Magyar Hírlap, 1998. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-01 / 230. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Hága támogatja a NATO-bővítést (MTI) A holland parlament akóházában tegnap valamennyi párt támogatta a magyar, a cseh és a lengyel NATO-csatlakozási jegyzőkönyv ratifikálását. Csupán a csekély erőt képviselő baloldali zöldek emeltek szót ellene, de nekik sem az említett államok ellen volt kifogásuk, hanem a katonai szövetség fennmaradása ellen. A kormánypártok képviselői javaslatban kérték fel a külügyminisztert, próbálja a NATO-tagállamoknál elősegíteni, hogy a kibővítés folyamata ne álljon meg az említett három országnál. Az akóházban hivatalosan a jövő keddi szavazással fejeződik be a ratifikáció folyamata. Ezt követően még a parlament felsőháza is napirendjére tűzi a NATO-bővítést. A ratifikáció akkor ér véget, amikor Beatrix királynő aláírja a megerősítést kimondó határozatot. Összecsapások Ramallahban (Reuters) Összecsaptak az izraeli rendőrökkel a Ramallah közelében kedden meghalt Ibrahim Zahran temetésén részt vevő palesztinok. A szertartás után 3-400 gyászoló indult a közeli zsidó telep felé, és köveket dobáltak a település felé. Az izraeli katonák gumigolyókat lőttek ki a tiltakozókra, és könnygázt is bevetettek; szemtanúk szerint legalább öt palesztin könnyebben megsebesült. A 35 éves Zahran akkor halt meg, amikor autója felrobbant, két társa pedig megsebesült. Palesztin biztonsági források szerint mindhárman a Hamasz ismert harcosai voltak, és valószínűleg öngyilkos merényletre készültek. Az egyik túlélő azonban azt állítja, egy ismeretlentől kaptak egy csomagot, s az robbant fel. A CIA közvetít (MTI) A CIA kilépett az árnyékból, és közvetítő szerepre vállalkozott az izraeli és a palesztin biztonsági szervek között - írta szerdán a The Washington Post. A beszámoló szerint két évvel ezelőtt - a közel-keleti megbékélési folyamat teljes összeomlásának fenyegető árnyékában kereste meg az amerikai politikai vezetés a hírszerző szolgálatot, hogy segítsen visszaültetni a feleket a tárgyalóasztalhoz. George Tenet CIA-igazgató azóta legkevesebb négy alkalommal folytatott bizalmas tárgyalást Jasszer Arafattal, a CIA tel-avivi állomáshelye pedig számos találkozót szervezett a szemben álló felek biztonsági szakértői között. Iráni fegyver az afgán ellenzéknek? (Reuters) Átállt tegnap a tálibokhoz az afgán ellenzék egy pilótája, s magával vitte négyfős személyzetét, valamint Antonov típusú katonai szállítógépét. Kabulba érkezve sajtókonferenciát is tartott, amelyen bejelentette: fele-fele részben iráni és orosz forrásokból származó lőszert kellett volna a tálibok utolsó jelentősebb ellenfele, Ahmed Sah Maszud számára szállítania. A tálibok korábban is azzal vádolták a két országot, hogy azok fegyverekkel támogatják az ellenzéket, ezt azonban mindkét fél határozottan cáfolta. Maszud csapatai Kabultól 25 kilométerre északra állnak. Ők a fanatikus tálibok utolsó jelentősebb ellenfelei, az ország fennmaradó 95 százalékát már a vallási erők ellenőrzik. Folytatódik a terror Algériában (Reuters) Ismét több tucat halálos áldozata van az Algériában tomboló terrornak. Négy katona és 18 muszlim fegyveres egy hét végi összecsapásban vesztette életét Algéria délnyugati részén, alig 12 óra leforgása alatt. A televízió szerint a kormánycsapatok 15 lázadót öltek meg. Sid Bel Abes tartományban egy bombamerénylet következtében két civil vesztette életét. Az elkövetők a Fegyveres Iszlám Csoport (GIA) tagjai voltak. 