántottnak érzik ma­gukat. De senki — gondolom, ezt ellenmondást nem tűrően kijelenthetem —, egyetlen olyan ember sem akad, aki­nek napokig nincs mit ennie, vagy a híd alatt kell aludnia”. Vitathatatlan, hogy nem mindenkit érintett egyenlő mértékben kedvezően az olaj­prosperitáson és a tory kor­mányzat által időnként brutá­lis következetességgel végre­hajtott szerkezetátalakításon alapuló fellendülés. A dokk­munkások hosszú ideje tartó sztrájkja, a P&O cég nagy publicitást kapó konfliktusa a NIS-szel (Tengerészek Orszá­gos Szövetsége) ugyanúgy el­ső oldalas téma, mint az ír ter­rorizmus, ezen belül például a Gibraltárban megölt, feltétele­zett IRA-terroristák ügyében folyó hatósági és sajtóvizsgá­lat. Várhatóan mindkettő az is marad még jó ideig. Az üzleti világ mindamel­lett találgatja, megpróbálja el­lesni a „brit csoda” titkait. Ha nem is olyan látványos esete ez a csodának, mind hajdan az NSZK-beli, később a japán, , vagy mostanában a dél-koreai — tanulmányozni érdemes. A British Steel, az ICI, az ICL vagy a Courtalds — vagyis a brit nehéz- és vegyipar óriásai — a nemzeti vagyon herdálói­­ból annak gyarapítóivá lettek. Úgy látszik, jó időre vége a font sterling hanyatlásának (bár vita folyik a kormányfő és pénzügyminisztere, Nigel Law­­son között arról, mennyire kí­vánatos a stabil árfolyam), és a British Petroleum kereske­delmi igazgatója arról tájékoz­tatta a minap a részvényese­ket, hogy az olajtermelés ki­látásai ugyanolyan jók az ez­redfordulóig, mint húsz éve voltak. A BRIT SIKERSZTORIT az amerikai üzleti körök tekinté­lyes folyóirata, a Fortune an­nak a „vállalkozói tűzijáték­nak” tulajdonítja, amelyet Margaret Thatcher asszony és „az agresszív új menedzserek bandája" kezdeményezett. Min­den jel szerint nem valami­féle ciklikus fellendülés ez, hanem a hagyományos brit ér­tékekre épülő gazdasági és társadalmi átalakulás. Olyan szemlélet- és szerkezetváltás, amellyel az üzleti és pénzvi­lágnak is számolnia kell. Nyo­mai éppúgy nem törölhetők ki a mai Anglia életéből, mint ahogyan az ősi Westminster környékét sem lehet többé visszavarázsolni a Viktória ki­rálynő korabeli képére. (Folytatjuk) Szász­ József /7­2- Franciaország: a második forduló előtt Pasqua kész szövetkezni a szélsőjobbal (MTI) Le Pen, a Nemzeti Front vezére a jobboldali Le Figaro hét végi mellékletében nyilatkoz­va kijelentette, hogy „lehetséges a szövetség" az RPR—UDF kor­mánypártokkal, „a közös veszély­­lyel, a baloldallal szemben”. Le Pen egy táborba és közös cselek­vési programra szólította a jobb­oldalt. A jobboldali elnökjelölt, Chirac részéről egyik legfonto­sabb bizalmasa, Charles Pasqua belügyminiszter válaszolt neki egy lapinterjúban: „a lényeget tekintve a Nemzeti Front ugyan­azokat az értékeket vallja magáé­nak, mint a (kormány) többség”. Pasqua azzal magyarázta a kor­mánypártok­­jelöltjeinek — Chi­rac és Barre — vártnál gyengébb eredményét az első fordulóban, hogy nem hangsúlyozták eléggé „az igazi értékeket, Franciaország nagyságát, a hazaszeretetet és a család értelmét”.