Magyar Hírlap, 1997. október (30. évfolyam, 242-254. szám)
1997-10-16 / 242. szám
2 Magyar Hírlap A lgéria: a GIA veszteségei (MTI) Az Al-Vatan című algériai lap közlése szerint a hadsereg, a csendőrség egységei és a helyi önvédelmi osztagok a napokban átfésültek egy Tizi-Uzutól harminc kilométerre lévő erdőséget, ahol egy szélsőséges csoport rejtőzködik. Az Algírtól mintegy 30 kilométerre lévő Uled Allel települést és környékét viszont az elmúlt két hétben teljesen sikerült megtisztítani. Ebben a térségben a hadsereg által közölt adatok szerint a GIA 35 tagját ölték meg, és felszámolták a szélsőséges szervezet jelentős utánpótlási bázisát. A lapok fordulatnak és az eddig legkeményebb fellépésnek nevezték a tömeggyilkosságok tizedelte térségben a GIA-ra mért csapást, de helyt adtak a hadsereg intelmeinek is, hogy a terrorizmust még nem győzték le, a csoportok újraszerveződhetnek. A tegnapi lapok újabb merényletekről számoltak be. Iszlám szélsőségesek három polgári személlyel, köztük két fiatal fiúval végeztek vasárnap, és pokolgépes merényletet követtek el egy személyvonat ellen is, aminek következtében ketten vesztették életüket. VILÁGHÍRADÓ Baco a szlovák Bős-küldöttség élén (MH) A szlovák kormány jóváhagyta a külügyminiszter részletes előterjesztését a hágai nemzetközi törvényszék ítéletéről, a teendőkről készült határozatot azonban bizalmasnak minősítette. Az egyedüli információ azt a korábbi értesülést erősíti meg, amely szerint a magyar féllel tárgyaló küldöttséget Peter Baco földművelésügyi miniszter vezeti, helyettese Julius Binder lesz. A hivatalos küldöttség munkáját szakmai bizottságok segítik. „A megoldás kulcsát az erőmű eredetileg Nagymarosnál tervezett alsó szintjéről való jó megállapodásban látjuk” - mondta Baco, aki szerint jó esély van arra, hogy a felek a kérdések nagyobb részét a hat hónapos határidőn belül megoldják. A pozsonyi Pravda tegnapi számának nyilatkozva Nemcsók János elismerte: Magyarország mindenképpen kénytelen lesz gátat építeni - hogy hol és milyen technikai megoldás keretében, az a kétoldalú tárgyalások eredményétől függ. Nemcsók szerint a kárpótlási igények rendezése legalábbis „közel lesz” a nullszaldóhoz, ami pedig a már megépült objektumok költségeihez való magyar hozzájárulás összegét illeti, azokról kemény, de korrekt tárgyalásokat folytatnak majd a felek. Állva maradt az orosz kormány (MH) Az orosz parlament alsóháza többórás, helyenként drámai vita után elhalasztotta a szavazást a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról. Ezt Borisz Jelcin kérte az állami dumától. Az államfő szeretné mérsékelni a szembenállást a végrehajtó hatalom és a törvényhozás között, egyebek közt ígéretet téve széleskörű konzultációkra a legfontosabb kérdésekről. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy amennyiben a parlamenti többség mégis megvonja bizalmát a kormánytól, a politikai válságot a parlament föloszlatásával fogja megoldani. Zárolták Bhutto bankszámláit (MTI) A svájci hatóságok zárolták a Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő, valamint közeli hozzátartozói - férje és édesanyja - nevén lévő számlákat, amelyeken mintegy 20 millió svájci frank van. A svájci rendőrség bejelentése szerint az intézkedést Pakisztán kérte korrupció gyanúja miatt. KÜLFÖLD Merényletre készült az ETA MH-Madrid_______________ A rendőrség példátlan biztonsági intézkedésekkel védi a bilbaói Guggenheim Múzeum épületét. A helyszínen hétfőn egy rendőrt lelőttek (kedd este belehalt sérüléseibe), mivel gyanút fogott egy furgon láttán. A rendőr