Magyar Horgász, 1985 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1985. január / 1. szám
Ismét esztendőfordulóhoz jutottunk, amikor mérleget szoktunk készíteni, teendőket felvázolni. Bevezetőként talán essünk túl a nehezén. Az 1984-es esztendő fogási eredményeit pontosan még nem ismerjük, de elég sok panaszt, kedvezőtlen hírt hallottunk, így magunk is valószínűnek tartjuk, hogy megtört az esztendők óta tartó emelkedő tendencia, az elmúlt évről alighanem kisebb összfogás és átlagfogás tudomásulvételével kell majd beszámolnunk. Hasonló panaszokat hallani a halgazdaságok, halastavak tájáról is. A tavalyi hűvös tavasz, az aszályos nyár a kitermelésben is gondot okozott, a halak időszakonként jóval kevesebb táplálékot vettek fel, mint normális időjárású esztendőkben. Nem önigazolás tehát, ha azt mondjuk, hogy ezúttal a természeti viszonyok tréfáltak meg bennünket, noha mi — a horgászmozgalom és a horgászok — megtettük, ami tőlünk tellett. A horgászlétszám gyarapodása töretlenül folytatódott, új emberek állottak sorainkba, a társadalom minden rétegéből, neméből és korosztályából. Az új esztendő utolsó napjáig túlhaladtuk a 280 ezres létszámot, ami újabb rekord. 1985. évi — tehát idei — feladatainkat és magatartásunkat elsősorban ez a tény szabja meg. Közgyűléseken, határozatokban újra és újra megerősített álláspontunk ugyanis: a horgászmozgalom legyen és maradjon továbbra is nyitott, senkit el nem utasítunk, a létszámgyarapodás érdekében propagandát nem fejtünk ki, de azt nem is fékezzük. Noha tudjuk, hogy minden új belépővel növekszik az a feszültség, amely néhány vizen, bizonyos egyesületekben már most sem könnyen elviselhető. Nagyon könnyen elképzelhető például, hogy az új horgászok nagyon nehezen juthatnak be azokba az egyesületekbe, amelyek kapui előtt már most is sorban állnak a felvételre várók. Ezeknek az embereknek azt a tanácsot tudjuk adni, hogy először „nyitott” egyesületbe lépjenek, a mesterség alapfogalmait, legfontosabb fogásait el lehet sajátítani az úgynevezett közös vizeken is, amelyek partjain nagyon romantikus, csendes szakaszokat is talál, aki nem sajnálja a fáradságot. (Esetleg a benzint!) Ezenkívül pedig aki egyesületi tag, tehát „levizsgázott”, horgászigazolványa és állami jegye van, az bármikor válthat napijegyet, hogy egy-egy ünnepi alkalommal megismerkedjen azzal a vízzel, amely távlati céljai között szerepel. Tudom persze, hogy ezek a napijegyes álomvizek is zsúfoltak tudnak lenni a szezon legfrekventáltabb napjain. Ezért gondolkodunk azon, hogy sportágunk előtt újabb távlatokat is kellene nyitni. Külföldön jól ismertek és beváltak már az olyan módszerek, mint például a „fogd és fizess”, vagy a bérhorgászat. Ezek előnye, hogy tágítják a lehetőségeket, ugyanakkor olyan vizeket is megnyithatnak, amelyek mozgalmunk előtt eddig egyértelműen zárva voltak. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy egyes állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, más vízkezelők fantáziát látnak ebben a gazdálkodási lehetőségben, a naponta jelentkező aprópénz fejében megnyitják kapuikat, esetleg külön erre a célra alakítják át egyes vizeiket. A horgász oldaláról nézve nem lesz ez olcsó mulatság, de bizonyára akadnak, akik valamivel többet is hajlandók fizetni azért, hogy nyugodtabban és a siker biztosabb reményében horgászhassanak. Sőt, a „fogd és fizess” módszer olyan, hogy kiadást csak akkor jelent, ha már eredmény is van. Valószínűleg piaci áron kell majd kifizetni a halat, de hát legyünk őszinték, ha minden kiadásunkat összeszámoljuk, mi régiek se fogjuk olcsón a zsákmányt. Mindeközben pedig tovább folytatjuk erőfelzéseinket, hogy növeljük az egyesületi keretben horgászható vizek területét. Örömmel tapasztaljuk, hogy ez a célunk ma már nem elszigetelt horgászigény. Egy-egy