Magyar Kurir, 1815. július-december (29. évfolyam, 53-104. szám)

1815-11-24 / 94. szám

MAGYAR KURI A*FELSÉGES CSÁSZ,­ÍR ÉS APOSTOLI KIRÁLY KE­GYELMES EN­G­EDELMÉRŐL. Indáit Bétsből, Pénteken November 24 - dik napján , 1815-dik esztendőben. Frantzia Ország. A’ Marschal­ley processusának foly­vást való előadása már most egy ideig nem kis h­ellyet fog újságleveleinkben foglalni , noha mi ennek tsak a’ fontosabb környűi­­állásait fogjuk kivállogatni. — Nem soká az ő elfogattatása ’s Páris­­ba lett vitettetése után , a’fogházban meg­jelenvén nálla az akkori Politziai Prefektus (mostani Politziai Minister) De-Caze, kü­­lömbkülömb kérdéseket tett eleibe, mel­­lyek közzűl a’ fontosabbak, a’ Marschal­­nak azokra adott feleleteivel egyetemben , ezek voltak: — Én telyességgel nem tar­tozom (igy szollott elöbbször Ney ar Pré­­fektushoz) felelni az Urnak. Phigemet sem­mi katona biztosság meg nem itéthet, ha­nem tsak a’Fairek’ kamarája. Az Ur ugyan olyan formaruhában van , melly a’ Királyi tisztek’ formaruhája, de azt semmi nem mutatja nékem, hogy Politziai Prefektus volna az Ur. Azonközben csakugyan kész vagyok én felelni minden kérdésre ,­­s oly dolgokat fogok mondani, melly­eken sok em­ber bámulni fog. Ila tudtam volna, hogy mitsoda rendeléseket adott­ ki a’ Király, magam eljöttem volna én Párisba.“ Kérdés: Hát nem maga kérte-e’ az ur a’ Királytól , hogy egy armadát adjon az ur’ vezérlése alá a’ Bonaparte ellen való raarschirozásra? — Felelet: Én semmit nem kértem ő Felségétől , tsak a’ hozzám ér­kezett parantsolatokat telyesítettem. Elin­dulásom előtt a’ Királynál voltam azért, hogy tőlle utolsó útasitásokat vegyék, és úgy gondolom, hogy ezen alkalmatosság­gal azt mondottam légyen, hogy nékem, Bonaparténak ezen lépése esztelenségnek látszik lenni , és ő­, ha megfogattatna meg­ér­demlen­é, hogy vas kalitzkában hozzák Pa­risba. Beszellik, hogy azt mondottam vol­na , hogy én magam fognám ötét vas ka­­litzkában Párisba hozni. De nékem nem jut jól eszembe, hogy mit mondottam. Azt is erőssítették , hogy a’ Király’ kézit meg­­csókoltam volna ; e’ mind nem igaz, még tsak hűséget se’ esküdtem ő Felségének; nem is volt szükség, hogy ezeket tseleked­­jem, minthogy nem volt egyéb czélom, hanem tsak hogy szolgáljak néki, ’s ezt bi­zonnyal meg is tettem volna, ha valami módot láttam volna reá. De még is tsak­ugyan megtsókoltam (ezt bizonyos még gondolkodás után mondotta Ney­) a’ Király’ kézit; ő Felsége nyújtotta azt hozzám sze­­rentze’s útnak kívánása közben. A’ mi a’ Bonaparte kiszállását illeti, ez nékem igen gondolatlan próbatételnek látszott lenni , ♦ hanem az ő Ágensei Auxonne városában „ ésrészszen más szinbe öltöztetve adták élem­­be a’ dolgot. A’ hazafiak között való há­­borutámadásnak félelme, ’s az a’ bíztatás,, mellyel engem’ Bonaparte a’ maga Ágensei . *

Next