Magyar Közigazgatás, 1920 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-01 / 31. szám

. Szerkesztőség: II., Székely-u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkán hova a lap szellemi részét illető küldemények ezimzendők. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Előfizetési ára: Egész évre____96 korona. Fél évre ____48 « ALAPÍTOTTA: BONCZA MIKLÓS. Budapest, 1920 augusztus . Kiadóhivatal: II., Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső tér sarkán), hova a lap anyagi részét illető küldemények ezimzendők. Kéziratokat vissza nem adunk. Hirdetések árszabály szerint. Az uj kormány programmja. Teleki Pál gróf ministerelnök a nemzetgyűlés julius 23-iki ülésén bemutatta kormányának programjaját. Nagyszabású és nagyhatású beszéd volt ez, mely őszintén és híven mutatta be sokat szenvedett országunkképét. Azt hittük, hogy a volt külügyminiszer az ország külpolitikai helyzetének feltárásában fogja kimeríteni előadásának anyagát. Örvendünk, hogy ő belpolitikai programmot is adott. Külpolitikával mi nem foglalkozunk, de mégis örömmel és jóleső érzéssel figyeltük meg azt a nemes törekvést, hogy minden balvéleménnyel és minden rágalommal szemben országunk helyzetét a külföld előtt feltárta, hogy barátainkkal és ellenségeinkkel megértesse, hogy mi kultur nemzet vagyunk, melynek kultúrája csak oly idős, mint akármelyik nyugati kulturállamé, hogy mi«védelmeztük Európa minden kormányának, minden rendezett országának érdekeit», vagyis, hogy a mi nemzetünknek kulturissziója ugyanaz, ami a török világban volt, midőn a keresztény kultúrának vérező pajzsa voltunk. Reá utal arra, hogy a békeszerződést már ma is más szemnél kell megitéltünk, mint midőn azt aláírtuk és anagyhatalmak maguk is keresni fogják annak útját, melyen a békeszerződések revíziója gyorsan bekövetkezhetik». Kerüli a kalandos politikát. Nagy óvatossággal nyilatkozik, és akkor, midőn vonatkozásainkat szomszédainkhoz megvonja, nemcsak hideg ésszel, de hideg szívvel is mutatja be nemzetközi helyzetünket. Határozottsággal lecsap oda, ahol ellenségeink űzik méregkeverő játékukat, nemcsak odakint, de idebent s a mi szent, a mi ősi határainkon belül. Kimagasló elvként állítja fel az öntudatos nemzeti politika övetelését, merta legelső, amire szükségünk van, hogy főteljesen kormányozzunk, erősen vegyük kézbe a kormányatot, a jogrendnek teljes helyreállítását és teljes biztosítását, kárai fogunk és menni is fogunk». A belreformok megérintésénél ezeket mondja: «A közigazatás tekintetében nagyobb közigazgatási reformra volna szűkig. Erre vonatkozó tervünket azonban most nem fejthetem ki, s reményünk lehet az irátat, hogy ezt rövid időn belül a süzetgyűlés elé hozhassuk. Szükséges lesz a vármegyei közgazgatási tisztviselői organizmust mindenütt, ahol azt megrzkódtatás érte, felújítani, menekült tisztviselőkkel is. A miniszerelnök takarékosságot és pénzügyi reformokat idéz. Törekednünk kell, hogy államháztartásunk egyensúlyát tervbe vett pénzügyi reformokkal megszerezzük. A közszolgálat legyen egyszerűbb, használjuk ki jobban aunkaerőt, selejtezzük ki a hasznavetetlen elemet, szállítsuk a köztisztviselői létszámot, de az erőteljes munkabíró elemek biztosítsunk a mainál jobb megélhetést. Az ügyvitel egyszerűsítése, a revíziókban kimerülő okvetlenkedés leszállítása, a mechanizmus irtása, az invencióra vatott tehetség méltatása, régi programmunk nekünk. De váltsuk is be a kormánynak ezt a programmját. Ne legyen a levegőben, mint a mesevilág ködfátyolképe. Negedjük, hogy pártpolitikai torzsalkodás elejtse legnagyobb mzeti érdekeinket és ne keresse diadalát csak abban, hogy