Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)

1879-09-11 / 207. szám

A Haza-Tisza ügy újabbi stádiuma. A Haza életbiztosító- és hitelbank csődtöme­gének pelügyelője , illetőleg választmánya, a csőd­tömeg és a Tisza biztosító-részvénytársaság, mint viszonbiztosító, közt létrejött egyességet körözteti a Haza biztosítottjaiinál elfogadás végett. Ezen egyesség értelmében a Tisza a Haza irányában elvállalt viszonbiztosítási kötelezettségé­nek lebonyolítása czéljából, a Ház­a-féle csődtö­megbe bejelentett s összesen 178,130 frt. 60 krt tevő életbiztosítási díjak fejében a biztosítottaknak — levonva a föntebbi összeg 30 százaléka­, ugyanis 53,438 frt. 86 krból a Haza által életbiztosítási kötvényekre egyeseknek kölcsönkép adott 15,602 frtot — 37,836 frt. 86 krt, azaz 211/1 százalékot ajánlkozik megfizetni, holott a viszonbizto­sítási szerződés értelmében 30 száza­lékot köteles föltétlenül megtéríteni. Továbbá az említett egyesség bekezdő sorai értelmében az egyességgel egyedül a viszonbiz­tosítási ügylet lebonyolítása czéloztatnék, holott ugyanannak 6. pontjában a 30 százalék fejében a biztosítottak lemondása követeltetik minden néven nevezendő jogaikról, nem csak a T­i­s­z­a, de a Haza csődtömege irányában is. Hogy mily visszás helyzetbe hozatnának a biztosítottak a kérdéses egyesség elfogadása által, kitűnik a következő rövid példából Tudvalevő dolog, hogy a biztosító társaságok kölcsönöket adnak a biztosított felek kötvényeire s hason kedvezményben részeltette a Haza is biz­tosított feleit. Föltéve tehát, hogy valaki életbiz­tosítási dijakban 1200 frtot fizetett be s erre 400 frtnyi kölcsönt kapván, ennek levonásával a H­a­z­a csődtömegébe 800 frtot jelentett be, a hivatkozott egyesség elfogadásával—mely szerint az 1200 frt befizetett dij után csak 30 százalék vagyis 360 frt jár— még a bejelentő volna kénytetve 40 frtot a csődtömegnek visszafizetni s igy egy csa­pással hitelezőből adóssá változtatnék a beje­lentő fél. Mig erről a famozus egyességről bővebben szólnánk, szükségesnek tartottuk annak jellemző pontjaira sürgősen figyelmeztetni az érdekelteket. Tömegesen kell föllépni ily botrányos dologgal szemben. Hiszszük, hogy maga a csődbíróság is minden törvényes eszközt alkalmazni fog a kü­lönben is már eléggé megkárosított csődhitelezők érdekeinek megóvására. A büntető-törvénykönyv 301. §-a. (A testi sértésekről.) Dr. K. Csorba Ákosnak a Magyar Jogász teg­napi számában megjelent közleménye némi vonatkozás­sal birván a súlyos testi sértésekre, alkalomszerűnek találom a szakközönség figyelmét felhívni azon ano­máliákra, melyeket a büntető-törvénykönyv lipót rendes kodifikátora a 301. § megalkotása által jónak lá­tott a magyar judikatúrában meghonosítani. A ki másnak testét szándékosan, de ölési szándék nélkül, bántalmazza vagy egészségét sérti, úgymond e nevezetes törvényszakasz, ha az ezáltal okozott sérülés, betegség vagy elmekór húsz nap­nál hoszszabb ideig tartott, a súlyos testi sértés bűntettét, ha húsz napot túl nem ha­ladott, de nyolcz napnál tovább tar­tott, a súlyos testi sértés vétségét , ha pedig nyolcz napnál tovább nem tartott, a könnyű testi sértés vétségét követi el. Nem akarom kétségbe vonni, hogy a testi sér­tések kérdését a theoria még mindig nem tisztázta s igen jól tudom, hogy a német