közbelépésével a múzeum szombati ünnepélyes megnyitására tervezett nagyszabású merényletet sikerült megakadályozni. Azóta elfogták az egyik gyanúsítottat, majd újabb letartóztatásokkal sikerült az ETA baszk szeparatista szervezet egyik kommandóját ártalmatlanná tenni. A terroristák - virágvázákba rejtve - 12, távolról irányítható nagy robbanóerejű gránátot készültek elhelyezni a múzeum közelében. •M. K. Múzeumnyitásra készülődik a baszk rendőrség FOTÓ: REUTERS - VINCENT WEST Montenegróban, a kisebbik jugoszláv tagköztársaságban ma éjfélkor befejeződik a viharos választási kampány az elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt. A szerb titkosrendőrség állítólag beavatkozik a köztársaság politikai harcaiba. MH-Újvidék A két montenegrói elnökjelölt - Momir Bulatovic hivatalban levő elnök és Milo Djukanovic kormányfő - szerda esti tévévitájában a nemzetiségi kérdés kiélezésével és gazdasági visszaélésekkel vádolta egymást. Djukanovic szerint Bulatovic, Vojislav Seselj szerb radikális vezérrel kacérkodva, megfélemlíti a köztársaságban élő albánokat és muzulmánokat, és Montenegró államiságának feladására készül. Bulatovic azzal vágott vissza, hogy a Djukanovickormány áldásával állandósult a cigarettacsempészet, ami után nem fizetik a szövetségi vámilletéket. A Djukanovic-tábor nyilvánosságra hozta, hogy a szerbiai titkosszolgálat ötszáz ügynöke tartózkodik az országban, és a Slobodan Milosevics jugoszláv elnök által támogatott Bulatovic kampányát segíti. A szerbiai elektronikus média rendkívül nagy teret szentel a montenegrói választásoknak, és rágalomkampányt folytat Djukanovic kormányfő ellen. Ratko Markovic, a Milosevic-rezsim vezető alkotmányjogásza cáfolta azt az állítást, hogy Szerbiában az elnökválasztás kudarca miatt alkotmányos válság állt elő. Erről szó sincs, mondta, hiszen minden intézmény végzi a dolgát, és az új elnökválasztások időpontja sem kérdéses: attól az időponttól számítva, amikor hivatalosan is bejelentik a legutóbbi elnökválasztás eredménytelenségét, hatvan napon belül meg kell tartani az új választásokat. • J. Garai Béla Az elnök és a kormányfő egymás ellen a ringben Kampánycsend Montenegróban MÁV kFt 7CM (Mtecít Pályázati felhívás 1. A Magyar Államvasutak Részvénytársaság (a továbbiakban: MÁV Rt., illetve kiíró: 1062 Budapest, Andrássy út 73-75.) nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a 100%-os tulajdonát képező MÁV Vasútvillamosító Kft. (székhelye: 1106 Budapest, Jászberényi út 90., cégjegyzékszáma: 01-09-261665) 39% szavazati jogot képviselő üzletrészének (ingatlanok nélkül) értékesítésére. 2. A társaság jegyzett tőkéje 150 000 E Ft saját tőkéje (1996. december 31 -én) 283 684 E Ft 1996. évi árbevétele 1 659 426 E Ft mérlegfőösszege 621 652 E Ft mérleg szerinti eredménye 71 754 E Ft Tevékenységi köre: nagyvasúti, elővárosi és egyéb villamos felsővezetéki berendezések tervezése, kivitelezése. A társaság tevékenységét, működését, jellemzőit a részletes tájékoztató mutatja be. 3. Pályázni a 39% szavazatot képviselő, 58 500 E Ft névértékű üzletrész egészére lehet, az ajánlati ár kötelező megjelölésével. A társasági részesedés limitára: 300 000 E Ft egy összegben. 4. A vételárat a nyertes ajánlattevőnek az adásvételi szerződés hatályba lépésétől számított legfeljebb 8 naptári napon belül egy összegben, átutalással kell megfizetni. Ezen kikötés vállalásáról az ajánlattevőnek külön nyilatkoznia kell. Külföldi csak az MNB által konvertibilisnek elfogadott devizában tehet ajánlatot, amelyet a MÁV Rt. a benyújtási határidőben érvényes, hivatalosan közzétett MNB-deviza-középárfolyamon vesz figyelembe. A pályázaton való részvétel feltétele az ajánlat benyújtásától számított 90 (kilencven) napi időtartamra vállalt ajánlati kötöttség. 