Magyar Közigazgatás, 1938 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-02 / 1. szám

1938 január 2. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS (leknek lapjainkra kimagasló eseményeit. Bajtársként meghajtjuk azonban a lobogót a jubiláló Községi Közlöny előtt és örömmel tesszük közzé egyik legrégibb külső munkatársunk szép sorait, amelyekben foglaltakat mi a köteles szerénység megsértése nélkül nem mondhattuk volna el. A szerkesztőség. II. A Községi Közlöny 60 éves jubileumára. Ünnepet ülnek a szomszédban: 60 éves jubileumot... Hatvan esztendő!... az idő hogy eljár... Az első percben úgy tetszik, hogy ez a hatvan esztendő nem oly túl nagy távolság, de ha számbavesszük a hat évtized nagy változásait és a szenvedések hosszú sorozatát, amelyeken ez alatt az idő alatt nemzetünk átesett, akkor ez a hat évtized századokra nyúlik meg. A jobbágyság megszűnése után rohamos fejlődésnek indulnak a községek, a falu jegyzője érzi, hogy már nemcsak közvetítő a nép és a kormány közt, hanem valóságos vezető, miután a földesúr hatósága megszűnt. Ám a nép még nem tud élni alkotmányosjogával, azt tanítani, iskolázni kell. A jegyző tisztán gyakorlati képzettséggel hivatásának megfelelni már nem képes, gyorsan kell fogyatékos jogi ismereteit kiegészíteni s az átalakulás korszelleméhez igazodni. Gyors egymásutánban jelennek meg a községi ügykezelésre vonatkozó tankönyveik, miután a régiek egy része németnyelvű volt és még a rendi alkotmány keretében mozgott. De csakhamar kitűnt, hogy a folyton tartó fejlődéssel e dióhéjba szorított művek lépést tartani nem tudnak, napról-napra újabb korszakalkotó törvények lépnek életbe; meg nem állapodott átalakulásiban a Bach-korszak mulasztásait kellett sürgősen pótolni. Az akkori viszonyok között közigazgatási tanfolyamok felállítására gondolni sem lehetett, az országos jegyzői egyesület tehát megalapította a Községi Közlönyt, a községi közigazgatás körébe vágó ismeretek terjesztésére s a jegyzői érdekek védelmére. Csakhamar kitűnt azonban, hogy az egész magyar közigazgatás fejlődésével együtthaladó, ismeretterjesztő és továbbképző lapra is szükség van, amely nemcsak a községi, hanem a megyei és az állami közigazgatás feladataival is foglalkozik s a fejlődő közélet által rendszertelenül levetett s törvényileg nem szabályozott kérdésekben is hasznos útbaigazítást ad; ilyenek folyton nagy számban merültek fel, minthogy egyes törvényeink minidig a kényszerítő szükség következtében hozatván, akkoriban még annyi szerves összefüggésben sem voltak egymással, mint napjainkban. Emellett a közigazgatásra háruló feladatok száma napról-napra növekedett, de sem a kormányokban, sem az önkormányzati testületekben nem volt meg a hajlandóság a tisztviselői állások megfelelő szaporítására. Akkor is volt túlterhelés, minél következtében a közigazgatási tisztviselők nagyobbkörű önképzésre idővel nem rendelkeztek s így nehezebb kérdéseikben nem nélkülözhettek megbízható jogi tanácsadót. Ilyen tanácsadóra annyival is inkább rászorultak, mivel alapképzettségük is hiányos volt, hiszen tudvalevőleg 1883-ig a törvény még megyei tisztviselőktől sem kívánt középiskolai, még kevésbbé jogi képzettséget. Ennek következtében alapította meg a Községi Közlöny alapítása után öt évre a felejthetetlen emlékű Boncza Miklós a Magyar Közigazgatást, amely ötvenöt év óta sok tisztviselői nemzedéknek volt a közigazgatási jog gyakorlatában tanító mestere, alma mater-e. Azóta a két szaklap testvéri megértésben együtt szolgálta a magyar közigazgatást, szolgálja