Magyar Horgász, 1985 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1985. január / 1. szám

Ismét esztendőfordulóhoz ju­tottunk, amikor mérleget szoktunk készíteni, teendőket fel­vázolni. Bevezetőként talán essünk túl a nehezén. Az 1984-es esztendő fogási eredményeit pontosan még nem ismerjük, de elég sok panaszt, kedvezőtlen hírt hallottunk, így magunk is valószínűnek tartjuk, hogy megtört az esztendők óta tar­tó emelkedő tendencia, az elmúlt évről alighanem kisebb összfogás és átlagfogás tudomásulvételével kell majd beszámolnunk. Hasonló panaszokat hallani a hal­gazdaságok, halastavak tájáról is. A tavalyi hűvös tavasz, az aszá­lyos nyár a kitermelésben is gon­dot okozott, a halak időszakonként jóval kevesebb táplálékot vettek fel, mint normális időjárású esztendők­ben. Nem önigazolás tehát, ha azt mondjuk, hogy ezúttal a természeti viszonyok tréfáltak meg bennünket, noha mi — a horgászmozgalom és a horgászok — megtettük, ami tő­lünk tellett. A horgászlétszám gyarapodá­sa töretlenül folytatódott, új emberek állottak sorainkba, a tár­sadalom minden rétegéből, nemé­ből és korosztályából. Az új eszten­dő utolsó napjáig túlhaladtuk a 280 ezres létszámot, ami újabb rekord. 1985. évi — tehát idei — felada­tainkat és magatartásunkat elsősor­ban ez a tény szabja meg. Köz­gyűléseken, határozatokban újra és újra megerősített álláspontunk ugyanis: a horgászmozgalom legyen és maradjon továbbra is nyitott, senkit el nem utasítunk, a létszám­­gyarapodás érdekében propagandát nem fejtünk ki, de azt nem is fé­kezzük. Noha tudjuk, hogy minden új be­lépővel növekszik az a feszültség, amely néhány vizen, bizonyos egye­sületekben már most sem könnyen elviselhető. Nagyon könnyen elkép­zelhető például, hogy az új horgá­szok nagyon nehezen juthatnak be azokba az egyesületekbe, amelyek kapui előtt már most is sorban áll­nak a felvételre várók. Ezeknek az embereknek azt a tanácsot tudjuk adni, hogy először „nyitott” egye­sületbe lépjenek, a mesterség alap­fogalmait, legfontosabb fogásait el lehet sajátítani az úgynevezett kö­zös vizeken is, amelyek partjain nagyon romantikus, csendes szaka­szokat is talál, aki nem sajnálja a fáradságot. (Esetleg a benzint!) Ezenkívül pedig aki egyesületi tag, tehát „levizsgázott”, horgászigazol­ványa és állami jegye van, az bár­mikor válthat napijegyet, hogy egy-egy ünnepi alkalommal megis­merkedjen azzal a vízzel, amely távlati céljai között szerepel. Tudom persze, hogy ezek a napi­jegyes álomvizek is zsúfoltak tud­nak lenni a szezon legfrekventál­tabb napjain. Ezért gondolkodunk azon, hogy sportágunk előtt újabb távlatokat is kellene nyitni. Kül­földön jól ismertek és beváltak már az olyan módszerek, mint például a „fogd és fizess”, vagy a bérhorgá­szat. Ezek előnye,­ hogy tágítják a lehetőségeket, ugyanakkor olyan vi­zeket is megnyithatnak, amelyek mozgalmunk előtt eddig egyértel­műen zárva voltak. Elképzelhető­nek tartjuk, hogy egyes állami gaz­daságok, termelőszövetkezetek, más vízkezelők fantáziát látnak ebben a gazdálkodási lehetőségben, a na­ponta jelentkező aprópénz fejében megnyitják kapuikat, esetleg külön erre a célra alakítják át egyes vi­zeiket. A horgász oldaláról nézve nem lesz ez olcsó mulatság, de bi­zonyára akadnak, akik valamivel többet is hajlandók fizetni azért, hogy nyugodtabban és a siker biz­tosabb reményében horgászhassa­nak. Sőt, a „fogd és fizess” mód­szer olyan, hogy kiadást csak ak­kor jelent, ha már eredmény is van. Valószínűleg piaci áron kell majd kifizetni a halat, de hát le­gyünk őszinték, ha minden kiadá­sunkat összeszámoljuk, mi régiek se fogjuk olcsón a zsákmányt. Mindeközben pedig tovább folytatjuk erőfelzéseinket, hogy növeljük az egyesületi keret­ben horgászható vizek területét. Örömmel tapasztaljuk, hogy ez a célunk ma már nem elszigetelt horgász­igény. Egy-egy vízterület horgászati­ hasznosítására, környé­kének megszépítésére egyre gyak­rabban fognak össze a társadalom legkülönbözőbb rétegei. Ebben a törekvésükben készséggel segítenek nekik a hatóságok és társadalmi szervezetek, de még nagyobb, még szélesebb körű az összefogás, ha arra nyílik remény, hogy az adott víz a szabadidő komplexebb eltölté­séhez nyújt kedvezőbb kereteket. Szép példája ennek az Ajka köze­lében épülő víztározó ügye, amely­nek üdülő és horgászcélú hasznosí­tása társadalompolitikai kérdéssé vált. Ez a típusú vízszerzés azzal jár, hogy ott egymás mellett igyekez­nek jól érezni magukat kirándulók, fürdőzők, vízisportolók és horgá­szok. Ez a téma már átvezet ben­nünket az etika, a magatartás te­rületeire. Mert az ilyen többcélú vizeken mi magunk is csak akkor érezhetjük jól magunkat, ha be­tartjuk az együttszórakozás írott és íratlan szabályait. Ezt nem csak a partnerek várhatják el joggal tő­lünk, ezt követeli meg belső etikai felfogásunk is. Amin sajnos még elég sok a javítani való. A csendes többség mellett sajnos találhatók sorainkban nemcsak lármázók, de orvhalászok, szabálysértők is. Egyi­ke az esztendő régen ismert „új” feladatainak, hogy ezen a téren is tegyünk előre egy lépést. Akkorát, amennyi tőlünk telik, de abba az irányba, hogy egyre több olyan vizünk legyen, ahol már megszelí­dítették, vagy soraikból elűzték azokat, akik alkalmatlanok a kol­lektív együttszórakozásra. Az elmúlt esztendőben meg­közelítette, talán el is érte a kétezer tonnát az a halmennyiség, amelyet vizeinkbe telepítettünk. A maga módján ez is rekord. Nyu­godtan kijelenthetem tehát, hogy a halfogásnak az idén sem lesz aka­dálya a halhiány. A halfogás azon­ban — engedtessék meg nekünk ez a túlzás — mesterség. A legnehe­zebb időszakokban is fog halat az, aki a legjobban ért hozzá. Jó idő­szakokban pedig többet fog az, aki alaposan elsajátította a szakmai tudnivalókat. A mozgalomnak a horgászni tudás fejlesztése is fel­adata, bár ez nem fogható meg olyan könnyen, mint a szervezeti élet, vagy a halasítás. Azonban az idén várhatóan megjelenik két fon­tos könyvünk: a barkácsolóknak és a vándorhorgászoknak szóló két alapvető kiadvány, ezenkívül gya­rapodik majd a filmválaszték is. A kiadványokat odahaza bárki ta­nulmányozhatja, de az egyesületek­nek is feladatuk, hogy a téli össze­jöveteleken, majd szezonban a víz­parton is minél többet segítsenek a szakmai fogások terjesztésében, begyakorlásában. Mert azért az az igazi, amikor az oktatott személy gyakorlatban láthatja a módszert és nyomban kipróbálhatja maga is. Különösen fontos ezt a tevékeny­séget fejleszteni az ifjúság meg­nyerésében és nevelésében, ami egyik legfontosabb — nem csupán mozgalmi, de társadalmi — felada­tunk. Napjainkban sokat vitatkozunk különböző fórumokon, hogy ki a veszedelmesebb vízszennyező, ki te­het többet a környezet védelme ér­dekében. Most azonban, amikor ma­gunk között vagyunk, beszéljünk inkább a saját felelősségünkről. Ezek egy része etikai, más része azonban manuális, fizikai munkára váró tevékenység. Sok egyesületünk elérte már, hogy belső környezete mutogatni való. Ezt kellene szélesí­teni, általánosabbá tenni. Gondol­kodunk azon, hogy a jövőben eset­leg megjelölünk egy „akciónapot”, amelyet belső környezetünk szépí­tésére szánunk, ehhez kérjük az egyesületek fizikai támogatását, a tagság közreműködését. Esztendő fordulóján így tud­juk summázni legfontosabb eredményeinket és tennivalóinkat. A felsoroltakra támaszkodva talán joggal remélhetjük, hogy normális időjárás mellett ez az év újabb előrelépést hoz majd a szervezeti életben, a feltételek megteremtésé­ben, de konkrétan a horgászfogás­ban, a horgászok örömében is. Eh­hez kívánok, mint a MOHOSZ vi­szonylag új főtitkára, mint régi horgász minden sporttársunknak sok sikert, eredményes szezont, boldog új esztendőt. Czakó Béla 3

Next