Magyar Közigazgatás, 1923 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-07 / 1. szám

MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1. szám, 1923 Január 7. egyáltalában gazdaságilag hasznos egyesületeket, vál­lalatokat és kulturális egyesületeket alakítsanak. Hiába van ilyenkor a jegyző és más a faluhoz kötött intelligens ember a faluban, hogy ezek a falusi népet felvilágosítsák, tanácsokkal lássák el s őket a gazdasági és kulturális előrehaladásra minden módon ösztökéljék. Munkájuk csak a tanácsadásban merülhet ki, alapos szellemi és gazdasági kultúrának követ­kezetes megteremtéséhez csak ritkán vezethet. Ha visszapillantunk arra az időre, ami az 1886. évi XXII. törvénycikk életbelépése óta eltelt, meg­döbbenve látjuk, hogy a községek — eltekintve né­hány községi iskolának feállításától — a községi önkormányzat birtokában a városokhoz képest elenyé­­szően kevés oly törekvést mutattak, mely társadalmi, kulturális és gazdasági előrehaladást teremtett volna. Amit fel tudnak mutatni a községek, nagyrészben azt sem az önkormányzati jog birtokában levő képviselő­­testületek alkották, hanem vagy egyes magánszemélyek, vagy pedig a haladást biztosító ily irányú törvényeink kérlelhetetlen szigora. — Az állam állított fel sok községben elemi és középfokú iskolákat is. — Mindez pedig azt igazolja, hogy a falut nem szabad magára hagyni, hanem vegye kezébe a falu kormányzását az állam, állami tisztviselőkkel. Ha az állam a falu kul­turális színvonalának emelése érdekében feltétlenül végrehajtandó törvényeket alkot és azok végrehajtását állami közegekre bízza, akkor nem lehet a képviselő­­testületi ülések napirendjéről egyszerűen levenni oly dolgokat, amelyeknek megvalósítása a falunak jól fel­fogott, feltétlen érdeke. A falu gazdasági tevékenysége ne törvényhatósági, hanem állami felügyelet alatt álljon. Ha a község vagyonkezelése állami felügyelet alá helyeztetnék és ha azt az államhatalom saját tisztviselőivel (kik nem lehetnek mások, mint a mostani községi jegyzők) látná el, akkor a községi vagyonból rendelkezésre álló össze­geket a nemzet egyetemes érdekében, egységes terv szerint lehetne felhasználni. Ha az államhatalom a mostani önkormányzaton alapuló községi közigazgatást maga veszi kezébe, nem lesznek olyan, szinte mérhetet­len különbségek az egyes községek fejlettségének szín­vonala közt. Az ennél a megoldásnál előállható nehéz­ségeket le kell győzni s erős akarattal, egységes irány­zással jobb, praktikusabb s olcsóbb közigazgatást és főleg — feltehetőleg — jobb jövőt nyerünk. Ismétlem, a községek haladásában csak ott lá­­tunk egyöntetűséget s határozott, fokozatos fejlődést, amely dolgoknak megvalósítását a­­törvény kötele­zően elrendeli. (Pl. legelők, járványkórházak, iskolák stb.) — Visszás állapot, hogy Magyarországon minden községnek különböző kulturális nívón álló társadalma van. A falusi ember nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem megy városba s ha megy is, csak addig van ott, m­íg dolgait elvégzi, nem lát «világot», az ő falujabeli erkölcsöket, hagyományos rossz szokásokat és kicsinyes falusi előítéleteket veszi mindenben zsinórmértékül, tehát világos, hogy a falu előrehaladása amíg egységes, államosított községi közigazgatás nem lesz, legfel­jebb csak egyoldalú lehet. Igaz, hogy az államhatalom az önkormányzat meg­hagyása mellett is alkothat