Magyar Közigazgatás, 1892 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1892-09-11 / 37. szám
X. évfolyam — 37. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1892 szeptember 11. mű MAGYAR KÖZIGAZGATÁS Szerkesztőség: Sebestyén-tér 6., hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára: Egész évre 8 frt, félévre 4 írt. Hirdetések árszabály szerint. Kiadóhivatal: Sebestyén tér 6., hová a lap anyagi részét illető küldemények czimzendők. A belügyi igazgatás feladatainak exekutív szervezete. Ha végig tekintünk az országos kormányzati szervezetünk rendelkezésére szolgáló exekutív közegeken, első tekintetre azon benyomást nyerjük, mintha a belügyi kormányzat lenne a többi kormányzati szervek között előnyben. Hiszen úgy látszik, mintha a belügyi kormányzat rendelkeznék elsősorban a helyhatósági szervezetnek végrehajtásra hivatott közegei felett. Ezen impresszió behatása alatt tehát azt kellene hinnünk, hogy a belügyi igazgatás feladatainak végrehajtásához bízunk Magyarországon leginkább exekutív szerveket. Hogy mily nagy csalódás vár a gyakorlati életben arra, aki ezen impresszió behatása alatt, közelebbről megfigyelés alá vonja közigazgatási szervezetünk gyakorlati működését, azt ma talán nem szükség bővebben bizonyítgatnánk. Hiszen nézzük csak végig az országban működő exekutív szerveket, azonnal meg fogunk győződni a fenti tételben kifejezett észlelet alaposságáról. Az ország lakosságát közvetlenül magában foglaló közszervezeti keretekben két főosztályt kell megkülön- böztetnünk, u. m.: a városokat és a községeket. Köztudomású dolog, hogy Magyarország lakosságának csak igen kis töredéke él a városokban. Alig tehetjük Budapest fővárost is beleszámítva 3.000,000 lélekre Magyarország városi lakosságát. Az ország lakosságának 7o°/0-ka a községi szervezet keretei között él. Nevezetesen kerek összegben 13 millió lakos él 12,000 községben. Ezen 12,000 községből is csak 2000 község emelkedik körülbelül önálló községi szervezet színvonalára, míg a többi 10.000 község csakis a való önállóságot nélkülöző kisközségi szervezet keretei között tengődik. A helyhatósági élet ezen szervezetei nyújtják az igazgatás számára az exekutív közegeket. A városok helyhatósági szervezetei annyira kifejlődött viszonyokat mutatnak, hogy azok bőven képesek az igazgatás rendelkezésére exekutív közegeket bocsátani. Egészen más azonban a helyzet a községek helyhatósági szervezeteinél. Községeink óriási többségének szervezeti fejlődése még annyira hátramaradt, miszerint azok csak igen csekély létszámú exekutív közegeket képesek az állami igazgatás rendelkezésére bocsátani. Köztudomású dolog, miszerint a 2000 kerekszámot el sem érő nagyközségeink vannak csak annyira előhaladott fejlődési viszonyok között, hogy elegendő exekutív szervet bocsáthatnak a kormányzat rendelkezésére az állami igazgatás exekutív feladatainak elvégzéséhez. Mindazonáltal azt is tudjuk, hogy még a nagyközségek között is igen sok van az országban, mely a községjegyzőn kívül alig lesz más, komoly számba vehető exekutív közeggel. Hogy a körjegyzőségekbe csoportosított 10.000 kisközség területén micsoda kezdetleges szervezeti viszonyok uralkodnak, azt bizonyára mindenki tudja, aki csak valamely ponton gyakorlatilag érintkezésbe került közigazgatási szervezetünkkel. Ha most ezen kérdést teszszük fel, hogy az országos kormányzat mely ága van azon relatíve legkedvezőbb helyzetben, miszerint a helyhatósági szervezet által az állami igazgatás rendelkezésére bocsátott exekutív közegeket leginkább veheti igénybe, azon választ fogjuk a gyakorlati élettől nyerni, hogy a kormányzati ágak közt nem a belügyi, hanem a pénzügyi kormányzat részesül azon előnyben. Hát mi nem vonjuk kétségbe azt, hogy a pénzügy alapvető fontossággal bíró kormányzati ág, hiszen az van arra hivatva, hogy az összes kormányzati ágak fentartásához szükséges gazdászati eszközök megszerzéséről gondoskodjék. De arról is meg vagyunk győződve, hogy a társadalmi és álladalmi közfejlődés feltételeinek megteremtésére irányuló állami végrehajtó hatalmat kezelő belügyi kormányzat mégis csak felülmúlja úgy elvi, mint gyakorlati horderőben a pénzügyi kormányzatot. Hogy triviális hasonlattal éljünk, egy uradalomban a felügyelő vagy tiszttartó mégis csak fontosabb, mint a számtartó, bár az utóbbi alapvető fontossággal bír a nagyban űzött mezőgazdaság modern fejlődési viszonyai között, midőn messze kiterjedő számítások, a termelési és szállítási költségek legszigorúbb számbavétele nélkül, egy uradalmat sikerrel kezelni nem lehet. Micsoda felfordult világ lenne az a domaniális adminisztrációban, ha nem a felügyelő vagy tiszttartó, hanem a számtartó rendelkeznék az ispánokkal! Pedig — hogy a hasonlatnál maradjunk — a modern pénzügyminiszterek nem is teljesítenek talán oly mélyreható missziót az állam közgazdászai életében, mint a számtartók a modern domaniális adminisztrációban. Ugyanis, míg a modern számtartók az összes termelési költségeket tartják egy felette bonyolódott könyvvitel mellett nyilvántartásban, a modern pénzügyminiszterek csak az adókezelési költségeket tartják — mint termelési költséget — nyilvántartásban. A nemzet összes produktív erőforrásainak nyilvántartására még eddig nem vállalkozott pénzügyminiszter. Legfeljebb a földadókatasztert lehet némileg hasonló irányú intézménynek tekintenünk. S mégis azt kell tapasztalnunk, hogy nálunk Magyarországon nem a végrehajtó hatalom gyakorlásának vezetésével megbízott belügyminiszter, hanem az ország számtartója a pénzügyminiszter rendelkezik községi szervezetünk által az állami igazgatás rendelkezésére bocsátott exekutív közegekkel! Az ország 10.000 kisközségének egyetlen komoly számba menő exekutív közegét, a körjegyzőt, teljesen a