Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)
1878-10-09 / 232. szám
fizetés is Bpesten volt teljesítendő. Ezen vélelemmel szemben pedig az ellenkezőt alperes tartozott volna bizonyítani, mit meg sem kísérlett. Tekintve hogy a szerződés teljesítése (alperes részéről a fizetés) iránti perek azon bíróság előtt is megindíthatók, melynek területén a szerződés teljesítendő s tekintve hogy a 27* alatti (Újvidéki) kereset más jogczimen (kártérítés és elmaradt haszon) más követelés iránt indíttatott, mint jelen (szállítási díjak) iránti kereset s hogy a szerződő felek ugyanazon szerződésből eredő követeléseiket nem kötelesek (csak jogositvák) viszonkeresetileg érvényesíteni, hanem azokat külön keresettel is érvényesíthetik; ezeknél fogva a helyi illetőség (perv. 35. §.) megállapítandó volt. Ez ellen alperes semmi panaszszal élt s a semmitőszék aszék végzését (297. §. 1. p.) megsemmisítette s az ügyiratokat további eljárás végett az újvidéki tszékhez áttétetni rendelte, mert hogy alperes a kérdésbeni jogügyletből felperes ellen az újvidéki tszékhez egy keresetet korábban adott be, mint ellene a jelen perbeni kereset a bpesti kereskedelmi tszékhez benyujtatott, azt felperes perbeszédének végén közvetve beismerte azáltal, hogy állítása szerint az újvidéki bíróságnak azon perbeni illetősége ellen kifogással élt. Ennek következtében azonban további eljárásnak s a jelen perre vonatkozó illetőségi kifogás eldöntésének helye nem lehetett, hanem a perv. 13. §. értelmében, melynek alkalmazása csak a különböző kereseteknek egy és ugyanazon jogügyletből való eredésén s nem a kereseti jogalapok azonosságán s ebből folyólag a viszonkereset érvényesítésén (76. §.) alapszik, az eljárás megállítandó s az iratok stb. átteendők lettek volna. Hogy pedig felperes ezen (újvidéki) bíróság illetősége ellen állítólag kifogással élt, az itt figyelembe nem jöhet, mivel a kérdéses perek összefüggése (connexitas) csak bírói határozat s nem az illetőség egyszerű kifogásolása folytán szünhetik meg. A kereset, mely a szerződés érvénytelennek nyilvánításából indulván ki, az arra már fizetett részletösszegnek megtérítése és a szerződés tárgyának visszavétele iránt lévén indítva, az 1877. évi 22. t.-czikk 115. §-ának egyik pontja alá sem vonható, habár a részletösszeg nem haladja meg az 50 frtot. (Semmitész. 16926/878. sz.) Simonfi István felperesnek Mandel testvérek alperes ellen 22 frt. 84 kr. s jár iránt indított sommás perében a tordai kir. járásbíróság f. évi 3172. sz. a. hozott végzésével felperes keresetét hivatalból visszautasította; mert a követelt főösszeg 22 frt. 84 kit. teszen; az ügy az 1877. évi 22. t.-cz. értelmében kisebb polgári peres eljárásaid tartozik, és mint ilyen, ezen t.-cz. és a t. r. t. 51. §-a alapján hivatalból visszautasítandó volt. Ezen végzés ellen fölperes semmiségi panaszt adott be s a semmitőszék a megtámadott végzést a ptrs. 297. §. 5. pontja alapján megsemmisitette s a kir. járásbíróságot a keresetlevél újabb s szabályszerű elintézésére utasitotta, mert a kereset 1 90 frt. árban megvett varrógép iránti szerződés érvénytelennek nyilvánításából indulván ki, az arra már fizetett részletösszegek megtérítése s a gép visszavétele iránt lévén indítva, az 1877. évi 22. t.