Magyar Kurir, 1815. július-december (29. évfolyam, 53-104. szám)
1815-11-24 / 94. szám
MAGYAR KURI A*FELSÉGES CSÁSZ,ÍR ÉS APOSTOLI KIRÁLY KEGYELMES ENGEDELMÉRŐL. Indáit Bétsből, Pénteken November 24 - dik napján , 1815-dik esztendőben. Frantzia Ország. A’ Marschalley processusának folyvást való előadása már most egy ideig nem kis hellyet fog újságleveleinkben foglalni , noha mi ennek tsak a’ fontosabb környűiállásait fogjuk kivállogatni. — Nem soká az ő elfogattatása ’s Párisba lett vitettetése után , a’fogházban megjelenvén nálla az akkori Politziai Prefektus (mostani Politziai Minister) De-Caze, külömbkülömb kérdéseket tett eleibe, mellyek közzűl a’ fontosabbak, a’ Marschalnak azokra adott feleleteivel egyetemben , ezek voltak: — Én telyességgel nem tartozom (igy szollott elöbbször Ney ar Préfektushoz) felelni az Urnak. Phigemet semmi katona biztosság meg nem itéthet, hanem tsak a’Fairek’ kamarája. Az Ur ugyan olyan formaruhában van , melly a’ Királyi tisztek’ formaruhája, de azt semmi nem mutatja nékem, hogy Politziai Prefektus volna az Ur. Azonközben csakugyan kész vagyok én felelni minden kérdésre ,s oly dolgokat fogok mondani, mellyeken sok ember bámulni fog. Ila tudtam volna, hogy mitsoda rendeléseket adott ki a’ Király, magam eljöttem volna én Párisba.“ Kérdés: Hát nem maga kérte-e’ az ur a’ Királytól , hogy egy armadát adjon az ur’ vezérlése alá a’ Bonaparte ellen való raarschirozásra? — Felelet: Én semmit nem kértem ő Felségétől , tsak a’ hozzám érkezett parantsolatokat telyesítettem. Elindulásom előtt a’ Királynál voltam azért, hogy tőlle utolsó útasitásokat vegyék, és úgy gondolom, hogy ezen alkalmatossággal azt mondottam légyen, hogy nékem, Bonaparténak ezen lépése esztelenségnek látszik lenni , és ő, ha megfogattatna megérdemlené, hogy vas kalitzkában hozzák Parisba. Beszellik, hogy azt mondottam volna , hogy én magam fognám ötét vas kalitzkában Párisba hozni. De nékem nem jut jól eszembe, hogy mit mondottam. Azt is erőssítették , hogy a’ Király’ kézit megcsókoltam volna ; e’ mind nem igaz, még tsak hűséget se’ esküdtem ő Felségének; nem is volt szükség, hogy ezeket tselekedjem, minthogy nem volt egyéb czélom, hanem tsak hogy szolgáljak néki, ’s ezt bizonnyal meg is tettem volna, ha valami módot láttam volna reá. De még is tsakugyan megtsókoltam (ezt bizonyos még gondolkodás után mondotta Ney) a’ Király’ kézit; ő Felsége nyújtotta azt hozzám szerentze’s útnak kívánása közben. A’ mi a’ Bonaparte kiszállását illeti, ez nékem igen gondolatlan próbatételnek látszott lenni , ♦ hanem az ő Ágensei Auxonne városában „ ésrészszen más szinbe öltöztetve adták élembe a’ dolgot. A’ hazafiak között való háborutámadásnak félelme, ’s az a’ bíztatás,, mellyel engem’ Bonaparte a’ maga Ágensei . *