Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)
1878-05-23 / 119. szám
III. évfolyam 1878. 119. sz. Budapest, csütörtök, május 23. „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre . . . 15 írt. — Fél évre .... 7 „ 50 ! Negyed évre . . . „ — Hirdetések: ( Egy hatodhasábos pestisor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszeri 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség ( 18 j . kiadóhivatal: 1. Budapest, V. József tér, 3. sz. Ahová a lap szellemi részét is illető közleményeken kívül, és az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtat ■ tandó hirdetmények is küldendők. — Kéziratok csak is ismert kezektől fogadtatódnak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Jogi szervezetünk. (Két cikk.) I. Az igazságszolgáltatás minden államban nagy teremt és sokféle készüléket föltételez a mai korban. Arra, hogy az csak némileg is megnyugtató legyen, távolról sem elengedő magában a jó törvények, s törvénykönyvek leírása. Azonkívül arra számos intézmény közreműködése szükségeltetik, melynek sikere ezek tökélyétől s korszerűségétől függ. Ez a jogszolgáltatás gépezete, mely valódilag életet ad a törvényeknek, melynek retortáiból kerül ki az igazság, s melynek működése teremti azt az állapotot, melyet jogbiztosságnak nevezünk. Ezt a gépezetet kiváló szakképességgel kell elkészíteni, s pedig akkép, hogy pontos eszműködése biztosított legyen. Ha abból csak egyetlen csavar hiányzik is, vagy ha kerekei már elgyengültek, avvagy ha ósdi, elkorhadt részecskék maradtak benne: működésének eredménye, az igazságszolgáltatás, lesz nem kielégítő. Azért oly nagy jelentőségű minden társadalomban a jogi szervezés. Mi akkor, midőn a jó törvények dolgában is ugyancsak roszul állunk, még azzal sem dicsekedhetünk, hogy csak középszerű szervező tehetséggel bírnánk is. Sőt talán ép ebben vagyunk leggyöngébbek, ennél nyilvánultak ugyanis a legfeltűnőbb s legszámosabb fogyatkozások, ami némileg érthető is, mert tökéletes törvénykönyvekből — külföldről — lehet ugyan némi fáradsággal jó törvényeket elővarázsolni, de magát az igazságügyi szervezetet tökéletesen megalkotni, azt a tényleges viszonyokkal öszhangzó működésbe hozni — erre a fordítási képességnél már valamivel több szükségeltetik. És minthogy ennél a fordítási tehetségnél többet az igazságügyminisztériumban nem keresnek, s minthogy eddigi igazságügyéreink legkevésbé sem fejtettek ki komoly törekvést, ily munkálatokra a valódi, nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is képzett szakerőket megszerezni: természetes, hogy 1867 óta az organisátió minden kísérlete fiascot csinált, minden ebbeli művelet félszeg, tökéletlen volt. Minden arra mutat, mikép azok, kik ezt a szervezési műveletet vezették, oly primitív szervező képességgel bírtak, hogy azt sem tudták, mikép a nagyfontosságú munkálatot hol s mivel kezdjék. Ezt tanúsítja legalább az, hogy a bírósági szervezést a legfelsőbb fórummal kezdették meg. Ezt lehet azután valódi „Kirchen-Thurm“ politikának nevezni, miután az építést a tetőzetnél kezdették, mit magának az alapul szolgálandott épület fölállításának kellett volna megelőzni. De hogy ez magában véve is, mily szakértelmetlenséggel, a szervezési tehetség mily compromittálásával létesíttetett, kézzelfoghatólag tanúsítja az, miszerint életbeléptetése után alig pár évre már a legélénkebb törekvés s mozgalom fejlődött ki a szakkörökben épen úgy, mint a törvényhozó testületben, aziránt, hogy a legfelsőbb fórum ezen szervezése teljesen fölforgattassék s uj alapokra fék- tettessék. Tanúsítja eme szervezési élhetetlenséget az is, mikép ugyanezt a szervezést keresztülvitték annélkül, hogy megoldották volna azt a nagy szükségű feladatot: államunkban hány felebbviteli bíróság legyen hivatva a peres ügyek elsőfokú fölülvizsgálatára. Ezt pedig tehették volna annál inkább, minthogy a másodfokú bíráskodás decentralisatiója, mely jelenleg a költség szempontjából oly sok fejtörést okoz, sem szellemi, sem anyagi erők tekintetéből nem került volna többe, mint a kettős legfelsőbb fórum. És midőn a legfelsőbb fórum szervezését befejezték, évek múlva kezdenek az alsó bíróságok szervezéséhez. Ezt is azonban csak azért, hogy pár évre reá azt szintén ledöntsék s újabb szerve- zéshez fogjanak. És ezt most a bírói függetlenség rendkívüli sérelmével keresztül is vitték. Hogy ez az erőszakos organisátió mennyiben sikerült, mily befolyással leend a jogszolgáltatás tökéletesbítésére, a■ a közeli jövő fogja igazolni. De mi utóbbit a szervezési képtelenség s tudatlanság bizonyítékául főkép azért hoztuk föl, mert az akkor történt, amidőn a büntetőjogi kodifikáció megkezdetett. Mert könnyen érthető, mikép a büntetőjogi reform szükségkép új intézményeket föltételez; új