Magyar Hírlap, 1990. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-02 / 153. szám
Ma kezdődik az SZKP 28. kongresszusa Kivel fog szövetkezni Gorbacsov? Két nappal az SZKP ma összeülő 18. kongresszusa előtt érvénytelenítette Moszkva a Litvániával szembeni gazdasági blokádot. Ennek előfeltételeként a vilniusi parlament többségi szavazással döntött a függetlenségi nyilatkozat moratóriumáról. A pártkongresszus tétje — megfigyelők szerint — már nem a szakadás, hanem az, hogy az milyen törésvonalak mentén következik be. Moszkvai tudósítónktól kár lenne túlértékelni a hétfőn kezdődő SZKP-kongresszus jelentőségét — nyilatkozik az egyik legkompetensebb reformer politikus, a moszkvai polgármester, Gavril Popov az Izvesztyijának. Popov úgy értékeli a helyzetet, hogy eltérően a 27. kongresszustól, amikor a Szovjetunió Kommunista Pártja a reformfolyamat sorsában döntő szerepet játszott, most már az ország átalakítását senki meg nem állíthatja (a katonák sem). A jelen kongresszusnak a párt életében van lényegi jelentősége: az dől el, hogy játszik-e szerepet az SZKP a reformfolyamatban, átépítve önmagát, vagy a reformfolyamat fékjévé válik, mint erre mutattak egyes jelek az Oroszországi KP kongreszusán. Ivan Frolov, az SZKP titkára a Pravda főszerkesztője ellenben saját lapjának vasárnapi számában úgy vélekedik: a kongreszszus — mint a programnyilatkozat címe is jelzi — a demokratikus, humánus szocializmus perspektíváját adhatja meg, sőt annál is nagyobb a jelentősége, globális folyamatot nyit meg: általában a humánus társadalom modelljét dolgozhatja ki, amilyen humanitás nélkül ma egyetlen haladó társadalom sem életképes. Mindenesetre a külföldi újságírók érdeklődése meglehtősen élénk a ma nyíló kongresszus iránt: már több mint hatszáz külföldi tudósítót akkreditáltak és számuk még gyarapodni fog. Kollégáim azonban — úgy tűnik — nem annnyira a kongresszus elméleti következtetéseire kiváncsiak, hanem sokkal inkább arra a feltétlenül bekövetkező drámára, amilyenhez hasonló a huszadik kongresszus óta nem volt. Megfigyelők úgy vélekednek: nem annyira maga a szakadás a tét, hiszen a demokratikus platform hívei a fundamentalistákkal mindenképpen szakítani fognak. A nagy kérdés: vajon milyen törésvonalak mentén válnak ki a szárnyak és a csoportok. Vajon mekkora kövekezetességet képes tanúsítani Gorbacsov a konzervatívokkal szemben. Mekkora a népi támogatása a centrumnak és a demokratákkal esetleg kötendő szövetségének. Szombaton este a tomszki (Nyugat-Szibéria) titkára nyilatkozott a távénak az értelmiségi pártszervezetek növekvő nyugtalanságáról. A kongreszusra ugyanakkor óriási nyomás nehezedik a független sztrájkbizottságok részéről: a bányászok a Don-medencében július 11-re, tehát a kongresszus végére politkai sztrjkot hirdettek meg és más régiók is támogatják őket. A legkevésbé kényes kérdésnek Gorbacsov újraválasztása látszik. Sokkal nagyob kérdés, hogyan akarja ő konszolidálni a pártot és sikerül-e keresztülvinnie, hogy helyettese nagyjából hozzá hasonló reformer politikus legyen NEMZETKÖZI POLITIKA Kétszeres kompromisszum a litván kérdésben Szombaton délután három órakor érkezett meg a moszkvai távirat Vilniusba, mely szerint a litván függetlenség moratóriumának kimondása után megindították Moszkvából az első olajszállítmányokat a moszkvai olajfinomítóba. A gyár április elseje óta áll. Akkor igen sokat írt róla a világsajtó, ugyanis e gyár olajellátásának megszüntetése volt a blokád