1992 óta legalább 65 ezer ember vesztette életét az erőszakhullámban. KÜLFÖLD Athén változatlanul védi Ciprust Reuters___________________ Görögország mindaddig alkalmazza a Ciprussal kötött védelmi egyezményt, amíg folytatódik a török hódító politika, jelentette ki tegnap Akisz Cohatzopulosz védelmi miniszter. A görög tárcavezető szerint a nemzeti szuverenitás védelmének, az elrettentés és a védelmi képesség erősítésének határozott képviselete lehet Görögország és Ciprus megfelelő válasza a régi riválissal szemben. Cohatzopulosz tegnap érkezett a szigetországba, hogy részt vegyen az október 1-jei függetlenségi ünnepségen. Görögország és Törökország a két NATO-szövetséges, amely évek óta kérlelhetetlen ellenfél a megosztott Ciprus és az Égei-tengeri területi viták miatt, az 1960- as függetlenségi szerződés értelmében Nagy-Britanniával együtt garantáló hatalom. Júniusban tovább erősödött a feszültség, amikor előbb görög, majd török harci gépek tettek rövid látogatást a Ciprus déli és keleti részén lévő támaszpontokon. Törökország közölte, hogy megakadályozza az orosz föld-levegő rakéták telepítését, amelyeket a görög ciprióták rendelése nyomán Moszkva novemberben szállítana. „Ezek a fenyegetések szavak, s nem szükséges szavakkal válaszolnunk, viszont készen kell állnunk arra, hogy tettekkel válaszoljunk” - mondta Cohatzopulosz. Törökország úgy véli, a telepítés fenyegeti a Ciprus északi részén élő török cipriótákat. A nicosiai kormány felajánlotta, hogy felfüggeszti a rakétaüzlet megvalósítását, ha a sziget újraegyesítéséről tartott tárgyalások folytatódnak, s azokon haladás várható. Athén 1993-ban kötött katonai egyezményt Nicosiával, amelynek értelmében a görög szárazföld szükség esetén megvédi a görög cipriótákat. Törökország az egyetlen állam, amely elismeri az egyoldalúan kikiáltott Észak-ciprusi Török Köztársaságot. Internet Keresse az Interneten is a Magyar Hírlapot! MH Online: www.mhirlap.hu Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill., Auróra u. 11., telefon: 303-4738, fax: 303-4744. Internet: www.observer.hu Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: KOCSI ILONA Főszerkesztő-helyettesek: KIS ZOLTÁN, SUCH GYÖRGY Lapszerkesztők: POPOVICS GIZELLA, SZENTKIRÁLYI ANDRÁS, SZLUKA MÁRTON Rovatvezetők: GALLÓ BÉLA (publicisztika), KISS LÁSZLÓ (sport), L. LÁSZLÓ JÁNOS (belpolitika), MÉSZÁROS TAMÁS (kultúra), SZERDAHELYI CSABA (külpolitika), SZIGETI TAMÁS (fotó), VITÉZ F. IBOLYA (gazdaság) KIADÓ: JÜRG MARQUARD Kiadja a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt., Jürg Marquard svájci kiadóvállalat-csoportjának tagja VEZÉRIGAZGATÓ: L. KELEMEN GÁBOR Hirdetési igazgató: KOMJÁTHY KATI Terjesztési igazgató: BOBÁK MÁRTA Marketingigazgató: VERECKEI ÁGNES Számítógépes rendszergazda: KISS ÁRPÁD Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/8 Telefon: 210-0050,210-2484, fax: 334-0712 Hirdetési Igazgatóság: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B Telefon/fax: 303-0363,210-3765 Hirdetésfelvétel: 333-4154,210-0050/163,189 Ügynökségi referens: 333-4154 Magazincsoport: 210-3746 Terjeszti a HÍRKER Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a Kiadói Lapterjesztő Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Nyoma a Marquard Színes Nyomda Kft. Budapest. Felelős vezető: BARTHA TAMÁS Igazgató HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! LAPUNK 1998-BAN ÉRVÉNYES ELŐFIZETÉSI DÍJAI Kiadónál történő előfizetés esetén Postai előfizetés