ma is a közös múltra és az együttes küzdelmekre emlékezve a régi vezérek: Boncza, Kuncze, Uszkay, Morvay, Ruffy Pál szellemében. Megengedte a Gondviselés főszerkesztőnknek, hogy bár galambősz fürtökkel koronázva, de tiszta lelki világának fényében érhesse meg a testvérlap hatvanéves fennállását. A jegyzők, akik e jubileumot ünnepelik, jelentékeny részben ma is az ő lapjának tanítványai, akikkel átélt nehéz viharok emlékei kötik őt össze. Úgy, mint eddig, továbbra is lobogtatnunk kell a kölcsönös megértés szövétnekét. Keletről, nyugatról vérvörös felhők mutatkoznak, elviselhetetlenné kezd válni a trianoni nyomorúság s a nyomában járó süllyedés, amely könnyen partokra szaggathatja a 1. számú magyart, és második mohácsi vereséget okozhat, ha szellemi vezetőiben elveszti bizalmát. Ebben a szellemben megilletődötten gondolunk ,a mostani jubileumra. A jubileum azonban nem teljes: nem jöhettek el Erdélynek, a Felvidéknek és Délnek jegyzői, pedig ezek is az alapítók közt voltak, de most le vannak szakítva hazájuk kebléről. Küldjük el tehát szívünk szereteteinek rádióhullámait a zárt határokon túl szenvedő testvéreinkhez, gondoljuk el az ő szenvedéseiket, hogy a magunkét túl nagynak ne képzeljük. * Negyvenöt évvel ezelőtt írtam meg első cikkemet e lapba, s így talán volt jogcímem a fentiek megírására, hiszen minden oltáron legalább két gyertyának kell égni... Negyvenöt esztendő... az idő hogy eljár... Zakariás Béki. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Lapunk sorsa. Az utolsó években állandóan és mind fokozottabban előtérbe lépett — újév kezdetén — lapunk sorsa, vagyis az a kérdés: lehet-e, szükséges-e lapunkat folytonos nehéz küzdelmek közepette nagy áldozatkészséggel fenntartani? A szükségesség kétségtelennek mutatkozik, a lehetőség olvasóinktól függött és függ ma is. Tudvalevőleg az 1931. évi belügyi szanálási rendelet, amely a községek által megrendelhető lapok számát olyan messzemenően és éppen lapunk szempontjából olyan életbevágóan korlátozta, alig kiheverhető csapást mért ránk. El kell készülnünk arra, hogy a Magyar Közigazgatást ezentúl csak a legjobb módú, legkulturáltabb, lapunk hivatását komolyan és teljes mértékben átérző jegyzőségek (körjegyzőségek) fogják jövőre is járatni. Így történt, hogy lapunk előfizetőinek száma ma, az 50 éves jubileumot követő évek diadalmas korszakában, alig több, mint 50 évvel ezelőtt, a lap megindulásakor volt. Pedig lapunk elméleti és gyakorlati színvonalban, használhatóságban, sokoldalúságban napról napra emelkedett és emelkedik. Valóban büszkék lehetünk a nobile officiumra, az eszmény eredményes szolgálatára, amikor súlyos viszonyok közepette ilyen lapot tudunk fenntartani és terjeszteni. A belügyminisztérium később maga belátta, hogy ilyen 50 esztendős egyetemes szaklapnak megszűnése szakirodalmi csapás lenne és megújított rendeleteiben ismételten megállapította és hangsúlyozta, hogy a Magyar Közigazgatás, mint egyedüli egyetemes és független közigazgatási szaklap és a magyar közigazgatási szakirodalomnak legrégibb orgánuma, magas színvonala folytán, még a legnagyobb takarékosság szem előtt tartása mellett is megérdemli a hatóságok legmesszebbmenő pártfogását, tekintettel arra a méltánylást érdemlő évtizedes munkásságra, amit e szaklap a közigazgatási tisztviselők továbbképzése és a magyar közigazgatás színvonalának emelése érdekében kifejt. Ennek a hivatalos elismerésnek a birtokában bizalommal kérjük előfizetőinket és minden többi olvasónkat lapunk további méltánylására és támo- 3 címen.