literatura számos, tarkábbnál tarkább theoriát állított fel, különösen a német birodalmi büntető­ törvénykönyvnek a testi sértéseket tárgyazó XVII. fejezetét megtámadva, a testi sértések felosztása tekintetében. Joggal kétkedem azonban a felett, hogy a törvénykönyv kellő kritikával járt volna el akkor, midőn a dies kritika rendszerét fogadta el a felosztás alapjául. Helyesen mondja a törvénykönyv indokolása, hogy a testi sértések között fokozatok léteznek s hogy nem lehet ezek megkülönbözteté­sét a bíróra bizni s­őt feljogosítani, hogy tetszése szerint válogasson 24 órai fogház és 10 évi fegy­­ház között. De nem lett volna szükséges a Scyl­­lát elkerülve, a sokkal veszedelmesebb Charib­­disbe jutni. Sokkal kívánatosabb lett volna ugyanis a bí­rónak, ki a 92. § által kimondott korrekczionális elvnél fogva úgyis majdnem függetlenül mozog, tel­jesen szabad kezet engedni a 24 órai fogház és 10 évi fegyház között, mint attól tenni függővé a testi sértés súlyos vagy könnyű vétség vagy bűntett vol­tát, hogy meddig tartott a gyógyítás, nyolcz napig-e, vagy pedig húsz és még több napig ? Sok kivetni való van ugyan már magán azon a kifejezésen is, mely a sérülés és betegség tartamát említi, de ez végtére is lényegtelenebb, mert a gyakorlat rövid időn megállapodnék aziránt, h­gy a sérülés tartama alatt a seb beforradása értendő-e vagy például egyik ujj levágása esetén örökké tar­tónak tekintendő-e a sérülés. A tulajdonképeni hiba azonban, mint már említettük, abban rejlik, hogy a törvény a sérülés és betegség begyógyulását egyenes arányban álló­nak hiszi a sértés súlyosságával. Bármily szép is ez theóriában, a gyakorlati élet vizsgálása azonnal feltünteti az anomáliákat. Nem szükséges ugyanis bizonyítgatnom, hogy gondos gyógykezelés mellett a súlyosabb sértés is hamarább begyógyul, mint a könnyű sértés, rész­kezelés vagy orvosi segély hiányában. Az arány tehát esetleg épen fordítottá válhatik, a bíró pedig mégis kénytelen lesz a súlyos sértés bűntettét sú­lyos sértés vétsége, vagy épen könnyű sértés gya­nánt, vagy viszont fenyíteni, mert neki kizáró­lag a sérülés tartamát kell és szabad vizsgálnia. Elfogulatlan jogásznak el kell ismernie, hogy a 301. § valóságos akadályt képez a fenyíték igaz­ságossága és arányosságával szemben. Különösen áll ez nálunk, hol a köznép­orvosok hiányában kuruzsálókra szorul vagy épen nem is gyógyíttatja magát. A tettesnek kell azután viselni következ­ményeit oly körülménynek is, melyekért őt fele­lőssé tenni józan törvényhozásnak nem lett volna szabad. Büntető-törvénykönyvünk kodifikátora valószí­nűleg azért tartotta a dies­kritika-féle rendszert behozandónak, mert néhány újabb külföldi kódex szintén ezt, a rendszert fogadta el. A gyakorlati életre s főleg a hazai specziális viszonyokra való tekintet nélkül dolgozó compilácziónak azután ter­mészetes következményei a hasonló visszásságok. Nem követelem azt, mit a német irodalom te­kintélyes része, élén L i­m­a­n­n a t sürget, hogy mel­­lőztessék a testi sértések felosztása teljesen. De másrészt kétségtelen, hogy a testi sértés sú­lyos vagy könnyű volta, nem jogi kér­dés, hanem orvosi s így lehetetlen másnak, mint orvosnak meghatározni a sértés minőségét. S minthogy az sem tehető vita tárgyává, hogy az orvosi tudomány sem képes oly apodiktikus