büntetőjogi kodifikáció a bűnvádi bírósági rendszerre befolyás nélkül nem maradhat és mindenesetre föltételezi ama kérdés eldöntését, hogy váljon törvénytudó bírák, vagy esküdtek alkalmaztassanak-e ? És a mi nagy embereink épen most szervezték az alsó bíróságokat annélkül, hogy ezt az előleges kérdést megoldották volna. Vagy félnek ahhoz nyúlni — szemben Oroszországgal, mely már évek óta ismeri a közönséges bűnvádi esküdtszéket? Budapest, május 22. A képviselőház mai ülésén folytatták és befejezték a quotára vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását. Beszéltek sokan és sokat. Ostffy, Simonyi Lajos, Kerkapoly, Ragályi, Helfi, Ráth Károly mind a javaslat ellen szóltak kisebb-nagyobb hévvel és szerencsével. Legkacskaringósabb volt az Orbán Balázs beszéde, ki „a minket eddig mindenkor rászedett osztrák-németnek, és az azzal cimboráló magyar kormánynak“ a javaslatot meg nem szavazza. A többség elfogadta az előterjesztést. Az ülés elején halommal nyujtattak be kérvények az angol szövetség mellett,s a san stefanói szerződés ellen. A delegátiók f. hó 25-ére hivatnak össze. TAS®1: Szerelem és becsület. (Vége.) Folyt tehát a csevegés a Veillemont-kastélyban. A nyári hőség ellen hűsítők hordattak föl. Művészet, politikai viszonyok voltak szőnyegen, majd a botanika, Linné tudománya képezte beszéd tárgyát. Bathier habozott. Alice, a szőke fürtü, hóvállú, kékszemü leány azt hitte, hogy udvariasságot követ el, midőn a titkos rendőrt a növénytan titkairól vallatta. Mi minden járt eszében a rendőrnek! Kerülte a kérdéseket, zavart volt. Majd piros lett, majd elhalványodott. Talán a pirulás azon láz előérzete volt, hogy a gyilkos fölfedezésének dicsősége uj babért szerez neki s utat nyitand a titkos rendőrosztály főnökségére! A sápadtság talán előfutárja volt annak, hogy ő szerelmes! Nem előfutár volt az már, hanem azon ijedelem, hogy ő szerelmes a bájos Alicébe; hogy ő csak titkos rendőr, eszköz, s ha szükséges: kém, míg imádata tárgya egy milliomos leánya, földi tündér. Utóvégre a rendőr is ember; a titkos rendőr is az, ki beleszerethet bárkibe, mert hisz a szív, s a vér parancsol sokszor az akaratnak! Két dolog forrt agyában Bathier Lajosnak, s fölfedezni a gyilkosságot és hozzájutni Alice kezéhez. A sors néha az ember kezére játszik. Mindkét irányban szerencse kezdé kisérni. Alice, a szép leány szintén rabja lett szivének. A méla komoly arcú, elegáns modorú tanárba szeretett. Fogja-e szeretni a titkos rendőrt?! Estére járt az idő, a gazdag úr kilovagolt széles birtoka több pontját megtekintendő. Bathier lement az udvarra, ki a cselédek közé, mert félt egyedül maradni a leánynyal. Alice zongorához ült s az olasz maestrók fülbemászó dalait játszta. A cselédség között csakhamar fölfedezte a rendőr, akit keresett: azt a bérest, kinek gúnyája olyan szövetből volt, mint az ő rongydarabja. — De jó gúnyája van — mondá. Hol vette? Ilyet veszek én is cselédeimnek. — Az urunk rendelte X-ben, ő adhat fölvilágosítást. Ami rajtam van különben, az öcsémé volt, kit egy hónappal ezelőtt meggyilkoltak. — Hol gyilkolták meg? — A külső tanyán egy szobában. Nem volt a ház körül senki. Mikor fölfedeztük, megvolt hallva; szive volt keresztüllőve; a golyó átment rajta , most is őrzöm, azért nagyon szerettem a fiút. Egyik társa mellette volt elterülve. — De hát kire gyanakszik? — Nem lehet itt uram gyanakodni. Hanem majd kihozza az isten igazsága. — Adja ide azt az őrzött golyót. Én majd átadom, ha Párisba megyek a rendőrségnek, aztán talán kikutatjuk, s megboszuljuk öcscse gyilkosát. Átvéve a golyót, Bathier Lajos eltávozott. Fölment a még mindig egyedül levő Alicehoz, hogy búcsút vegyen tőle — talán örökre. A leány szinte bus volt. Eleintén közönyösen beszélt s egy érdekes újdonságot mondott el neki, mely a párisi lapokban volt közölve. Ez újdonságban érdekesen volt leírva, hogy a „nem rég meggyilkolt Largiertől elrabolt 400.000 frank hiány nélkül megküldetett a meggyilkolt örököseinek; a rejtélyes eset nagy föltünést kelt s átalános a vélemény, hogy a gyilkosság boszából történt. — Nemde furcsa Bathier úr! — Nagyon furcsa Alice kisasszony. Mindketten elgondolkoztak s arra ébredtek föl, hogy a titkos rendőr tördelt szavakban ezer bocsánatot kért s távozni akart. Kezében nyugodott Alice habkeze, mely forró volt, mint a parázs. A szív lüktető, habzó vére, tajtékzó érzelem eme forrása így beszél! Már az udvarra lovagolt Veillemont, midőn a rendőr átlépte a kétkedés Rubiconját és a szerelmét megvallotta. Alice hallgatott és sírt — örömében. Komoran lépett be a ház ura. A külső tanyáról jött. — Nem jól érzem magamat uram; igen lekötelezné, ha az estét, ameddig türelme bírja, velünk töltené; hazaküldöm, ha agyonuntatjuk — szólt Bathierhez.