­­­ A belügyminiszter nyilatkoza­ta nagy hullámverést keltett az egész francia politikai életben, mert megerősítette, hogy a jobb­oldal chiracista szárnya kész le­­paktálni a szélsőjobboldallal az elnöki cím megszerzéséért. Adamisin a HATO korszerűsítési tervéről (TASZSZ, Reuter) Genfben a Nemzetek Palotájában szomba­ton véget ért a leszerelési konfe­rencia tavaszi ülésszaka. A leszerelési konferencián a legnagyobb figyelmet a vegyi fegyverek teljes betiltásával és megsemmisítésével foglalkozó nemzetközi konvenció előkészíté­sének szentelték. A leszerelési konferencia július hetedikén foly­tatja munkáját. Anatolij Adamisin szovjet kül­ügyminiszter-helyettes pénteken Londonban cáfolta azt a nyugati állítást, hogy a Szovjetunió rövi­­debb hatótávolságúakká alakítja át interkontinentális rakétáinak egy részét, így pótolva azokat a rakétákat, melyeket a decemberi szovjet—amerikai rakétaszerződés értelmében fel kell számolnia. Adamisin sajtóértekezletet tar­tott, miután a szovjet kormány különleges megbízottjaként befe­jezte tárgyalásait Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszterrel és Chester Crocker amerikai külügyi államtitkárral. Adamisin kijelentette, hogy a NATO nukleáris korszerűsítési terve csorbítja a decemberi szov­jet-amerikai rakétaszerződés je­lentőségét. Ez olyan súlyos kér­dés, amivel foglalkoznia kell a májusban esedékes moszkvai Gorbacsov—Reagan találkozónak is. (MTI) Az eredetileg tervezett időpontnál két nappal később, csak május 11-én kezdi meg az amerikai szenátus teljes ülése a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról decem­berben megkötött szovjet—ame­rikai szerződés (INF-szerződés) ratifikációs vitáját. Robert Byrd, a szenátus többségi demokrata pártcsoportjának vezetője még ezt is feltételekhez kötötte: azt sür­geti, hogy a kormány adjon vá­laszt néhány, szerinte tisztázat­lan kérdésre. A Pentagon ismét közzétette szokásos évi propagandakötetét a „szovjet katonai fenyegetésről”. Frank Carlucci hadügyminiszter, aki pénteken személyesen ismer­tette az új kiadványt, egyebek között azt állította, hogy a Szov­jetunió már két, változtatható in­dítóállású földrészközi rakétákból álló rendszert tart működésre kész állapotban, miközben az Egyesült Államokban még min­­dig arról vitáznak, hogy szükség van-e egyáltalán ilyen rakétákra. Carlucci szerint a Szovjetunió ki­terjedt, nukleáris csapástól védett föld alatti irányító és harcveze­tési rendszert épített ki. Kérdé­sekre válaszolva elismerte, hogy az Egyesült Államoknak is van ilyen rendszere, de szerinte az „korántsem olyan kiterjedt és biztonságos”, mint a szovjet rend­szer. Kiterjesztett amerikai katonai védelem (Folytatás az 1. oldalról) nyújtott amerikai katonai véde­lem kiterjesztéséről. Az amerikai elnök pénteken közölte döntését, hogy a Perzsa (Arab)-öbölben tartózkodó ame­rikai hadihajók a jövőben azok­nak a békés céllal úton lévő kereskedelmi hajóknak is védel­met nyújtanak (az iráni támadá­soktól), amelyek nem az Egye­sült Államok, hanem valamely semleges ország lobogója alatt közlekednek. Irak szombaton fi­gyelmeztette Teheránt, hogy fel­újítja az iráni városok elleni rakétatámadásait, amennyiben az iráni hadsereg továbbra is iraki településeket támad. A bagdadi közlemény figyelmeztet­te Iránt, hogy Irak korszerű, 900 kilométer hatótávolságú rakétáit is fel fogja használni a válasz­csapásokhoz. E rakéták a Perzsa (Arab)-öböl valamennyi iráni kikötőjét és létesítményét el tudják érni — mutattak rá. A szaúdi hadügyiminiszter megerő­sítette: országa elutasította Wa­shingtonnak azt a kérését, hogy amerikai szakértők vizsgálhassák meg azokat a közepes hatótávol­ságú rakétákat, amelyeket a szaúdi kormány Kínától vásá­rolt. KÜLFÖLDI LAPOKBÓL Nyikita Szergejevics Hruscsov­­nak, a szovjet párt és kormány egykori vezetőjének ellentmon­dásos politikájáról ír a MOCKOBCKHE HOBOCTH című moszkvai hetilap legfrissebb száma. A terjedelmes elemzés szerzői — egy filozófus és egy közgaz­dász — utalnak arra, hogy Hrus­csov Sztálin halála után akkor került hatalomra, amikor az or­szágban válsághelyzet uralkodott el. Nyolc évvel a háború után a Szovjetunióban a tömegtájékoz­tatási eszközök példa nélkül álló gazdasági sikerekről zengtek, ugyanakkor az ország városaiban többórás sorok álltak az élelmi­szerüzletek előtt. A hivatalos doktrína értelmében küszöbön­állt az újabb világháború, amely­ben a világkapitalizmusnak kel­lett volna elpusztulnia. A szovjet tudomány mérhetetlen károkat szenvedett azoknak a kalando­roknak a hibájából, akik a „bur­­zsoá áltudománnyal” hadakozva tönkretették a szovjet genetikai, elméleti fizikai, fiziológai kutatá­sokat. Az 1952-ben megrendezett XIX. kongresszuson elhangzottak és az orvosok pere fenyegető elő­jele volt annak, hogy az ország­ban újabb terrorhullám veszi kezdetét. Sztálin távoztával azonban ha­marosan megkezdődött az „olva­dás" korszaka. A Moszkovszkije Novosztyi cikke azonban leszöge­zi: Már ekkor bizonyos ellent­mondás volt tapasztalható. Egy­részt kiszabadultak az ártatlanul meghurcoltak tömegei, 1955 tava­szán Hruscsov a belgrádi repülő­téren kért bocsánatot Ti­tótól, másrészről viszont maradtak a régi sablonok: „az imperializmus ügynöke, külföldi imperialista körök bérence” —, mint ez a Be­­rija-perben is elhangzott. Hruscsov reformtörekvései va­lóban nagy jelentőségűek voltak, de az ország „első peresztrojká­ját" nem vértezték fel a kellő ideológiával. A gazdasági életben a szocialista államnak továbbra is monopóliumot biztosítottak, a tervgazdálkodás t­ovábbra is el­sőbbséget élvezett az áru-pénz viszonyokkal szemben. Kettősség jellemezte a hrus­­csovi külpolitikát is. Egyrészről Hruscsov a hatvanas évek elején Kennedyvel meg tudta akadályoz­ni a világkatasztrófa kitörését, és ezzel politikai realitásérzékről tett tanúságot, másrészről viszont sokat ártott a szovjet diplomáciá­nak az olyan, meg nem gondolt megfogalmazásokkal, mint ami­lyet egyszer az amerikai elnök­höz vágott: „Eltemetjük mi még magukat.” A cikk, összegezve a hruscsovi korszak tanulságait, megállapít­ja: a reformtörekvések megva­lósítása kezdettől fogva követke­zetlen volt. A legfontosabb impulzus A­­­l­­­­f OTAWA Arafat békéltető missziója A DIPLOMÁCIAI OFFEN­­ZÍVA, amelyhez április 10-e táján fogott hozzá Jasszer Ara­fat, a Palesztinai Felszabadítá­­si Szervezet vezetője, most zá­rult le Bagdadban. Sorrendben ezek voltak a fontosabb állo­másai a missziónak: Moszkva, Kuvait, Algír, Tripoli, Damasz­kusz és végül az iraki fővá­ros. Az offenzíva lendületét még az a tragikus esemény sem törte meg, hogy egy izraeli kommandó megölte Arafat első helyettesét, Abu Dzsihadot. A palesztin ellenállási mozgalom harca — bármilyen fájdalmas veszteségek is érik — vezetői és tagjai egyező meggyőződése szerint nem tűr halasztást. Moszkvában Arafat tárgyalt