Györgyi Kálmán szerk: Magyar Iparművészet 26. évfolyam 1923
1. szám - Lukács György: Művészet és kultúrfölény
okolható elnyomása ellen való meddő küzdelemben fecsérelje el. Művészeink ebben a fajunk, nemzetünk jövőjére döntő nagy kultúrküzdelemben derekasan helytállanak. íme, csak az imént is,"néhány hét előtt egyszerre három helyen gyúlt ki a magyar alkotó géniusz fáklyája: délen Velencében, északon Stockholmban, középen itt, az elárvult Csonkamagyarország szívében, hatvanéves jubiláris tárlatunkon. Mialatt azok a népek, melyeknek a győzők kénye-kedve a magyar nemzetet szabad prédául kiszolgáltatta, gyászos világhírt szereznek maguknak azzal, hogy a magyar kultúra márványba vésett dicső alkotásait gyalázatos módon rombolják s a modern vandalizmusnak olyan szégyenteljes példáit szolgáltatják, melyek miatt pirul a történelem, addig mi szegény, megalázott magyarok rendületlenül tovább küzdünk az egyetlen fegyverrel, melytől a győzők hölyfe nem tudott megfosztani bennünket: a kultúra fegyverével. Kultúránkban van hitünk, bizodalmunk, reményünk, kultúránk fegyvereivel akarjuk magunk javára visszahódítani azt a világot, azt az emberiséget, amely önző érdekből oly rútul és oly kegyetlenül elfordult tőlünk. Nem lankadó kultúrmunkásságunk felemelő bizonysága az emlékezésnek ez a mai ünnepélye is, melyre az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat működésének hatvanadik évfordulója szolgáltatott alkalmat. Társulatunk alapszabályszerű feladatát, mely a hazai képzőművészet minden ágának felkarolásában áll, hatvan év óta odaadóan és lelkesen teljesíti. S ha múltjából a jól végzett munka öntudatát merítheti, jövőjébe is bizalommal tekinthet. „Nincs a teremtésben vesztes, csak én !" — joggal mondhatja a Bánk bán költőjével napjaink letiport magyarja. De ugyancsak jelszóvá avassa minden magyar az Ember Tragédiája nagy költőjének igéit is: „Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál!" Küzdenünk kell és bízva bíznunk, és akkor nem is fiaink, de még a magunk szemei előtt fog romba dőlni a párisi békediktátum agyagkolosszusa, a világtörténetnek ez a leggyarlóbb emberi műve. Ti pedig, művésztestvéreink, pillanatra se feledjétek, hogy abból a gigászi nagy munkából, amely reánk, magyarokra vár a végből, hogy a létnek vagy nemlétnek előttünk álló alternatívája fajunk, nemzetünk, az emberiség javára nyerjen megoldást, nektek elsőrangú szerep, úttörő cselekvés jut osztályrészül. Ismerem alkotó erőtök izzó tüzét, ismerem magyar lelketek megalkuvástalan honszerelmét, tudom, hogy rátok nem hiába számít a haza. De azt is tudom, hogy benneteket ebben a nagy hivatástokban segíteni, támogatni, kitartásra buzdítani minden érző és gondolkodó magyar ember hazafiúi közessége, így, kéz, a kézben, váll a vállhoz, és a pokol kapui sem fognak erőt venni rajtunk. — Úgy legyen !! 2 .