Magyar Hírlap, 2014. szeptember (47. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-11 / 212. szám
SPORT Elhunyt Sándor „Csikar”, a legendás jobbszélső Nyolcvanöt éves korában tegnap elhunyt Sándor Károly 75-szörös válogatott labdarúgó, aki az MTK színeiben 379 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ezalatt 182 szer volt eredményes. A legendás jobbszélső játéktudását jellemzi, hogy beceneve alapján máig Csikar-szögről beszélnek a szurkolók, amikor az alapvonal közeléből, azaz éles szögből leadott lövésből gól születik. 016. oldal liiiiiiiiiliinMiiliiiiftiKii 9 770 1 3 3 M1 900 4 6" 1,1 1 1 1 BELFÖLD A Fidesz-KDNP vitte a prímet a jelöltállításban Fölényesen nyerte a Fidesz-KDNP a jelöltállítási versenyt, miután a kormányzó pártszövetség indítja a legtöbb jelöltet az önkormányzati választáson. Kétszázkilencven szervezet vetette magát nyilvántartásba az október 12-i választásra, s a függetlenekkel együtt több mint hatvanezer jelöltet indítanak a kiosztható 20449 önkormányzati posztért - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. A pártszövetség 850 településen állított polgármesterjelöltet. A megegyezésre képtelen baloldali pártok gyakran egymás ellen indulnak 02. oldal GAZDASÁG Lényegesek az uniós pénzek a közlekedésfejlesztésben A hazai közlekedésfejlesztésben az uniós források a 2014-2020-as időszakban is meghatározók, kiemelt az autópálya-hálózat és a vasútvonalak fejlesztése - mondta Becsey Zsolt helyettes államtitkár. 011. oldal FOTÓ: KÖVESDI ANDREA Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, ^ 1] Divízió II. (Magyar Rádió) ( T Archívum ------ POLGÁRI KÖZÉLETI NAPILAP WWW.MAGYARHIRLAP.NU ÁRAMB FORINT ELŐFIZETŐKNEK100 FORINT iB£aplTB.6dysMor^«14 SPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK E-MAIL: LEVELEZES@MAGYARHIRLAP.HU TELEFON: +36-1-887-3230 BM 1 —"^TL ffFODKTrnZAM MAI LAPSZÁMUNKAT SZERKESZTETTE: FADGYAS SÁNDOR Magyar Hirlap * NAVRACSICS TIBOR VEZETHETI AZ EB OKTATÁSI ÉS IFJÚSÁGI TÁRCÁJÁT Magyar kézbe kerülhet az EU művelődésének menedzselése Az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági tárcája élére jelölte szerdán Navracsics Tibort, hazánk külügyminiszterét az Európai Unió „kormányának” új elnöke, Jean-Claude Juncker. A biztosjelölt nemsokára esedékes meghallgatásával kapcsolatban kijelentette, nem táplál illúziókat. Szerinte az eseményből politikai ügy lesz majd, amikor ismét támadni próbálják Magyarországot. Schöpflin György fideszes EP-képviselő szomorúnak és szórakoztatónak nevezte a magyar baloldalnak a jelöléssel kapcsolatos megnyilvánulásait. Bayer Zsolt, lapunk főmunkatársa szerint Navracsics bármilyen más posztot kapott volna, a hazai baloldal szemében az lenne a legsúlytalanabb. 6 álláspont 3, külföld 5. oldal BARROSO MA ADJA ÁT ORBÁNNAK A MEGÁLLAPODÁST Fejlesztési „boom” jön 2020-ig SZAJLAI CSABA Az Európai Unióval kötendő partnerségi megállapodást ma adja át José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek. A dokumentációban meghatározzák Magyarország fejlesztéspolitikáját. A következő lépés az lesz, hogy az Európai Bizottsághoz már benyújtott operatív programokat októberben véglegesítsük, és az év végéig fogadtassuk el azokat Brüsszellel. A hazai társfinanszírozással együtt 24,5 milliárd eurónyi forrást, vagyis nyolcezermilliárd forintot tesz ki az unióval kötendő partnerségi megállapodás keretösszege, amelyet kiegészít egy kilencmilliárd eurós közvetlen támogatás - ez főként földalapú mezőgazdasági dotáció. Mindez anynyit jelent, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetési periódusban több mint 12 ezer milliárd forint értékű fejlesztési „boom” következhet be hazánkban. A megvalósuló fejlesztések döntő részben 85 százalékos uniós anyagi hátteret kapnak, ránk a 15 százalékos „hazai fedezet” előteremtése hárul. gazdaság 9. oldal BELFÖLD Rákosmente ötvözi a vidéki és városi életforma előnyeit Egykor alvó település volt a miénk, most egyre barátságosabb otthon, amelynek karaktere, öntudata van - mondta lapunknak Riz Levente, a Fidesz-KDNP XVII. kerületi polgármester-jelöltje a 4. oldal FOTÓ: KÖVESDI ANDREA DEVIZAHITELEK Törvényben számoltatják el a bankokat HUNYOR ERNA Elfogadta a kormány tegnapi ülésén a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatot - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő. A kabinet azonnali egyeztetéseket kezd a kormánypárti frakciókkal - áll a kormányszóvivő MTI-nek megküldött közleményében. Tudatta, a törvényjavaslat részleteiről a Fidesz-KDNP tapolcai frakcióülése után adnak tájékoztatást, még ezen a héten. A törvény meghatározza majd az elszámolás elveit és azt, hogy a családok milyen formában kapják vissza a tisztességtelenül elvett öszszegeket. Rogán Antal frakcióvezető a Magyar Nemzetnek azt mondta: a feladat olyan törvény megalkotása, amely rögzíti, mekkora összeg jár vissza az adósoknak, azt hogyan kell számukra folyósítani és a későbbiekben mi lesz ezekkel a hitelekkel. Az eredeti kamatszintre történő visszatérés lehetőségét és azt is vizsgálják, bevezetnek-e kamatemelési moratóriumot arra az időre, amíg kidolgozzák a fair bank- és hitelrendszer szabályait. bővebben a 3. oldalon LEZÁRULT A NYOMOZÁS Újra terézvárosi ingatlanügyben lehet vádemelés BÁN KÁROLY A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lezárta a nyomozást a VI. kerületi ingatlanok harmadik csoportjában, amibe tíz ingatlan tartozik - értesült lapunk. A rendőrség huszonnégy személyt gyanúsít, köztük huszonegy szocialista és volt szabad demokrata politikust, parlamenti és önkormányzati képviselőket, illetve három korábbi terézvárosi jegyzőt is. A gyanú szerint a Terézvárost érő vagyoni hátrány összege a tíz ügyben meghaladja a kétmilliárd forintot. A tíz - a nyomozás adatai szerint bűncselekménnyel érintett - ingatlan közül öt az Andrássy úton, egy az Anker közben, egy az Oktogon, egy pedig a Liszt Ferenc téren, egy a Dalszínház utcában található, míg egy épületegyüttes a Podmaniczky út-Munkácsy utca által határolt területen. A BRFK-nak tizenöt napon belül kell döntenie arról, hogy az említett ingatlaneladási ügyek melyikében tesz vádemelési javaslatot az ügyészségnek. ■