is­mérveket megállapítani, melyek alapján a testi sér­tések minősége definiálható lenne, a logika azt hozná magával, mikép minden konkrét esetben or­vosi szakvélemény által döntessék el, hogy súlyos vagy könnyű-e a sértés s a szerint alkalmaztassák a súlyos, kevésbé súlyos vagy könnyű sértésekre előírt büntetés. Csak sajnálkozni lehet ennélfogva jogszolgál­tatásunk érdekében a felett, hogy a büntető­ kódex tűzzel-vassal erőszakolt életbeléptetése folytán oly büntetések fognak rovatni testi sértések esetében egyesekre, melyek a tettes arányban nem állanak. Az atya boszuja. A nordi esküdtszék előtt i. é. augusztus 5-ére volt kitűzve id. Valin főbenjáró kettős bünperének tárgyalása. A kitűzött nap közeledtére izgalomban volt az egész vidék, melynek központja Denain az emberölés iszonyú jelenete és főbb részletei által, melyek természetesen újból elősoroltatnak. A tanu­kat egész csapat bányamunkás kisérte. A csapat nem riadt vissza attól sem, hogy szokás szerint a törvényszéki palota bejáratát erőszakkal vegye os­trom alá. Csoportokban járt-kelt a hosszú folyosón, melyen az elitélendő foglyokat szokták elő vagy visszavezetni, valóságos közkiállítás ez, mely az ad­ministratív gazdálkodás vagy slendrian folyton el­lenkezik az illendőséggel, az erkölcsiséggel, sőt gyak­ran a közbiztonsággal is. A közvádló székét Marcaux főügyész foglalja el, a védők padján Hatty ügyvéd ül. Vádlott gyári munkás, 56 éves, büntelen előéletű, nyugodtnak és bűnbánónak látszott. A vádirat a tényállást következőleg adja elő: Az 1878. év folyamán, vádlott fia a denain­­haulchaini után Samain, közvetett adóbiztoséval szomszédos házban lakott, a két ház Haulchain te­rületén állt. Samain úr ismételve segélyt nyújtott bizonyos Mascarinénak, mialatt ez tizennégy napi fogságban ült, melyre azért volt ítélve, mert ifj. Valint meg­verte. Utóbbit Samain urnak ily magatartása nagyon felingerelte. A sértegetés, veszekedés annyira ment közöttük, hogy Samain ur az Auzin társulattól az ifj. Valin által lakott ház kiürítését kérte s azt meg is nyerte. Ez méginkább felségerelte az ifjú Valint. A házat elhagyva, Samain urat fenyegette, hogy bo­­szut áll rajta. Ez 1878. szeptember havában történt 1879 június havában nagy pusztítás történt Samain úr kertjében; a növényzet nagy részét ki­tépték. Ifjú Valin fenyegetései arra a gondolatra jut­tatók Samain urat, hogy a pusztítást ez vihette véghez. Panaszt tett a denaini csendőrségnél, mire vizsgálat rendeltetvén el, ifj Valint kihallgatták. Junius 22-én id. Valin neje által ebéd köz­ben értesittetvén Samain ur panaszáról s ennek kö­­vetkezmény­éről, ebéd után fölkelt s az asztalon levő kések közül a legerősebbet magához vevén, azt a köszörükövön megélesitette. Ezután zsebre téve a kést, Samain úrhoz ment. Körülbelül délután 2 óra lehetett, midőn odaért. Samain ur a teremben volt, hol Lucia nevű tizenhat éves leányával zongorázott; egyszerre meg­jelent előtte id. Valin, kit nem ismert és aki azt kérdezte tőle, hogy ő legyen-e Samain ur. Igenlő válaszára szemére vetette, hogy fiát igazságtalanul ítéltette el a kertjében elkövetett pusztításért. Samain ur erre azt felelte, hogy a hatóság kötelességének eleget tesz és hogy gyanúja jogos volt a múlt évi fenyegetések folytán. Amint erre Valin hangosabban szólt és fe­nyegető