Magánszemélyeknek Közületeknek esetén aktívak nyugdíjasok és diákok 1 hónapra 1 200 Ft 1 200 Ft 1 200 Ft 1 200 Ft negyedévre 3 290 Ft 2 890 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft félévre 5 990 Ft 5 390 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 1 évre_______________10 790 Ft_______________9 590 Ft_________________14 400 Ft_______________14 400 Ft Előfizethető a kiadónál: Magyar Hírlap terjesztési osztály, ingyenesen hívható :zöld" telefon és fax: 06-80-205-205. Ezenkívül a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1., levélcím: HELIR, Budapest 1900), Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati Irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6., telefon/fax: 00-36-1 -201 -8891, E-mail: batthyany@kultur-press.hu Új német-francia románc Joschka Fischer lehet a külügyminiszter Vezetési válság a CDU-ban Megújított francia-német kapcsolatokat, az európai építkezés folytatását és a világgazdaság jövője érdekében egy „új Bretton Woods-i tárgyalást”, a nemzetközi tőkeáramlást és a pénzügyi rendszert jobban ellenőrző megállapodást szorgalmazott szerdán Párizsban Lionel Jospin francia kormányfő és megválasztott kancellárként az első külföldi útján lévő Gerhard Schröder, Németország leendő vezetője. MH-Berlin/Reuters_______ Párizs és Bonn arról biztosította egymást, hogy Schröder győzelme átformálhatja ugyan, de alapjaiban nem változtathatja meg a két ország kapcsolatrendszerét Kohl távozása után sem. A kancellárjelölt annyit „újított” azonban, hogy megjegyezte: a megújuló francia-német kapcsolatokból nem szabad kizárni Nagy-Britanniát sem. Schröder modora - írta a Reuters - elbűvölte francia vendéglátóit. A párizsi sajtóértekezleten mind Gerhard Schröder, mind Lionel Jospin tisztelettel adózott Helmut Kohlnak a közös Európáért játszott meghatározó munkássága miatt, amit - mint mondották - nem lehet elfelejteni. Schröder kiemelte azt a méltóságot, ahogyan Kohl fogadta vasárnap elszenvedett választási vereségét. Schröder bejelentette: egy hónapon belül, azaz még október vége előtt megszületik a kormánykoalíciós megállapodás. Párizs és Bonn megegyezett, hogy az Európai Unió intézményi és finanszírozási reformjával foglalkozó munkacsoportokat állít fel, közölte tegnap a leendő német kancellár, aki követte az előző német kormányfők által kialakított hagyományt és első útján Párizst kereste fel. Jacques Chirac államfővel tartott megbeszélése után Chirac Schröderrel teljesen azonosan vélekedett az európai kérdésekről és a francianémet kapcsolatokról. Schröder azért szakította meg kormányalakítási teendőit, hogy megnyugtassa Párizst: a románc nem tűnt el a francia-német páros életéből. A szociáldemokrata politikus később találkozott Lionel Jospin kormányfővel is. Választási győzelme után Schröder kiemelte a „Párizs- Bonn-tengely” központi szerepét az Európai UnióbanEgyre valószínűbb, hogy a külügyminiszteri posztot Joschka Fischer, a zöldek frakcióvezetője fogja betölteni az új kormányban. Schröder úgy nyilatkozott, hogy nincs kifogása az egykori anarchistából a zöldek reálpolitikai szárnyának vezéralakjává lett Fischer kinevezése ellen. A német kereszténydemokrata unióban (CDU) tovább tart a vezetési válság. Kohl után tegnap a CDU főtitkára, Peter Hintze is bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Hintzét egyre erősödő kritika érte a választási kampány vezetése miatt. A CDU elnöki tisztének betöltése kapcsán Volker Rühe védelmi miniszter bírálta Helmut Kohl