első jele. Most a helyzet éppen a fordítottja: gyakorlatilag a blokád felfüggesztését jelenti a szállítmányok megindítása. Az első olajadag este hat órakor érkezett meg az üzembe, de a felhasználókat váratlanul érte, mert a Vilniusból küldött távirat valami hiba folytán késett. A gyár igazgatójától származó információ szerint az első késztermék körülbelül két hét múlva hagyja el a litván nagyüzemet. Moszkvai tudósítónk részleteket tudott meg szavahihető litván forrásból a péntek esti parlamenti határozathozatal részleteiről. A 69 „igen” szavazat (35 „nem" ellenében, két tartózkodás mellett) azt jelenti, hogy az elfogadott szöveg nem csupán egy Vilnius—Moszkva kompromiszszum eredménye, hanem egyszersmind a moratórium helyi ellenzői és hívei is kölcsönös engedményt tettek. A végül is jóváhagyott határozatnak két jellegzetessége van litván oldalról. Először is: a tárgyalások idejére nem a független államiságot adták fel, hanem a március 11-én kimondott független államiságot adták fel, hanem a március 11-én kimondott független államiság következtében kialakult állapotot Másodszor: a litván parlament fenntartotta jogát, miszerint ha a tárgyalások során bármikor a megegyezés zavaró körülményeket tapasztalna, visszaállítja a március 11-én kimondott állapotot. A moszkvai vezetés ezzel a szövegezéssel is, úgy látszik, elégedett. Mint Gorbacsov egy korábbi interjúban kijelentette: nem akarja megalázni és érzéseikben megsérteni a litvánokat. Megbüntették a szókimondó KGB-tábornokot Egy szombaton kelt elnöki rendelet megfosztja tábornoki nyugdíjától, minden kitüntetésétől és címétől Oleg Kalugint, a KGB nemzetközi hírszerző osztályának egykori vezetőhelyettesét, később a leningrádi KGB parancsnokát. Kalugin az SZKP demokratikus platformjának ülésén számos leleplező erejű államtitkot hozott nyilvánosságra, majd belföldi televízióknak és lapoknak nyilatkozott, elmondva, hogy a KGB változatlanul állam az államban, ügyészi engedély nélkül hallgathat le telefonokat, fennhatósága alá tartoznak ilyen értelemben vezető helyi politikusok magánbeszélgetései. A KGB beépül az alternatív munkásszervezetekbe — a cári Ohrana tapasztalatát felhasználva. A szovjet belbiztonsági szolgálat politikai gyilkosságokat hajtott végre még a hetvenes években, amelyeket az andropovi vezetés azonban ellenzett. A KGB vezető politikusok rendeletére megsemmisíti a vonatkozó archív anyagokat N. Sándor László Marx és Engels kivonult a gazdaságból Két ország — egy pénz (folytatás az 1. oldalról) val, és a kíváncsiskodók az üvegen keresztül a kivilágított eladótérben alaposan szemügyre vehették a rájuk váró narancs-, kiwl- és ananászhegyeket, a Milka-, a Duplo Bounty-csokoládétól roskadozó polcokat, és az új, csillogó üzletdekoráziót. Kritikus helyzet alakult ki ezzel szemben a belvárosi Deutsche Bank-fiók előtt, amely az országban elsőként már nulla óra 10 perckor kinyitott, hogy megkezdje a bemutatott csekkekre a DM kifizetését. Délután öt órától állt sort az a szénszállító munkás, aki éjfélkor elsőként jutott be a bankba. Negyed egykor „leléptem” a bank előtt kígyózó sort: 482, éles lépést tudtam megtenni mellette, és mivel lépésenként körülbelül hárman-négyen ácsorogtak-ücsörögtek egymás mellett, összecsukható székeken a sorban, ez annyit jelent, hogy 1500—2000-en akartak „elsőként" DM-hez jutni vasárnap hajnalban. A bejáratnál majdnem agyontaposták egymást az emberek, a hangzavarból csak néhány sikolyt, ordítást