a miniszeri tárczát vagy legalább is államtitkárságot képest a saját törtetőinek megszerezni. A pártoskodás sok embert vesztett már meg, mert az emberek — már azok, akik — ő társaik hulláin emelkednek és Minotaurus nem volt olyan, mint amilyen a vizelkedés és rágalmazás szörny partján előre törtető. Ha pedig a kormány útját állja az ily tülekedéseknek, kor teljesedésnek indul a miniszerelnök igérete, aki azt mondta: «minden törekvésünk oda fog irányulni, hogy a közhatóságok tekintélyét, melyek meglehetősen lejárták magukat, helyre állítsuk. Helyre kell állítanunk a közigazgatásnak rendes menetét. Egyrészt erős központi igazgatást, másrészt pedig a falu meglehetősen megromlott közigazgatásának rendezését, szigorú ellenőrzését tűztük ki czélul». Gondoskodni akar a tisztviselőkről. Azt mondja: «a legfontosabb intézkedéshez jutottam el. Ez a tisztviselőkérdés sürgős rendezése a természetbeni ellátás alapján. Az első dolog az, hogy egy új intézmény létesíttessék, mert itt a régi nem vált be. A tisztviselők természetbeni ellátására hivatott intézmény nemcsak a fontosabb élelmiszikkek, fűtőanyag s az esetleges szanatóriumi kezelésre, hanem a cipőre és ruhára is kiterjedne. Az erre szükséges összegeket a pénzügyminiszer úr máris rendelkezésre bocsátotta. Bár már korábban megtörtént volna. Keresztre feszítetten, a legnagyobb nyomorban szenved a tisztviselői kar. Mindenét elköltötte, elfogyasztotta, nem maradt egyebe, de ez sértetlenül maradt meg, ez a becsülete. Foglalkozik a munkásüggyel. A munkásság előtt nyitott a bizalom ajtaja, csak lépjen be rajta. A jótékony érdekképviselet munkája előtt szabad a tér , de hozzáteszi: «Nem akarjuk visszaadni a szakszervezeteket a politikának és az osztálykaróznak». A szociális alkotásoknak nagy sora vonul el a ministerelnök beszédében, mindannyi külön tüzetes megvitatást igényel és mi nem maradunk adósak vele. Csak még egy megjegyzésünk van. Azt mondta a ministerelnök, hogy oda törekszik, hogy «utódaiknak eredményes munka után jobb állapotban adhassák át az országot, hogy igy fokozatosan haladhassunk s egyik kormány javítsa a másiknak helyzetét». Mi a gyors egymásutánban vágtató kormányoknak nem örvendünk. Mi konszolidált irányokat és a kormányzásban állandóságot kívánunk. A miniszerelnök kifejtette programmját. Annak végrehajtása az ő kötelessége. Tegye! A falu. A hivatalos élet nem törődött a faluval. Nem törődött a társadalom sem. A város fia néha belemenekült ugyan a falu csöndjébe, hogy ott a városi élet izgalmaiban elfáradt idegeit megpihentesse, vagy hogy víg puskások társaságában felriassza a határt, hanem, hogy megfigyelje a falu szívverését, belemélyedjen annak lelki világába, megismerje gondját, baját, ahhoz nem volt sem érkezése, sem kedve. Voltunk álmodozók, ábrándozók, akiknek lelke visszaszállott a gyermekévek boldog korába, az akácfalombos udvarra, a fehérre meszelt kis szobába, melybe a muskátli piros virágán szűrődik át az áldott napsugár, és melynek búbos kemencéje mellett virraszt az ősi erény, a meg nem téveszthető ősi becsület. A város minden erejét a faluból meríti, de nem ad vissza a falunak semmit. Tekintsünk körül. A város értelmisége az országból szűrődik. Majdnem mind a faluból a városba szakadt jövevény. A város, amint a szemétszekér a hulladékot, úgy az aszfaltok salakját szeretné tolonckocsin visszaadni a falunak, legfeljebb bűneit akarná benne elültetni, hogy a kalászos termés között hadd üsse fel bozontos fejét a tolakodó bogáncs. De ha a város az ő erejét a falu erőforrásából meríti, akkor a város érdeke, hogy a falu erőt teremjen és ne legyen a gyomnak, dudvának sivár sivataga.