kancellárt, amiért Wolfgang Schäublét, a párt frakcióvezetőjét nevezte meg kívánt utódjaként. Jacques Chirac és Gerhard Schröder - a francia-német tengely semmivel sem helyettesíthető fotó: reuters - gareth watkins Az albán ellenzéknek nem tetszik Majko Reuters__________________ Albánia kedden kijelölt új miniszterelnöke, Pandev Majko azt ígérte, hogy már ma közzéteszi a kabinet összetételét. Az ellenzéki demokraták szerint Majko csak az előző kormányfő bábja, aki képtelen lesz rendet teremteni az országban. Rexhep Meidani albán államfő kedden felkérte Pandeli Majkót a kormányalakításra, miután Fatos Nano lemondott. A mindössze 30 éves új miniszterelnök-jelölt hatalmas kihívással néz szembe, ha megkísérli a törvényesség helyreállítását Európa legszegényebb országában. Majko tegnap konzultációkat folytatott a koalíciós partnerekkel, és reményei szerint ma fel tudja kínálni az új kabinet összetételét. Az ellenzéki Demokrata Párt szerint Majko képtelen lesz változtatni Albánia polarizált politikai életén. Ezért kifogásolták, hogy Meideni elnök nem kérte ki a véleményüket a kormányfő megbízása előtt. Vili Minarelli, a demokraták tekintélyes politikusa kijelentette: Majko (aki a Szocialista Párt főtitkára is) csak bábatos Nano lemondott miniszterelnök kezében, és ugyancsak részt vett az albán ellenzékkel szembeni kormányterrorban. Ezért a Demokrata Párt folytatja tiltakozásait. Pedig Pandeli Majko nemzetközi megítélés szerint számos előnnyel rendelkezik az albán politikai színtéren. Fiatalsága ugyan a tapasztalatlanság gyanúját támasztja alá, ugyanakkor nem vádolható kommunista múlttal. Majko 1990-ben részt vett az egyetemisták tiltakozásaiban, amelyek meggyorsították a rendszerváltást. A miniszterelnök-jelölt elítéli ugyan a két héttel ezelőtt kirobbant és azóta folyamatosan tartó ellenzéki tömegmegmozdulásokat, de nem fogalmaz kizárólagosan, sőt a kormány bizonyos felelősségét is elismeri. Incidens A jugoszláv hadsereg öt katonájának életét oltották ki tegnap a nyugat-koszovói Kosáre határőrfalu közelében albán területről leadott lövések - közölték az AFP hírügynökséggel pristinai szerb fonások. Az incidensről a hadsereg pristinai tájékoztatási központja is beszámolt, de nem tett említést áldozatokról. A Tanjug hírügynökség szerint ismeretlen fegyveresek Kosáré határőrfalu közelében gránátvetőkből és automata fegyverekből lőttek. A katonák viszonozták a tüzet, a lövöldözés csaknem három órán át tartott. 1998. OKTÓBER L, CSÜTÖRTÖK Ma rendkívüli BT-ülés Újabb tömegmészárlás Koszovóban Mára összehívja a Biztonsági Tanács rendkívüli ülését Nagy-Britannia, a testület soros elnöke - jelentette be tegnap este Robin Cook brit külügyminiszter. Belgrádban elhallgatják annak a koszovói tömegmészárlásnak a hírét, amelyben tizenhat albán polgárt gyilkoltak meg. Reuters/MH-Újvidék_______ A brit külügyminiszter a nap folyamán telefonon tárgyalt Albright amerikai külügyminiszterrel, valamint az EU tagállamainak külügyminisztereivel is. Cook kijelentette: a Biztonsági Tanács felkéri majd Kofi Annan ENSZ-főtitkárt, hogy már a jövő hét elejére terjesszen elő jelentést arról, hogy Belgrád eleget tesz-e a testület korábbi határozatainak. Cook mélységes megdöbbenéssel értesült arról, hogy szerb katonák - az ő információi szerint - két helyszínen mintegy 30 albánt gyilkoltak le Koszovóban. A halottak között nők és gyerekek is vannak. „Ez nem háborús cselekmény volt, hanem hidegvérrel elkövetett tömeggyilkosság” - mondta. „Az efféle etnikai