a községekre vonatkozó tör­vényeket. Igen ám, de minden falusi önkormányzati tes­tület más-más alakban valósítaná meg — ha egyáltalán megvalósítaná — azokat. Egyébiránt pedig, ha az ál­lam törvényekkel kötelezné a községeket bizonyos kul­turális és gazdasági irány fejlesztésére, akkor már megszűnt a községi képviselőtestület önmagát kor­mányozni. Megszűnnek az általam így elgondolt államosítás mellett a községi bírói, a két, illetőleg négy községi esküdti állás, megszűnnének a közgyámi, másodbírói állások, melyek mind a község kiadásait szaporítják. «Nemzeti veszedelem» volna-e az ilyen reform? Nem teljesítheti-e az államosított jegyző épen olyan buzgón és lelkiismeretesen hivatását egyik faluban, mint a másikban ? Ha valaki ambícióból jött a jegyzői pályára, akkor bárhol is ambícióval látja el nemzet­nevelő és alkotó munkáját. Várjon az a tanító, akit az állam egyik községből a másikba helyez át, nem végez-e ott épp oly fontos munkát, mint előbbeni községében? A községi és hitfelekezeti iskolák 90%-ában egy­­egy tanerő 80—100—120 gyereket tanít összezsufoltan, rozoga viskóban. Ez is megszűnnék, legalább részben, az államosítással, mert akkor a község helyett az ál­lam lenne az iskolafentartó és gondoskodnék megfelelő számú tanerőkről, míg a község csupán az anyagi szempontokat tartja szem előtt, midőn abban a községi elemi iskolában, hol legalább nyolc tanerőnek kellene lenni, csak három, de legfeljebb négy van. Az elsoroltakon kívül még száz ok van arra, ami kívánatossá teszi a községek érdekében az állami köz­­igazgatást. Nézzük most, hogy mennyiben állna érdekében a jegyzői karnak a községi közigazgatás államosítása? A jegyzői állásoknak ez időszerint választás útján történő betöltését sokszor sikerült korteskedés, a felet­tes hatóság jóindulata vagy valamely szerencsés vélet­len irányítja.­­ Akinél ezek a feltételek hiányoznak, nem egyszer évek hosszú során át hiába várhat a megérdemelt végleges elhelyezkedésre és előrehaladásra. Kívánatos rendszer-e ez ? Vagy összeegyeztethető-e a jegyzői kar érdekeivel az, hogy, ha a jegyző más vármegyébe óhajt menni, ott mint új jegyzőt kezelik, annak ellenére, hogy már 15 évi szolgálata van és nyugdíj szempontjából addigi szolgálata nem számít be, hacsak a szóban levő vármegyéknél jegyzői nyugdíj­­viszonosság nincs? Az országos jegyzői egyesület vezető férfiai, amidőn az államosítás ellen foglaltak állást, nem azért tették, mintha fiatalabb kartársaik előremenetelét meg akar­nák akadályozni, hanem főleg azért, mert az államosí­tás — mi tagadás — hátrányos anyagi következ­ményekkel járhat sok vezető jegyzőre. Feltesszük azon­ban, hogy az állam, ha bekövetkezik az államosítás, a jegyzők szerzett jogait (földjárandóság, magánmun­kálat) nem fogja megcsorbítani, ami méltányos is. És nem volna-e igazság, hogy az az adóügyi jegyző és segédjegyző, kinek ugyanolyan minősítése van — és feltehetőleg ugyanolyan nemes ambíciói is vannak — mint a vezető jegyzőknek, szolgálati idejének, szorgal­mának és rátermettségének megfelelően előre haladjon ? Kérdeztessék meg a községi közigazgatás reformja felől minden vezető jegyző, adóügyi jegyző, okleves segédjegyző s egyáltalán a jegyzői társadalom minden aktív tagja, akkor majd bebizonyítást nyer az a tény, hogy a jegyzői kar 65—70%-a óhajtva várja az ál­lamosítást. Kovács Ferenc, vértesacsai segédjegyző.

Next