-czikk 115. §-ának egyik pontja alá sem vonható, következőleg helytelenül lett panaszró a kisebb polgári peres ügyek iránt való eljárásra utasítva. Semmiségi okot képez, ha a per előadója az egyik fél ügyvédjével másodiziglen sógorsági viszonyban áll. A sógorsági viszony azon személynek halálával el nem enyészik, kinek házassága folytán keletkezett. (Semmitész. 11098/878 sz. a.)Robits Juon felperesnek Nedelkó János alperes ellen 40 frt. s jár. iránt a lugosi kir. járásbíróság előtt lefolyt perében, alperes részéről a legfőbbitélőszéknek 1977. decz. 5-án 10985. sz. a. kelt ítélete ellen semmiségi panasz adatott be. A semmitőszék a neheztelt ítéletet a ptrs. 297 §. 9. pontja alapján megsemmisítette s az ügyiratokat újabb elintézés véget a legfőbbitélőszékre visszaküldetni rendelte; mert arra nézve kétségben nem forog, hogy a jelen pernek legfőbbitélőszéki előadója felperes ügyvédével másodsziglen sógorsági viszonyban áll; minthogy pedig az ügyvéd az általa képviselt ügyben kétségen kívül érdekelve van; minthogy továbbá, a pits. 56. § b) pontja azon átalános rendelkezésének, hogy a bírói személy oly ügyben részt nem vehet, melyben meghatározott fokban rokonai érdekelnék, abbeli megszorító értelmet tuljdonítani nem lehet, miszerint a bíró csak akkor lenne a bíráskodásból kizárandó, midőn a közvetlen peres féllel áll rokonsági viszonyban, mivel ellenkező esetben azt is meg kellene engedni, hogy a jogbiztonság legfeltűnőbb veszélyeztetésével az apa a fia vagy az fiú az apa által előmozdított perekben biráskodhassék s minthogy végre a sógorsági viszony azon személynek halálával el nem enyészik, kinek házassága folytán keletkezett; mindezeknél fogva a kir. legfőbbitélőszék tanácsa a neheztelt ítélethozatalánál nem volt szabályszerüleg alakítva s azért azon ítéletet meg kellett semmisíteni. A mezővárosi község részéről, árverésen valamely Ingatlannak megvétele érvényesnek nem tekinthető, ha nincs kimutatva, hogy az azon vételre törvényhatósági jóváhagyást nyert volna. (Semmitész. 17975/878. sz.) Trubács Katalin — Némethy Lajos pozsonyi ügyvéd ell. 950 frt. iránt a pozsonyi tszéknél pert folytatván, alperes elmarasztalása után, lefoglalt javaira, ingatlanságaira, az elsőnek sikertelensége után második árverés rendeltetett el,melynél Szempcz mezőváros községe vette meg az ingatlant. Alperes semm. panaszára a semmitőszék Vagyonbiztonság elleni kihágást képez, ha valaki idegen vadászterületen valamely vadat fölver, agarakkal elfogat, azután felszólításra a vadászterületileg jogosítottnak át nem adja. (Legtöbb stélész. 6007/878. sz.) Gabos Dániel és társa Balog István ell. vadászati és pénzügyi kihágás miatt a debreczeni jbiróság előtt Debreczen városának vadászati jogbérlő társulata panaszára bünfenyitő vizsgálat indíttatván, annak befejeztével s a végtárgyalás megtartása után a jbiróság 1877. decz. 24. 