és vezényszót lehetett érteni, amivel a biztonsági emberek hasztalanul próbálták türelemre inteni a népet. A bejárat ujjnyi vastag üvegét a tömeg megrepesztette, az őrült tolongásban többen rosszul lettek. A televízió reggeli jelentése szerint vasárnap reggelig már 15 ezren vettek ki DM-et a bankból, legtöbben szerény, 300—500 márkás tételeket. A megkérdezettek mindegyike azzal kezdte, hogy takarékoskodni akar, és csak anynyit fog kiadni az első időkben, amennyit feltétlenül szükséges. Éjféltől megszűnt a személyi ellenőrzés az NDK—NSZK, illetve a kelet- és nyugat-berlini határon. Berlinben összenyitották az eddig fallal kettévágott utcákat, és a sötétben az autós csak arról vehette észre, hogy már átjutott a város keleti felébe, hogy elérkezett egy olyan közlekedési lámpához, ami a megszokottnál sokkal lassabban váltott zöldre Forinyák Éva Kiküldött munkatársunk jelenti Halléból _________________ Vidéken valamivel nyugodtabb volt a helyzet. S akadt olyan falu is, ahol vasárnap egész délelőtt egyetlenegy kliense se akadt a postán Úgy látszik, ott nem volt olyan sürgős a keményvaluta .. . Vagy csak megfontoltabban nézték a jövőt, s tudták, az első pillanattól kezdve takarékosabban kell bánniuk a pénzzel, mert jó pár évig kevesebbet keresnek, mint az egységes Németország nyugati felén élők? Money-money — a jól ismert sláger dallama kísérte egész vasárnap az Aktuelle Kamera (az NDK-beli tévéhíradó) adásait. A pénz, a DM körül forog most minden az NDK-ban. Az utolsó hetekben iszonyú vásárlási láz lett úrrá az embereken: a boltok olyan mértékű árleszállításokat kínáltak, hogy még a valutaunió határán is érdemes volt kiadni a pénzt. Tarkává, pezsgővé vált az élet Németország keleti felén , bár az ország elnevezése még NDK, elég nehéz ezt a jelenlegi körülmények között is használni. A gazdasági unió hatályba lépésével az ország elveszítette politikai önállóságának is az alapját. A német pénzforgalmat 1990 július elsejétől az NSZK jegybankja irányítja. Ugyancsak az ország nyugati felén döntenek majd arról, mikor, mennyi segélyt folyósítsanak a kelet-német cégeknek az életben maradáshoz, a munkabérek kifizetésére. Mint ahogy a keleti nyugdíjak rendezése is az NSZK nagyvonalúságától függ. Mindenesetre ebben a pillanatban 200 ezer kisnyugdíjas kap 370 márka körüli összeget. S a gazdasági unióval bekövetkező, automatikus emelkedés valószínűleg nem oldja meg az ő problémáikat. Dr. Helmut Klaussmann, nyugatnémet gazdasági miniszter egy interjúban óvott a hiú reményektől. A volt NDK-ban — hangsúlyozta — még három—öt évig hosszabb marad a munkaidő, és alacsonyabb a jövedelem — jósolta Lothar de Maiziere, az NDK miniszterelnöke szombat esti tévébeszédében megpróbált „lelket önteni" a jövőtől talán nem alaptalanul rettegőkbe. „Elsősorban és mindenekelőtt, nem a problémákat kell néznünk, hanem a lehetőségeket. A Német Szövetségi Köztársaság segítségével olyan lehetőséghez jutottunk, mint egyetlen kelet-európai ország sem használjuk ezt ki.” Egyébként a kelet-német miniszterelnök is kiváltotta vasárnap az első hétre járó kétezer DM-et (minden NDK-állampolgár kétezer márkát vehet fel a július 1—8-a közötti időtartamban, mert ez idő alatt állítják át a bankszámlákat). A gazdasági, valuta- és szociális unió bevezetésének első napját talán inkább a lelkesedés, a reménykedés jellemezte A sokáig falakkal is elbarikádozott ország állampolgárai ezentúl a már meghirdetett szabadságjogok mellé ezzel a