Magyar Hivatalnokok Lapja, 1872 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1872-11-03 / 1. szám
Előfizetési ár: Egész évre .... 6 frt Félévre.....................3 frt Negyed évre . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 10 krajczárjával számíttatnak petitsoronként. fi HIVATALNOKOK ÉS SZELLEMI MUNKÁSOK összes érdekeit képviseli HETI KÖZLÖNY. Megjelenik minden vasárnap egy nagy negyedrétíven. Kiadó tulajdonosok: Vanicek Vincze és Rózsaági Antal. Felelős szerkesztő: Rózsaági Antal. Szerkesztőtárs: Balázs Sándor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: PEST, Ország úr no f I I. emelet VIK sehová minden küldemény intézendő. Kéziratok nem szolgáltatnak vissza és névtelen közlemények nem vétetnek tprintpfiVIA I. évfolyam. Pest, 1872. november 3. 1. szám. T. olvasóinkhoz ír. Mindamellett, hogy egy szám szűk keretében egy nagy programmot megoldani nem lehet, még sem'•Kételkedünk azon, hogy a részrehajlatlan olvasó már az 1-fő számból is meg fog győződni, hogy jelszavunk a „tárgyilagosság. “ Nagy súlyt kell erre fektetnünk, mert csakis a higgadt tárgyilagosság teszi lehetővé, hogy az előttünk fekvő nagy kérdések megoldásában a közvetítő szerep, a rokon- és ellenszenv, vagy valamely függő viszony befolyása által, hatástalanná ne váljék. Ügybarátainktól azonban elvárjuk, hogy tévedéseinkre nézve figyelmeztetni, sőt útbaigazítani fognak, és mi azt hálával fogadjuk, mert csak a hiú üresség véli magát csalhatlannak és csak az elbizakodás nem veszi figyelembe a jóakaratú tanácsot. Ügyünk kölcsönös támogatást igényel és csak ez után remélhetjük, hogy törekvéseinket siker követi. A szerkesztőség. Saját erőnkből. A Korunk két kiváló tényezőjének köszönhető társadalmunk azon irányzata, mely az anyagi és szellemi munkaerő jogosultságát érvényesíteni törekszik : a társulási szellemnek és az önsegély csodaerejének. Az anyagi munkások harcza, mely nem egyéb az önsegély ösztönéből származó védelemnél a tőke önkénye ellen, máris oly nagy dimensiókat öltött, miszerint az állambölcsek nem minden aggodalom nélkül mérik a küzdő elemeket és habár már gyakran felmerült azon gondolat, hogy a veszedelmes tusának administratív, illetőleg rendőri utón vessenek véget, a higgadtabb és mélyebb belátású politikusok eddigelé mindig meg tudták akadályozni azon actiót, amely a harczot csak még elkeseredettebbé tenné és az ügynek politikai szint kölcsönözne, holott a kérdés kiegyenlítése csupán társadalmi, amely utóvégre is minden nagyobb megrázkódtatás nélkül is egészen magától fog lebonyolulni. Egészen más természetű a szellemi munkások álláspontja, noha nem lehet tagadni, hogy az itt felmerülő társadalmi differentiák ép úgy az egyén jogaiban gyökerező követelményekből származnak, mint az anyagi munkásoknál. Csak nyilvánulásaiban különböznek egymástól, mert míg az anyagi erők összeütközése csupán a természet törvényének parancsszavára történik és igy a felkorbácsolt szenvedélyeknek igen tág mező nyilik ; a szellemi munkások az erkölcsiség gyöngéd szózata, a szellem jótékony tanácsa után indulnak. Mind a két áramlat azonban egy czél felé irányul: a társadalmi viszonyok átalakítására, a vagyon és hatalom tílsúlyának a munkaerővel való kiegyenlítésére. Az ellentétek merev fentartása csakbizonyos ideig történhetik és a nem szabályozott folyam hullámait a gát nem képes mindig akadályozni, hogy a pártokat el ne áraszszák. A mondottakkal csupán azt óhajtottuk constatálni, miszerint a szellemi munkások, a hivatalnokok kérdése ép úgy sociális természetű, mint az anyagi munkásoké és megoldásuk sokára többé el nem odázható. Nemrégiben egyik jeles államférfiunk az országgyűlésen eléggé hangsúlyozta a társadalmi átalakítás szükségét. Nincs jogunk kétségbevonni, váljon a nevezett politikus a társadalmi átalakulást azon értelemben vette-e, mint azt az eszmék harcza, a szabadelvű irányzat kijelöli, mert nem szabad feltennünk, hogy oly államférfiú, aki a kor műveltségének niveauján áll, a társadalmi átalakulást a birtok túlsúlya, a szellem alárendeltsége és a munkaerő jogosultságának tagadása szerint véli kivihetőnek. Nem osztjuk azonban azok nézetét, kik e tekintetben is mindent az államtól várnak és mindent az állam ügyeinek vezetőitől reméljenek. Az állam nem egyéb, mint a honpolgárok összege és a vér, mely államéletünkben lüktet, saját tevékenységünkkel van öszszefüggésben. Minél nagyobb erőt fejtünk ki mint egyén, annál erősebb keringésbe hozzuk államéletünk szervezetét, amely aztán viszont az együttes működés törvénye szerint támogat bennünket és új erőt kölcsönöz ott, ahol az egyéni gyarlóság lankadni kezd. Ebben rejlik az associatio varázshatalmának titka. Nem hiszszük, hogy van józan felfogású ember, aki kétségbe vonná, miszerint a hivatalnok, legyen az állami, megyei, városi, vagy magánhivatalnok, az államnak legelső napszámosa; mert tanulmányait, tehetségét, szorgalmát, életének legnagyobb részét, sőt igen sokszor családi boldogságát is közvetlenül, vagy közvetve az államnak szenteli; minthogy az, aki az állampolgárok gyarapodásához segédkezet nyújt, mint például a magánhivatalnok, és úgy szolgálja az államot, mint az, aki az igazságszül-