állásba tette magát, Samain úr feléje ment és távozásra szólította föl. Ebben a pillanatban Valin kirántotta zsebéből az éles kést s igy szólt: — Ma vége lesz! Ezzel erős döfést intézett Samain ur mellébe. Samain ur szolgálója, Luthon Nathalie, ki épen jelen volt, segélyért kiáltott és a gyilkosra rohant, hogy urának segítsen a lefegyverzésben. Mascarte ur, Samain szomszédja, szintén előfutott a hallott lármára és Valint nyakánál s egyik lábá­nál fogva megragadta, mig Samain ur a kést igye­kezett kiragadni kezéből. Valin pillanatig kiragadván magát, Luthon Nat­halies erős döfést intézett, mely azt bal mellén találta. Choin Benouf ur is megérkezvén, Samain és Mascarte urakkal együtt Valint megkötözte s átszolgáltatta a csendőröknek, kik a dologról érte­sülvén, azonnal megjelentek a hely­színen. A küzdésben Samain úr második késszúrást is kapott baltérdőbe és miközben Valint lefegyverezni igyekezett, kezét is összevagdalta. Ezenkívül bal­kezén súlyos zúzódást is szenvedett. Valin kelepczében látván magát, a dühtől taj­tékzott és Samain és Mascarte irányában sértő és fenyegető szavakat hallatott. Több ízben ismételve kiáltá, mikép csak azt bánja, hogy a döfést elhibázta. Ezt több tanú, sőt a vizsgáló biró előtt is újólag ismételte. Magatartása a bűntényt követő második napon is fenyegető volt és nem mutatott semmi megbánást. Samain úr sebei nem voltak szerencsétlen kö­­vetkezményűek, csupán a bal bordákat ért döfés nem gyógyult be július 7-ig. Szerencsétlenebb volt Luthon Nathalie, ki a mellébe kapott erős döfés következtében június 27-én meghalt. A tanúkkal történt szembesítések, valamint kihallgattatásai alkalmával Valin csak abbeli meg­bánását nyilvánította, hogy Samain urat meg nem ölte, sőt azt is kijelente, mikép ha kiszabadul, Sa­main úr nem lesz biztonságban, mert ha boszut akar állni, a végleletekig megy. Vegyes közlemények. Kinevezés Huszár A. az orsz. minta-rajztanád, tanárrá. F­e­i­t­h György a Gasparik Kázmér alapítványi helyre. Hajóskapitányokká: D­i­r­i­c­h István, R­a­n­d­i­c­h József, Sineovich Bartolome. Hadnagyokká : Golu­bovich Biagio, Martinosich Domokos, Mania­­sich Ambrus Miklós, P­a­­­­­u­r­i­c­h József, Tonetti Tivadar és Vlassich Natál neveztettek ki. Névváltoztatás. Reich­mann Áron Arnold deb­­reczeni lakos vezetékneve „Hajós“-ra. Az ügyvédi kamarákból. A debreczeni ügy­védi kamara Kapu Endre pladányi lakos ügyvédet, el­költözés miatt, továbbá B­o­l­v­á­r­y Antal és J­a­k­u­c­s Gábor mezőtúri lakos ügyvédeket, köztörvényhatósági hivatalba lépvén, a lajstromból törölte. A marosvá­sárhelyi ügyvédi kamara B­a­g­d­y Imrét Székely- Keresztúr és I­l­y­é­s Jánost Nyárád-Szereda székhelylyel, lajstromába fölvette. A kassai ügyvédi kamara S­t­é­p­á­n József tolcsvai lakos ügyvédet, elhalálozása folytán, a lajstromból törölte, gondnokul Kerekes Já­­son a­liszkai ügyvéd neveztetett ki. Ingók foglalása: O­t­t Jánosné s­z. és Neczin Koszta e. (aradi jbság), Muralov Szima e. (szegedi tszk), Bay Károly e. (beregszászi jbság), Veres Tiha­mér és Bátta nagyközség e. (szegzárdi jbság), Z­a­n­k­e Kornél és K­r­á­n­i­k Márton s­t. e. (losonczi jbság), gr. Széchenyi Ödön e. (bpesti IV. ker. jbság), E­b­i­n­g­e­r Miklós és Anna e. Dugoszellón, Boesen­­b­a­c­h­e­r Ferencz e, N.­Maroson, T­o­n­n­e­r­t István és

Next