Magyar Ipar, 1941 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1941-01-01 / 1. szám

LXII. kötet. Budapest, 1941 január 1. 1. szám. MAGYAR IPAR »IPARÜGYEK« — AZ ORSZÁGOS IPAREGYESÜLET LAPJA Megjelenik minden hó elsején. Előfizetési dij évi 24 pengő. Az Iparegyesület tagjainak tagsági dijukért jár. Felelős szerkesztő: 7­­ .' INTÉZET ' ч-4$уу\/TÍ$ DALNOKI KOVÁTS JENŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Országos Iparegyesület Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő­ u. 4. Telefon: 12-56-47 és 1-212-75. A kézművesiparos reklámja. Irta: Dálnoki Kováts Jenő. A Magiyar­ Országos Reklámszövetségben 1940. évi december 2-án tartott előadás. Méltóztassanak megengedni, hogy előbb a kézművesipar lényegével foglalkozzam, majd egy mondattal definiáljam a reklám lényegét és csak azután térjek át előadásom tulajdon­képpeni tárgyára: a kézművesiparos reklámjára. A kézművesipar lényegét az ipar­törvény írja elő. Ez azon­ban tisztán jogi meghatározás, és bár éles határt von a kéz­művesipar és a gyáripar között,­­különösen a foglalkoztatott munkáslétszám­é-­­ alkalmazott gépi erő figyelembevételével, mégis nehezen tudunk egy 26 munkást foglalkoztató vendég­lőst gyárosnak minősíteni, de még egy 21 munkást foglalkoz­tató asztalost is alig. A kézművesipar olyan hivatás, amelynek űzése több évi előtanulmányt és gyakorlatot kíván. További jellegzetessége, hogy túlnyomóan tanult szakmunkást foglal­koztat, túlnyomóan kézierővel és többnyire közvetlen kapcso­lata van a fogyasztóval. Közismerten kézműiparos tehát az egyes darabokat, nem géppel tömegárut készítő asztalos, szabó, cipész, kárpitos, aranyműves, ékszerész, nyomdász, cukrász, szűcs, szobafestő, mázoló, a javítóiparos, a szerelő és ki­szolgáló iparos, mint pl. az elektromos, vízvezetéki szerelő, a fodrász, borbély, vendéglős, stb. Azt hiszem, ezek után meg­elégedhetünk azzal a meghatározással, hogy kézműiparos az, aki képesítéshez kötött mesterséget űz, legfeljebb 20—2Гg tanult szakmunkással, túlnyomókig kézierővel és túlnyomólag közvet­lenül a fogyasztó részére. A reklám lényegét Önök előtt, mint szakemberek előtt, egy mondattal meghatározhatom. Reklám az a céltudatos tevékeny­ség, amely a keresletet megteremteni és fokozni van hivatva. Egyik népi írónk bájosan írja meg a falusi zsellér históriáját, aki elhasznált öreg pár csizmájával bekövetkezett a vásárl­ószerre és az eladandó lyukas csizma fülére reklámból mad­zaggal egy verebet kötött, hogy felhívja eladandó portékájára a figyelmet. Mi tagadás, ez bizony pszichológiával kiagyalt szabályszerű, épkézláb reklám volt. Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek elő­adásom tulajdonképpeni tárgyára: a kézművesiparos reklám­jára. Kétségtelen, hogy az iparos hivatása a termelés. A ter­melt áru részére vevő keresése és az áru eladása már keres­kedelmi tevékenység. Ezt azért tartom szükségesnek le­szögezni, mert az iparos tevékenységénél a hangsúly a terme­lésen van, kereskedelmi tevékenysége tehát ezt csupán alá­támasztani van hivatva. Az iparosnak tehát elsősorban és mindenekfölött jó iparosnak kell lennie. A kézművesipar virágkorában, a XV., XVI. században a céhek már igen éberen őrködtek a kézművesmunka jó minő­sége felett. Aki a kézművesipari pályára lépett, az hosszú éveken át tanulta mesterségét, hogy látóköre, tudása táguljon, vándorolni volt kénytelen és remeket kellett készítenie, mielőtt felszabadult. Mint mester is ellenőrzés alatt állott és a leg­kisebb panasz is szigorú vizsgálatot és eljárást vont maga után. A piacra hozott árut a városi hatóságok és céhek gon­dosan megvizsgálták, sőt pl. Németországban az u. n. Schau­­­meisterek még a termelési folyamatot is ellenőrizték, úgy a felhasznált anyag, mint a munka minősége szempontjából. A rendelő megtévesztése, az áru rossz minősége, a h­iba el­fedése bizony súlyos pénz- és áldozati gyertya­bírsággal járt, de még testi büntetés (pellengér, botozás) is gyakran előfordult. A rossz áru elkobzása már csak ráadás volt. A kézművesiiparosnak ma is megvan az alkalma arra, hogy mesterségében tökéletesítse magát. Az a körülmény, hogy a legtöbb kézművesipari foglalkozás űzése képesítéshez van kötve, ami­­nemcsak bizonyos időtartamú tanonci és segédi gyakorlat kötelezettségét jelenti, hanem tanonc-, segéd- és mestervizsga letételének kötelezettségét is, biztosíték arra, hogy iparigazolványhoz csak tanult és gyakorlott szakember jut. De az érdekképviseletek és hatóságok is gondoskodnak arról, hogy az önálló iparos is tovább képezhesse magát, a szakmájában történő újításokról tájékozódjék és azokat mes­tersége­­zésénél gyakorlatilag értékesítse. Az iparosnak tehát, mint az előbb mondtam, elsősorban is jó iparosnak kell lennie, mert az iparos részére a szaktudás az az arany alap „Goldene Boden“, amelyen boldogulása nyugszik és amelyre elsősorban kell reklámját felépítenie. Vagyis a kézműiparos legjobb reklámja a jó minőségi munka, közismert néven a kvalitás­munka. Ma már alig van kézműipari tevékenység, amellyel azonos területen ne dolgoznék a gyáripar. A cipésznek a cipő­gyáros, a szabónak a ruhakonfekciós, a péknek a­­kenyérgyár a versenytársa. A tömegárunak ezt a versenyét csak az egyéni ízlés kiszolgálásával és a minőség tökéletességével lehet ellen­súlyozni. A piackutatás lélektani módszereit vizsgáló szak­emberek egy körkérdés kapcsán megállapították,­­hogy­­a vevők 73%-a az áru jó minősége miatt fedezi szükségletét a kézmű­­i­parosnál. De h­a már a kvalitás nagy jelentőségéről beszélek, meg kell emlékeznem még két olyan kellékről, amely a kézmű­iparos kvalitás munkájának elengedhetetlen kiegészítő része. Az egyik a szállítási határidő gondos megállapítása és pontos .

Next