vízterület horgászati hasznosítására, környékének megszépítésére egyre gyakrabban fognak össze a társadalom legkülönbözőbb rétegei. Ebben a törekvésükben készséggel segítenek nekik a hatóságok és társadalmi szervezetek, de még nagyobb, még szélesebb körű az összefogás, ha arra nyílik remény, hogy az adott víz a szabadidő komplexebb eltöltéséhez nyújt kedvezőbb kereteket. Szép példája ennek az Ajka közelében épülő víztározó ügye, amelynek üdülő és horgászcélú hasznosítása társadalompolitikai kérdéssé vált. Ez a típusú vízszerzés azzal jár, hogy ott egymás mellett igyekeznek jól érezni magukat kirándulók, fürdőzők, vízisportolók és horgászok. Ez a téma már átvezet bennünket az etika, a magatartás területeire. Mert az ilyen többcélú vizeken mi magunk is csak akkor érezhetjük jól magunkat, ha betartjuk az együttszórakozás írott és íratlan szabályait. Ezt nem csak a partnerek várhatják el joggal tőlünk, ezt követeli meg belső etikai felfogásunk is. Amin sajnos még elég sok a javítani való. A csendes többség mellett sajnos találhatók sorainkban nemcsak lármázók, de orvhalászok, szabálysértők is. Egyike az esztendő régen ismert „új” feladatainak, hogy ezen a téren is tegyünk előre egy lépést. Akkorát, amennyi tőlünk telik, de abba az irányba, hogy egyre több olyan vizünk legyen, ahol már megszelídítették, vagy soraikból elűzték azokat, akik alkalmatlanok a kollektív együttszórakozásra. Az elmúlt esztendőben megközelítette, talán el is érte a kétezer tonnát az a halmennyiség, amelyet vizeinkbe telepítettünk. A maga módján ez is rekord. Nyugodtan kijelenthetem tehát, hogy a halfogásnak az idén sem lesz akadálya a halhiány. A halfogás azonban — engedtessék meg nekünk ez a túlzás — mesterség. A legnehezebb időszakokban is fog halat az, aki a legjobban ért hozzá. Jó időszakokban pedig többet fog az, aki alaposan elsajátította a szakmai tudnivalókat. A mozgalomnak a horgászni tudás fejlesztése is feladata, bár ez nem fogható meg olyan könnyen, mint a szervezeti élet, vagy a halasítás. Azonban az idén várhatóan megjelenik két fontos könyvünk: a barkácsolóknak és a vándorhorgászoknak szóló két alapvető kiadvány, ezenkívül gyarapodik majd a filmválaszték is. A kiadványokat odahaza bárki tanulmányozhatja, de az egyesületeknek is feladatuk, hogy a téli összejöveteleken, majd szezonban a vízparton is minél többet segítsenek a szakmai fogások terjesztésében, begyakorlásában. Mert azért az az igazi, amikor az oktatott személy gyakorlatban láthatja a módszert és nyomban kipróbálhatja maga is. Különösen fontos ezt a tevékenységet fejleszteni az ifjúság megnyerésében és nevelésében, ami egyik legfontosabb — nem csupán mozgalmi, de társadalmi — feladatunk. Napjainkban sokat vitatkozunk különböző fórumokon, hogy ki a veszedelmesebb vízszennyező, ki tehet többet a környezet védelme érdekében. Most azonban, amikor magunk között vagyunk, beszéljünk inkább a saját felelősségünkről. Ezek egy része etikai, más része azonban manuális, fizikai munkára váró tevékenység. Sok egyesületünk elérte már, hogy belső környezete mutogatni való. Ezt kellene szélesíteni, általánosabbá tenni. Gondolkodunk azon, hogy a jövőben esetleg megjelölünk egy „akciónapot”, amelyet belső környezetünk szépítésére szánunk, ehhez kérjük az egyesületek fizikai támogatását, a tagság közreműködését. Esztendő fordulóján így tudjuk summázni legfontosabb eredményeinket és tennivalóinkat. A felsoroltakra támaszkodva talán joggal remélhetjük, hogy normális időjárás mellett ez az év újabb előrelépést hoz majd a szervezeti életben, a feltételek megteremtésében, de konkrétan a horgászfogásban, a horgászok örömében is. Ehhez kívánok, mint a MOHOSZ viszonylag új főtitkára, mint régi horgász minden sporttársunknak sok sikert, eredményes szezont, boldog új esztendőt. Czakó Béla 3