lépéssel talán az anyagi szabadság lehetőségét is megkapták Ám hogy ez a gyakorlatban miként működhet majd, az már a jövő nagy kérdése. Kocsi Ilona Washingtoni terv Kivonják az ólomlövedékeket (folytatás az 1. oldalról) szerint az Egyesült Államok ahhoz kötné e lépését, hogy a Szovjetunió teljes mértékben hajtsa végre kelet-európai csapatkivonási előirányzatait. A hadszíntéri, legfeljebb harminc kilométeres hatótávolságú fegyverek atomtölteteinek leszerelése a NATO teljes európai nukleáris arzenáljának megfelezésével lenne egyenértékű. A júliusi londoni NATO-csúcson a résztvevők olyan nyilatkozatot fogadnak el, amely kinyilvánítja, hogy az Észak-atlanti Szövetség nem támad a Varsói Szerződés tagállamaira — jelentette be a brüsszeli NATO-központban Manfred Wörner, a NATO főtitkára Mint elmondta, a nyilatkozat szövegét most szerkesztik, de végső formájáról még nem döntöttek. Ma, Bukarestben: országos diákkongresszus A sovinizmus Üzletnek sem rossz Bukaresti tudósítónktól Ismét megritkultak a harckocsik Bukarestben a kormányszékház előtt, lazább lett a rendőrkordon a Victoria téri épület, valamint a rádió- és televízióközpont térségében, az őrt állók géppisztolyainak csövéről lekerültek a szuronyok. Romániában csendesen telt el a hét vége , ám ez a nyugalom csak látszólagos. A beavatott szem könnyen felfigyelhet a mélyben feszülő ellentétekre, forrongó indulatokra. Bár a magyarellenes cikkek továbbra is tág teret kapnak a román sajtó hasábjain, s a parlamenti ülések sem mentesek a nacionalista kirohanásoktól, a konkrét akció ezúttal nem e kisebbség, hanem a cigányság ellen irányul. A június 13—14-i cigánypogromokat rendőrségi razziák követték, úgymond azzal a céllal, hogy a fővárost megtisztítsák az élősködő elemektől. Legutóbb 345 személyt vettek őrizetbe, a kirótt büntetések összértéke meghaladta a 60 ezer lejt, közel 400 ezer lej értékben koboztak el pénzt és más javakat. Lám, a sovinizmus üzletnek sem rossz ... Az egyre gyakoribbá váló cigányellenes megnyilvánulások kapcsán a romániai cigányok demokratikus szövetsége éles hangú nyilatkozatban tiltakozik amiatt, hogy nyilvánvaló módon megszegik az egyetemes emberi jogi nyilatkozatban foglalt elemi jogokat, s hogy az elmúlt napokban Bukarest számos cigánylakta negyedében a feketézés felszámolása ürügyén „több ezer cigányt bántalmaztak vadállati kegyetlenséggel, lakásaikat feldúlták". A közlemény rámutat: az akció során több száz sebesülés történt, erőszakra került sor — a rendőrség épületében is —, s a pogrom a fasiszta-vasgárdista diktatúra időszakát idézte fel. Mivel életüket reális veszély fenyegeti, a cigányok önvédelmi csoportokat szerveztek, ezeket azonban a rendőrség szétveri, holott a jelenlegi körülmények közepette e csoportok tevékenysége teljesen indokolt. Nemcsak az etnikumközi feszültségek mélyülnek el, de mozgolódnak a különféle társadalmi kategóriák is. Az ország egyik legnagyobb ipari központjában, Brassóban nemrégiben több tízezren gyűltek össze a brassói területi szakszervezeti konvenció által meghirdetett népgyűlésen, ahol 14 pontos felhívásban követelték a parlamenttől, az új kormánytól, a helyhatósági szervektől többek között azt, hogy az országos szakszervezeti mozgalom külön bizottsággal képviseltethesse magát a törvényhozó testületben. Arra szólították fel az ország vezetését, intézkedjen a közélet demokratizálásáért, a privatizálás megkezdéséért, a tőkeberuházások szavatolásáért. A dokumentum megszövegezői