Magyar Ipar, 1914. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1914-07-05 / 27. szám
Magyar tanonczképzés. Most, hogy a budapesti férfiszabók ipartestülete a második érettségizett fiamat is a gyakorlati vizsga jeles letevése s három évi tanonczkodás után az inas sorból segéddé avatta, aktuálisnak tartom, hogy a tanoncznevelés ügyéhez is hozzászóljak. Az apprentissage bizonytalan kérdése épúgy megvan külföldön, mint nálunk. Aki csak némileg tájékozódva van például a francziaországi viszonyokról, az tudja, hogy ott ép oly nagy az inaskrízis, mint nálunk. Nincs elegendő képzett ipari munkaerő, s ami még nagyobb baj, tanonczokat sem lehet kapni, akikből idővel segédeket lehetne nevelni. Ezek a körülmények tehát pontosan megegyeznek a magyarországi állapotokkal. Nagy azonban a különbség mindezek daczára a hazai és a külföldi viszonyok közt. Ott a társadalmi, gazdasági és munkásvédelmi feltételek olyanok, hogy megkönnyítik és megkedveltetik az ipari pályára való lépést és ezt a rokonszenvet nagyban előmozdítják a hatóságok is, illetve a végrehajtó hatalom gyakorlására rendelt közegek és intézmények. Nálunk ez ép megfordítva van. Beteges, ósdi társadalmi felfogásunk az ipari foglalkozást lenézettnek és szégyenletesnek tartja és a mi úgynevezett úri osztályunk nem is fogadja be a maga társaságába az iparral foglalkozókat, szóval abszolút nem járul hozzá még a nagy nemzeti érdek szempontjából sem, hogy az ipari foglalkozások iránt való értéket és szeretetet növelje. Hatóságaink — és ez a legszomorúbb — ugyanazon téves álláspontra helyezkednek, mint az úri társadalom, s ez eljárásukkal mérhetetlen kárt okoznak az államnak, mert teljesen elszegényítik az országot és növesztik a szellemi proletárok és az eltartottak számát. Jól tudhatnák pedig, hogy Németország, Francziaország és Anglia iparát nagygyá és világhírűvé a kiváló képességgel, műveltséggel és iskolázottsággal felruházott, tehát érettségi bizonyítványnyal ellátott iparosok tették nem pedig a szubvenciók osztogatása. Sajnos, közigazgatásunk még mindig nem számol a gyakorlati élettel. Törvényeket, rendeleteket gyárt számosat, amelyek aztán a valóságban nem tudnak egészségesen működni. Itt van például az a rendelet, amely a tanonczok iskoláztatásáról szól: „hogy az iskoláztatást mulasztó tanonczok és munkaadók ellen a kihágási eljárást kellő szigorral hajtsák végre.“ A baj az, hogy ilyenbenegyszerűen nem magyarázzák, hanem azokat minden tekintet nélkül végrehajtják. Tessék egy konkrét eset, mely legjobban megvilágítja hatóságaink iparfejlesztési tevékenységét és az ipari foglalkozások népszerűsítésének hatósági értékét. A most felszabadult László fiam ügyében még 1912. évben a tanoncziskolák nyilvántartó irodájától felszólítást kaptam, hogy Vikár László nevű szabóinas, ki a szabóipartestületnél be van jelentve, mint szerződött tanoncz, a törvény imperatív rendelete daczára a tanoncziskolába nem jár, tehát nyilatkoztam. Erre megírtam, hogy a nevezett tanoncz a felső kereskedelmi iskola II. osztályába jár és így iskoláztatási kötelességemnek eleget teszek. Eddig ez rendben volt, de a következő évben megint kaptam ugyanebben az ügyben ugyanilyen felhívást. Mit tegyek, ismét megírtam az előbbi választ, azzal a módosítással, hogy most már a felső kereskedelmi iskola III. osztályába jár és ez évben érettségizik. Ez, úgy látszik, nem volt elég, mert 8 napra idézést kaptam a IV. kerületi elöljárósághoz és 10 napra ismét, ahol mind a két esetben és mind a két helyen elmondtam, hogy László nevű tanonczom a felső kereskedelmi iskola III. osztályába jár és így kellő iskolázottságban részesül. E kijelentésem után mindkét helyen kellő udvarias hangon tudtomra adták, hogy az ügy így rendben van és el van intézve. Fellélegzettem, hogy valahára e sok irkálástól és szaladgálástól megmenekülök. Örömöm azonban korai volt, mert két hétre ismét jött egy idézés ugyanehhez a kerületi elöljárósághoz, de ekkor már az elöljáróhelyettes úrhoz lettem utasítva. A helyettes úr szigorú hangon előadta, hogy kihágást követtem el, mert inasomat a tanoncziskolába nem járattam. Erre helyettesem, ki képviseletemben megjelent, szerényen megjegyezte, hogy fiam, ki szabótanoncz a felső kereskedelmi iskola utolsó osztályát járja és ez évben érettségizik, tehát a törvény értelmében is a tanoncziskola látogatása alól fel van mentve. Erre a helyettes úr, aki két jogtudományi és egy államtudományi szigorlat alapján, az államtudományok tudora, azt mondta, hogy mit tudja maga, mi az a törvény, ha nem volna kötelező a tanoncziskola látogatása, akkor nem idéztük volna meg. Erre helyettesem azzal bátorkodott felelni, hogy már előzőleg két ízben ide idéztek és a végén rendben találták és befejezettnek jelentették ki az ügyet és mindennek daczára most harmadszor ismét meghívnak, holott az első fiam esete analóg volt ezzel, s akkor az egyszeri bejelentés elégségesnek bizonyult. Nekünk iparosoknak drága az időnk és nem érünk reá háromszor is szaladgálni egy