5. Az ajánlattevőnek vételi szándéka bizonyítására bánatpénzként 12 M Ft-ot a pályázat benyújtásának határidejéig át kell utalnia a MÁV Rt. Számviteli és Statisztikai Hivatalának a Postabank és Takarékpénztár Rt.-nél vezetett 11991102-02163275-00070003 számú bankszámlájára. A bánatpénzre vonatkozó konkrét követelményeket, az értékesítés feltételeit, valamint a társaságra vonatkozó részletes információkat a pályázati kiírás és a részletes tájékoztató tartalmazza. 6. A pályázati kiírás és a részletes tájékoztató megvásárlása a pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele, amely 100 E Ft + áfa áron, azaz százhuszonötezer forintért vásárolható meg titoktartási nyilatkozat ellenében október 16-tól munkanapokon 11-13 óra között a MÁV Rt. Vezérigazgatóság házipénztárában (1062 Budapest, Andrássy út 73-75. fszt. 16.). A fentieken kívül a pályázatra vonatkozó kérdésekre Béres Pál főmunkatárs (MÁV Rt. Vezérigazgatóság, Budapest, Andrássy út 73-75.1. em. 163. sz. szoba, vagy telefonon: 322-0660/34-72-es mellék) válaszol, illetve az érdeklődők rendelkezésére áll munkanapokon 9-11 óra között. 7. A pályázatokat a MÁV Rt. Vezérigazgatóság (1062 Budapest, Andrássy út 73-75.) I. em. 148. sz. helyiségében, zárt borítékban, 5 (öt) példányban, névaláírással, illetve cégszerű aláírással, magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlattevő köteles az eredeti példány megjelölni „Eredeti” felírással. Ha a pályázó ezt elmulasztja, a kiíró választ egyet a beérkezett példányok közül, ami a továbbiakban az eredeti példány funkcióját tölti be. Ha a példányok között eltérés adódik, az így megjelölt ajánlatban foglaltak az irányadók. A pályázat benyújtásának időpontja: 1997. november 17-én 8-10 óráig. 8. A pályázat eredményéről a tájékoztatás, illetve az eredményes pályázóval a szerződéskötés a pályázati kiírásban foglaltak szerint történik. 9. A MÁV Rt. fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. MH 9745 Jerzy Buzek, az 57 éves kémiaprofesszor, a Szolidaritás jelöltje a lengyel miniszterelnöki posztra nem tartozik az ismert politikusok közé, pedig kezdettől fogva fontos szerepet játszott a Szolidaritás szakszervezetben, majd az általa létrehozott választási szövetségben. A szükségállapot éveiben Karol álnéven a Szolidaritás sziléziai szervezetét vezette, s a rendszerváltásig nem lépett ki az illegalitásból. A szakszervezet három kongresszusán is elnökölt, és illegális tevékenységét igen nagyra becsülték. Buzek a Lengyel Tudományos Akadémia gliwicei vegyipari intézetében dolgozik. A Szolidaritás vezetőjének, Marian Krzaklewskinek egyik legközelebbi munkatársa, ő vezette azt a 140 fős csapatot, amely kidolgozta a Szolidaritás Választási Akciójának (AWS) választási programját, jelenleg is a szervezet tanácsadói testületének irányítója. Elsősorban gazdasági szakértőként tartják számon, több tucat tudományos cikket és könyvet publikált. Véleménye szerint különösen fontos a kis- és középvállalatok támogatása, amelyek gyorsabban tudnak alkalmazkodni a nyugati piaci elvárásokhoz, mint az ipari óriások. Csökkenteni szeretné az adókat, és adókedvezményekkel segíteni a lakásépítést és a közoktatást, valamint végrehajtani a nyugdíjrendszer reformját. Eddigi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, képes lesz jól együttműködni liberális helyettesével, Leszek Balcerowiczcsal, a lengyel gazdasági csoda atyjával. Ez azért különösen fontos, mert az együttműködésen múlik a többségi kormánykoalíció sorsa, s az AWS jobbszárnyán és a szakszervezeti aktivisták között a liberális pártvezérré vált közgazdász professzor igen népszerűtlen. Jerzy Buzek nős, egy felnőtt leánya van. Barátai, ismerősei szerint okos és energikus ember, nagyszerű szervező, mérsékelt gondolkodású, nyugodt, lojális a Szolidaritáshoz és annak vezetőjéhez. AZ MH BEMUTATJA Jerzy Buzek, a „szürke eminenciás” 1997. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK Kongói kikötő angolai kézen Angolai kormánycsapatok behatoltak a Kongói Köztársaság területére, és kisebb tűzharcok után szerdán elfoglalták az afrikai ország legnagyobb kikötővárosát, Pointe Noire-t. A francia külügyminisztérium máris bejelentette, hogy bármikor kész evakuálni állampolgárait, ha a helyzet súlyosabbra fordul. MH-összefoglaló_________ Tegnap esti jelentések szerint a kongói katonai helyzet - legalábbis az ország legjelentősebb öt tartományában és főként a gazdag olajmezők térségében - eldőlni látszik, mégpedig a korábbi elnök, Sassou Nguesso csapatai javára. A Pointe Noire térségét védő főtiszt fegyverletételre szólította fel csapatait, s más körzetekből sem jeleztek komolyabb ellenállást a jelenlegi, mandátumának végéhez ért államfő, Pascal Lissouba katonái részéről. Több forrás szerint Sassou Nguesso oldalán harckocsikkal, páncélozott járművekkel, valamint légierővel az angolai haderő is meghatározó módon részt vesz a harcokban - ezt Luanda a maga részéről cáfolja. Francia rádióadók szerint a több hónapos csetapaték után most döntő szakaszához érkezett, s eddig legalább 4 ezer ember életét követelő kongói belháború hátterében az országban nemrég felfedezett újabb hatalmas kőolajkészletek s az ezek kitermelésében érdekelt külföldi olajcégek állnak, közülük is első helyen a francia többségű ELF Aquitaine magántársaság, amelynek befolyását - mások javára - Lissouba igyekezett korlátozni. Az ország tengeri talapzatán hatalmas készleteket tártak fenn, s ezek koncessziós jogát az ELF szerezte meg. Véget ért a CDU kongresszusa Kohl folytatja Helmut Kohl kancellár zárszavával tegnap véget ért a kereszténydemokrata unió (CDU) lipcsei kongresszusa. A mintegy ezer küldött elfogadta az úgynevezett „lipcsei nyilatkozatot”. A küldöttek már hétfőn egyhangúlag jóváhagyták a német kormányfő bejelentését, hogy kancellárjelöltként indul az 1998-as parlamenti választásokon. MH-Berlin_______________ A pártkongresszus után adott interjújában Helmut Kohl először említette nyilvánosan lehetséges utódjaként a CDU frakcióvezetőjét, Wolfgang Schäublét. „Azt kívánom, hogy Wolfgang Schäuble egyszer kancellár legyen” - mondta az időpont megnevezése nélkül Kohl. A kongresszus előtt a CDU fiatal képviselői sikertelenül kezdeményezték a kancellári és pártelnöki poszt személyi szétválasztását. A kongresszus utolsó napja a belső biztonság kérdésével foglalkozott. Manfred Kanther belügyminiszter felszólított a szervezett bűnözés elleni harc erősítésére. Kanther belügyminiszter szerint „a jogállam minden erejével küzdeni kell a tömeges külföldi bűnözés ellen”. A vendégként felszólaló Theo Waigel pénzügyminiszter, a keresztényszociális unió (CSU) elnöke elutasította a kettős állampolgárság bevezetését. „Nem létezik kettős lojalitás az állammal és a nemzettel szemben” - jelentette ki Waigel. A CDU-kongresszus utolsó napján elfogadott „lipcsei nyilatkozat” három fő témája a munkanélküliség, az oktatás és az Európa-politika. A nyilatkozat állást foglal a valutaunió menetrend