indokolatlannak tartják a román gazdaság jelenlegi súlyos helyzetét, rövid távra szóló célkitűzéseket tartalmazó sürgősségi program kidolgozását tartják szükségesnek Nem hiányoztak a politikai jellegű követelések sem: fontosnak tartják azt, hogy a főügyészség mielőbb tájékoztassa a lakosságot az 1989. december 21—25. között a városban lezajlott fegyveres összecsapásokról, amelyek 68 halálos áldozatot és 200 sebesültet követeltek. Megmozdult ismét a diákság is. A bányászakcióból a bukaresti főiskolások levonták a megfelelő következtetéseket, amelyek közül talán annak felismerése a legfontosabb, hogy csupán a fővárosi diákokat tömörítő liga önmagában nem elég erős ahhoz, hogy sikerrel szembeszállhasson a hatalommal. Országos összefogásra van szükség — ismerték fel, és hétfőre országos kongresszust hívtak össze a fővárosba. A jogi fakultás épületében zajló tanácskozás célja létrehozni az országos diákligát. A főbb követelések között szerepel a letartóztatott diákvezető, Marian Munteanu haladéktalan szabadon bocsátása. A bányászok által félholtra vert fiatalt még mindig a jilavi rabkórházban ápolják. Bogdán Tibor Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Kimúlik a transzferábilis rubel (MTI) Szabaddevizás elszámolásra tér át a Szovjetunió valamennyi KGST-partnerével a jövő év elejétől. Ezzel Moszkva kivonul a transzferábilis rubelrendszerből, habár a KGST bankjaiban fenntartja tagságát — jelentette be az Állami Bansk közleményére hivatkozva a szovjet televízió. Áremelések Lengyelországban te (MTI) Lengyelországban vasárnaptól száz százalékkal emelkedik a fűtés, a melegvíz- és a gázszolgáltatás ára. A villanyáramért a lakosságnak 80 százalékkal, a postai szolgáltatásokért átlagosan 60 százalékkal kell többet fizetnie. A rádió és a televízió előfizetési díja ötven százalékkal emelkedik. Kuba marad szocialista (ADN) A súlyosbodó gazdasági problémákra és a rosszabbodó élelmiszer-ellátásra való tekintettel nagyobb munkafegyelemre szólította fel honfitársait Fidel Castro. A Kubai Szakszervezeti Szövetség kongresszusán mondott beszédében Castro elismerte, hogy az ország nehéz helyzetben van, mindazonáltal hangoztatta, hogy „a problémákat kapitalista módszerek alkalmazása nélkül" kell megoldani. Abból kell kiindulni, hogy Kuba szocialista ország — mondta. Blokád a bolgár—román határon (MTI) A bolgár és a román partot összekötő ruszei Duna-hídon szombaton éjfélig tüntető bolgárok blokádja akadályozta a forgalmat, annak ellenére, hogy a környezetvédő megmozdulás szervezői megállapodtak abban, hogy az akciójuk csupán jelképes lesz A romániai Giurgiu vegyi gyárából Ruszét időről időre elborítják a klórgáz mérgező felhői, ez ellen szervezték a tiltakozást a Duna-hídon. Szovjet gépeltérítés (DPI) Egy fiatal férfi szombaton Stockholmba térítette az Aeroflot szovjet légitársaság egy belföldi utasszállító repülőgépét A 152 utassal és hétfőnyi személyzettel Lvovból Moszkvába tartó TU-154 típusú repülőgép szombaton este tíz óra után szállt le a svéd főváros Arlanda repülőterén. Vasárnap már visszatért a Szovjetunióba. A tizenkilenc éves gépeltérítő, akinek nevét nem közölték, megadta magát a svéd hatóságoknak. Az első híreikkel ellentétben nem volt nála kézigránát. A japánok és Helsinki (MTI) A japán kormány rendszeres munkakapcsolatra törekszik a helsinki záróokmányt aláíró, 35 országot tömörítő európai biztonsági és együttműködési konferenciával vált ismeretessé szombaton Tokióban.