Magyar Közigazgatás, 1923 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-07 / 1. szám
MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1. szám, 1923 Január 7. egyáltalában gazdaságilag hasznos egyesületeket, vállalatokat és kulturális egyesületeket alakítsanak. Hiába van ilyenkor a jegyző és más a faluhoz kötött intelligens ember a faluban, hogy ezek a falusi népet felvilágosítsák, tanácsokkal lássák el s őket a gazdasági és kulturális előrehaladásra minden módon ösztökéljék. Munkájuk csak a tanácsadásban merülhet ki, alapos szellemi és gazdasági kultúrának következetes megteremtéséhez csak ritkán vezethet. Ha visszapillantunk arra az időre, ami az 1886. évi XXII. törvénycikk életbelépése óta eltelt, megdöbbenve látjuk, hogy a községek — eltekintve néhány községi iskolának feállításától — a községi önkormányzat birtokában a városokhoz képest elenyészően kevés oly törekvést mutattak, mely társadalmi, kulturális és gazdasági előrehaladást teremtett volna. Amit fel tudnak mutatni a községek, nagyrészben azt sem az önkormányzati jog birtokában levő képviselőtestületek alkották, hanem vagy egyes magánszemélyek, vagy pedig a haladást biztosító ily irányú törvényeink kérlelhetetlen szigora. — Az állam állított fel sok községben elemi és középfokú iskolákat is. — Mindez pedig azt igazolja, hogy a falut nem szabad magára hagyni, hanem vegye kezébe a falu kormányzását az állam, állami tisztviselőkkel. Ha az állam a falu kulturális színvonalának emelése érdekében feltétlenül végrehajtandó törvényeket alkot és azok végrehajtását állami közegekre bízza, akkor nem lehet a képviselőtestületi ülések napirendjéről egyszerűen levenni oly dolgokat, amelyeknek megvalósítása a falunak jól felfogott, feltétlen érdeke. A falu gazdasági tevékenysége ne törvényhatósági, hanem állami felügyelet alatt álljon. Ha a község vagyonkezelése állami felügyelet alá helyeztetnék és ha azt az államhatalom saját tisztviselőivel (kik nem lehetnek mások, mint a mostani községi jegyzők) látná el, akkor a községi vagyonból rendelkezésre álló összegeket a nemzet egyetemes érdekében, egységes terv szerint lehetne felhasználni. Ha az államhatalom a mostani önkormányzaton alapuló községi közigazgatást maga veszi kezébe, nem lesznek olyan, szinte mérhetetlen különbségek az egyes községek fejlettségének színvonala közt. Az ennél a megoldásnál előállható nehézségeket le kell győzni s erős akarattal, egységes irányzással jobb, praktikusabb s olcsóbb közigazgatást és főleg — feltehetőleg — jobb jövőt nyerünk. Ismétlem, a községek haladásában csak ott látunk egyöntetűséget s határozott, fokozatos fejlődést, amely dolgoknak megvalósítását atörvény kötelezően elrendeli. (Pl. legelők, járványkórházak, iskolák stb.) — Visszás állapot, hogy Magyarországon minden községnek különböző kulturális nívón álló társadalma van. A falusi ember nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem megy városba s ha megy is, csak addig van ott, míg dolgait elvégzi, nem lát «világot», az ő falujabeli erkölcsöket, hagyományos rossz szokásokat és kicsinyes falusi előítéleteket veszi mindenben zsinórmértékül, tehát világos, hogy a falu előrehaladása amíg egységes, államosított községi közigazgatás nem lesz, legfeljebb csak egyoldalú lehet. Igaz, hogy az államhatalom az önkormányzat meghagyása mellett is alkothat a községekre vonatkozó törvényeket. Igen ám, de minden falusi önkormányzati testület más-más alakban valósítaná meg — ha egyáltalán megvalósítaná — azokat. Egyébiránt pedig, ha az állam törvényekkel kötelezné a községeket bizonyos kulturális és gazdasági irány fejlesztésére, akkor már megszűnt a községi képviselőtestület önmagát kormányozni. Megszűnnek az általam így elgondolt államosítás mellett a községi bírói, a két, illetőleg négy községi esküdti állás, megszűnnének a közgyámi, másodbírói állások, melyek mind a község kiadásait szaporítják. «Nemzeti veszedelem» volna-e az ilyen reform? Nem teljesítheti-e az államosított jegyző épen olyan buzgón és lelkiismeretesen hivatását egyik faluban, mint a másikban ? Ha valaki ambícióból jött a jegyzői pályára, akkor bárhol is ambícióval látja el nemzetnevelő és alkotó munkáját. Várjon az a tanító, akit az állam egyik községből a másikba helyez át, nem végez-e ott épp oly fontos munkát, mint előbbeni községében? A községi és hitfelekezeti iskolák 90%-ában egyegy tanerő 80—100—120 gyereket tanít összezsufoltan, rozoga viskóban. Ez is megszűnnék, legalább részben, az államosítással, mert akkor a község helyett az állam lenne az iskolafentartó és gondoskodnék megfelelő számú tanerőkről, míg a község csupán az anyagi szempontokat tartja szem előtt, midőn abban a községi elemi iskolában, hol legalább nyolc tanerőnek kellene lenni, csak három, de legfeljebb négy van. Az elsoroltakon kívül még száz ok van arra, ami kívánatossá teszi a községek érdekében az állami közigazgatást. Nézzük most, hogy mennyiben állna érdekében a jegyzői karnak a községi közigazgatás államosítása? A jegyzői állásoknak ez időszerint választás útján történő betöltését sokszor sikerült korteskedés, a felettes hatóság jóindulata vagy valamely szerencsés véletlen irányítja. Akinél ezek a feltételek hiányoznak, nem egyszer évek hosszú során át hiába várhat a megérdemelt végleges elhelyezkedésre és előrehaladásra. Kívánatos rendszer-e ez ? Vagy összeegyeztethető-e a jegyzői kar érdekeivel az, hogy, ha a jegyző más vármegyébe óhajt menni, ott mint új jegyzőt kezelik, annak ellenére, hogy már 15 évi szolgálata van és nyugdíj szempontjából addigi szolgálata nem számít be, hacsak a szóban levő vármegyéknél jegyzői nyugdíjviszonosság nincs? Az országos jegyzői egyesület vezető férfiai, amidőn az államosítás ellen foglaltak állást, nem azért tették, mintha fiatalabb kartársaik előremenetelét meg akarnák akadályozni, hanem főleg azért, mert az államosítás — mi tagadás — hátrányos anyagi következményekkel járhat sok vezető jegyzőre. Feltesszük azonban, hogy az állam, ha bekövetkezik az államosítás, a jegyzők szerzett jogait (földjárandóság, magánmunkálat) nem fogja megcsorbítani, ami méltányos is. És nem volna-e igazság, hogy az az adóügyi jegyző és segédjegyző, kinek ugyanolyan minősítése van — és feltehetőleg ugyanolyan nemes ambíciói is vannak — mint a vezető jegyzőknek, szolgálati idejének, szorgalmának és rátermettségének megfelelően előre haladjon ? Kérdeztessék meg a községi közigazgatás reformja felől minden vezető jegyző, adóügyi jegyző, okleves segédjegyző s egyáltalán a jegyzői társadalom minden aktív tagja, akkor majd bebizonyítást nyer az a tény, hogy a jegyzői kar 65—70%-a óhajtva várja az államosítást. Kovács Ferenc, vértesacsai segédjegyző.