szerinti bevezetése, a német EU-hozzájárulás csökkentése és az Európai Unió bővítése mellett. • Sasvári Attila Megvan a lengyel kormányfőjelölt A lengyel választások győztese, a Szolidaritás Választási Akciója (AWS) tegnap úgy döntött, hogy Jerzy Buzeket jelöli a kormányfői posztra. Marian Krzaklewskinek, a szervezet vezetőjének javaslatát egyhangúlag hagyta jóvá az AWS képviselőcsoportja. A képviselők Maciej Plazynskit, a volt gdanski vajdát javasolják a szejm marsalljának és Alicja Grzeskowiakot a szenátus elnökének. MH-információ___________ Bár hivatalosan még nem jött létre a többségi kormányzáshoz szükséges koalíció a jobbközép liberális Szabadság Uniójával (UW), Leszek Balcerowicz, a párt vezetője gyakorlatilag hozzájárult Buzek megbízatásához. Kijelentette: „Minden jel arra utal, hogy Buzek úr jó és hozzáértő miniszterelnök lesz.” Még mindig nem dőlt el, Balcerowicz lesz-e a kormányfő egyetlen helyettese, ahogy az UW követeli, vagy a Szolidaritás kívánságának megfelelően 2-3 miniszterelnök-helyettest neveznek ki. Az AWS frakcióülésén beszédet mondva Jerzy Buzek kifejtette: kormánya legfőbb feladatának tartja az állampolgárok biztonságának garantálását, s a szociális gondoskodást a legrászorultabbakról. Kilátásba helyezte az egészségügy, a rendőrség és a titkosszolgálatok átszervezését, reformját. Hangsúlyozta, hogy stabil kormányt akar létrehozni, ezért nem sietik el a személyi döntéseket. Józef Glemp bíboros prímás úgy nyilatkozott, hogy fejődést, nyugalmat, együttműködést és a jószomszédi kapcsolatok fenntartását várják az új kormánytól. Az együttműködésnek olyannak kell lennie, amilyen „a nemzet jelleméből fakad” - mondta. Lech Walesa volt államfő, Krzaklewski elődje a Szolidaritás élén úgy nyilatkozott, hogy kockázatos egy tapasztalatlan embert állítani a kormány élére, ő inkább egy kormányzati tapasztalattal rendelkező személyt választott volna, s e döntésért az AWS vezetőjét terheli a felelősség. •B.T.J. Európa nem akarja elszigetelni Szlovákiát A napokban Pozsonyban járt európai diplomaták mindegyike hangsúlyozta: az Európai Uniónak nem áll érdekében Szlovákia elszigetelése; az ország mindenképpen helyet kap az együttműködés új, intézményesített fórumát jelentő Európai Konferencia tagjai között. MH-Pozsony_____________ Az Európa Parlament és az Európai Bizottság Szlovákiára vonatkozó országértékelésének módosítására azonban már alig van remény. Az Európa Parlament raportőre, Jan-Marinus Wiersma világosan leszögezte: a titkosszolgálatok ellenőrzése és a kisebbségi nyelvtörvény megalkotása az a minimum, ahol már nincs helye a kompromisszumnak. Ám az integrációs intézmények szemszögéből a fő belpolitikai problémát a jelek szerint már nem is ezek a követelmények, hanem a mandátumától kormányzati erővel megfosztott Gaulieder képviselő ügye jelenti. Az Európa Parlament közgyűlése a jövő héten várhatóan külön nyilatkozatot fogad el a Gaulieder-ügyről. Ennek végső szövegétől függ, hogy José Maria Gil-Robles parlamenti elnök részt vesz-e az Európa Parlament és a társult országok törvényhozási elnökeinek október 27-ére tervezett pozsonyi konferenciáján. Amennyiben a szlovák parlament nem változtat az álláspontján, azaz nem adja vissza a kizárt képviselő mandátumát úgy, ahogy azt az alkotmánybíróság határozata is megfogalmazza, Robles nagy valószínűséggel távolmarad a konferenciától. Az Európa Parlament nem akarja, hogy a multilaterális találkozó, amelynek fő témája az Agenda 2000 és a EU-csatlakozási menetrend, a Gaulieder-ügy jegyében teljen - szól az indoklás. • Sándor Eleonóra