bűncselekmény nem maradhat büntetlenül”. A BT múlt heti határozata felszólította Milosevics elnököt: rendeljen el azonnali tűzszünetet, vonja vissza csapatait és kezdjen tárgyalásokat az albánokkal. „Ezek a hírek azt tanúsítják, hogy Milosevics nem hallgat a jó szóra. A NATO kész a cselekvésre, és Milosevics elnök súlyos hibát követ el, ha nem ismeri fel, hogy a legutóbbi hírek mennyire felháborítják egész Európát” - mondta a brit külügyminiszter. Cook szerint a Nyugatnak az ENSZ- főtitkár jelentése alapján kell döntenie arról, hogy alkalmaze katonai erőt Szerbia ellen. A szerb média nem közli a koszovói helyzet felügyeletével megbízott külföldi diplomáciai missziónak azt a beszámolóját, hogy a Glogovac melletti Gornje Obmnje faluban a szerb rendőri egységek távozása után egy népes albán család tagjainak megcsonkított holttesteire bukkantak. Az áldozatokat - köztük nőket és gyermekeket is közvetlen közelről lőtték agyon, s csak egy kisgyermek maradt életben. A vérengzésnek állítólag szemtanúja is van. A diplomáciai misszió tagjai úgy nyilatkoztak, hogy nem látták jelét a szerb belbiztonsági erők visszavonulásának, amit Marjanovics kormányfő hétfői parlamenti beszédében bejelentett. Ellenkezőleg, számos albán faluban még mindig égnek a házak, amelyeket a hétfői bevetés során gyújtottak fel. Belgrádban azt állítják, hogy hétfővel megszűnt a „terrorellenes tevékenység”, és a belbiztonsági erők visszavonulnak laktanyáikba. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tegnap közleményben reagált a szerb parlamentnek a koszovói válsággal kapcsolatos állásfoglalásaira, és arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csupán az ott élő albánoknak „a hatalmi szervek által túlhangsúlyozott szeparatizmusa miatt alakult ki a civilizációs katasztrófa”. Az állami szervek mulasztása folytán mérgesedett el a helyzet, és alakult ki a szerb és az albán lakosság közötti határtalan gyűlölet. Választóvonal Kofi Annan ENSZ-főtitkár jövő heti jelentése, illetve értékelése „fontos választóvonal” lehet - közölte tegnap egy NATO-forrás: az esetleges negatív vélemény lenne a jeladás a NATO légierőinek jugoszláv katonai célpontok bombázására Koszovóban. Közben egyre több információ szivárog ki a szövetség formálódó légiflottájáról. A jelen pillanatig Norvégia és Hollandia 8-8 F-16-os vadászgépet, Spanyolország 4 F-18-as bombázót, Portugália három F-16-ost és egy fregattot, Németország 14 Tornádó típusú gépet ajánlott fel az akcióhoz. MH 8732 a—** iaai GRUPPE GLEINSTÄTTEN ÖSTERREICH Ne várjon az államra! Ha az idén nálunk vásárolja meg tetőcserepét, mi megtakarítjuk az állam által beígért áfakeretet engedmény formájában. /' Engedmény: Új ár: Holland színes cserép natúr áron 25% 55,00 Ft/db Csabai natúr cserép 15% 59,50 Ft/db Csabai színes cserép 15% 68,00 Ft/db A Uj technológia a *a Uj tetőcses*Újcsalád JAMISMA Uj színek Igényes megjelenés Engedmény: Új ár: Jamina Natúr 15% 76,50 Ft/db Jamina Amadeus, piros 15% 89,00 Ft/db Jamina Amadeus, barna 15% 89,00 Ft/db Téglatermékeink: Körös 38 falazótégla 20% 128,00 Ft/db Körös 30 falazótégla 20% 92,00 Ft/db Körös 10 válaszfalelem 20% 84,00 Ft/db FB 60/19 födémbéléstest 20% 92,00 Ft/db Akciónk 1998. október 1-jétől 31-ig érvényes. Keresse vevőszolgálatainkat! Áraink nettó árak. JAMINA RT. mm CSORNA BELED RT. 5600 Békéscsaba, Orosházi út 88. Km9300 Csorna, Soproni út 66. Tel.: (66) 441-670. Tel.: (66) 447-211 Tel.: (96) 262-111. Tel.: (96) 261-008 Fax: (66) 441-658 ** Fax: (96) 261-009