Sevardnadze külügyminiszter­rel és fogadta őt Mihail Gor­bacsov is, aki megállapította: „A palesztin népi mozgalom felerősödése ma a legfontosabb impulzus az átfogó közel-keleti rendezés felkutatását célzó gya­korlati lépések számára.” A fő­titkár a szovjet nép nevében újólag kifejezte szolidaritását a palesztin nép harcával, amely — mint megjegyezte —, mind nagyobb nemzetközi támoga­tást élvez. A tárgyalópartnerek erélyesen elítélték a Tel Aviv által folytatott elnyomás és ter­ror politikáját a megszállt terü­leteken. Arafat pedig ismétel­ten támogatásáról biztosította a közel-keleti rendezéssel kap­csolatos szovjet elképzeléseket. A sikeres látogatás időd­blt azokra a korábbi találgatások­ra, hogy Arafat „kegyvesztett lett” Moszkvában. A PFSZ ve­zetőjét már sokan és sokszor „temették el” politikailag, ő azonban mindenkor Phoenix­­ként újjászületett és megnöve­kedett erővel újabb kezdemé­nyezésekkel állt elő. Ezek most az arabközi megbékélés jegyé­ben fogantak. Váratlanul Tri­­poliban termett, ahol Moamer el-Kadhafi líbiai vezetővel ta­­lálkozott. Hat év óta először, miután ezalatt Líbia és a PFSZ befagyasztotta kapcsolatait. Megbeszélésükön arról is szó volt, miképpen támogathatnák hatékonyabban az Izrael által megszállt területeken folyó pa­lesztin felkelést. A DAMASZKUSZI LÁTO­GATÁS keltette a legnagyobb figyelmet: Arafat itt öt éven át nem volt „szívesen látott ven­dég”. Kétnapos látogatása so­rán több órás megbeszélést folytatott Háfez Asszad szíriai elnökkel, és tisztelgett meg­gyilkolt helyettese, Abu Dzsi­,­had sírjánál, akit Damaszkusz­­ban temettek el. Az El Fatah, a legnagyobb palesztin ellenál­lási szervezet — ennek is Ara­fat a vezetője —, szóvivője sze­rint a megbeszélés a kölcsönös megértés jegyében ment végbe. Ilyen megállapításra palesztin —szír relációban hosszú évek óta nem került sor. Megalapozottnak látszik a re­mény, hogy ez a damaszkuszi párbeszéd új — és barátságo­sabb — szakaszt nyitott Szíria és a PFSZ kapcsolataiban. Kü­lönösen azért, mert sor került a PFSZ derékhadával — és Arafattal — szemben álló pa­lesztin csoportok Damaszkusz­­ban székelő vezetői és az előb­biek képviselői közötti eszme­cserékre. George Habbas, a Né­pi Front (FPLP) Arafatot tá­mogató főtitkára ezt követően bejelentette, hogy az új fejle­mények miatt elengedhetetle­nül szükség van a Palesztin Nemzeti Tanács (parlament) rendkívüli tanácskozására — s azt hamarosan Damaszkuszban hívják össze. Az ülésen vala­mennyi palesztin szervezet és irányzat képviselője — tehát az arafati vezetéssel szemben ál­lók is — részt vesznek. Mindez feljogosít arra a megállapítás­ra bennünket, hogy szinte „a levegőben lóg” az arab világ leghaladóbb erőinek a kibékü­lése. BAGDAD VOLT A KÖVET­KEZŐ ÚTI CÉLJA Arafat bé­kéltető missziójának. A PFSZ vezetője gyakori és szívesen lá­tott vendég Bagdadban, de mostani látogatásának éppen az adja meg a kivételes sú­lyát, hogy Damaszkusz után került rá sor. Ismeretes ugyan­is, hogy Irak és Szíria között évek óta hűvös a viszony, s ez egyik tényezője is a palesztin ellenállási mozgalom belső megosztottságának. Bíztató, hogy Szaddam Husszein iraki elnök és Arafat megbeszélései­nek egyik témája — miként Damaszkuszban is —, a meg­szállt területeken folyó palesz­tin felkelés volt. Talán ez le­hetne