Magyar Ipar, 1907. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1907-07-07 / 27. szám
haladás csak a czéheken kívül, sőt a czéhekkel való küzdelemben következett be. A czéhes, középosztályos politika, amely az iparűzésnek kis keretben és egyenlő mértékben való fenntartására és monopolok és szinekurák teremtésére törekedett, végre is annyira fiaskót mondott, hogy csak a czéhlánczok teljes összetörése menthette meg a kisipart a teljes tönkremeneteltől“. A kapitalizmus uralma leginkább abban nyilvánul, hogy a termelésben a technikai vívmányokat meghonosította és így a termelés módozatait teljesen átalakította. Oly haladást látunk mindenütt, melyről az előbbeni korszakban senkinek még csak sejtelme sem lehetett. A városok egészen más képet nyertek. Utak és terek hasonlíthatlanul szebbek, az utczai és házi világítás határtalanul nagy haladást mutat az előbbeni időhöz képest, épúgy az egészség- és betegügy. A házak nagy városokban sokkal kényelmesebben és fényűzőbben épülnek, a lakások nagyobb fénynyel és egészségesebb módon rendeztetnek be, minden téren a művészet szerepel. Jó utak, országutak és vasutak vonulnak végig az egész országon át, gyárak füstölnek gyárak mellett, mindenütt gyarapodnak a gépek. A kereskedés és forgalom, termelés és fogyasztás óriási módon emelkedik. Vaskorszakban élünk, a természet messzemenő alkalmazásával. Az emberi erő szerszámok és gépek segélyével a természeti erők által nemcsak rendkívüli módon fokozódik, hanem teljesen helyettesíttetik ; a munkaidő sok foglalkozásban már lényegesen rövidebb.A kapitalisztikus korszak tehát — nem tekintve az emberiség politikai és szellemi felszabadulását — az emberiségnek a mechanikai munkától való technikai felszabadítását jelenti. Az ember, még a szocziális legalsó fokon álló munkás is, így mindinkább annak a munkának lesz szervezője, vezetője és ellenőrzője, amely az állat, vagy a gőz és villamosság mechanikai természeterőkben nyilvánul“. „Így azt látjuk, hogy a sokat ócsárolt tőke arra van hivatva, hogy az emberiséget megszabadítsa a politikai, társadalmi és természeti bilincsektől. Nem abban szenvedünk, hogy sok a tőke, hanem épen ellenkezőleg abban, hogy még nagyon kevés. Ha valami amit a kapitalisztikus korszaknak hiánya gyanánt föl lehet sorolni, az az a körülmény, hogy még nem hatolt át a termelési ágak mindegyikén és kivált a földbirtokon, elsősorban a nagybirtokokon még nem alakította át a termelést oly módon, hogy az összességnek legjobb szolgálatokat tehetne. Egyébiránt az egyes osztályok műveltségi állapota is annyira eltérő, hogy a kapitalizmus áldásai az összes lakosságra nem terjedhetnek ki egyenlőkép; az egészségtelen lakás, élelmezés és időtöltés még nagyon is feltünteti a nép elmaradottságát, daczára a kapitalisztikus irányzatnak. A kapitalizmus a kisiparban és kereskedésben nagy változást idézett elő és a németországiközéposztálypolitika leginkább a kisüzemeknek a nagyüzemek által való tönkretételéről beszél és ez ellen keres orvoslást. Szerzőnk és ez okból bőven foglalkozik a mesterségek és a kisüzletek helyzetével. Tagadhatatlan, hogy a kézművesmesterség az új korban lényegesen átalakult, de helyesen mondja Schmollen- „a kézművességnek a válsága nem magában álló dolog, csak természetes következménye összes gazdasági viszonyaink átalakulásának. A technika és a forgalom teljes fordulata, a rendkívülien szaporodó népesség, az ipar-és mezőgazdaság helyszíneinek teljes áthelyezése, a termelésnél összeműködő erők egészen más szervezése, egészen átalakult osztály- és birtokviszonyok, egészen más gazdasági törvényhozás, mindezek a mozzanatok összevéve teremtették meg a szociális kérdést“. Sokszor hallani azt, hogy a kisipar megmentésére a művészeti ipar és a motorgépek szolgálnak. A tapasztalás e tekintetben teljesen negatív eredményű. „A művészeti ipar — Bücher szerint — csak ott életképes, ahol nagy üzemekben ápoltatik, utalok e részben a bútorgyáraké, az agyagiparra és kis motorgépek csak nagy üzemekben előnyösek“. „Ha a mai helyzetet a kézművesség aranyidejével összehasonlítjuk, nem ad panaszra, vagy meggondolásra nagyobb okot, mint minden más gazdasági átalakulás; növési fájdalmak azok, amikről panaszkodnak“. Midőn az ipar megmentésére a képesítés, a kényszertestület, a kézművesek kamarái hozatnak javaslatba, Stieda tanár helyesen mondja, hogy ezek az eszközök a technikai és gazdasági átalakulásokat, melyek a nemzet- és a világgazdaságban az utolsó században beálltak, nem veszik figyelembe és ellenük alkalmas szerekül nem szolgálhatnak. Nem az iparszabadság, hanem az okok egész láncolata idézte elő a mesteriparok mai helyzetét. Itt a tőke, ott a gépek, itt a nyersanyag beszerzésénél alkalmazott nagyobb kereskedelmi tapasztalat, ott a munkafolyam jobb beosztása, itt a közönség ízlésének és szükségletének megváltozása, ott a világgazdaság szervezetének átalakulása okozta a kézművesipar visszanyomását. Szerzőnk maga rendszerbe foglalja az okokat, melyek szerinte egész mesterségek és a kézművesipar nehéz helyzetét és visszafejlődését okozták. Szerinte van a 674