2007. sz. a. ítéletével Gabos Dániel debreczeni mészáros és Balog Istvánt a mészáros társulat elnökét bizonyítékok elégtelenségéből a vád alól fölmentette; mert Gabos Dániel ellenében a panaszlevélben foglalt azon állítás, hogy ő a kérdéses hely és időben agárral vadászott s hogy gazdája agaraival fogatta volna el azon nyulat, melyre Kraschován Pál tanú rálőtt, vádlott határozott tagadása ellenében bizonyítva nem lett. Mert habár Kraschován tanú III. a. vallomásában eskü alatt állítja is, hogy vádlott ösztönözte is a vele volt agarakat a nyúl elfogására, de ezen egy tanú vallomása a Sajnos István V. sz. a. eskü alatt kivett vallomásával szemben még félpróba erejű bizonyítéknak sem vehető. Sajnos István ugyanis amannak vallomásával szemben hit alatt azt erősítette, miszerint vádlott folytonosan a keze alá tartozó marhák hajtásával foglalkozott s az után haladt s hogy a marhákkal kiszökött agarakat vádlott nem uszította a vadászó Kraschován Pál lövésére az útra kifutott nyúl után, hanem az agarak maguktól csípték el az elébük az útra kiűzött s kifutott nyulat. Ezen tanú vallomása tehát Kraschovánét megerőtlenitvén, a bejelentett panasz igazolatlannak volt veendő. De felmentendő volt vádlott azon vád alól is, hogy ő gazdája agarait szándékosan vitte volna a vadászati területre mert ez megczáfoltatik a Sajnos Isván vallomásával s megerőtleníttetik a jelen bűnügybe alaptalanul bevont Balog J. vallomásával is. Nem lévén tehát sem az, hogy vádlott gazdája agarait szándékosan vitte volna magával, sem az, hogy azokkal agarászott s azokat a nyúl elfogására ösztönözte, sem tehát az, hogy vádlott agárral vadászott volna, bebizonyítva, őt stb. Balogh Istvánt illetőleg, miután ellenében azon körülmény, hogy a garati tábora. Közhivatalnokon nyilvános sértés. (Az osztrák fenyitó eljárás köréből.) (Folyt, és vége.) A felebbviteli bíróság, ezen különböző indítványok és kérelmek meghallgatása után, a magánpanaszos és annak képviselőjének, a felebbviteli tárgyalásra való személyes megjelenését mellőzendőnek határozta, a dolog érdemére nézve pedig hosszabb tanácskozás után az első fokú ítéletet helybenhagyta. Mi, nem az ítélet érdemét illetve, hanem az eljárás folyama alatt fölmerült mellékkérdésekben hozott határozatokra nézve — tekintve a jogi következményeket — azokkal nem vagyunk egy nézeten. Mert a felebbviteli bíróság hatáskörének és pedig a büntető-perrendtartás 476. §. ellenére való megszólítása volna, ha az, a büntető törvény 312. §-a szerint, a közhivatalnok elleni nyilvános sértés tényálladékát meg nem állapítva, nem volna jogosítva a becsületsértési vád fölött is ítélni, a II-od fokú bíróságnak csak van annyi joga, mint az első fokúnak, és miután ebbeli joga kétségtelen, akkor a magánpanaszos bizonylatainak, az ellenbizonyítékok megczáfolására hivatkozott tanúinak kihallgatása, annak elrendelési joga is megilleti és ebből önként következik, hogy a fölebbviteli tárgyalásra, mind a magánpanaszos, mind annak képviselője megidéztethető lett volna. Vádlott védőjének amaz állítása, hogy a becsületsértési vád kérdésében az első folyamodású bíróság nem ítélt, alaptalan, mert az ítélet bekezdésében mindkét panaszt, tehát a közvádló és a magánfél panaszát is fölemlíti, a bűnösséget azonban csakis a büntető törvény 312. §-a alá eső cselekményre mondta ki; már ezen körülménynél, különösen a benyújtott fölebbezésnél fogva, de a büntető-perrendtartás 476. §-a szerint is jogában áll a fölebbviteli bíróságnak, ítéletét mindkét panasz tárgyára kiterjeszteni, — az első fokú bíróság csak akkor ítélhetne abban újból, ha az ügyiratok kimerítőbb vizsgálat vagy pótlások eszközlése miatt visszaküldetnének; miután ennek szüksége fen nem forgott, a felebbviteli