az a közös nevező, amely összefogásra késztethetné azo­kat az arab erőket, amelyek az igazságos és tartós békéért szállnak síkra. Ebben nem ke­vés barát támogatására számít­hatnak — világszerte. Pálfi Viktor Arafat a tavaly november 7-i moszkvai ünnepségeken rende­zett sajtóértekezleten Fotó: Bánkuti Attilla/ Felvonulások világszerte (Folytatás az 1. oldalról) ünnepségek Lengyelországban. Varsóban közel 250 ezren vonul­tak fel. Ünnepi beszédében Woj­­ciech Jaruzelski, a LEMP KB el­ső titkára, az államtanács elnöke a konzervativizmus, a hátrahúzó erők elleni határozott harcra szó­lított fel. A lengyel kormány szó­vivője vasárnap sajtóértekezle­tén közölte, hogy mintegy tucat­nyi városban összesen 20 ezren, Varsóban 2 ezren, Gdanskban 3 ezren vettek részt ellentüntetése­ken. A krakkói egyetemen 200, a varsóin 100 diák próbált tünte­tést rendezni. Mintegy 350 ezren vettek részt vasárnap Tokióban a május 1-jei központi nagygyűlésen. 11. János Pál pápa vasárnap május 1-jei külön üzenetben kö­szöntötte a világ minden dolgozó­ját a munkások ünnepén. VILÁGHÍRADÓ Krakkói megállapodás (MTI) Krakkóban szombaton — egy követelés kivételével — va­lamennyi kérdésben megállapo­dás született a kohómű szakszer­vezete és az üzem vezetése kö­zött. A még vitatott kérdést a krakkói bíróság mellett működő társadalmi döntőbizottság elé ter­jesztik. Ez a szakszervezeti tör­vény értelmében azt jelenti, hogy a végső döntésig tilos minden til­takozó akció. IRA-merénylet Hollandiában (Reuter, AFP) Belfastban és Dublinben a tömegtájékoztatási eszközökhöz eljuttatott nyilatko­zatában az Ír Köztársasági Had­sereg (IRA) nevű fegyveres szer­vezet vállalta magára a szabad­ságukat Hollandiában töltő brit katonák ellen elkövetett vasár­napi gyilkos merényletet. A kontrák elutasítják a sandinisták javaslatát (MTI) Nem a remélt eredmé­nyekkel zárultak szombaton a nicaraguai kormány és az ellen­forradalmárok vezetőinek a tar­tós tűzszünetről folytatott há­romnapos managuai tárgyalásai. Humberto Ortega nemzetvédelmi miniszter, nicaraguai küldöttség­­vezető a tárgyalások befejeztével bírálta is a kontrák vezetőit, amiért elutasították azt a sandi­nista javaslatot, hogy az ellen­forradalmárok a Nemzetközi Vö­röskereszt közvetítésével kapja­nak humanitárius segélyt. Noriega cáfol (Reuter, UPI) Noriega tábor­nok, Panama katonai vezetője szombaton személyesen cáfolta, hogy megállapodott volna lemon­dásáról, illetve külföldre távozá­sáról az Egyesült Államokkal. Washingtonban szombaton beje­lentették, hogy enyhítenek a Pa­nama ellen hozott gazdasági szankciókon. Elhunyt Legaszov akadémikus (MTI) Szombaton a moszkvai Novogyevicsij-temetőben eltemet­ték Valerij Legaszov akadémi­­kust. Legaszov halálhírét szomba­ton közölte a Pravda. Az akadémikus szerdán, életé­nek 52. esztendejében halt meg. Legaszov fizikokémiával foglal­kozott, a Kurcsatov akadémikus nevét viselő atomenergetikai in­tézet igazgatójának első helyette­se volt. Legaszov akadémikus a kormánybizottsági. tagjaként részt vett a csernobili atomerőmű ka­ztrófája okainak vizsgálatában. Az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának és a titkárságnak a tagjai, a kormány elnökhelyettesei és a tudományos akadémia vezetői ál­tal aláírt nekrológ a halál okát nem tartalmazza.

Next