Magyar Horgász, 1995 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1995. január / 1. szám

Egy esztendő után Az újjáalakult országos szövetség egy esztendei működésének mérlegét vonta meg a MOHOSZ vá­lasztmányának novemberi, kibővített ülése. Milyen irányban indult el a szervezet, megtette-e mindazt, amit meg lehetett, meg kellett tenni, hogy a szabad­idő e kulturált, hasznos eltöltéséhez kellemes, ered­ménnyel is kecsegtető, élményt adó lehetőségeket biz­tosítson; szükség van-e, s ha igen milyen pályamódo­sításra. Hasznos volt-e az újjáalakítás, megérte-e a sokszor éles vitákba torkolló, nehéz előkészítő mun­ka a ráfordítást? Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták a tagszervezetek és az országos szövetség vezetőit. A tanácskozás mindenesetre úgy értékelte, hogy az újjáalakult MOHOSZ, amely időközben az 1993-be­­lihez képest két új szervezettel is gyarapodott, a szer­vezeti korszerűsítés, a mostani jogi-gazdasági körül­ményekhez való alkalmazkodás, a horgászvagyon rendezésének irányába indult. Nem zökkenőmente­sen, nem sima menetben, nem kitérők nélkül, s ha még nem is mindenben a gyarapodás vágányán, ám a tagszövetségek nagy többségének megítélése sze­rint jó úton. S talán éppen ezért eme mérleg­készítő tanácskozáson nem is születtek „látványos” dönté­sek, pályamódosító elhatározások, mert általános vélemény szerint nagyobb változtatásokra most nincs szükség. A tanácskozás légköre biztató: nyugodt, az össze­fogás hasznosságát vállaló munkára sarkallhatja a szövetségek vezetőit, beleértve természetesen az egyesületi vezetőket, s mindazokat, akiken az múlik, hogy a horgásznak, miután összerámolja felszerelé­sét, s utazik, gyalogol, evez vagy sátoroz, egyedül, családjával vagy barátaival - a fogásra is növekvő (és ha lehet, ne nagyon, vagy legalábbis csak az elvisel­­hetőség határáig dráguló) lehetősége legyen. Ahogy a választmány ülésén elhangzott: jobb legyen a hor­gászcikkellátás, több legyen a hal, nagyobb a fogás. Az országos szövetség megalakulásának 50. évfor­dulóját ünnepli rövidesen. Méltó ünnepség-sorozat­tal kíván megemlékezni a horgászok összefogásának megvalósulásáról, az országos horgász­szervezet fél­évszázados működéséről. Ezzel kapcsolatban a vá­lasztmány tanácskozásán elhangzottakat, s elhatáro­­zottakat hadd egészítsük ki jeles horgászunk-halá­­szunk, Herman Ottó szavaival: „Önként reá jövünk, hogy ne csak horgásszunk, hanem gondoskodjunk arról is, hogy mindig hor­gászhassunk; találjuk el a helyes arányt a szaporodás és a fogyasztás között. Mihelyt egy nemzet körében sokan gondolkoznak így, sokan szerzik meg tisztán e meggyőződést: a halgazdaság virágzásnak indul, és ezt azután megérzi a közvagyon is; de nemcsak ab­ban, amelyet pénzben lehet kifejezni, hanem a legbe­csesebb vagyonban, az egészségben is.” Szerkesztőség és kiadó: 1066 Budapest, Mozsár u. 8. Tele­fon: 132-5315. Telefax: 132-9550. Levélcím: 1373 Bu­dapest, Pf. 611. Hirdetésfelvétel: 132-5315/31 ra. Főszerkesztő: SZALAY FERENC. Olvasószerkesztő: Zákonyi Botond. Tervezőszerkesztő: Várhelyi László. Állandó munkatársak: Bokor Károly, Domonkos Imre, Döme Gábor, Füstös Gábor, Gyulai Ferenc Hunyady Attila, Kovách Sándor, Kövi Gábor, Matula Gy. Oszkár, Orley Dénes, Páskándy János, Szarka László, Szentpéteri József, Tőrg István. Szerkesztőségi titkár: Farkas Melinda. A szerkesztőbizottság,elnöke: DR. VARGA MIKLÓS. A bizottság tagjai: Montskó Éva, Nagy András Béla, Rajnai Árpád, Szalay Ferenc, Szász Imre, Vigh József, Zabos Géza. Kiadja a Magyar Országos Horgász Szövetség. Felelős kiadó: DR. ORBÁN FERENC Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta. Terjeszti a Budapesti Hírlakereskedelmi Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., és a regionális részvénytársaságok, a Color Kft., az Extra Hír Rt., a Medvecz és Társa Kft., a New Press Kft., az R-Press Kft., valamint a kiadó. Előfizethető bármely kézbesítő postahivatalban és a kézbesítőnél. Előfizetési díj egy évre 720 Ft. Külföldre: közvetlen szomszédos országokba egy évre 1008 Ft, egyéb országokba 1296 Ft. Egyes szám ára 65 Ft, előfizetve 60 Ft. Megjelenik havonta. Zrínyi Nyomda, Budapest, 95.2523/01-66-22 Felelős vezető: GRASSELLY ISTVÁN vezérigazgató HU ISSN 0133-2112. Index: 25 579 Minden jog fenntartva. © MAGYAR HORGÁSZ, 1995. Magyar Horgász 1995/1­3

Next