bíróság mindkét kérdésben jogszerűen ítélhetett volna. Ezen eset, különösségénél fogva sok tekintetben tanulságos. Mindenekelőtt azon kérdés merülhet fel: váljon az eljáró járásbíróság ítélhetett-e egyidejűleg a hozzá benyújtott s egy vádlott ellen irányult két különböző panasz felett vagy nem? — Tegyük fel, hogy közvádló csak a büntető törvény 312 §-a alá eső vétség iránt indította volna meg panaszát, a járásbíróság pedig azon nézetre jutott volna, hogy jelen esetben csak a büntetőtörvény 491. §-a alá eső cselekmény constatálható, az illetékes magánpanaszos hiányában, akkor teljesen fölmentő ítéletet kellett volna hoznia (mert az osztrák büntetőeljárás szerint a közvádló vádja nélkül vagy azon túl, ha illetékes más panaszos nem létezik, marasztaló ítélet nem hozattathatik. Czélszerű lett volna, ha az államügyész per analógiam, a büntető-perrendtartás 46. §-a szerint a magánpanaszos vádját is magáévá teszi vagy ha a büntető-perrendtartás 449. §-a értelmében a magánpanaszos teszi ezt. Végre is csak azon meggyőződésre jutunk, hogy az osztrák büntető-perrendtartásnak nincs igen ínyére a kettős panaszok elbírálása, különösen ha azok köz- és magánvádlóiak — nagyon szeriti azokat, ha csak lehet egy személyben egyesíteni. De ha az eljáró első folyamodású bíróság cumulatív tárgyalta az ügyet, akkor a természetes és észszerű következtetés csak az lehet, hogy a fölebviteli tárgyalásra, mindkét panaszos fél, úgy a köz, mint a magánvádló megidéztethető. Az államügyész abbeli nézete, hogy ha ez esetben a büntető törvény 312 §-a szerinti bűnösség meg nem állapíttatnék, az ügyiratok új tárgyalás megtartása czéljából az első folyamodású bírósághoz szükségkép visszautasítandók, alig helyes, és föntebb kifejezett nézetünk, t. i. hogy a másodfokú bíróság jelen esetben a büntető törvény 491. §-a alá eső becsületsértési vád felett is ítélhet, bizonyára több jogi támponttal bír. Más volt és lehetett itt az indok, mely a felebbviteli bíróságot a becsületsértési vád szellőztetése, a tényálladék teljes és részben újabb letárgyalásának mellőzésére bírhatta. A magánpanaszos többrendbeli tanuk kihallgatását kérelmezte és pedig azon indokból, hogy az első bíróságilag helyreállított bizonyítási eljárást, annak horderejét meggyengítse illetőleg paralizálja, márpedig ezeknek a felebbviteli tárgyaláshoz egyszerű megidéztetése, minthogy a meglevő tényállás szerint eleve nem volt meghatározható, hogy az eljáró elsőfokú bíróság, mily és minő súlyt fektetett a vádlott által igénybe vett bizonyítási eljárásból származott matériáiéra és miután az a bűnösséget a büntető törvény 312. §-a szerint mondta ki, nem volt egyelőre meghatározv a megtartott második árverést megsemmisítette (297. §. 21. p.) s újabb árverési határnap kitűzését rendelte el, mert az eljárószék jelentése szerint, a 2-ik árverési hirdetmény a t. r. t. 434. , illetve 433. §. ellenére a telekit. hatóságnál nem volt kifüggesztve; mert a vevőknek az árverésikönyvhöz csatolt meghatalmazványa a perr. 553. §. értelmében hitelesítve nem volt és mert az 1871. XVII. t.-cz. 26. §. e) p. értelmében nincs kimutatva, hogy Sempcz mezőváros községe ezen vételre törvényhatósági jóváhagyást nyert, illetőleg az e czélra szükséges pénzösszeg a költségvetésbe kiadásként fölvétetett volna.